Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-07-08 / 28. szám
Gajáry választási elnök késő délután hirdette ki. E szerint: Mihalecz István, Hornyik Miklós 68, Szabó Lajos, Korpás István 62, Kovács Zsigmond, Tokody Lajos, Szakszik Mihály, Járovszky Ferencz, Czofal Mihály, Scheicher Vilmos, Franyó Lajos, Mesina László 61, Magyar István, Demény István, Tury Gyula 59, Fliegl Tivadar, Antalik András 58, Preisz János 57, Buday Lajos 56, Trepschitz Gusztáv 55, Köchler Ferencz 58, Schebesta Márton 52, Muréti István 51 és Gaál István 52 szavazattal rendes tagoknak, — továbbá : Maretta Pál, Cservény Károly, Hienka Ferencz 51, Gyantár Tamás 48, Med- veczky János 43 és Kovács Lajos 37 szavazattal póttagokul választattak. A zajos lefolyású gyűlésen 118 iparossegéd élt szavazati jogával. — r. A siketnémák vizsgája. ii. E sorok Írójának és bizonyára minden figyelmes szemlélőnek feltűnt az az örvendetes haladás az alsóbb osztályokban, melynek visszaesése oly kínosan konstatáltatok a magasabb osztályok növendékeinél ; és akkor, érdeklődve az ügy iránt, iparkodtam egy két barátomtól felvilágosítást szerezni. Mikor tavai itthon jártam, hallottam ugyan egy „tanulmány“-ról, melynek szerzője Pivár. ü alaposan képzett férfiú, a ki komoly odaadással él tanári hivatásának és egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy elleneinek a pillanatnyi felhevü- lés, vagy talán az irigység adta kezökbe a tollat, hogy megírják azt a kis füzetkét, a melynek czime : „Válasz“ pedig czélja az volt, hogy czáfolat legyen. De válasznak nem az, czáfolatnak meg nagyon gyönge valami. Hogy az a füzetecske napvilágot látott igazán bűn volt, mert az az intézet tanárait blamálja. És bűne a két társszerkesztőnek, a kik neki mentek annak a tanárnak, a ki komoly törekvéssel fogott hozzá a nagy munkának, rendszert akart behozni oda, hol eddig talán rendszertelenséggel tanították agyon 8 esztendőn keresztül az intézet növendékeit. Mert megvallom Pivár Ignácztól kértem első sorban felvilágosítást; ő tanárom volt. Olyan embernek ismerem, ki minden iziben jellemes, tetőtől- talpig becsületes. Átadta azt a tanulmányt melyet a beszélő siketnémák nyelvtanítására irt és midőn arra kértem adna ama szakadásról is felvilágosítást, mely közte és pályatársai közt történt, ő azt kereken megtagadta; hanem a helyett ide adta Taritzky és Scherer urak „Válaszáét és az általa a válaszra irt czáfolatot is. Keressem ebből a felvilágosítást. A feladat első pillanatra sokkal könnyebbnek tűnt, mint a milyennek most látom; de ha eme sorok a közoktatásügyi miniszter úr ő Nagyméltósága részéről figyelemre fognak méltatni, czélomat elértem. Pivárnak a hazai sajtó által méltán osztatlan elismerésben részesült munkáiból azt látom, hogy ő az eddigi módszerrel teljesen szakított; a magáét pedig a magyar nyelv természetéből és a saját tapasztalataiból merítette. S mégis mi az oka hogy ezen érthető érvelésekkel támogatott módszer teljesen figyelmen kívül maradt? S hogy még folyton a Hill-féle tanmód dívik, egy hibás módszerü ,németé, kit már otthonában túlhaladtak és mellőzni kezdenek, a mint azt nemcsak a czáfolatból, de magából Taritzky és Scherer urak válaszából is bebizonyítva látjuk. Én a magam laikus eszével is látom azt, hogy sem a magyar nyelvet, sem annak tanitásmódját a németektől megtanulni nem lehet, de még ha lehetne is sem volna tanácsos; már csak azért sem, mert nyelvünkben : 1. Az önzés szóviszonyitás ragok és névutók által térténik : a németben pedig elöljárók által. 