Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-19 / 8. szám

X. évfolyam.

8. szám.

Vácz, február 19.

ELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP.

ára: évnegyedre

............................1 írt .»<> kr.

aázho7. bordás va^y postai szétküldéssé1.

Egyes szám ára : 10 kr.

Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület)

Hirdetések:

a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek.

Nyiit-tér

sora............................ 30 kr.

Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr.

A szerkesztőség. és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

Közgazdasági munkálatok.

Dr. KISS J. közleménye.

II.

Nincs az a tükörsima jéglap, az a csúszamlós sikos haránt, hófagy borította domboldal, melyet teljes biztonsággal megjárnunk nem lehetne, ha kellő eszélylyel és óvatossággal fogunk hozzá. Minél délczegebb tartással, minél férfiassabb lépéssekkel, minél szilárdabbra feszitett lábszárakkal há gunk reája: az elsikamlás, a megcsúszamodás annál bizonyosabb, kikerülhetetlenebb. Ép a roszúl alkalmazott erőkifejtés vágja hanyatt az embert. De ha apró, sűrű, szapora lépéseket teszünk, ha a felső lábszárat lejtben tartjuk, ha a testtörzsökén emelkedő nyakat és fejet súlyával előre tesszük mentnek leszünk a lábtörés vagy a test bármely részének csontficzamodásától. Iia a veszélyes pályarészt egyszer meglábaltuk, mindig elég idejekorán lesz a testet igazi nemes tartásába visszahelyeznünk. Az eszély eme törvényeiből igen sokat kell megfigyelni és ellesni azoknak, kik valamely állam vagy község határain belöl a közgazdaság alapjainak szilárd felépítésén fáradoznak.

Büszke, nagymérvű intézkedések a veszély temérdek csiráját rejtik méhökben. Azonfelül kiszá- mithatlan költséggel járnak azon koczkázatok, melyeket az első beruházások okvetetlenül megkövetelnek és hányszor megesik, hogy kedvező siker esetében is saját zsírjukban fúlnak meg, azaz sokkal többet termelnek, mintsem a mennyit értékesíteni tudnak! Itt is tehát megaprózott sűrű lépé sekre van szükség.

Első sorban a mezőgazdasági ipar mindazon czikkeire kiváló figyelemmel kell lenni, melyeknek kereslete a helyi piaczokon folytonos. Nem szabad egy pontban sem megengedni, hogy a fogyasztás idegen források felé forduljon akkor, midőn fenforog annak lehetősége, hogy azt magunk is elegendő haszonnal, a rendelkezésünkre álló, de eléggé ki nem használt munkaerőkkel megtermelhetjük.

Elmélkedve a mondottak felett, és megszívlelve azok követelményeit igazán különösnek fogjuk találni, hogy az év minden szakában heti vásárainkon mennyi ezer és ezer zsák krumpli fordul. meg melyek a szomszédos megyék igen távoli és a krumpli termesztésre épen nem alkalmas talajjal rendelkező községeiből kerülnek a mi pia- czunkra. Igen szorgalmas, ügyes és fáradhatlan gazdákat és bérlőket halottunk az idei ősz folyamán is nehéz panaszokban kitörni: hogy a mag termésök vajmi csekély jövedelmet nyújtott, és trágyával gazdagon megboritott kukoricza földjeik után alig a magasra csigázott bérletek dijjait bírták kiérdemelni. Pedig ha egy kis körültekintéssel és ismert szorgalmukkal a krumplitermeléshez láttak volna, nemcsak háztartásuk, igen tetemes részét fedezhették volna saját termésükkel, hanem egyúttal oly jövedelmekhez is jutottak volna, melyeket sem a magtermelés, sem a tengeri művelés utján egy esetben sem érhetnek el. Csak, hogy természetesen ez esetben fokozott körültekintésre van szükség. Először is rendkívül fontos, hogy minden tekintetben gondos megfigyeléssel járjunk el a faj megválasztásában. Annyi temérdek rósz, vizes krumpli, sehol a világ-on nem jő forgalomba mint a piaczunkon. Igazi ‘jó fajt, nemes krumplit vagy egyátalán nem, vagy csak nagy utánjárás után kaphatunk. Pedig a rósz fajok, valamint a rosszul választott talajban, hanyag művelés következtében elfajzott krumplik a legveszedelmesebb gyomorrontó, vérsatnyitó tápszerek a mit az ember magába vehet. Egy oly test, mely rósz, vizes krumplival táplálkozik, valóságos szemináriuma a betegségeknek.

