Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-09-01 / 35. szám

Előfizetési ára: évnegyedre

..........................1 frt

házhoz hordással vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára : 10 kr.

Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.)

kr.

Hirdetések;

Nyilt-tér:

a legolcsóbban eszközöltetnek

sora

..........................30 kr.

s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték

ményben részesülnek.

minden beiktatásnál . 30 kr.

A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők)

Vácz, Gasparik-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

A közegészségügy és a szódavíz.

Azon rendeletek között, melyeket az uj belügyminiszter mindjárt melegében kibocsájtott, alig van üdvösebb annál, mint a mely a közegészség- ügy ápolását köti a törvényhatóságoknak szivére.

A belügyminiszter bizonyára át volt hatva e rendelet szükségességétől s azon szakközegeknek, a kik a rendeletet sugalmazták, volt gondjuk azon fertőző góczokra, melyek a betegségek csíráit, a közegészségügy és a lakosság veszedelmére termelik.

Csak egy hiányzik eme nemes intenczióval kiadott rendeletből; hiányzik t. i. belőle: az energia.

S aki közigazgatásunk mizerábilis állapotait ismeri, az nagyon fel tudja fogni az energia fogalmának horderejét, különösen ha rendeletek foganatosításáról van szó.

E tekintetben városunk közigazgatása sem képez kivételt. Ez is olyan, mint a rósz ló, mely csak akkor mozdul, ha kemény ostor csipkedi meg bőrét.

Eléggé indokolt emez állításunk, ha a saj át szabályrendeleteinkre hivatkozunk.

Ezek között is van egy, mely a közegészség- ügy előmozdítását czélozza s mely a piacznak, az élelmi szerek és egyéb fogyasztásra szánt czikkek- nek ellenőrzését rendeli. S daczára ennek, gondol-e nálunk valaki arra, hogy a szabályrendelet legalább néhanapján, vagy csak a nyári hónapok alatt részben is foganatosittassék ?

Innen magyarázható aztán, hogy a hentes urak moslékja egész nyáron át ott possad az utczák folyosóiban s hogy a külső utczák árokjai zavartalanul termelik a napsugarak jótékony melege alatt a betegségek csíráit.

Mindezt mi évenkint elreczitáljuk s jól tudjuk, ha a felsőbb rendeleteknek nincs foganatjuk, ami

Ä „Yáczi Közlöny“ íárczája.

Párisba és vissza.

ív.

(A szívélyes vendéglős és annak tisztes felesége. — A havasok. — A mont-cenisi alagút és az égő tengely. — A dijoni fogadtatás. — Dijontól Párisig.)

Vendéglősünk igen szívélyes ember volt. Midőn értésére esett, hogy délután tovább megyünk, szinte elszomorodoü. Aztán elővett fiókjából egy nagy könyvet, melyben minden vasút szépen le van rajzolva, és elkezdte mutogatni, hogy honnan jöttünk és merre megyünk. Érdekes volt hallgatni az öreget, s még érdekesebb látni tisztes feleségét, amint férje-ura vállaira téve kezét, nagy figyelemmel hallgatta beszédét.

Midőn az öreg látta, hogy hasztalan minden marasztalás, megvendégelt bennünket (persze a mi költségünkre) és elkísért a kapuig, hol már a vendéglő társas-kocsija várt bennünket. Itt aztán titokban rábiggyesztették podgyászunkra a „hotel“ czimerét, a vörös ökröt ékes körirattal (ma is megmutathatom,) mi pedig kiosztván a „trinkgeldet“ a szolgálattevő hadnak, beszálltunk s „addio“ elindultunk.

Az állomáson ismét tolongás volt. Hol ide, hol amoda küldözgettek bennünket; sőt több kisebb-na- gyobb baj is történt.

Némelyek, hogy az úton némi kis vigasztalásuk legyen, finom (pecsétes) borokat vásároltak össze, s nagy vigyázattal czipclték hónuk alatt. Volt is csörömpölés az állomáson. Csak úgy hullott a sok üveg a kőre, a nagy tolakodásban. A lábra-taposás, ruha-le- hágás, borda-roppanás, csak oly közönséges volt, akár csak érkezésünk alkalmával. Hiába! 850 ember nagy csomó, annak hely kell, s a ki előre akgr jutni, annak jóformán karhatalommal kell dolgozni.