2. Magok a ragok és névutók is személyragoz- tatnak, a miről a németben szó sem lehet. 3. Igeragozásunk majdnem teljesen körülírás- nélküli, képzőkkel, mód- és idő jellegekkel történő ; mig ellenben a német igeképzőkről alig tud és a módok és idők kifejezésére körülírást használ. 4. Nekünk van határozott és határozatlan cselekvési alakunk : a németnek pedig nincs ! 5. Nékünk van szenvedő müveltető és ható igeképzőnk; mig ezek a németben szintén hiányoznak és a megfelelő igefajok csak körülírással fejezhetők ki. 6. Képzőink és ragjaink sokkal gazdagabbak tagozottabbak és egyúttal logikusabbak, s a mi fődolog, szemléltető úton való tanításra kiválóan alkalmasak. Hozhatnék fel még több eklatáns példát arra nézve, miért nem czélszerü a németek nyomán való haladás a magyar siketnémáknál, de nem akarom a nagy közönség szives türelmét kimeríteni ; eny- nyivel is beérem. Mindeme most említett sajátságokat a néma a nyelv természetéhez alkalmazkodó, szakszerű vezetés nélkül soha sem fogja megérteni és elsajátítani ; sőt az eddig követett módszer mellett alig van kilátás arra, hogy valaha nyomukra jusson. Jövőre többet! Boross. Vidéki levél. F ó t h, 1888. július 6. Tekintetes Szerkesztő Úr! A fóth-gödöllői tanító-testület e hó 5-én tartotta Gödöllőn szokásos évi gyűlését, melyről jóllehet e jeles kerület derék tanítói karát csak most láthatám először, becses lapjának a következőkben vagyok szerencsés referálni: Dél előtt fél tiz órakor szent misére gyűltek össze tanítóink, s ft. O d r a y nép. János esp. plébános úr vezetése alatt a kir. kastély kápolnájába jöttek, honnan, miután példás buzgósággal végig hallgatták a szt. misét az iskolába vonultak, mely a gyűlés színhelyéül kijeivé vala. A gyűlést ft. Odray János egyházi elnök úr nyitá meg magvas és alkalomszerű beszédével, melynek kapcsán ékes szavakban emlékezett meg nagyméltóságú s ft. Schuster Konstantin váczi megyés püspök és méltóságos ft. Neszveda István fölsz. püspök, káptalani nagyprépost áraknak a nevelés körüli fényes érdemeiről, fejedelmi adományairól. A minden nemes és jóért lelkesülő gyülekezet érdemes elnökének indítványára a két nagylelkű főpapnak hála felirat küldését határozá el egyhangúlag. Ns. és főt. Petróczy László ez. kanonok úr bőkezűségének elismerése és hálájául jegyzőkönyvi kivonatban óhajtotta a gyűlés kifejezni hódolatát a nevelésügy derék barátjának. A hála s elismerés az, ami még több kegyre s jótéteményre is méltóvá teszi az embert, s azért a gyűlés miután a hála oltárára leraká szerény bár, de tőle telhető szives ajándékát, nem lehetett fukar az érdem elismerésével s méltatásával sem. „Jobbomon ül — igy kezdett újra beszélni ft. Odray nép. János egyházi elnök úr — egy érdemes férfiú, kit jobbomra ültettem, mert tudom érdemeit s ezzel is kimutatni óhajtom azon tiszteletet, mit a hosszú s fáradalmas nevelés önfeláldozásai kiérdemelnek. Tekintsenek uraim elnök társamra, C s e- lény i József fóthi kántor-tanitóra, s ime ott látják fején a fáradalmak koronáját, a megőszült fürtöket, homlokán a nevelés gondjainak barázdáit, s ott ajkán a szentség mosolyát, azon ajakon, melyről már több, mint 40 éve hangzanak az ifjú sziveket nemesitő igék. Több mint 40 éve ápolgatja ezen agg férfiú a társadalom csemetéit s azért azt hiszem, hogy mindnyájunk közös szeretetének s kívánalmának