Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-08-26 / 35. szám
Ha csak egy kis szél fúj — mint utána 1 órával valóságos orkán fújt — az egész utcza üszkeit nézhetnénk ma. Hangsúlyozom még egyszer, hogy a tűzoltóság csak úgy felelhet meg főfeladatának, ha a lehető leggyorsabban a veszély színhelyére érhet s ehhez okvetlen szükséges, hogy bírjunk olyan helylyel, a honnan az egész várost beláthatni s legyen olyan emberünk, a kinek egyedüli kötelessége az őrködés. Őrtornyot építsünk. Nincs az országban olyan nagyobb város, mely már e tekintetben meg nem előzött volna minket, sőt sokkal kisebbek, mint Poprád, Felka stb. is bírnak őrtoronynyal, pedig egyik utczasaroktól a másikig kényelmesen elláthatni, őrködjünk jobban polgártársaink vagyona felett, mint eddig tettük s vegyük elejét annak, hogy 10 perez miatt százak juthassanak koldusbotra. Nincs Váczon ember, a ki erre a czélra ne ajándékozna bizonyos összeget s hiszem, hogy ha kezibe veszi az ügyet valaki, egy év múlva építhetünk. Hová ? hogyan ? azt szakemberekre kell bíznunk, de tény, hogy építenünk kell. Ezt parancsolja saját érdekünk. Ha nem tesszük, magunk leszünk okai, ha Eperjes sorsára jutunk — a mitől Isten őrizzen. Dixi et salvavi animam meam. Addig pedig nem ártana telefon összeköttetést létesíteni a Saxlehner gyárral, a hol tudtommal mindig van őr kirendelve s a honnan az egész várost áttekinthetni. Scherer István. Színház. Ritkán van szerencsénk, hogy Váczon színházba járhassunk s még ritkábban, hogy ott valóban élvezhessünk is. Inkább csak szórakozásból jártunk oda. Most nem csak szórakozhatunk, hanem élvezhetünk is, mert Sághy Zsigmond színtársulata nemcsak kellemesen szórakoztat, de élvezetet is nyújt. Az előadások, nem mint előre jeleztük a Curián, hanem a nagysörházban csinosan és helyesen épült színkörben tartatnak. Bemutatásul csütörtökön a „Királyfogás“ nagy operette került szilire s ezen volt alkalmunk meggyőződni arról, hogy operette társulat — ehhez hasonló — rég nem kereste fel városunkat. Az előadásról csak dicséreteset mondhatunk. Az egyes szereplők, valamint a kar is kielégítette várakozásunkat s különösen a sikerült sextettet közönségünk megujráztatta. A társulat jeles tagjai — hisszük — telt arénát fognak összehozni s közönségünk igen jól teszi, ha pártolja őket, a mit valóban meg is érdemelnek. Az egyes szereplők közül kitűntek Kövessyné Mari (Fjóra), Bán házi Teréz (Lola), Kövessy (Don Bernardo), Deák Pál (Radziwill), Havasi F. (Maux), Moori S. (Gogollos), Nyíregyházi V. (Amadil), Fekete M. (Kopek), Szinay L. (Almanzor). Kedves jelenség volt Sághy Róza (Narciss). A nem nagy számú közönség Kövessy és Piavasi sikerült coupléit megujráztatta. A zenekar igen jól játszott s egyik tényező volt az est sikerének előmozdításában. Azon tudattal távoztunk, hogy várakozásunk teljesen ki volt elégítve. Pénteken Gsiky Gergely a „vasember“ czimü drámája került színre. Közönség nagyon kevés, a mi lan- kaszthatta volna a szereplők buzgalmát. De örömmel tapasztaltuk, hogy nem úgy történt. A drámában épp oly jeles erők működnek, mint az operette-ben s éreztük az anya fájdalmát s Edith (Ágh Ilona) szenvedése, majdnem könyekre fakasztott. Az est sikeréhez az összes szereplők egyformán hozzájárultak. Közreműködtek Sághy né (Anna), Ágh Ilona (Edith), Hevesi G. (Bárdi), Veszprémi J. (Andor), Moori