A vaggonok, melyekbe bennünket szállásoltak, valóságos kol.reczek voltak. A hálók sekélyek, az ülések

szavaink annál bizonyosabban hatástalanul sik- lanak el a hatóság süket fülei mellett. De mi is úgy teszünk, mint a türelmes szülő. Ismételve intünk, kérünk, könyörgünk; s igy talán mégis sikerül abban az elzárkózott apparátusban a lmma- nismus húrjait rezgésbe hozni? . . .

Az elmondotttak mellett még csak egy közegészségügyi tényezőre akarjuk hatóságunkat figyelmessé tenni. S ez: a szódavíz, mely nap- ról-napra nagyobb tért hódit nemcsak az intelligens lakosság, de a köznép körében is.

S hogy ez igy van, bizonyítja azon körülmény, hogy mig 4—5 évvel ezelőtt csak egy szódavíz-gyár tengődött városunkban, most már három ilyen gyár alig győzi — különösen nyáron — a lakosság szükségletét kielégíteni. Nem vagyunk ellenségei a szódavíznek, sőt annak orvosilag is konstatált jótékony hatását magunk is elismerjük.

S éppen azért, mert a szódavíz városunkban jó keletnek örvend, kötelességünk a közegészség- ügy érdekében egyik gyáros visszaéléseivel szemben állást foglalni.

Erre pedig azon mérgezési eset ad okot, melyet a »Váczi Hírlap« legközelebb hirezett.

Nem tudjuk, mennyi igaz a dologban s talán, a mennyire a szifonok konstrukezióját ismerjük, alig is vagyunk hajlandók ennek hitelt adni; hanem elhiszszük azt, amit a »Váczi Hírlap« legutóbb is állított, hogy t. i. Preszburger a szódavizet sokszor napokon át rohadt hordókban possadó vízből készíti. Mert annyi tény, hogy abban a házban, a hol Preszburger szódavíz apparátusát külön helyiség hiányában egy krajzlerájjal egyetemben tartja, kút nincsen s a vizet más helyről hordatja.

S igy azon feltevést, hogy a viz, a hűvös idők alatt gyakran beálló üzleti pangás miatti,

keskenyek, kényelmetlenek. Holminkat a szakasz közepén kellett garmadába raknunk. Itt aztán arról is meggyőződtünk, hogy luxus nagy útra nemcsak sok podgyászt, hanem hosszú lábakat is vinni; nem tudja az ember hová tenni.

Végre elindultunk két külön vonaton. A rendezőség „kéj“-vonatoknak nevezte, de biz azok inkább „kín“-vonatok voltak.

Turinból sokan kinn voltak az állomáson, szívélyesen vettek búcsút. Még a távoli házak ablakaiból is lengett a sok kendő, s hangzott az „addio“.

Turint elhagyva a havasok egész sora tűnt fel előttünk. Sajnos azonban, hogy az átkozott akáczfák gyakorta gátolták a gyönyörű kilátást. De ez nem rettentett vissza bennünket, szüntelen a havasokat lestük, mi közben szemeink szépen tele lettek korommal. Boldog volt, a ki egy új havast megpillantott, s boldogtalan, ki kénytelen volt a szemébe hullott korommal vesződni.

Vonatunk hatalmas hegyek között haladt, melyek csúcsait ide-oda vánszorgó köd fedi, oldalait pedig hó, melyen hidegen verődnek vissza a nyugvó nap elmaradt sugarai. A hegyek oldalán, ott hol még a növényzet tengődhet, havasi kunyhók állanak, melyekben szegény nép tanyáz, vagy a fáradt munkás keres pihenést. Itt-ott feszült szorgalommal kapálgatja egy-egy „gazda“ sziklák közé ékelt kisded földjét, figyelemre sem méltatva a meredek havast, mely nekünk oly ritka látvány s keresett élvezet. Ő már megszokta, neki az semmi.

De nemsokára mi is válogatósainak lettünk. Nem néztük meg akármelyiket, hanem csak akkor rohantunk az ablakhoz, ha valaki nagyon unszolt. így pl. Pussoleno állomás előtt vonta magára az általános figyelmet egy gyönyörű példány, melynek behorpadt oldalát hómező fedte, lábánál pedig viruló lugasok, zöld rét, s dús termést Ígérő vetemények díszelegtek. Mily ellentét!

A. helységek, melyek itt-ott szerényen húzzák meg magukat a sziklahegyek völgyeiben, nem igen díszesek. Fedélzetük durva pala, szinte téglának gondolná az i ember. A házak elhagyatottak, rondák.

naphosszakig elállhat s lelkiismeretlen eljárás mellett a szódavíz czéljaira felhasználtathatik — a körülmények valószínűvé teszik.