adok akkor kifejezést, midőn azt indítványozom ; hogy forduljon a gyűlés megyénk főpásztorához s kérje, miszerint az agg férfiút 0 Felsége, a király elé felterjeszteni kegyeskedjék; hadd élvezze élte alkonyán a derék nevelő fáradalmainak oly nemű gyümölcsét is, melyet királyi kegy juttathat számá'ra. Megható látvány volt, midőn a szűnni nem akaró tetszés nyilvánítás között felemelkedett az agg férfiú, s remegő hangon tiltakozását fejezé ki a szerénysége ellen elkövetett sérelem miatt s bár az őszinte fájdalom s meghatottság könyei sziveinkre nem téveszték el hatásukat, kéréséről mit sem hallva egyhangúlag elhatároztatott, hogy a gyűlés megyénk főpásztorát ez érdemben megfogja keresni. S ismerve Schuster Konstantin váczi megyés püspök úr ő excellencziájának nemes szivét, nem is merünk arra gondolni, hogy ezen alázatos kérést magas figyelmére nem méltatja, sőt ellenkezőleg reméljük, hogy örvendve hű alattvalójának kitüntetésén hatalmas befolyásával inkább a gyűlés közös óhajának támogatására leend. Ötvennégy tanító kívánja agg tiszttársát azon fáradalmakért jutalmazni, amely fáradalmaknak ők is részesei, tehát legilletékesebb méltánylói is. Ezen ügyek letárgyalása után a felolvasások és indítványokra került a sor, s midőn ez utóbbiak alkalomszerüségéről elismerőleg szólnék hangsúlyoznom kell az értekezlet sikerültségét. Gyűlés után, mely d. u. 1 órakor ért véget, társasebédre jöttünk össze, melynek végezte után szívélyes búcsúzással távozánk otthonainkba. Egy jelenvolt. A..VACZ1 KÖZLÓNY'TARCZAJA. Egy fűzfapoétának. Halomszámra Írsz te verset, De nincs bennök gondolat ; Vagy úgy véled, a mig tüzes, Addig vered a vasat ? Azt gondolod, két sor vége Hogyha rímel, már elég ? Vered lantod, ha a Múzsa Soha nem is néz feléd ? S a mint irod gőzerővel, Gyűjtögeted mázsaszám ; De jól teszed, mert ki tudja, Hasznát veheted talán ? Hasznát bizony ! . . . Hisz’ meglehet : Kemény lesz egyszer a tél, És akkor még örülni fogsz, Hogy mázsaszrim gyiijtöttél ! Sah. Pardon, .... bocsánat! — Eredeti tárcza. — Golyószóró ur nyilatkozatot tesz közzé, melyben amúgy istenigazában legazemberezi Fegyver- kovács Suba urat. Mint hétfő után a kedd, következnek azután kihívás . . . segédek megnevezése .. . tárgyalások ... alkudozások . . . újabb nyilatkozatok. Az újabb nyilatkozatokban Golyószóró Edömér kijelenti, hogy előbbi állításai félreértésen alapulnak, Fegyverkovács Suba pedig elismeri, hogy visszavonja az ellenfelén ejtett sértést. Ez a sértés ugyan nem volt nagyobb egy háromemeletes arczulcsapásnál, dehát mindegy, tévedés volt a dologban, s azért — pardon, bocsá nat! . . . . Egyik ismertnevü vidéki primadonnával történt. Két fiatal ember csapta körülötte a levet ; egyikük festőművész, a másik hírlapíró. Az utóbbi távozni készül és udvariasan lehajol, hogy csókot nyomjon a művésznő imádandó kis kezecskéjére; de a következő pillanatban dühösen felriad: a festő a maga kezét tette a művésznőére, és a kissé rövidlátó zsurnaliszta a vetélytárs kacsóját csókolta meg. Uram, ezt csak vér moshatja le, kiáltja. Dehogy, pajti, ugy is lemosom, válaszol a festő, és ott a helyszínén ledörzsöli a csók nyomát. A hírlapírónak volt annyi esze, hogy utóbb maga is nevetett a tréfán, és kimondta, hogy hát hadd legyen — pardon, bocsánat! . . . A szerencsétlen Frigyes császárról beszélik a következő, érdekes adomát. Trónörökös korában egy udvari vadászat alkalmával fiatal