S. (Várhelyi], Fekete M. (Szent- gáli), Havasi F. (Braz). Nem akarunk a derék igazgatónak hízelegni, annyit azonban őszintén mondhatunk, hogy a társulatához gratulálunk! Közönségünk figyelmét pedig újólag felhívjuk, hogy ne vonja meg pártolását s higyjen nekünk, nem fogja megbánni. —n. A pécsi kiállítás. Megnyílt a pécsi kiállítás, a munka dicső temploma, a hol az emberi hatalom, szellem, erő és ész, az ős nyers természet fölötti uralmát és ellesett és kiaknázott titkain való diadalát mutatja be, a haladás oltárán. Baranya, Tolna és Somogy vármegye kultúráját egy csomóba látjuk a kiállításon és öröm repdeső szívvel nézünk végig a haladás mestermüvein. A pécsi kiállítás rendezői gyönyörű panorámába gyűjtötték össze a maga és a szomszéd vármegyék íparczikkeit. Magának Pécs városának kézi ipara bátran versenyezhet akár melyik nagyobb városával. A Zsolnay- féle majolika ipar világhírűvé tette Pécset. Szíjgyártó és kocsi ipara bámulatos haladásra mutat. Klapka János fővárosi tekintélyes szíjgyártó kiállítása mellé bátran sorakozhattak a pécsiek is. S ha az előbbi kiállított tárgyainak sok bámulója akad, nemcsekély elismerésben részesülnek a pécsi szíjgyártók finom ízlésre' valló munkái is. A mohácsi kiállítók iparczikkei mesterüknek ügyességére vallanak. Nagy erkölcsi és anyagi haszna lesz a pécsi kiállításnak. Tapasztaljuk miszerint, ha annyi vevőnk volna, mint a mennyit a magyar ipar csak itthon is megérdemelne, úgy a magyar iparosnak nem volna oka búsulni. Sajnos azonban, hogy a külföldi czikkek vásárlásának divatjáról oly nehezen tudjuk leszoktatn ■ a fogyasztókat. Sokan a külföldi ártalmas gyártmányok használatához folyamodnak, mert a hangzatos reklám csalogató szavaira hallgatnak. Bő tanúságot vehetnek maguknak a látogatók a j kiállított posztók és vászonszövetek sorain, ha azokon végig tekintenek. Van tehát már nekünk olyan posztóiparunk is, hogy nem kell a külföldre szorulnunk, ha posztóruhát akarunk magunknak készíttetni. Baj, sőt megbocsáthatatlan hanyagság, hogy itthon nem tudják, sokan nem is sejtik, hogy az ország iparképessége mennyire ki van fejlődve. Azt hiszik sokan ma is, hogy olyan szegények vagyunk, mint hajdanta és mindaz, a mi csinos, tetszetős és komplikált az mind külföldről jő. Pedig a pécsi kiállítás fényesen tudja bebizonyítani az ellenkezőjét. A vegyészeti ipar, az agyag és üveg ipar, a vas és fémipar, a faipar, bőripar, a fonó és szövőipar, a ruházati ipar, az építési ipar a kezdetlegesség gubójá- ból nagyon is régen kibújt már és ha mégis betegségben sinylenék csak is a fogyasztók, a magyar fogyasztók egykedvűsége az oka. A női kézműipar haladását senki sem vonhatja kétségbe. A házi ipart nyomasztó gazdasági viszonyaink tolják előre. Nem is ipart kell nekünk teremteni, mert hisz ki is vonhatja kétségbe, hogy nincs tisztes iparunk. Fogyasztókat kell szereznünk itthon magunk közt. Azok, a kik azt hangoztatják, hogy nincs iparunk, tévedésben vannak. Nincs fogyasztó közönségünk ! Mert ha ez volna, akkor világhírűvé emelkednék a magyar ipar. A találmányokban gazdag magyar iparos azt azzá tudná tenni. A pécsi kiállításnak nem lehet egyébb czélja, mint megmutatni a magyar közönségnek, miszerint szükségleteit immár itthon is fedezheti és nincs reá szorulva arra, hogy importált külföldi árukkal lássa el háztartását. A ki ebben