Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-11 / 11. szám

X. évfolyam. XI. szám. HEL Vácz, márczin YI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési Ara : évnegyedre ............................1 írt 50 kr. názhoz hordás vagy postai szétküldéssé1. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések; a legolc3Óhhan eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvez­ményben részesülnek. Nyilt-tér sora............................ 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. j A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leve­leket nem fogadunk el. Közgazdasági munkálatok. Dr. KISS J. közleménye. V. Ha az év első rekkenőbb sugárai a föld jég- pánczélát keresztül törhették, rögtön életre ébresz­tik azokat az apró, zsizsergő, bíboros bogárkákat, melyek legelső, legfürgébb hírnökei az álmából ocsúdó természetnek. Oh, hányszor láttam a hosszú tél sanyarai által megkínzott iparost és gazdát új­ból föllélekzeni, midőn az első pétiké bogárkák felnyüzsgö raja a kalvariahegy domboldalain meg­pillantották ; csüggeteg arczaik mennyire felvillám- lottak és velük együtt nyilatkozott meg a szív ben­nem is: „Mindenek szemei te benned bíznak, igaz élő Ur Isten !“ És melyik tavaszi remény nem volna oly vér­mes és bíboros, mint azok a piros, szintéit, lapos pikkelyszárnyak, melyek ezen apró petikéket oly kedves jelenségekké varázsolják, melyik gazda nem igér magának dús aratást, melyik ültetvény­ből nem remél bő szüretet?! De csak a végére vergődő év mutatja fel a szomorú rovást, melyre a reményeiben csalódott gazdának hiú ígéretei jegyezvék. És nem-e a gazda maga az oka, hogy hiú reményeken alapuló számításai füstbe mentek? Nézte volna meg jobban, tüzetesebben, pontosab­ban ezeket a bíboros pikkelyeket, mielőtt keblét annyi vérmes reménynyel benépesítette: tapasz­talta volna, hogy ezek a szárnyfedők csak távol­ról bíborosak, közelről tekintve, sűrűén vannak azok fekete pontokkal befedve, oly annyira, hogy alkalmas miliméterrel megmérve az egész felterü­letet, a fekete pontok térfoglalata vetekszik a bí­boros szin területeivel. Csak a káprázat láttatja az egészet merő karmazsinnak! Ezek a fekete pontok a gazdászati óvatosság, aggály és körültekintés felkiáltó pontjai. Ne vess, ne ültess Hübele Balázs módjára, nem elég meg­kerülnöd a dér, a fagy perzselő tájékait, de figyel ned, eszmélned, számitanod kell a csapásokra is, melyeken a jégviharok haladnak, különben mun­kád verejtéke az elemi csapások martaléka lesz! Szemes veteményeket, uborka, dinnyenemüeket hasztalan plántálsz a jégvonalokon, ezeket föléleszt- hetlenül paskolja össze az első jégverés. — Ennek útjában a kukoricza, a tengeri áll meg rendületlnül. Tajtékzó dühében ezt is izzé porrá töri, nedvfogó széles leveleit czérnaszálakra hasogatja, de a ben- szakadt gyökérszálakban, a tőnek intensiv benső erejében teljes tenyészetében él a dolgozó érj és a tavaszi jégverés minden pusztításait veszteség nél­kül dolgozza ki és pótolja helyre az életerős talajba I ültetett kukoricza. A természet háztartásának nagy munkájában 20 esztendő egy nap, azaz amennyi csapadék, jég, dér, fagy, vihar, hőség és sugár verődik le vala­mely város, falu vagy vidék területén az egyik 20 évben, a másik reá következő húsz esztendőben ép annyi, egy hajszálnyival sem több, sem keve­sebb az összes légköri leverődések teljes összege. Azért kell a gazdának a múltak hagyományain, az apák elbeszélésein, saját tapasztalai nyomán teljes alapossággal megismernie mindazon vonalokat, melyeken az elemi csapások haladnak, és ezeknek útjában mindenkor és mindenütt azt termesztenie, a mivel ezen csapások nem bírnak. A budai oldalról felgyűlő gyakori jeges viha­rok a Vértesek oromzatain töretnek fölfelé egész a bogdányi és kisoroszi határokig, innen azután hirtelen kanyarodva száguldnak át a Dunán össze­verve a Körtvélyesek, a Tordai sutú, Diósvölgyek, Hermányok, íspinyérek és Sejczék nagy részét. Egy másik déli vonal Pest keleti oldala mellett a sikátori pusztán át a csomádi erdőségektől irányítva a Kiscsörgökön keresztül, városunk keleti határait érintve tart a penczi hegyeknek. Északról a Naszál vállapoczkáin keresztül zúdul be a harmadik jég­vonal határunkba