Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-08-25 / 34. szám
XI. évfolyam. 34. szám. Vá ez, 1889. HELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. KlöfizcHisi sír;i: évnegyedre ..........................1 frt 50 házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.) kr. Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora ..........................30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Világítási mizériák. Az olyan retinens emberre, aki a haladó korszellem elől elzárkózva, csak a saját »én«-je rögeszméin lépelődik: rendesen azt a disznevet alkalmazza a világ, a melyet közönséges néven »balgádnak ismerünk. De miután a haladó korszellem elől nemcsak egyes ember, hanem az embereknek gyűjtő névvel jelezhető sokasága is ei- zárkózhatik : átvihetjük ez értelmet arra a sokaságra, a melyet ez esetben városnak mondunk. Lényegileg mindkettő ugyanaz ; csak az elnevezés formájában rejlik a látszólagos különbség. S ha e különbséget híven akarjuk visszaadni, hamarjában nem találunk alkalmasabbat a német »N e s t« szónál, amely legjellemzőbben fejezi ki azt az elmaradottságot, melyre az ily néven keresztelt városok következtetni engednek. Nem akarjuk ezt az elnevezést, — amely alapjában az olyan, »Isten háta mögött« fekvő helyeket illeti meg, a hol a városi embert borjú módjára megbámulják — egészben városunkra is applikálni, mert hála a Gondviselésnek elég közel esünk a haladás góczpontjához, ahonnan ránk is ragadhatott valami abból a bámulatos fényből, amely fővárosunkat rövid idő alatt a világvárosok közé emelte. De hogy józan gondolkodással városunkat részben még sem vonhatjuk ki a »Nest«-ek kategóriájából, arra az itt Forgolódni szokott idegenek nyilatkozatai kényszerítenek bennünket. Egyik porfészeknek, a másik sárfészeknek nevezi el városunkat s ha hozzá még oly pokoli sötétség is járul, aminő nálunk esténként uralkodik: nem lehet méltátlansággal vádolni ama nyilatkozó idegeneket, akik a »Nest« szó applikálásával könnyitenek porral szaturált tüdejükön és a sötétségtől elhomályosult szemeiken. Nem hozunk fel eseteket, hiszen oly konkrét A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Az élet iskolájából. ii. Külformádhoz ne kösd a lelked, Csak úgy lesz az szabad, nemes. A műveltséget benn a szívben És ne a külszínben keresd! Elvből tégy — és soha ne réti égd : Mit mond’nak majd az emberek. A tiszta jellem minden itt, ha Megrendül is, meg nem remeg. A szív és ész uralg a földön, Melyek gyakran nem egyezők S tusában, hogy ha kell Ítélni, Sokszor nemesb: a szív ha győz. A természet szavára hallgass, Ne térj el tőle messzire. Minden csak addig lesz igaz, szép, Mig hü és egyezik vele. Sok ellenmondá.s itt az élet, Összhangot lelkedben keress. Csak a mi szép vedd fel beléje, Összhangod a szép adja meg. Megnyugvást, hogyha vágysz találni, Mert megsebeztek emberek, Vonulj magányba, ott az Ég majd Gyógy balzsamával fölkeres. Csalódásról beszélünk egyre, Pedig panaszra nincs okunk, Hogy szebbnek hittük ezt a létet Okozzuk érte önmagunk. Higgadtan, tisztán, úgy, a mint van , Ha. mindig mindent úgy veszesz, Nem ringat bár el kedves álom, Szived se fáj, hu ébredez. jelenséggel állunk szemben, amelynek sajnos lé- , tezését mindenki tudja nemcsak, de érzi is. Nálunk az