Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-12-15 / 50. szám
SO« 02:0,03.. XT. é^folvam. I']3í)íiy,eíésj ára : évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: SO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilí-tér: sora ..........................30 kr Bélyeg illetek minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czivizete: (hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Világításunk fogyatékosságai. i. Többször szollakunk már fel e tárgyban és mindannyiszor rámutattunk utczai világításunk mizériáira. Nem múlik tehát rajtunk, hogy még ma is olyan kezdetleges lámpások pislognak nálunk, aminőket talán Ádám apánk rendezett be — valószínűleg kőolajra. Nem csodálkoznánk ezen, ha mai napság is olyan szellem uralkodnék városunkban, mint 10 —20 évvel ezelőtt, amikor bűnnek tartották azon változtatni, amit őseink az ő viszonyaikhoz mérten megalkottak; de ma — örömmel tudjuk — hogy mások a viszonyok és mások az emberek, olyanok a kik a korszellemtől át vannak hatva és könnyen kapaczitálhatók olyasmiben, a mi kirívó ellentétet képez a józan előrehaladás és czélszerű újításokkal szemben. Tizenegy éves pályafutásunk alatt a képviselőtestület más- és más elemekből állott, de mindannyi az »uj aera« emberének vallotta magát úgy szóval, mint tettel. Örvendetesen tapasztaltuk azt is a közelmúltban, hogy képviselőink zömében még van a jó akarat és készek oly áldozatokat is hozni, melyek a talán rendezettebb viszonyok között levő város atyáinak is gondolkodásra adnának okot. S éppen azért, mert a képviselőtestületet erről a becsülésre méltó oldaláról ismerjük, feltűnő nemcsak de visszás egyszersmind előttünk azon elzárkozottság, vagy jobban mondva s z ű k k e b- lűség, a melyet az utczai világítás többízben napirendre hozott kérdésével szemben tanúsít. A „Yáczi Közlöny“ tárczája. IVii atyánk.*) Urunk, atyánk, az ég lakója ; A csillagoknak alkotója, Ki fentartod mindenütt a rendel: Dicsőség a te nagy nevednek ! Az igazak, jók, a kik élnek, Mindenha csak benned remélnek. Te vagy az ő buzgó imájok : Oh jöjjön el a te országod ! Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy; Belátásod mindent igazgat: Adsz örömet, csapást, kegyelmet: A te akaratod legyen meg! Panasz soh’ sem jön ajkunkra: Csak te ne hagyj soha magunkra. S ki élni engedsz, add nekünk meg Ma s mindennap a kenyerünket! S ha bűntől (hisz’ gyöngék vagyunk mi!) Nem bírunk néha szabadulni; Bár a fenyítés téged illet: Bocsásd meg a mi vétkeinket! S mivel gyöngék vagyunk a jóra: Legyen hát vétkeink adója, Hogy a midőn felebarátunk Bánt, neki szívből megbocsátunk! Sok fájdalomnak, száz veszélynek Vakon megy itt a test s a lélek, De mi fogjuk kerülni mindet, Csak meg ne kisérts soha minket! Mi atyánk! büntess, hogyha kell, de Taníts imára, türelemre, S ki örök, égi dicsben állsz fenn: Óh ments meg a gonoszául. Amen! Reviczky Gyula. *) Mutatvány Dr. Kőrösy László „Kalholikus Költők“ czimfl irodalom-történeti an Biológiájából, Ha nem tudnók azt, hogy képviselőink az utczák jelen világítási rendszerét épp oly mizerá- bilis- és tűrhetetlennek tudják, mint mi és ha nem tudnók azt is, hogy a lelkiismeretes világítási vállalkozó olyan neutrális egyén, a kit nem a sógorság érdekszálai vontak be a vállalkozás körébe: joggal tehetnők azt fel, hogy vagy a képviselőtestület lelkivaksága, vagy