hadnagygyal állt az erdő szélén. — Ma pompás alkonypir (Abendroth) van, szólt a herczeg. — Valóban fenség, felelte a hadnagy, kit a váratlan megszólítás zavarba ejtett. De örülök is neki, mert bizony nagyon megéheztem. A szerencsétlen Abendbrothot, vacsorát értett. Csak a herczeg kaczaján vette észre, hogy bakot lőtt, és persze csak ugy ömlött belőle a sok — pardon, bocsánat! . . . Kembléről, a világhírű angol színművészről beszélik a következő mulattató esetet. Egy alkalommal lakásán várt egy lókupeczet, a kitől kanczát akart venni. Már türelmetlenkedett a kupecz késedelmezése miatt, mikor egy ur lépett be hozzá. Kemble azt hitte, hogy a lókereskedő, és azonnal megkérdezte, hogy: — Hány éves? — A múlt hóban lett tizenhat éves, felette a kérdezett kissé elbámulva a hirtelen kérdés felett. — Akkor nagyon öreg, nehezebb munkára hasznavehetetlen .... Szelíd természetű ? — Sohase lástam szendébb teremtést. — Régen van Londonban ? — Egy héttel ezelőtt hoztam ide Grimsteadból. — Iskolázott ? — Tanult valamit Thellwell úrtól. — Nem félénk-e ? — Nem. — Rendesen megállt a rekeszében ? — Nem értem uram. — Na, mindegy ... Ha feltételei elfogadhatók, majd megegyezünk. — Oh kérem, örömömre fog szolgálni. Felhozzam ? Mert hát lenn várakozik. — Felhozni, kiáltá Kemble gúnyos mosoly- lyal . . . Hová gondol ? — Miért nem? — Ej, ne tréfáljon, uram! Adja oda legényemnek, az majd jászolhoz köti. — jászolhoz?! Természetesen ! Ha valóban szelíd rábízom | magamat. Egy melodrámában akarom hasznát venni, 1 és rajta nyargalva fogok megjelenni. — De már kérem, csak nem akar leányom hátán .... Ah, ez sok! — A leánya? Hát ön nem a kumberlandi ménesnek képviselője? — Dehogy! Én Grimsteadból jövök, hogy bemutassam leányomat. Hiszen Írtam önnek, hogv szeretném kiképeztetni . . . — Ah. igazság . . . pardon, bocsánat! . . . Kellemetlen esete volt a napokban egy fővárosi kereskedőnek. Fájdalmas daganat keletkezett a szájpadlásán. Iszonyú kinokat szenvedett, és végre engedve hozzátartozói biztatásának orvoshoz ment. Pedig rettegett a műtőktől. Az orvos leültette a paczienst, megvizsgálta a daganatot, és kijentette, hogy azonnal fel kell vágnia. Nyöszörögve engedett a beteg, és az orvos csakugyan felvágta a daganatot. A kereskedő ordított a fájdalom miatt, de képzelhető meglepetése, mikor az orvos egyszerre felkiált: — Ej, ej, még nem kellett volna felvágnom . . . pardon, bocsánat! ... — Még a legudvariasabb fiatal embernek is nehezire eshetik mosolygó arczot vágni, mikor észreveszi, hogy egy hölgy, még ha csinos leány is, ráül czilinderére, és tönkre silányitotta. — Pardon, nagysám, rebegi, ön kalapomon ül. A hölgy felugrik helyéről. — Oh pardon . . . bocsánat, dadogja, csak egy pillanatig ültem rajta . . . Keserű vigasz. Végül még egy színész históriát: Egyik jó nevű bécsi komikussal történt, hogy becsületsértés miatt perbe fogták. A biró arra ítélte, hogy a panaszostól, valami kereskedelmi tanácsostól annak lakásán bocsánatot kérjen A „rath“ ur természetesen összehívta minden ösmerősét, hogy jelen legyenek a komikus megalázkodásán. A bocsánatkérés órája ütött és mindenki feszült figyelemmel leste a színészt. Egyszerre megnyílik az ajtó, s Thalia papja belép. — Itt lakik kérem Rhabarber János ur'? — kérdi. — Nem, itt E. R. kereskedelmi tanácsos lakik, feleli a háziúr büszkén. — Úgy, no akkor . . . pardon, bocsánat! Azzal eltűnt, magára hagyva a fényes társaságot. K.