esti járás ősidőktől fogva csaknem életveszélyes s hacsak a hold jóságos fénye nem könyörül rajiunk : okosabb dolog a nyári estéken is otthon maradni, sem mint magunkat a járdák egyenetlen kövezettsége és a sok helyütt födetlen csatornák által kilátásba helyezett nyak-, vagy lábtörés esélyeinek kitegyük. Csak az sajnos a dologban — mint már fentebb is hangsúlyoztuk — hogy e mizériák mindenkit s igy a városi tanács és a képviselőtestület mindegyes tagját egyaránt sújtják s mégsem történik figyelemreméltó intézkedés, a fővárosi nyaralók ide telepítését ezélzó ezen egyik okból sem. Ugyan mire valók ilyen körülmények között azok a drága pénzen beszerzett kandeláberek, ha senki sem veszi hasznukat; mert dísznek ugyan elég kezdetlegesek ? Nem okozzuk ezért a vállalkozót, aki jól tudjuk, lelkiismerettel felel meg szerződési kötelezettségének ; nem vádoljuk a városi hatóságot sem, mert meg vagyunk győződve, hogy ezzel még a falra való borsóhányásnál is haszontalanabb munkát végeznénk; hanem vádoljuk azt a kompetens testületet, amely tudatában van annak, hogy e mizériák — már saját »én«-ünket figyelmen kívül is hagyva — tovább szégyenkezés nélkül nem tűrhetők, ha város — és nem »Nest«-számba akarunk vétetni. De talán úgy gondolkodik e tekintetben ami képviselőtestületünk is, mint az egyszeri magisztrátus, amely az utcza-világitással szemben abból az elvből indult ki: hogy este minden rendes embernek otthon a helye; lumpoknak meg nem világítunk ? Ideje volna már, ha a képviselőtestület be kezdené látni, hogy a nyárnak épp úgy vannak j Gyors szárnyakon repül a perez el, A jelen csak a pillanat, Múlt és jövő örvénye közt igy Az élet egyszer megszakad. E röpke élet érdemes hát, Hogy úgy őröljünk perczein S ha baj, csapás ér, elragadjon A fél&vesztett lelki kin ? . . . Viz Zoltán. Isten veled. Isten veled ! itt a válás percze, El kell mennem messsze, . . . nagyon messze . . . Sajgó szivem elfogja a bánat. Kedves rózsám meghalok utánnad. Ne sírj, ne sírj, szárítsd fel a könyed’, Ne fokozd még gyötrelmét — e pereznek ; Majd, ha távol megtörik a szivem, Akkor ejts csak egy-két könyet értem. Óh ! ha erőm elegendő volna . . . Óh ! ha Isten egykor visszahozna . . . Ha íjég egyszer megláthatnám képed. Mint borulnék a porba előtted. A reménynek biztató szavára Nagyot villan két szemem sugára. Feltekintek az ég kék ivére, Biztató fény mosolyog felém le. Jöjj szivemre én édes reményem Engedd: ajkam, hogy ajkadhoz érjen. Eljegyezlek-e csókkal magamnak, Vagy az égé, vagy enyém lehetsz csak. Adj egy csókot te is édes nékem, Szent szerelmed drága jeleképen. Piczi ajkad csókjára a lélek * Bármily csüggedt, új erőre éled. Isten veled itt a válás percze Eli kell mennem messze, . . . nagyon messze . . . De nincs olyan pontja a világnak llonnét hozzád vissza ne találjak. Kónya Mihály. estéi, mint a télnek s hogy a holddal nem kötöttünk szerződést, hogy utczáinkat egész nyáron át parancsszóra' bevilágítsa. Mindenekelőtt oly értelemben lenne a szerződés a világítási vállalkozóval megkötendő, hogy az tekintet nélkül a hold járására, lélen-nyáron egyaránt legyen kötelezve a lámpák felgyujlá- sára; — de másrészről a lámpák egymástól való távola is rövidebb közökre volna terjesztendő, mert mostani távolságuk és halvány fényük mellett