kételkedni merne, az nem lehet magyar érzelmű ember és a ki ezt tudva, mégis külföldi piaczról vásárol: az nem lehet jó hazafi. Városi és vidéki hírek. == Személyi hírek. Schuster Konstantin püspök ur ő excellentiája Trefort miniszter temetésére Budapestre utazott. — Réthy Ignácz polgármester szabadság ideje alatt, pár napra városunkban időzik. — Henneberg lovag altábornagy e héten tekintette meg az itt állomásozó huszárezred lóállományát s figyelmét különösen a tüzeset alkalmával megsérült lovakra terjesztette ki. Ugyan csak e héten volt itt Forinyák altábornagy is. == Az ország halóid ja. Trefort Ágoston vallás és közoktatási miniszter f. hó 22-én délután 2 órakor elhunyt. Az ország sokat veszített benne. Köz(I «I A.VACZI KÖZLÖNY TARCZAJÁ. Utazás Balaton-Füredre. (Folytatás.) Megborzadva álltunk mindketten. Azaz hogy talán nem is egészen igy. Én álmélkodtam, Pista pedig meg volt rőkönyödve. Ijedtében hagyta magát csókolni, ölelni. De láttam rajta, vagy csak a magam gondolatát olvastam le arczárói, hogy t. i. jobb volna nekünk máshol lenni. A leány nem tágított, befelé vonszolta barátomat s az udvarra érve valami lugas előtt megállapodtak. Én mindenütt nyomukban. A leány boldogan mosolygott. — Emlékszel még angyalom, emlékszel még? . . . itt ebben a lugasban — tudod — akkor — vallottad meg, hogy szeretsz s én neked ugyanakkor vallottam ki szivem egyetlen szent titkát, hogy szeretlek . . . szeretsz-e még ?... szeretsz-e még?... én szeretlek ... de hallod a fülemilét, ezt a csúf madarat ? — hallod, hogyan gúnyol füttyével . . . hess! . . . kérlek, fogd be a fülem angyalom ! . . . úgy fáj a fejem . . . olyan nagyon fáj a szivem . . . jer, üljünk le a gyeppadra, itt oly jó lesz kettesben turbékolni, szerelmeskedni, egyetlenem ! S maga mellé ültetve Pistát, a szó szoros értelmében elárasztotta hízelgéseivel. A boldog párt magokra hagyva a ház felé indultam. Az elősiető asszonyságnak köszöntésem után előadtam óhajtásunkat, mit csakhamar szívesen teljesített. Ez a nő oly egykedvű, oly szomorú volt, mint ki nagy szenvedéseket állott ki; mindamellett nyájas, szives igyekezett lenni. A pinczéből felhozván egy nagy köcsög aludt tejet, behívott a szobába, üléssel kínált, felterilett, nagy tálba kifordította a köcsög tartalmát s egy jókora , rozskenyeret ketté vágva felét az asztalra tette. — Tessék uram, szólt elégikus hangon, a kenyér fris, tegnap sült, az aludt tej jó tejfölös. Köszönöm. — Társa hol van? önök ketten jöttek. — Barátom künn van. — Hol? — A lugasban a — kisasszonynyal. — Vagy úgy, — mondá halkan, fejét szomorún lehajtva, — engedelmet, el kell hívnom barátját leányomtól. Mig ő künn járt, körülnéztem a szobában. Minden tiszta, rendes; csinos bútorok, a berendezés jó módra vallott; a falon irók, művészek arczképei, hazai tárgyú aczélmetszetek arany keretben. Egy feszület alatt fénykép, csinos férfi arczképe, virágokkal megkoszorúzva, fekete selyem szalaggal kötött hervadt mezei virágokkal, — alatta a szűz anya képe, a mater dolorosa átdöfött szívvel . . . Ezek ők ... a távollevő kedves s ez a szerencsétlen szenvedő leány . . . — Jer csak jer aranyos mókuskám, ülj ide, itt a te helyed, itt mellettem, — egyél, szereted az aludt tejet ? — Szeretem . . . mormogott Pista. — S engem nem szeretsz jobban?