Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-11-24 / 47. szám
Ezt akarják megakadályozni azok, kiknél a hazai iparügyek föllenditésére egy idő óta nagyobb tevékenységet kifejteni látunk. Ámde ez nagyobbára csak a lázas kapkodás jellegét viseli magán. Olyan forma föllá- badása ez az erőknek, melyek még tökéletes öntudatra nem ébredtek és küzdeni kénytelenek a mély és hosszú álom utóhatásával. A küzdésre való elhatározás a nemzetben megvan. Magyarország nem akarja tovább tűrni, hogy a külföldi ipar gyarmattelepe legyen és le akarja rázni a lánczot, melylyel a bécsiek ipari fejlődésünket megkötötték. Áz akarat a fölszabadulásra mindenütt megvolt. Kormány és nemzet egyaránt fölkarolták az eszmét; csak az volt a baj, hogy az eljárás nem volt egyöntetű és igen sok tekintetben magán viselte a kapkodás, a cselekvési ingertől eltelt lélek bizonytalan epekedésének bélyegét. Ez akadályozott meg bennünket abban, hogy a helyes czélra, a helyes eszközöket megragadjuk. Kezdtünk tervezgetni, izegni, mozogni, Írni, dikeziózni, és a nagy hűhóban eltévesztettük a helyes, biztos utat, mely egyedül képes bennünket a hazai ipar igéretföldjéré vezetni. A legbiztosabb ut erre nézve első sorban az, mely a hazai fogyasztó közönség meghódítására vezet. Voltak, kik átlátták ugyan e föltétel nélkülözhet- lenségét, de nem rendelkeztek ama gyakorlati erő fölött, melylyel külföldi (leginkább bécsi) e hódítást keresztülvinni képesek lettek volna. Gondoskodni kellett volna, hogy egyrészt oly intézkedések történjenek, melyek a hazai gyártmányok előállítását megkönnyítik és másrészt törekedni kellett volna arra, hogy a külföldi gyártmányok iránti gyerekes és semmivel sem indokolható előszeretetet a fogyasztó közönségben a magyar áruk jósága és szolidsága iránti bizalom fölváltsa s a magyar iparnak ma már nem kellene többé megküzdenie a kezdet nehézségével. Különösen a társadalomé a nagy kötelesség, ha komolyan akarunk hozzálátni a gazdasági bajok orvoslásához. Nem elég az, bogy minden alkalommal hazafias beszédeket tartsunk, de e beszédnek érvényt is kell szerezni, ha azt akarjuk, hogy a beszéd ne csak elröppenő szó maradjon a pusztában. De a sajtónak is, mely a társadalmi mozgalmak hű visszatükrözője, szintén elől kellene járni a példával és a kellő időben a kellő eszközökre rámutatni és a követendő utat kijelölni. Hogy csak egyet említsünk, kénytelenek vagyunk egy mulasztásra irányítani a közfigyelmet, melyet azonban még most könnyen jóvátehetnek az illetékes tényezők: Ott vannak például a nagyobb ünnepek, melyek bizonyos nyugvó pontot képeznek a társadalmi élet zajában. Ekkor történnek a legtöbb bevásárlások részint a fokozottabb ünnepi szükségletek fedezésére, de többnyire a családi egy Ottlét viszonyaiból kifolyólag is. Szülő, gyermek, rokon, ismerősök ekkor szokták leróni az együttartozóság amaz adóját, mely oly szép vonását képezi az élet ideális részének. A sajtónak ekkor egyhangúlag kellene fölemelni szavát, hogy ne idegen, hanem hazai gyárosoknál, iparosoknál eszközöltessenek a bevásárlások! Elég ezégünk van a fővárosban, melyek nemcsak az olcsó ár, hanem minőség tekintetében is jóval fölöttébb állanak bármely külföldi firmánál. Itt van a kereskedelmi és iparmuzeum, ahol dús választékban mindent megtalál a vevő, ami a háztartás komoly czikkei gyanánt tekinthető. A játékszerekkel és úgynevezett norinbergi árukvés miatt a nőtlen ember lassankint azt tapasztalja, hogy régi barátja inegbidegül iránta; barátságuk régi pénzhez hasonlít: értéke megvan ugyan, de nincs forgalomban. Ez esetben azonban a férj a szánalomra méltó, nem pedig a nőtelen. * * * * Bölcseség, Zeus leánya, mély belátású Pallas Athene! Ki leány maradtál, mert az Olympuson nem találtál hozzád méltó férjet, lelkesíts most engem. Kölcsönözz aranyos szavakat, mert súlyosabb szenvedést akarok most vázolni, mint eddig tevém. Lelkesíts, hogy magánsorsom elpanaszolása, befolyásolja és megindítsa a