megpaskolva a Kis-Cselőték, Vasasok, Kutvölgyek, Czindrókákat erősen hor zsolva a belső szőlőhegyek harántjait is. Különben mindegyik földtulajdonos nálamnál ezerszerte job ban tudhatja mikor és mily elemi csapások sujto- gatták földjeit és az adott 20 éves kulcs szerint, kivált ha még a természet egyéb jelenségeit is képes latba vetni; könnyen kiszámíthatja, hogy mikor, mitől kelljen rettegnie. Én csak a’mondó vagyok, hogy az okos gazda a jég pusztításainak leginkább kitett szőlötáblákon a koczkázat minden veszélye nélkül űzheti a ku- koriczatermelést, melynek jelentősége Európa gaz- dászatában lassankint első rangúvá válik. Ma már nemcsak a román nemzetek, miként az olaszok, spanyolok, dél-francziák, oláhok, hanem egyéb déli nemzetek háztarátsában és élelmezésében a leg­fontosabb tényezővé kezd válni, hazánk tiszta ma­gyar lakosságának józanabb, praktikusabb, belá- tóbb része azon gondolattal kezd igen helyesen megbarátkozni, hogy a kukoricza lisztjének ügyes alkalmazása által, sokkal olcsóbb, egészségesebb, csalások és hamisításoknak ki nem tett háztartási czikk birtokába jutottak, mint a minő a búzaliszt volt, melyet a lelketlen és a felügyelet által soha nem ellenőrizett üzérlet, anyagában ezerképen ha­misított, néha kegyetlen támadásokat intézve maga ellen, az egészség ellen is. Vájjon ki az közülünk, ki nem ismerné azon élelmes kufárokat, kik a kora tavasztól fogva tonna számra őrletik a temérdek korpát, hogy ennek őrletét a nép kenyérlisztje közé keverjék? Pedig még ezek csak a jobbakból valók, hol maradnak még a gipsz, kukoriczacsuma és más bomlott anya­gok elegyitői ? Népünk tehát egészen helyes nyom­dokon halad, ha élelmezését a tengerire basirozza, ez 75°/0-kal jutányosabb, egészségesebb, különösen ha azt saját maga iparkodik maga hasznára ter­meszteni. Városunknak mind éghajlata, mind talaja min­den változatban, akár kötött minőségben, úgy mint lazás, ritka voltában; a legnagyobb lapályon, mint a meredek lankákon kitünően alkalmas a tengeri művelésre. Csakhogy természetesen a hegyoldalok felmüvelése nagyobb szorgalmat, több munkát, erő­sebb ganajozást igényel és követel. A domboldali mivelésnél arra gondosan kell ügyelni, hogy a fészek, a melybe az ültetendő szemeket vetjük, tel- i jesen felporhanyittassék, a porhanyitott föld egy harmadrészben érett trágyával, ha lehet sertés- ganéjjal elegyittessék, a domboldalok földje felfo- gattassék, és a záporok által lehordott tavaszi iszap és üledék a fészkekbe hordassék föl, melynek fel­területe, ott különösen, hol nagyobb fokú száraz­ság uralkodik vékonyan főszszel is behintendő, melynek nagy nedvességfogó természete az ültet- vényezésnél egyátalán felbecsülhetetlen. Arra kü­lönös ügyeletet kell fordítanunk, hogy a vetendő magok a lehető legszebb, legfejlettebb csövekről morzsoltassanak. Magok a csövek pedig télen ke­resztül száraz, szellős helyen tartassanak, mindazon­által úgy, hogy zord, kemény fagyok a magok tenyészcsiráit össze ne égessék. Ha az elvetett magok a fészkekben vagy egyátalán nem keltné- nek, vagy nagy részben elmaradnának, a tapasz­talt hiányokat ez esetben gondos utánültetéssel kell pótolnunk és ha az ültetvényezési idő már előre haladott, akkor tanácsos két-három napig az elvetendő szemeket langyos vízben, védett, me­leg helyen csirkáztatnunk, az ekképen lágyított és puhított szemek azután, kedvező idők beálltaival igen gyors növésnek erednek. A kukoriczatermelés azonban csak akkor fogja magát búsásan kifizetni, ha iparkodni fogunk mi­nél korábban érő fajokra, csemegekukoriczákra szert tenni, ennek kelendősége nemcsak saját pia- czunkon volna nagyrészt biztosítva, hanem mint igen kedvelt és keresett czikk jól választott és tet­szetős fajok esetében a fővárosi piaczon is nagyon elkelne, annyival inkább, hogy a magyar falusi paraszt lassan mozgó természete egyátalán nehe­zen barátkozik mag oly gondolattal, hogy az idény- czikkek mivelésére a fokozottabb iparkodást és tü zetesebb gondozást reá szánja : igy tehát a túlter­melés rémeitől nincs mit aggódnunk. A csemegekukoricza termelésénél a fősúly arra fektetendő, hogy a legválogatottabb, a legkorán- érőbb fajták magjaira tegyünk szert. Ami nem kis munka és gyakran nehezen megoldható