Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-06-19 / 25. szám
Este a „Curia“ vendéglőben a vidékről bejött szavazó polgárok tiszteletére társas-vacsora volt. . így ért végett a bevonulás, melynek eredménye a vasárnappal döntetik el. CSARNO K. Mulandók vagyunk. Elmélkedés. Mikor könnyelmű játszisággal élvezzük ifjú korunkat s mindenütt csak számunkra nyílni liiszsztik a rózsákat, nem gondolunk arra, bogy a tavasz után tél következik és azt veszszük észre, hogy minden iránt, miért eddig rajongtunk, kezdünk egykedvüek lenni. Forró érzelmeink lohadnak és csodálva látjuk, hogy nem aranyfénylés az többé szemeink előtt, a amit ifjabb korunk oly ragyogó színben tüntetett elénk. A miért gyakran lelkesültünk, később érettebb meggondolással fitymálva tekintünk. A miért életünket áldozni készek lettünk volna, idősebb korunkban gunj-mosolylyal fordulunk el tőle. Sokszor heviilve futottunk valamely vágyunk teljesülése után, törtük érte magunkat úgy szellemi, mint anyagi erőnk odaáldozásával, és mint elaggottak látjuk be, mily balgául tettük mindazt. És mégis, ha újra kezdhetnők ifjú éveinket, megint csak azt vinnők végbe, a mikre bennünket az élvvágy, a szerelem, a dicsőség utáni törekvés csalogatott. Találunk szigorú elitélő öregeket, a kiknek múltjuk oly gazdag az emberi hibákban s gyengeségekben. De miután belátták bölcs Salamon szerint, hogy e világon * minden hiábavalóság“, megtérve ifjúkori botlásaikból, a legrendesebb s tiszteletre méltóbb életre adták magukat, sőt gyermekeiket egész más elvek szerint iparkodnak nevelni, mint melyeket valamikor ők vallottak s követtek. Ezen megtérők ellentétéül vannak „ifjú öregek,“ kiket szigorú helyzet, szegénység, előítélet visszatartott minden élvezettől, vig kedélytől és mihelyt fel derül rájok, hogy uraivá lehetnek eddig sújtó körülményeiknek, ekkor ha már idősebbekké lettek is, neki rohanva e földi jók élvezetének, kivételt sem tesznek ennek megválasztásában s mihamarabb elfogy képességük, vágyuk, átérezni valamely nemesebbet s azt követhetni, úgy, hogy tartós, csendes boldogság lehetne osztály részük. Megtörténik, hogy idős emberek is követik mindazon balgaságok útját, melyre ifjonta léptek. De ezek többnyire keserűn lakóinak, mert vagyonuk s testi erejük feláldozása után tisztességtelen végper - czeket érnek, terhére hozzátartozóiknak s gyakran szerencsétlen alásülyedésben megvetve vánszorognak, a késő véuség súlyát s könnyelműségük átkát hordva magukkal. Mily szép az élet, mily boldogok lehetnének az emberek, ha tisztán a józan észre, e belénk oltott isteni szikrára, hallgatnának. De ide illik azon mondás : „Vessen követ egyik A..VÁCZI KÖZLÖNY'TARCZÁJA. „Verses könyvemből.“ x. Te adtad a boldogságot, Hogy elvegyed: csak rajtad áll ; Bontsd le, tehet’d, szeszélyedben, Amit régen megalkottál. Ne nézd te azt, minek néznéd ? Hogy a bánat barázdája — Megtört szívem sír-verséül — Homlokomat végig járja. Arczom árnyát megszokhatod : Ne bántson az most tégedet. A fényt csak árny követheti, Boldogságot mint más követ. Szenved : ki nem tud feledni; Ki csalódott s mégis szeret; Kinek joga nincs a szívhez, Melyért mindig égve remeg. Nem koldulok én kegyelmet: Büszke lelkem százszor büszkébb. Taposs össze : el nem oltom Büszkeségem ezen üszkét! Taposs össze, mint virágot; Kaczagj, nevess bánatomon .... Játékszernek minden gyermek — Tudom én azt — örül nagyon ! Te akartad : legyen az szent! De ne hidd, hogy elfeledlek .... Megmaradok én a régi .... Mert örökké s hűn szeretlek ! Te adtad a boldogságot, Hogy elvegyed : csak rajtad áll ; Borítsd le, tehet’d, szeszélyedben, Amit régen megalkottál. ember a másikra, a k i ártatlanabb, bűntelenebb, mint a másik.