Véleményem szerint az a temérdek disznókrumpli, mely heti vásárainkon eladásra kerül el- kobzandó és megsemmisítendő lenne, mert nincs az a éretlen gyümölcs, mely oly kegyetlen kórok csiráját magában rejtené, mint az úgy nevezett disznókrumplik és az evvel rosszaságban vetekedő rosszul érő és vizes fajok. Mert ha igaz >azon állat- tenyésztési elv, hogy az elsanyaritott állatkölykökből soha jóravaló derék állat nem fejlődhetik, úgy kétszeresen igaz, hogy a rósz krumplin felcseperedő,

satnya gyermekekből soha munkás derék, egészséges emberek nem válhatnak. De ha egy részről mindent, el kellene követnünk, hogy helyi fogyasz tásunktól az annyi kóranyagok csiráit tartalmazó rósz krumplikat eltávolitsuk, úgy más oldalról mindent meg kellene feszítenünk, kettőzött szorgalomra volna szükségünk, hogy a nemes fajta krumplik termesztését a lehető legnagyobb gonddal előmozdítsuk. Ma már ez nemcsak nélkülözhetetlen, de gondos ’ megválasztásban és a konyha vegytanának helyes alkalmazása mellett egyúttal határozottan a legegészségesebb tápszer, oly any- nyira, hogy a ki szavaink értelmét egész jelentőségében felfogja és egész mélységben átérzi : a népek első jótevői sorában, határozottan azon férfiút fogja sorolni, ki a krumplit Európába meghonosította. Azt pedig ismét a legtisztább, a legöntuda- tosabb meggyőződés mondatja velünk, hogy igazi jó és nemes fajta krumpli termesztésére sehol a világon alkalmasabb és kedvezőbb talajviszonyok nem léteznek, mint épen városunk határában különösen délnek fekvő lazább homokosabb szántó földeink minden tekintetben hivatottak a legizlete- sebb krumplik előállítására. E tekintetben termelőink figyelmét határozottan háromféle krumplifajok termelésére kell irányítanunk.

Első vonalban könnyű főzetű, omlófajok ter- lése volna a legkívánatosabb és legjövedelmezőbb, e pontnál a rózsafajt határozottan mint olyant kell kiemelnünk, melynek előnyei a tapogatózás és kísérletek minden kételyein túihelyezvék.

Másodszor erős kereslet tárgyát képezik azon nemesebb fajta krumplik is melyek nem oly köny- nyen omlók és nehezebb főzetüknél fogva úgy mellékételnek, mint a gulyás, pörkölt és más e fajta húsételek segédszerei teljesen nélkülözhetle- nek, minők a kék és az óriás krumpli. Az ez osztályban sorakozó krumplik termelése már határozottan kötöttebb talajt igényel.

Harmadik osztályba rendeződnek azon fajok, melyek teljes joggal csemege fajoknak nevezhe tők, melyek kellemes, felette ajánlatos küllemük és alakjuknál fogva a választékosabb tálalás és a magasabb igényű konyhák követelményeinél találnak alkalmazást, ennélfogva igen jelentékeny árakon kelnek el és a közeli főváros piaczán nagy keresletüknél fogva rendkívüli jövedelmezőséggel kínálkoznak. Minden erőfeszítéssel kell azonban oda dolgoznunk, hogy úgy saját belfogyasztásunknál, de különösen a kiviteli keresletnél saját termésű krumpliainkat megegyénitsük ; azaz azokra az igazi váczi bélyeget rányomjuk, mit csak akkor érhetünk el, ha az ajánlatba hozott, vagy az egyszer és elfogadott fajok termelésénél azok tisztaságára és valódi- ságárajhatározottan felügyelünk, a meghamisítást és a fajkeverést semmi szin alatt meg nem tűrjük, a föld fölmunkálására, kihasznált erőrészeinek visszatérítésére lelkiismeretes gondot fordítunk, és gondoskodunk teljes megbízható, becsületes és lelkiisme- tes forrásokról, melyekből a kívánt szükségletek mindenkor a legnagyobb kulantsággal lesznek fedezhetők. Ha az imént kifejezett kívánalmak egy vagy más utón, de pontosan teljesítettnek, ha a faj megválasztás és a talaj kiszemelés mellett a trágyázás követelményeinek teljes kielégítés fog nyujtatni : akkor biztosak lehetnek termelőink, hogy nemcsak városunk és a főváros táplálkozási és egészségtani viszonyainak nyújtanak igen, de igen fontos szolgálatot, hanem egyszersmind az ekképen megmunkált földjeiknél, a holdankinti tiszta jövedelmet (ÍO—100 frtra felemelhetik. A mit pedig semminemű gabonatermelés után a jelen gazdasági viszonyok mellett soha, semmi szin alatt el nem érhetnek.

A „legény-egylet“ szinelőadása.

„A jegyek már tegnap elfogytak; jegy nélkül bemenni nem szabad, úgyis zsúfolva már a terem; tessék visszamenni stb.“ így fogadtak bennünket a pénztárnál. No ez különös, gondoltuk magunkban ; mikor a színészek itt voltak, egy vendégre egész pad jutott, most meg egyetlen egy állóhelyet sem lehet „kicsinálni.“ Hanem azért mégis bemegyünk. És be is mentünk — a színpadra.