feladatat. E tekintetben igen jó lesz egy derék kertészkedőnk, Kalmár Pál úr tanácsait kikérnünk, kinél én igen szép fajta példányokat szemléltem, ki okszerű út­baigazításait, egy őszinte lelkű tudakozódétól sem fogja megtagadni. Márczius 15. A föltámadás hajnalának ragyogó napja bir majd olyan tüzes fénysugarakkal a milyen az 1848-iki márczius 15-ének felkelő napjáé volt. Forró sugarai­nak világossága behatolt az elmékbe, elolvadtak a bilincsek lánczszemei, széjjel pattant a békó zárja, a szenvedő lelkek fölszabadultak börtönükből. Rékóba verve rablánczon szenvedett a jog,flelánczolva bán­kódott az igazság. Összekötözve sinylett, fonnyadt a sajtó, a szabad eszme. De csak sinjdett. Az eszmét nem lehet békóban tartani! Az igazságot nem lehet örökre lelánczolni! A conservatismus rút alakja ural­kodott a földön. De a szabadság szent eszméjének világa örökre szétoszlatá a butaság sötétségét. Széchenyi István grófnak nemesen érző szive és liberális felfogása adta meg az első lökést a jobbágy­ság felszabadítására. A franczia liberalismus ünnepét ülte Párisban. S a magyar ifjúság is áthatva a kul­turális törekvés eszméjétől, mint villanyütésre, utá­nozta a francziát, — ezúttal nem divatban — de fel­fogásban és érzésben. A fölszabadulás órája elérkezett! Kossuth Lajosnak ékes szavaira a rabszolgaság utolsó sátorját is szétrombolta a szabaddá lett nép milliója. Petőfi „Talpra-magyar“-ját, mint zsolozsmát éne­kelte az ország hü lakossága. A refrén énekhangjá­tól reszketett a levegő: „A magyarok istenére eskü­szünk . . . esküszünk, rabok többé nem leszünk“ ! Az egyik kezébe fegyvert, a másikba zászlót ra­gadott a bilincseiből felszabadult szabadság angyala. Magára öltötte az önvédelem diszes palástját s mi­dőn látta, hogy rajongó áhítattal tekintünk föl reá, készek vagyunk őt követni bárhová és bármerre is, az eszméért szívesen meghalunk mindnyájan, elég volt egy szava: Előre! 1848. márczius 15-én jelent meg nyomtatásban a sajtó első szabad terméke. A negyven év előtti márczius 15-ike a szabadság hajnalán született. Ez a nap a szabadság szülöttje, a szabadság gyermeke. Márczius tizenötödike a sza­badság. A szabad eszme születés-napja. A szabadság a népek legnagyobb kincse. A vi­lágosság ajándéka. A kultúrának elmaradhatlan kí­sérője, a szabadgondolkozás, teremtő képesség, a jó­lét áldásának közvetítője. Alángot melyet 40 év előtt a szabadság sugarai gyújtottak meg, ne hagyjuk ki­aludni soha! Ennek az esztendőnek márczius 15-ike lesz 40 esztendeje annak, hogy vér és sok áldozatok árán fölszabadultunk kínos rabságunkból. Ünnepeljük meg ezt az évfordulót az igazi kegyelet méltó ünnepével! Olyan ünneppel, a milyen édes örömet kelthet egy szabaddá lett nemzet szivében a szabadság eszméje. Gondolkodjunk kegyelettel vissza a hősökre, akik éle­tüket és vérüket áldoztak föl érettük. S ha összejö­vünk a közös asztal körül, a melyen telt pohár vár fölköszöntőre: fenékig ürítsük ki ezt a poharat Kos­suth Lajos egészségére, aki távol tőlünk, távol attól a nagy alkotástól, amelyet teremtett, megtörve, ag- gottan, Olaszország kék ege alatt éli hontalan búj- dosását. Ürítsünk egy másik poharat a szabadság, egyenlőség és testvériség összetartására. Á szakbizottságok megalakítása előtt. Volt egyszer egy korcsmáros és annak egy ügyes pinczérje — no meg egy hordó bora. Valahányszor a pinczér azzal a kérdéssel fordult urához, hogy mi­lyen bort szolgáljon az úri vendégeknek és azoknak, akik jó minőségű bort kérnek, mindig csak azt vágta vissza: hiszen tudja — abból a bizonyos hordóból. így vagyunk mi is a városi bizottságokkal. Ha a bizottságok megalakításáról van szó, legyen az akár a pénzügyi-, akár a jogügyi-, avagy a gaz­daságügyi stb. bizottság: vannak bizonyos, desti- nált egyének, kik e teret régi időtől fogva dominál­ják. Innen magyarázható ki aztán az, hogy a bizott­ságok majdnem mindenesetben ugyanazon egyénekből vannak összeállítva, vagy az illetők legalább is két- három bizottságnak tagjai. Egy ízben saját füleinkkel hallottuk egy városi képviselő szájából azon nyilatkozatot, hogy ő annyi bizottságba van beválasztva, miszerint maga sem tudja, hogy tulajdonképen melyik bizottságnak a tagja ?

Next

/
Thumbnails
Contents