“ Mindnyájan gyarlók s gyengék vagyunk. Sőt ha kiválik nehány rendszerető, szolid egyén a tömegből, annak neve élhetetlen, oktalan és gyáva. Mert korunkban a vakmerőség, tolakodás, mutogatás, látszat utáni törekedés, fény, álnokság nem napirenden van, hanem minden pillanat feltüntet egy-egy botrányosságot. De ki szól, ki tesz az áradat ellen? Hisz a kor szelleme mindnyájunkon uralg kisebb- nagyobb mérvben és úszunk tovább a hullámok közt, mig egyik másik embert végre ezek is elboritnak. A jelen kor legnagyobb bűne, hogy mig a lélek képzésén, művelődésén szorgoskodik, az alatt a testnek erőben maradásán nem iparkodik. Mig egy oldalról edzik az emberek magukat, más oldalról vesztegetik életerejüket és rohannak a múlandóság felé. Mértékkel a méreg sem árt, és mégis szép az élet, ha az erényről nem feledkezünk meg, ha vallásta- lanság bűnébe nem esünk, mert valóban szebb és jobb, ha hiszünk egy mindentudó istenséget, mintha nem akarunk hinni. Mindig jobbon boldogít a vallásosság és az ebből származó becsületes tiszta élet, mint a vallástalan- ságból származó féktelen soknemű ferdeség, bűn és könnyelműség. Mennyi öröm kínálkoznék tiszta élvezettel az emberiség számára, ha akarná megnyerni, és egyszerre el nem vesztegetné testi-lelki erejét, ruganyosságát, mindenikkel takarékosan bánva. De együttesen kellene törekedni a boldogság megalapításán, elejét venni igaz részvéttel minden bajnak ; de mihaszna áldozza tel magát egy-két jó lélek ebben, a nagy tömegért, ha elhangzik a szó, és nincs jó föld, hol a mag jót teremhessen ? Bölcs »Salamon mondásával felelnek: „Minden hiába valóság, s mig idő van, élvezni kell.“ Pedig ha ez idő be lenne osztva és nem sietnének egy nap alatt egy hónapot élvezni a könnyen gondolkozók, úgy az idő több gyönyört adna s tovább tartana az élvezetek hosszú sora, mint a most követett rendetlen életmód és élni sietés. Igaz, hogy a kik az ő megszokott életmódjukból kiesnek és folytatni képtelenek, be is végzik, erőszakosan, nyomorává vált életüket. De mit ér ez ? Nem szebb volna a nap fényében, a virág illatában, a csendes boldog életben tovább találhatni még élvezetet ? Mert, hogy van boldogság Istentől adva az embereknek, az áll; de önmaguk kerülik, feldúlják s elvesztegetik, ez tény. Nem csupán a gyönyör féktelen élveiről szólunk, mely mindenesetre hamar semmivé teszi az élvezetet; — — vannak eljárások többféle tekintetben, melyek meggyengitik a testi-lelki erőt minden irányban. A mértéktelen evés-ivás legfőbb bűn, mit az egészség ellen elkövethetni. A testi szervezet elgyengülése, az ész tehetetlensége következik belőle. Az evés, ivás, mint legnagyobb jó és kellő dolog e világon, csak akkor hasznos és fönntartó, ha mértékkel élvezzük és mindent idejében ! A számtalan betegség, elgyengülési baj, gyomor- és fejfájdalom, álmosság, tétlenségre való hajlam, mind a mértékletlenség kifolyása. lse nézd te azt, minek néznéd? Hogy a bánat barázdája — Megtört szívem sír-verséül — Homlokomat végig járja! Kapás. Falusi idyll. Irta: G-árcLonyi. Oly kellemes az est. A rétről szép fűszerillatot hoz a szellő. Egy elkésett méh zizegve száll tovább. A sárga rigó melancholikus nótákat fütyörész s elelhallgat, mikor a legszebben fúja. Megálltam a biirün s elandalogva hallgattam a kis patak csobogását. Amint így álmodozom, dalt hallok messziről, tisztán csengőt, mint az üvegharang. A dal egyre erősebben hallik. Az énekelő már csaknem mellettem van, midőn elhallgat. Ismét a néma csend. De most félrehajlik az ág és én egy falusi lányka ijedten néző szemeit, fehér arczát látom magam előtt. — Ne félj húgom, csak folytasd! Igen szép hangod van. — Jaj! úgy megijedtem az úrtól, azt hittem, valami fekete medve. — Szólt elbűvölő hangon a leány és kaczagott! Uram Jézus Krisztus, be gyönyörű fogai voltak ! Aztán az a csengő kaczaj ! Milliókat adtam volna érte, ha valaki lekottázza és nem kérte volna azonnal tőlem a milliókat. Folytattam a beszélgetést: — Úgy kell húgom! Minek jársz este a patakra. — Minek járok ? Vízért járok. Mindig ide jártam, meg mindig ide járok. Ez a hely van a házunkhoz legközelebb. — De hát este, mondom, ilyen későn ! — Hm 1 Hát mi van abban. Nem bánt engem senki. A békától