közsorsot. Miért, óh sors! miért kényszerited a nőtlen embert arra, hogy hitetlenek közt üsse föl tanyáját. Miért teszed öt függővé házigazdája, szolgája vagy gazdasszonya szeszélyeitől és gonoszságaitól! Ezen emberek a nőtelennek mindent bosszúságára tesznek, ha csak ki nem elégíti kapzsiságukat. Elzárják az ajtót ártatlan barátok és barátnők elől, de készséggel föltárják udvariatlan hitelezők, tolakodó koidúsnők és beidéző hivatalszolgák előtt. A port békés nyugalomban hagyják pihenni a bútorokon, valamint csizmáinkon a sarat, s az ablaktáblán a mocskot. De a padlót irgalmat nem ismerő kegyetlenséggel fölsúrolják minden héten és futásra kényszerítenek bennünket a tisztaság Dümonja elől. Fehérneműinkről gondoskodnak, de ingeinkről hiányzanak a gombok, gallérjainkat, összecserélik másokéival, harisnyáinkon ablakot hagynak, hogy nagy ujjunk kinézhessen a rideg életbe. És minő rendetlenség van körülöttünk: Semmi sincs a maga helyén, azaz bogy mindent ott hagynak, a hova egyszer letettük, zűrzavaros rendetlenségben. Midőn es ten kint fáradva és éhezve hazatérünk, mit találunk? A kályhában nem ég tűz, a lámpában nincs olaj, a szekrényben nincs kenyér, az ágy rosszul van vetve, de azért az asztalon ott díszeleg a rőfnyi hosszú számla kiadásokról, úgymint: fa, olaj, kolbász, bor, kenyér stb.-ről. Váljon ez az örökös bosszúság némán, vagy pedig ....... .1 kai eddig Bajorországból özönlötték el hazánkat. Most j ez iparág is, itthon, teljesen magyar kezekben van. I Kés már# és Illés budapesti ezég több százra menő magyar munkást foglalkoztat — Újpesten, ahol gyermekbabákat, bőrönd és diszműczikket — és Szélaknán, ahol számtalan magyar család árváival a legszebb fa- faragványokat és a gyermekszobák mindennemű pipere és szükségleti tárgyait készítteti. A nevezett ezég ekkép máris örvendetes sikerrel szorítja le a bajor árukat hazai piaczunkról. Itt megemlítjük még a magyar fém és lámpagyár készítményeit, melyek e téren szintén bátran kiállják a versenyt minden e fajta külföldi gyártmányokkal. Mindezekből kitűnik, hogy a magyar ipar fejlődése körül oly tényezők munkálkodnak, kik kellő támogatás mellett a nemzeti érdekeket szigorúan szem előtt tartani képesek és a legjobb utón haladnak, hogy a magyar nép szükségleteit teljesen kielégítsék. Csak teljesítse a magyar társadalom is a maga kötelességét! Városi és vidéki hírek. = Erzsébet napja. A királyné ő felsége magas névünnepe alkalmából a székesegyházban hálaadó isteni tisztelet tartatott. Ez alkalommal dr. Schuster Konstantin megyés püspökünk ő exciája pontifikáit teljes segédlettel. A szent-misén jelen voltak: a honvéd tisztikar, a városi tisztikar, a járásbiróság, fegyház és siketnéma-intézet elöljárósága, a tanári karok, a tanuló ifjúság stb. = Egyházmegyei hírek. A bujáki plébánia ideiglenes vezetésével Odray Celesztin uj-pesti káplán bízatott meg, a gyöngélkedő Bednár József becskei plébános mellé pedig Hegedűs Imre túrái káplán küldetett plébános-helyettesi minőségben. = Köszönet nyilvánítás. Dr. Schuster Konstantin püspökünk ő Excellentiájának, Piufsich Lajos földbirtokosnak, Velzer Lajos és Udvardy János háztulajdonosoknak, kik önszántokból — példát adva a többi igavonó állatokkal biró polgároknak — a dunai-védfal betöméséhez hozzájárulni szívesek voltak, a városi közönség nevében a sajtó útján köszönetét mondani kötelességünknek ismertük. = Tisztek áthelyezése. Felsőbb rendelet folytán Wichmann Gyula főhadnagy ezred-segédtiszt a 6. ezredtől a 3. huszárezredhez Csákovára, Hűmmel Árpád hadnagy mint segédtiszt a 10. ezredtől a G-ik huszárezredhez, Losonczy Károly hadnagy a 6. huszárezred I. osztályához Ó-Gyallára, Pillitz Antal hadnagy a 6. huszárezred Il-ik osztályához Váczra helyeztetett át. = Duna-védfalunk Bachmann Károly vállalkozó erélyes vezetése mellett főrészben befejezettnek mondható, a föld-hordási munkálatok azonban még e hó végéig el fognak tartani. A nagy hídnak már nyoma sincs, a