Aki még színpadról nem nézett végig egy darabot, az nem is képzeli, mily sürgés-forgás uralkodik a kulisszák mögött; de én sem árulom el. Azt úgyis hiába mondanám, hogy a szereplők „drukkoltak“, mert nem hinné el senki. Jobban tudták ők szerepüket, mint akár a népszínház Tamásija. Azt is hiába mondanám, hogy nem drukkoltak, mert a nyilvánosság elé lépni, különösen először életében: nem tréfa. Egy szóval, nem árulom el őket; annyit azonban be kell vallanom, hogy nem sajnálom, hogy ott voltam.

A legény-egyletről e lapok gyakran megemlékeznek. még pedig elég elismeréssel, olykor dicsérettel is. A vasárnapi előadás a dicséretet egygyel szaporítja, mert a közönségnek élvezetet szereztek, önmagukat pedig gyakorolták, tökéletesítették. Az, hogy egy kissé melegünk volt, bőven kárpótolva volt az összhangzatos előadás által, melyről referálni, bírálatot mondani, e sorok hivatása.

Szigligeti „Szökött katonáját“ adták elő „zsúfolt“ ház előtt..

A szereplők nagyrészt már ismerőseink. A czim- szerepben Balogh Ferencz jeleskedett, mint máskor. Solo-dalai most is általános tetszést arattak ; jmrda- lai pedig, melyet Orszáczky Mariskával, a közön ség kedvenczével, adott elő, nem közönséges talentumról tesznek tanúságot. — De először kellett volna megemlékeznem Julcsáról, kinek oly szép nevet találtak adni, hogy Gergely szerint még az angyalok is megelégedhetnek vele. Dalai bájosak és érzékenyek voltak; szinte elkényeztet bennünket. — Elismeréssel kell adóznunk Drajko Anna és Stefanek Anna kisasszonyoknak is, az előbbinek azért, mert azon jó vélemény t, melyet az okt. 2-iki fellépése alkalmával szerzett, megszilárdította ; az utóbbinak pedig azért, mert szerepét oly kifogástalanul és finoman játszotta, hogy tőle az elismerést megtagadni nem lehet. Drajko Anna beszédes Korpádiné volt, hogy azonban az álmos segédekkel nem birt, az Szigligeti hibája. Stefanek Anna a grófné komoly szerepét oly élethűen töltötte be, mintha már gyakrabban fellépett volna. Fellépése a darab kerekdedségéhez szükséges és határozott nyereségnek tekintendő. — Merka Ida, mint a grófné társalkodónéja, közvetlen kedvességgel adta kis szerepét. Miért nem kapott nagyobb szerepet, hogy alkalmunk lenne kedvünk szerint megdicsérni?— Scheieher Géza kettős szerepet adott elő. A közönség tetszését azonban inkább a közkatona szerepében nyerte meg. Párdala a siralomházban és elkeseredett magatartása sikerült részek voltak. — Kolozsváry Dezső mint Gémesi, a jegyző teendőjét jól előadott tájékozatlansággal, Szakszik Mihály pedig a káplár szerepét „tauglich“ katonás ridegséggel, elismerésre méltóan adták. — Medveczky János és Gaál József, különben ügyes legények, a darabban kifogástalanul ügyetlen inasok voltak, amint a darab szerzője rendelte. — Viglási István mint kisbiró, Szalay Pál mint Monti grófnak inasa, Mirka József polgár, Vajda Antal, Hergel Mihály; továbbá Szalay Antal, Simák István, Zradula Antal, Túry Gyula mint közlegények, Resell Sándor mint Monti titkára, megállták helyüket, s a kisebb szerepeket jól betöltötték. — Utoljára említjük Löbl Ignáczot, kinek a darab szinrehozatala ügyében kifejtett buzgalmát és önfeláldozó fáradozásait elismeréssel fölemlíteni kötelességünk. A darabban két szerepe volt, Korpádi Lajosé és Völgyi ezredesé. Mindkettőt dicséretesen vitte. — Segédje Berky Frigyes, ügyesen végezte teendőjét. — A súgó is kitett magáért, mert mérséklettel susogott és feszült figyelemmel csengetett.

Teljes dicséretet érdemel a milánói táncz és dal. Mintha most is hallanók : „Se io parto, vado Milano.“ A táncz kifogástalan, a dal összhangzatos volt. Előadták: Franko Erzsiké, Bisztricsán Mariska, Megyeri Hermin, Merk Margit, Simko Irma, Szta- nya Mariska, Zsuffa Emma, Simon Hermin, Steidl Matild és Stibrik Ilka kisasszonyok.

Az álarezos menet egyes alakjai kitűnők voltak. De dicséretet érdemel Tóján Károly is, ki nemcsak ezeket, hanem a szereplők közül is némelyet oly ízléssel és ügyességgel forgatott ki formájából, hogy felismerni lehetetlen volt.

A jelmezeket a Népszínház, Piufsich ö nga közbenjárására, tekintettel a jótékony, czélra, díjtalanul engedte át.