Hogy pedig a nyári időben pangott viz, mennyire árt a szervezetnek: az bővebben magyarázni talán felesleges, valamint azt is, hogy csak az a szódavíz lehet egészséges, amely egészen friss kút-, vagy forrásvízből készül.

De gyanússá feszi Preszburger manipuláczió- ját azon túlfeszített konkurrenczia is, melyet a másik két lelkiismeretes szódavíz-gyárosnak eredménytelenül törekszik utjukba gördíteni; mert mi, a kik a szódavíz alkotórészeit s annak készítési módját szemléletileg tanulmányoztuk nem hihetjük, hogy egy kraj czárj ával lehessen azt tisztességes szándékkal forgalomba hozni.

Ennyit tartottunk kötelességünknek a köz- egészségügy érdekében mi is nyilvánosságra hozni; atöbbia hat óság dolga. Balamhér.

Felhívás.

Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye és Kecskemét törvényhatósági város tisztelt közönségéhez!

A pesf-pilis-solt-kis-kun vármegyei gazdasági egyesület a kecskemét-vidéki gazdasági egyesülettel társulva, f. évi szeptember hó 21—24-ik napjain Budapesten Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye székházában gyümölcs-, szőlő-, bor- és szeszes termékekre, nemkülönben az ezen főcsoportok körébe tartozó azon termelvényekre és tárgyakra, melyek a kiállítás tervezetének icíe mellékelt kivonataiban megneveztetnek, — vidéki jellegű kiállítást rendez.

Kívánatossá és indokolttá teszi e kiállítás rendezését azon körülmény, hogy a bel- és külforgahni közlekedési eszközök hálózatainak szaporodása következtében ma már nemcsak a szükséglet mennyiség és érték szerint nagyobbnak nevezett mezőgazdasági termények, hanem az úgynevezett kisebb termelési ágak, mint p. o. gyümölcs- és szőlőtermények s az ezek köPussoleno állomáson, a havasok között között, 20 perczig állott vonatunk. Jó vallató bort is árultak ott, egy líráért vesztegették üvegestül, a csapon pedig szűrt víz folydogált. Elég langyos volt biz az.

Innen, minthogy a pálya jelentékenyen emelkedett, két mozdonyt csatoltak egy-egy vonathoz, egyiket előre, hogy húzza, a másikat a végére, hogy tolja.

Nemsokára egy gyönyörű kis állomásra értünk, Meana-Suza városa terült el vonatunk és a havasok között, melyeken egykor Hannibal átkelt seregével és elefántjaival. A város igen csinos, szinte csodálatot érdemel, mint dicséretes kivétel, az előbb említett községek' között.

Hogy e vidéken a rövidebb-hosszabb alagútak egymást érik, talán fölösleges is említenem. Akárhányszor döbörgött vonatunk 4—5 perczig is a hegyek belsejében, mig a völgyekben a vízesésekben gazdag hegyi patakok locsogtak sebes rohanással. A Dora-patak fenyvesek közt tör utat magának, majd az alagútak árkaiban keres menedéket, mintegy elmenekedve a kopár pala-hegyek bamba bámészkodása elől. Mindez nagyszerű, de csak együttesen! Külön véve egyik sem elégítené ki vágyainkat, mig igy, változatos csoporto- zatban, leirhatlan élvezet.

A mont-cenisi alagút, melyhez este felé érkeztünk, a világ egyik csodája. Többszöri jeladás után belerohant vonatunk ebbe az irtózatos átjáróba, mely két országot köt össze, s mely egyike a világ leghosszabb fiumeijeinek, másfél mértföld. A határ, Olasz- és Francziaország^ között, éppen a tunnel közepére esik, hol egy fülkében őr áll, lámpások között. Keserves állapot! Itt a hegy mélyében, egy óra járásnyira a szabad levegőtől, őrt állani ! A tűiméiben jelző lámpák vannak, egymástól 500 méternyire a falakra függesztve, nagy fekete szamokkal. A kocsikban is égnek a lámpák, de azért reines az út és aggaszt?) minden pillanat. Húsz perczig haladtunk már, midőn egyik társunk az ablakon kinézett. „Baj van“ kiáltott fel, hirtelen visszakapva fejét „ég a tengely !“ Mi is rögtön az ablakhoz rohantunk, s csakugyan égett is a 31 -ik kocsi fékezője. Lármáz-