a sógorság örvendetesen szünőfélben lévő érdekei állják útját az immár tovább nem halasztható világítási-reformnak. De mi — miként azt egészben már hangsúlyoztuk — az ellenkezőről lévén meggyőződve: azt hiszszük, hogy e kárhozatos possadásnak abban rejlik a szülő oka, hogy a képviselőtestület kebeléből alakított azon bizottságok, a melyeknek köréből kiindul az újítás és reform minden eszméje és a melyek példás odaadással állanak sorompóba akkor, midőn a város érdekeiről van szó — nem foglalkoztak eddigelé a világítás ügyével komolyan és nem fektettek arra oly súlyt, mint a minő — a többek között — ezt is méltán megilletné. Nem akarunk argumentumokkal szolgálni, mert jól tudjuk, hogy a pénz- és jogügyi bizottságokban olyan sokoldalú tájékozottsággal biró, képzelt egyének foglalnak helyet, a kik nem szorulnak a mi jó tanácsainkra; de annyit megengedünk magunknak (ha ugyan felszólalásunknak lesz valami eredménye), hogy a bizottságok tervéhez a miszerény véleményünkkel szintén hozz áj árulhassunk. Teszszük pedig ezt azért, mert attól tartunk, hogy a bizottságok a kérdés financziális oldalánál nem mernek majd azon örvényre lépni, a melyKét szerelem. (Folyt, és vége.) A kocsi ment lassan bár de biztosan a szakadó esőben, mely hogy annál kiállhatlanabb legyen, viharral kergettette magát. Az út egyre sötéteb b lett és bizonytalanabb. Csak mikor Zsembernél az országúira értek, sóhajtott nagyot András. — Mi baj? kérdé Miklós. — Kisértetek járnak ott a keresztnél a zsemberi szőlők alatt. — Ne higyje azt. hogy ott kisértet van, de azért nem mondom, hogy nincs. Minden ember egy-egy kisértet ellenünk, ha rossz szándékkal viseltetik irántunk. András a lovak közé vágott, s azok gyorsabb ügetésben siettek előre. De csak addig haladhatott a fogat, mig Báth felé nem ért. Innen aztán oly lassú lépésekben haladt előre, hogy gyalog gyorsabban lehetett volna czélhoz jutni. És mikor az éj sötétségét legyőzte volna a nap világa, oly sűrű köd ereszkedett a hegyes tájra, mintha csak újra éj akart volna lenni. Borongós ködben, esőben értek déli 1 i órakor a selmeczi utón a gyekisi meredekre. Néhány fiatal ember lépett ki az erdőből, hogy Miklósnak önkéntelenül is Schiller haramiái jutottak eszébe. De hogy nem haramiák voltak, csakhamar bebizonyította az a körülmény, hogy fegyver nélkül tartottak Miklós felé, ki megpillantva régi barátját, egy ugrással szökött le a kocsiból, hogy őt szivére ölelje. Édes volt ez a viszontlátás, habár fájó is, annyi évek után. Igen fájó, mert olyan emberek váltak meg egymástól, kik az élet örömeire számíthattak, mint becsületes, józan és tanult fiatal emberek, pedig mind a ketten csalódtak. A kocsi ott maradt az út közepén, a társaság pedig bevonult mélyebben a rengeteg tölgyfa erdőbe a zörgő vizes haraszton, melytől ugyancsak átázott a czipő. Milyen sajátságos jelenet a borongós őszi nap sűrű ködével, a kopár erdő bámult lombjaival s benne ez a társaság, mely ember vadászatra indul. Valóban a kép méltó a szándékolt tetthez. nek irányát a jelentékenyebb vidéki városok (igy a szomszédos Újpest is) sok évi tapasztalat tanulságával czélirányosnak beigazolták. Mert tegyük fel, hogy a képviselőtestület tényleg belemegy e kérdés tárgyalásába és azt oly módon oldja meg, hogy a lámpák szaporítását veszi: ezzel mitsem értünk el, miután a petroleum lámpa jó