- Hm — hm — itt elakadt a szava Pistának, de mohón fogta a kanalat, hogy egyék. —- Nem úgy, nem, azt nem engedem édesem, hogy fáraszd magadat, — majd én etetlek egyetlen galambom. S elkezdte barátomat etetni. — Jó volt? — kérdé a leány, mikor Pistával az első kanál aludt tejet lenyelette, — jó volt? . . . most egy csókot! — folytató, — ezupp ! — hát ez jó volt-e? — igen? — úgy még egyet! •— ezupp! — No most hamar egy kanál aludt tejet, igy ni ! Nesze kenyér is hozzá, egyél, egyél tubiczárn, éhen ne maradj! Soha kedvesebb látványt, de egyszersmind komikusát is, ha nem lett volna oly szomorú. A leány hűségesen megetette barátomat, mint gondos jó anya gyermekét, s minden kanál után édes csókot nyomott szájára, mint kéjsóvár szerető. — No de most már elég volt, ugy-e? — félek, megterheled gyomrocskádat; jer ki az udvarra, a konyhaajtó mellett van két zsámoly, oda leülünk kettecs- kén, mint akkor, — tudod? — mikor elmentél . . . még most is szól a fülemüle !—hess! fogd meg! lődd I le! tipord el ! . . . borzasztó hallani . . . ülj le szivem, I ülj ide mellém, közel, karold át derekamat, én meg | j lehajtom fejemet kebledre, hadd hallgatom szived dobogását . . . értem dobog-e ? . . . aztán csókold meg homlokom egyszer, csókold meg arezomat tízszer, csókold meg ajkamat százszor! . . . emlékszel még, mikor udvaroltál, emlékszel még, mikor belém szerettél, emlékszel még, mikor eljegyeztél és óh emlékszel még, mikor meghaltál! ? . . . Annyi igaz, hogy Pistának nagyon passiv szerep jutott. Meg volt zavarodva s amint látszott, nem tartotta helyén valónak felelni a leány kérdéseire, mintha attól félne, hogy elszólja magát s a leány nyakon találja ragadni. Ráhagyott tehát mindent, engedett magával tenni, amit csak a leány akart s nem bánta akármit sugdos is a fülébe. Egyedül maradtam ismét az anyával. — Asszonyom fogadja legmélyebb részvétemet. Leánya oly szép, oly kedves, hogy kétszeresen tudom sajnálni. Kegyeskedjék elbeszélni, hogy mi idézte elő e nagy szerencsétlenséget? s ne vegye rossz néven, hogy idegen létemre magán ügyei iránt érdeklődöm. Higyje el, úgy meghatott leányának balsorsa, hogy kérdésemnek nem kíváncsiság az indító oka, hanem a legőszintébb, legmélyebb részvét. — Uram! az anyai sebek már behegedtek, bár örökké fájnak. A leányom — szegény — egész életére szerencsétlen marad. A dolog ön előtt talán nagyon közönségesnek fog feltűnni, talán többekkel is közös ez a sors, de azért nincs anya, nincs özvegy, érzem, ki annyira le lett volna sújtva a kérlelhetetlen sors csapásaitól, mint én. Leányomnak jegyese volt egy jó állású vagyonos ifjú ember, — oh mint szerették egymást! — Katona volt, behívták s az 1866-iki háborúban elesett. Midőn a szerencsétlenségről értesültünk, leányom megtébolyodott. Két éve várja kedvesét, ki nem jő vissza soha; két év óta keresi minden házunk előtt elhaladó utasban jegyesét, kit már nem fog feltalálni soha, csak ott fönn! S kívül a szegény boldogtalan leány úgy esdekelt, úgy kérte, marasztalta barátomat, hogy elszorult a szivem. .... Ne menj még! maradj itt! ne mondd, hogy menned kell, kinek mi köze hozzád? — Te csak az e n y é m vagy . . . hallod! hallod azt a csúf fülemilét már megint? . . . Te nem mehetsz el, holnap lesz az esküvőnk, fekete fátyollal, gyászruhában, myrtus koszorúval. menyasszonyi ágyam a koporsó gyalu forgácsa, lakásunk a hideg sir, földbirtokunk a temető . . .
