Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-11-11 / 46. szám
X. évfolyam. 46. szám. Váoz, 1888. november 11 házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.) kr. Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora ..........................30 kr s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőséij és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Néhány szó társadalmunk vezetőihez. Itt a tél — hangzik nemsokára minden ajakról . . . Beköszöntenek a hosszú téli esték, midőn szórakozást hiába keresünk a már gyászruhába öltözött szabad természetben, midőn a szobák falai közé kell vonulnunk, s ott kell találnunk pihenést, szórakozást, hogy felfrissítsük a napi munkában elfáradt testünket, szellemünket. Beköszönt a téli idény, mely arra késztet bennünket, hogy csak is társas összejövetelekben, egymás társaságában keressük ama testi és szellemi üdülést, melyre a nyár oly számtalan kelletne, bája alkalmul kínálkozott, s hogy társas együttlé- tekben találjuk fel ama lelkünket-testünket felvidító szórakozást, melyet a természet a tél tartama alatt tőlünk megtagad. Ha a nyárnak megvannak, kell, hogy a télnek is meglegyenek a maga örömei. S hogy meglegyenek, az rajtunk áll, társadalmi életünk vezetőitől függ első sorban. Azon kell lenni, arra kell törekedni társadalmunk vezérférfiainak, hogy társas életünk ne aludja téli álmát, hogy egyhangúságából, a köz- napiságábói kiemelkedjék s alkalmat nyújtson közönségünknek a nemesebb szórakozásra is. Es erre első sorban van hivatva az »Egyesült- Kaszinó-Kör«,, mely alapszabályaiban egyik feladatául tűzte ki a társas estélyek és felolvasások tartását s eme feladatának az előző években meg is felelt, a mennyiben többször rendezett— mondhatni— sikerült estélyeket, melyekre mindnyájan kellemesen emlékszünk vissza. Ha tehette ezt a múltban, azt hisszük, teheti a jövőben is, csak egy kis jóakarat kell hozzá, mert hisz »a lélek ereje akarat, akarat következménye telj esités.« Legyenek tehát rajta a Kaszinó vezetői, hogy az alapszabályok értelmében a múltakhoz hasonló estélyek re n- deztessenek, felolvasások tartassanak. Hasonló kedélyes estélyek rendezésében jelentékeny tényezőképen szerepelt a »Dalkör« és a »Zeneklubb«, melyek egymással karöltve sikerült hangversenyeket rendeztek a múltban. | Most? — Mintha végkép kihaltak volna, életjelt sem adnak magukról. Pedig dicsekedés nélkül legyen mondva mind a »Zeneklubb«, mind a »Dalkör« kitűnő volt; működésűk mindenkor a közönség tetszésével találkozott. Ma már csak a diszes zászló jelzi a »Dalkör« egykori létezését. E zászló alá — ha már a régi tagok hűtlenül elhagyták —- uj tagokat kell felavatni, kik azt fenn lobogtatva a társadalomba uj életet öntsenek. Avagy talán az életre való ébresztési szellem végkép kihalt volna már városunkban? Nincs, ki társadalmunk ügyeit igazán szivén tudná hordozni? Fájdalom, hogy tevékenységre hivatott fiatalságunk nem iparkodik e tekintetben valamit tenni, s oda hatni, hogy a szivet-lelket nemesilő ének és zene művelése által kellemes órákat szerezzen közönségünknek az egyhanguságtelt fél napjaiban. Fogjanak hát hozzá e(társadalmi körök intézői a féli idény közeled.tévéi a munkához, serkentsék tevékenységre az arra hivatottakat, biztató szavaik talán nem hangzanak el a pusztában. S ha visszhangra találnak, ugv legalább mi sem emeltük fel szavunkat hiába, s reményünk valósággá válik s városunk régi jó hirneve fentarfatik. Tapszirt-kövezet. Piaczunk kövezése“ czimmel lapunk egyik előző számában egy ujonan föltalált kövezési módszerre: a tapszirt, - kövezés re hivtuk fel utczarendező és szépítő bizottságunk figyelmét, azon óhajunknak adván kifejezést, hogy intéző köreink, mielőtt a nagypiacz terének köveztetését eszközölnék, szerezzenek tudomást ezen új kövezési módszerről és ha az valóban czél- szerűnek és olcsónak bizonyul, piaczunk törött kővel szándékolt beboritásának eszméjét elejtve, ezen új kövezési módszerhez forduljanak s városunk eme terét, ha lehet, szebb és jobb burkolattal lássák el. Jelen soraink czélja a lapunkban már említett kövezési módszert a városi képviselőtestületnek ismételten figyelmébe ajánlani s annak részletes leírásával olvasóinkat bővebben megismertetni. Hogy a tapszirt-kövezetnek mily sok előnye van s hogy ennek következtében mennyire kívánatos lenne annak városunkban alkalmazása, kitűnik az alábbi ismertetésből, melyet a „Zólyomvármégyei Hírlap“ után egész terjedelemben közlünk : Petényi Ottó mérnök s a m. kir. államvasutak igazgatóságánál működő irodafőnök e napokban nyerte Budapest főváros hatósága utján: az általa föltalált „Tapszirt-kövezetet“ illető osztrák császári és magyar királyi szabadalmak okleveleit. Ezen új módszeres utcza- burkolat következő előnyökkel bir: 1. Mig a gránit-, trachyt- és keramitkoczkákkal