szolgálatot tesz a szobában, a hol a falak felfogják annak fényét, de nem a szabadban, a hol inlensivebb fény szükségeltetik. E bajon egyedül a gáz-, vagy az újabb időben szintén divó villamvilágitás segíthet, a melynek költségei raczionális kezelés mellett alig érezhető többlettel haladják túl a petroleumos lámpák költségeit. Épp a napokban volt alkdlmunk egy gázvilá- gitási vállalkozóval értekezni s mi úgy hiszszük szolgálatot teszünk azzal az intéző köröknek, ha e tárgybani tapasztalatainkat velük is közöljük. Baiarabér. Baross miniszter legújabb leirata. Nem ritka dolog és a gyakorlati életben többé feltűnést sem okoz, ha olyan találmányok és intézmér nyék, melyeknek jótékony hatása az emberiségre nézve kétségtelen, a kezelés és kivitel körül elkövetett visszaélések által valóságos csapásai lesznek a lakosságnak. A kormányoknak az a kötelessége, hogy az efféle visszaélések ellen a társadalmat megvédelmezze és azokat az intézményeket és vállalatokat, melyeknek hasznos és nemes czéljaik vannak, e czélok utáni törekvésben hathatósan és az államhatalom minden jogos tényezőjével támogassa. A biztositó társaságokról szólván, azok közérdekű czéljairól itt külön megemlékezni teljesen fölösleges. Annyit Írtak és beszéltek már e tárgyról, hogy ma,jdMiklós Feri barátja karjába kapaszkodott, hogy ez elmondja neki azt a szomorú történetet, mely miatt őt is ide szólította. A vihar tördelte a tölgyfa száraz gályáit, s a permetező eső sűrű cseppeket hintett a hulló levelekre. — Miklós! — szólt halkan Feri, — mi mindég jó barátok voltunk, s egymásért meghoztunk bármikor, bármilyen áldozatot. Köszönöm, hogy eljöttél. Tudom, emlékszel, hogy mint technikus már szerettem Sz, Lídiát. Egymásnak esküdtünk örök hűséget. Azért váltam meg oly könnyen, s bátran hozzá láttam kötelességem teljesítéséhez, hogy pályára jutva, őt elvegyem. Barátomra bíztam kedvesem, az gazdag volt s igy gond nélkül otthon élhetett. Őt kértem fel, hogy miután Lidia szülei ellenezték a viszonyt, hogy közvetítse a levelezést,. Mi lett a vége? A levelek megszűntek. S barátomnak lett felesége annak, akit én . . . és zokogásba halt a többi szó. — Miklós! ezt túl nem élhetem. Egyikünknek meg kell halnia. — Feri! — szólt szokott határozott hangján Miklós, — ne vedd rossz néven, én neked gratulálok; mert aki képes a kedvesnek tett fogadást, mely igazán a szív esküje, megszegni, az hű soha sem lehei. Tartsd magad boldognak, hogy e leánytól megszabadultál. Oly nőnek, ki akár mint leány, akár mint asszony egyszer megcsalt, ne higyj soha. — Köszönöm barátom, igazad van. Egy hűtlen leányért meghalni, valóban őrültség volna. És mégis nélküle élni! . . . Érzem, mily kin lesz ez nekem! — Elhiszem barátom, de mégis engedj a józan észnek s gondold: vájjon nem a leghelyesebb-e, amit én ajánlok. Miklós aztán a legerélyesebben közbe vetette magát, hogy a párbaj meg ne történjék. Ez sikerült is és a boldog férj ép bőrrel mehetett haza, annak látszólag örült, mert nem is látott elegendő okot arra, hogy ő most hamarosan meghaljon. Persze uj házas, akinek szép felesége van, hallani sem akar a halálról. A két jó barát aztán csakhamar távozott a tervezett párbaj színhelyéről s egymás mellett ülve dö- czögtek a közeli város felé. Ahol az országút két felé ágazott, ott leszállott Feri barátja kocsijáról és segédei mellé ült egy másikra.