rajta volt Nép. Szt. János szobra hihetőleg kijavítás végett a kifaragó telepre került; kijavítás után mint értesültünk a dunapart felső részén fognak neki alkalmas helyet biztosítani. — Kristóf szobra a leány iskola, — Imre herczeg szobra a gyermek-men- hely épült ligetében lesz felállítva Gróf Migazzi Kristóf bíboros ezimere csupa kegyeletből a felső rakpart falába lett beépitve örök hálából? = Közgyűlés. Vácz város képviselő testületé f. hó 24. délután 3 órakor a város tanács-termében közgyűlést tart, a közgyűlés lefolyásáról bővebben jövő számunkban fogjuk városunk közönségét értesíteni. = Dalegyesületi hívek. Köztudomású, hogy a helybeli műkedvelőkből megalakult „dalegyesület“ — mely jelenleg 20 tagból áll — november 9-én egy dalestély megtartását tervezte; az elhalasztás indokát annak idején közöltük. — A dalárok ugyanis szem elől nem tévesztették, hogy első nyilvános szereplésük kifogástalan erkölcsi sikere képes egyedül a közönség érdeklődését fokozni, s ügyeimét az egylet és általa a szív és lelketnemesitő dalra felkelteni. — Ennél fogva elhatároztatott, mikép csak úgy lép fel, ha estélyök műsora a zeneértő közönség műigényeit s várakozását teljesen kielégíti. — De nem pusztán eme ambitiónak tulajdonítandó, hogy a dalárok tervbe vett dalestélyök ismételt elodázását jónak vélték. — Ugyanis figyelembe kellett venniök azt is, hogy a „Katalin-nap“ alkalmából ma megtartott tánczmulatság estélyek látogatottságát kölcsönösen csökkenti, ha azok csekély időközben egymást követnék; — mig a küszöbön levő karácsony, mint nemkülönben a sylvester est nagyobb társas tömörülésekre nem kevésbbé alkalmatlan napok. — így lön az első dalestély megtartására január hó első szombatja véglegesen kiszemelve; ez leend egyúttal idei farsangunk megnyitó tánczmulatsága, — és egyszersmind ez estély fogja szolgáltatni bizonyságát annak, váljon méltányolni tudja-e városunk közönsége azok törekvését, kik a dalt művelik, kik ezzel a mindennapi élet ezernyi bajai és gondjaitól lenyűgözött lelkünket és szivünket felvidámitják s gyönyörködtetik, kik a társas összesimulást előmozdítják s a zene iránt eddig elhanyagolt érzékünket fölkeltik s nemesbitik. — „Dalban van az élet, daltól a szív éled!“ Ez az ő jelszavuk, mely őket minden szerdán és szombaton estve egyesíti. — A helybeli „Egyesült Casinó“ választmánya már is dicsérendő jelét adta annak, hogy a zene és dal kultuszát előmozditandónak tarja, átengedvén olvasó termét a dalpróbák megtartására. — Örömmel értesülünk, hogy a dalegyesület kebelében is erősen nyilvánul az életrevalóság érzete, a társas összetartás megszilárdítására irányuló komoly törekvés. — Múltkori összejövetele alkalmával Biringer János kir. pósta- főnök urat kiáltotta ki az egyesület elnökének mint társadalmi állására úgy nemkülönben korára nézve e tisztségre legérdemesebb és legrokonszenvesebb de egyúttal legbuzgóbb tagját. — Májor domus az egyesület főtenoristája Pertik Gyula lett; az egylet Wertheim szekrényét Trümmer Sándor őrzi Morlin Zsigmond ellenőrzése mellett; a gazdasági gondok Varázséji Gyula herkulesi vállaira nehezednek, az egyesület kalamárisát és pennáját pedig Stigliczy József titkár fogja kezelni; végül a regenschori vezény-pálezáját Fáy Zoltán előnyösen ismert zenetanár forgatja, kinek a dalegyesület megalakulása, vezetése, léteiének biztosítása körül elé- vülhetlen érdemei vannak ; — az ő kizárólagos érdeme az is, hogy az egyesület ma már egy harmoniummal rendelkezhetik. — Kívánjuk, hogy a mily szép harmóniában visszhangoztatják dalpróbáik alkalmával a „Casino“ falai: „dalra barátim, dal az élet véghatára,“ — oly összhangban egyesüljenek a szép és nemes közérdekű czél kivívásában, melyet magok elé tűztek; legyen minél gyakrabban alkalmunk meggyőződni annak igazságáról, hogy „dalban van az élet, daltól a szív éled!.