inkább az ut-irányt jelölik, mint világítanak. Persze, hogy mindez újabb áldozatokba kerülne ; de a 42$ póladóból reméljük, hogy csak parányi jóakarat mellett erre a »muszáj«-ra is futja? Más most a korszellem nálunk is s mások az emberek. S ezek az »uj emberek« remélljük, hogy megszívlelik az elmondottakat. Balambér. A vácz-egyházmegyei róm. kath. tanító egyesület nagygyűlése. A vácz-egyházmegyei róm. katli. tanitó-egyesület f. ’hó 22-én tartá központi nagygyűlését, melyre az esperesi kerületek elnökei, az egyletek kiküldöttei, mintegy 40-en jelentek meg. A gyűlést megelőzőleg az egyleti tagok az apácza zárda csínnal diszitett kis kápolnájában gyűltek össze, hol „Veni Sanctc“ után Agócs János félegyházi apát- plebános csendes misét mondott. Innen az egybegyűltek a leányiskola termébe vonultak, hol Csávolszky József egyházmegyei^főtanfelügyelő, az egyesület elnöke örömmel üdvözölte a kerületek képviselőit, mely után a kath. tanférfiak vallásos tanításáról szólott. Sokan, úgymond a vallásosságot az érzéki szív körébe sorozzák, de ezek nagyot hibáznak, mert szerintök az Isten imádása ezen nevelés mellett ép oly gyönyör lenne a gyermeknek, mint akár más érzéki kívánság. Jellem, szív és akarat képzése által kell a gyermeket nevelni, hogy a szívben vonzalom támadjon, és azt az akarat kedvvel teljesítse. Parisba és vissza. III. Turin. -— A díszlakoma. — Az általános lelkesültség. — A díszlakoma befejezése. — A megrettent fiakeres, s egyéb apróságok. A Kossuth-ünnepélyek délutánra voltak kitűzve, délelőtt tehát a város nevezetességeit vettük szemügyre. Amint a „vörös ökör“-ből (Hotel „bue rosso“) kiléptünk, mindjárt elcsípett bennünket egy foglalkozás nélküli cicerone (idegenek vezetője, tolmács), kit illendő fizetésért fel is fogadtunk, hogy vezessen bennünket, a merre akar. Mert rendezőségünk levette rólunk kezét, alig gondolt velünk, magunkra hagyott, míg ő előkelő hotelben uraskodott, — gondolom, hogy a mi pénzünkön. Mi pedig örülhettünk, hogy a nagylelkű rendezőség nekünk is kegyes volt valamilyes száraz helyet szerezni. hogy fedél alá juthattunk, a hol meghúzhattuk magunkat az idő viszontagságai ellen. Ez az úri ember (nyugdíjas kellner lehetett), sőt mint maga beszélte, valamikor lovakat is liferált hazánkból Olaszország számára, igen előzékeny és illedelmes volt irányunkban, de csak eleinte. Beszélt rengeteg sokat, elmondta az egész újkor történetét, minden évszámmal s életrajzzal együtt, kifejtette a nagy események okait és eredményeit, egyedül azt az egyet kötötte ki, hogy kocsin vigyük. A mi kissé bajosan ment, mert Turinban kevés a fiaker, mi meg sokan voltunk. A kocsin a kocsis mellé ült, megmutatott minden templomot, szobrot, palotát. Végig nézetett velünk minden utczán, leparancsolt a kocsiról minden téren, hogy nézzük, mert itt minden páratlan, mindén nevezetes. Sőt mi több, kabátunkat is feladta, gyöngéden lasimogatta, égő gyufát tartott ha kellett, s ha szivarjainkat eldobtuk, azokat mint „uraságoktól levetett szivarokat“ gondosan skatulyába gyűjtötte. Szemünk láttára soha rá nem gyújtott. Egy szóval: egészen rendesen viselte magát, majdnem fél napig, s mind ezért nem kívánt többet négy líránál. Semmi kifogásunk nem lehetett, ellene.: Meg is. becsültük őt, s délutánra is lefoglaltuk