kövezett utczák az örökös rázás és zaj által, épúgy a kocsizó, valamint az ottlakó közönségnek egészséges idegállapotát folytonosan károsítják s a nagyvárosok lakóinak általános „nervositását “ első sorban idei A elő — ezzel ellentétben: a „tapszirt-kövezet“ még a legélénkebb és legterhesebb közlekedés mellett is semmi zajt és rezgést nem okoz. 2. A fentnevezett koczka-kövezetek réseiben az organikus hulladékoknak egy permanens rétege verődik össze, — mely minden megázás vagy öntözés után a levegőt egy mefitikus bűzzel rontja meg, — a „tapszirt kövezet“ azonban semmiféle piszoknak a leverődését nem tűri meg, miután semmi nyílásokkal “s résekkel nem bir. ó. yae-vyárosokban uralgó „tuberculosis “-nak ! egyik fő tényezője: a b.c^n_ £s trachit-koczkakövezet elkopása folytán a nagyvárosi aii.rqosferában lebegő quarcz-por; azonkívül igen kellemetlen a kuczKaköveÄ..VACZ1 KÖZLÖNY'TARCZAJA. Mint az össi táj magánya, Épen oly rideg. ■ — Őszi dalok. Resignatio. I. A lehullott össi lomb hőst Járolc egyedül, A letartott pusstaságon As enyészet ül. Siri néma csend körülem, Csali a ssél sivít, Mintha csali titlcon siratna Fájón valamit . . . Némaság van szivemben is, A levert csaták Elnyugodtak, sebük ég csak Még a leiken át. — Magányért, csendért epedtem, Hogy ott vérzsen el, Ha már nem tud újra élni E kihalt kebel. II. Néma magányban, tar levelek közt Nézem az őszt, e lassú hálált, Hallgatom a szél gyászi zenéjét, Mint a tünÖ lét hattyú-dalát. — Képzeletemben a kikeletnek Zöldje, virága, vig dala kél; Vájjon az ősz jobb, vagy a tavasz, mely Uj sugarával újra remél . . . Vájjon az ösz-e jobban óhajtott, Melyben uj élet magva lakik, Vagy a tavasz, mely szép, de virultán Már a halál ül, mint a polyp . . . Jobb nekem igy a lélek ez öszsze, Benn’’ az ö rök z öl d magva pihen, Földi remények szép tavaszánál, Mely hogy enyészik, kín a szivén. Oudeis. Mikor a gazdasszony beteg. Hogy ne bántsa senki kínját, Szent fájdalmait, Ne is szánja a világ öt, Hogy szeretve hitt . . . Végre leltem egy helyecskét 11 egy-völgyek között, Hol begyógyul sok sebem, mit A világ ütött. !)e nem fáj bár, nem is örül Lelkem semminek, — Egy segéd-kántor-tanitó naplójából. — Segéd-kántori minőségben, szabadlakással és koszttal, azonkívül havonkénti 5 írt pénzbeli fizettséggel fogadott föl engem Rá ez István K . . . alföldi falu érdemes kántora. A tanilóképezde tudományos csarnokaiból kilépve s rögtön ily hízelgő feltételek mellett állást nyerve, vágyaim, reményeim nagy részét betöltve láttam, s elképzelhető örömmel és megelégedettséggel 1 siettem annak tényleges birtokába jutni. Főnököm, az [ első kántor, kollegiális szeretettel s igaz magyar szivé- lyességgel fogadott. Becsületes, jó öreg úr volt, még a 1 régi gárdából való, kinek legelső és fő életelve volt, — mit már az első vacsora alatt több Ízben ki is fejezett ilyeténképen: — együnk öcsém, úgy sincs az embernek egyebe, mint a mit megeszik és megiszik; a miből én azon örvendetes következményre jutottam, hogy kosztbeli illetményem kellőképen fog kiszolgáltatni. És ez a fő, különösen nálunk segéd-kántoroknál, kik üres óráinkban még tanítással is foglalkozunk. Mert hisz’ mi lemondtunk mindenről, amivel a világ kinál- gatja és mulattatja az ő fiait, tehát az életkérdés ilynemű megoldásának nálunk nagy jogosultsága van. Még egy körülmény volt, mely különösen kedvessé tette rám nézve ezen állomást, az t. i., hogy főnököm Rácz István kántor uram agglegény volt. Vájjon azért maradt-e agglegény, hogy említett elvének szabadabban hódolhasson, vagy pedig kényszerű agglegényi mivolta érlelte meg benne eme princípiumot, azt sohase tudtam meg. De nem is kutattam, mert annyit észrevettem, hogy valahányszor asszonyi dolgokról volt szó, az öreg elkeseredve szakította félbe a társalgást, mondván: együnk öcsém, úgy sincs az embernek egyebe, mint a mit megeszik és megiszik. Ott volt azomban Sári néni, főnököm derék unoka húga. (Én ugyan úgy vettem észre, hogy beillett volna nénjének is.) Emlitésreméltó tulajdonságai közé tartozott, hogy keveset beszélt és a mellett olyan levest tudott főzni, hogy még az esperes úr gazdasszonyát is lefőzte vele. S eme kiváló szakértelem elismerésre is talált, mert midőn a püspök ur itt járt, ő lett megbízva az ebéd elkészítésével. Persze hogy ezen kitüntetés nem maradt utóhatás nélkül. Az esperes úr gazdasszonya szörnyen restelte a dolgot s elkeseredésében nem szűnt meg bosszantani Sári nénit. Kifogyhatlan az a leleményesség, melylyel a gazdasz- szonyok egymást keseríteni tudják, és nincs annál szerencsétlenebb ember, mint a kit a sors két ily hadakozó fél közé sodor. És én ilyen szerencsétlen voltam! . . . Egy alkalommal az esperes úr meghitt ebédre. A menünek különös nevezetessége volt az, hogy a pecsenye mellé kitűnő befőttek voltak feltálalva. (Azt meg m