“ = Veszedelmes lejáró. A Báthory- (elébb Paradicsom) utcza belső végénél két oldalt, a figyelmes szemlélő lépcsőket vehet észre, melyeknek valamikor valószínűleg az lehetett a rendeltetésük, hogy lejáróul szolgáljanak. Most azonban e czélnak semmi képen nem felelnek meg azért, mert elkoptak, helyükből kikoptak. Ha kedvünk volna tréfálni, azt ajánlanók, hogy e lépcsőzet és környéke lerajzoltassék, és valamely iskolás könyvbe „romok“ czimén felvétessék. Most azonban csak csak azt kérdezzük: voltaképen ki a gazdája 1 I á hangosan int-e arra, hogy megházasodjunk! Vagy ez csupán kibővített körülírása azon átoknak, mely a nőtlen emberre nehezül? Mert a nőtlen ember otthona sivatag; száraz talajon tanyáz, sós, barátságtalan földön. Óh nőtelen férfiú! Hallgasd meg a magasabb hatalom intelmét! * * * És ő meghallgatja! Lemond esztelenségeiről, s régi czimborái nevetése úgy hangzik fülébe, mint a kazán alatt égő faágak sistergése. Magába száll és igy szól: „Minden dolognak jobb a vége, mint a kezdete!“ És daczol kedvesének sírásával, ki nyugtalan tekintettel kiséri őt, mialatt krokodil könyeket ont. Ekkor azonban tapasztalja a nőtlen férfiú, hogy az asszonynak szive hasonlít a halóhoz, karjai pedig keserűbb köteléket képeznek a halálnál. A kit a sors kedvel, az kikerülheti e hálót. A bűnös azonban nem szabadul ki belőle. * * * Ki azon ilju, ki a veteránok sorából kilépett a vidám életbe? Csinosan kötött nyakkendő ékesíti nyakát, az itt-ott mutatkozó fehér haj eltűnt a fodrász műértő kezei alatt és bizonyos vegyészeti szer korom-fekete szint kölcsönzött szürkülő bajúszának. Lesütött szemekkel halad, szende leánykához hasonlóan, s hangjának halk fuvalma a nádasban zizegő szel- lőcskéhez hasonlít. Keresi a viruló nőt, ki őt boldogítani fogja. De ki követi az ő nyomait? Olyanok azok, mint a magasban repülő sasé, a sziklán kúszó kígyóé, vagy a vizen a hajóé. Két fülű antik vázához hasonlít, a mint két karját meggörbíti, hogy az anyát és leányát egyaránt ügyesen vezethesse. Csak félig meddig hallgat a nagynéni történetkéire, a nagybácsi tréfáira, s a kis testvérke gyermekes ötleteire. Az egész családot a komédiába vezeti. Minden reggel elolvassa a papa lapját a „Nemzetet“, hogy egy véleményen lehessen vele, és midőn a kiválasztott a zongorához ül, hamisan kiséri játékát, miközben édesdeden suttogja: ,Árkádiában születtem én.‘ Ha pedig a vőlegény arra halad, hol a gyúnyo- Iódók ülnek, ujjal mutatnak reá, s a mint az ablakon kinéznek, igy szólnak egymáshoz: „Amott megy egy rokkant!“ ő maga pedig úgy érzi magát, mintha a siralom völgyében volna és vihar függne feje fölött. Az elhagyott szerető feladással fenyegeti őt, s a nénikék borzalmas dolgokat beszélnek felőle. Az idő haladt, hét-hét után mult, a vőlegény kimeríti hitelét, csak hogy kellőleg fölékesithesse kiválasztottját; selyembe és bársonyba öltözteti őt. A mennyasszony pedig összehívja barátnőit és szabnak, varrnak, szegnek, tűznek, hímeznek, mindent az ő számára. A vőlegény meg hálás elragadtatásában összevásárol öltözékeket, nyakéket, karpereczeket és aranygyűrűket; a pókhálónál finomabb csipkéket, keleti gyöngyöket, gyémántot, rubintot, smaragdot . . . mindent az ő számára. És igy suttog magában: A türelem rózsát terem. Ekkor fölnyilik az ajtó s belép rajta egy halvány nő, szikrázó szemekkel, s midőn a vőlegény menekülni akar, útjába lép és föltartja őt mondván: „Figyelj reám! Ha meghaladnád a föld dél övét, vagy ha a hegyek mélységébe temetkeznél is, mégis utolérnélek.“ íme írásbeli házassági Ígéreted:,Engem, vagy senkit.4 És ő nőtlen maradt; kegyetlen sorsa igy akarta. * * * Óh, minő fájdalom ragadja meg lelkét. Nehány hó elmúlik és választottja más karján halad el előtte, mint boldog menyasszony. Tüzesen süt a nap és a kavargó por megmérgezi a tüdőt. Az utczákon mindenütt öntöznek. Ügyetlen legények és gyermekek meregetik a patakból a vizet és befecskendezik a szép nő selyem-ruháját. Haragosan néz vissza és kedvesében fölforr a méreg. Ekkor a nő megpillantja háta mögött a hűtlen férfiút, ki cserben hagyta őt.