meg nem félek. A kedély frissen-maradásának ellensége a túlterhelt gyomor. Pedig mennyivel jobb, ha vidám kedélylyel bírunk, könnyű vérrel dolgozunk, mint lomha, beteges testünket vonszolva, lelkünk is elborúl, a hozzá kötött szerencsétlen test gyarlóságán keseregve ! — __ __ A harag éppen úgy megrongálja egészégünket. Itt a lélek ép oly hibás, mikor féktelen dühnek, haragnak adja magát, mint mikor a test az ő vágyaiból mértéktelen evés-ivással rontja magát. A lélek épen úgy árt a testnek harag és düh miatt, mint a test art a léleknek, ha teli szedkőzik étel-, itallal mértéktelenül . . . Azért nagyon szükséges a haragtól magunkat visszatartani, hogy étkezéseink közé epe ne vegyüljön. A dühös, mérges egyén epével, tehát méreggel eszik,^ melylyel megrontja önmagát, egészségét, nyugalmát ; megrontja környezetét, ennek életörömeit s lelki csendességét. A mely ház falai közt mérges, haragos, dühös egyén létezik, ott nincs valódi boldogság; ez egy miatt beteg az egész család testben, lélekben, a fájdalom és levertség miatt . . . Pedig az ész, ez isteni szikra, azért van nekünk adva, hogy ártalmunkra szolgáló kitörő érzéseinknek parancsoljunk! Fékezzük őket, mint az ügyes kocsis az ő sárkánytermészetű lovait! . . . Az emberi szenvedélyek hasonlók a szilaj lovakhoz, de okosságunk által uralkodjunk rajtok s tartsuk szorosan, keményen a gyeplőt! . . . A szenvedélyeken való okos uralkodásunk által épségünket tartjuk fönn sok időkig ! Nincs szebb, mint egy ép, ruganyos test és nincs kedvesebb, mint egy vidám lélek ! Minek siettessük a múlandóság fekete zászlójához való jutást ? Ez az élet oly szép s van is benne öröm, boldogság, ha magunknak ki tudjuk eszközölni! Okosság, előregondolás, mértékletesség m i n- d e n b e n, mutatja meg, hogy emberek és nem állatok vagyunk. Szeressük hozzánk tartozóinkat, imádjuk az Istent és becsüljük meg lelkünk, testünk épségét: ez alapíthatja meg boldog életünket. V. Gaál Karolina. Városi és vidéki hírek. = A képviselő választási szavazás ma veszi kezdetét. Figyelmeztetjük polgártársainkat, hogy jogaik gyakorlását érvényesíteni el ne mulasz- szák ! ^ = ííyors posta. A budapesti főpóstán máj. 13 án lett egy levél feladva, hogy az rendeltetése helyére, Váczra küldessék. Vácz nincs olyan messze Bpesttől, mint Makó Jeruzsálemtől, s mégis mit tapasztalunk? Az említett levél Bpestről Váczig 26 mondd huszonhat napig tette meg az utat. Mert a feladás napjától máj. 13 - ától egész jim. 7-ig 26 nap van közbe. Már most kérdjük: Öhinában élünk-e vagy Magyarországon ? Minek nekünk akkor a posta, ha ilyen gyors? Sőt többet mondunk: használjuk inkább a gyalogpóstát, mert akkor legalább tudjuk, hogy hol volt a késedelem. Mert a jelen esetben nem tudjuk. Aj ánljuk ezt a különös esetet az intézők figyelmébe. — Mégis megijedtél most egy kicsit, ugy-e? — Az ám, de az ur nem béka. — Hát mondd csak, kinek viszed a vizet. — Magunknak. — Nem adnál egy kicsit. — Debizon adok, ha nem rostéi az ur ilyen cserépkorsóból inni. — Te is ebből iszol ? — Hát persze. — Akkor csak adsza, mert a te szép szád után akkor is iszom, ha nem vagyok szomjas. A leány kaczagott a bókra, én pedig megittam egy liter vizet csupa udvariasságból. Mikor letettem a korsót, megezirógattam a kis falusi tündér bársonysima arczát. — Hallod-e húgom, te szép leány vagy. — A szeretőm is mondja. — Micsoda ? Hát neked már szeretőd is van ? — De van ám. A legszebb legény a faluban, a Csákos Marczi. — Csákos — Csákos . . . Sohse hallottam hírét! — Pedig hallhatta volna, mert az a legerősebb legény a falunkban. A múlt héten is az vágta földhöz a komédiást. — Ej ha! Azaz hogy . . . nem nagy dolog . . . — Nem-e ? Olyan erős volt az, hogy ötmázsás rudakkal játszott. Senki se bírt vele, csak a Marczi. —• Aztán ez a Marczi a te szeretőd ? — Az ám. Úgy szeret, hogy még! Most is ide jön, majd meglátja az ur, milyen szép legény ! — Ide jön!? No isten áldja meg húgom! — Hát nem várja meg? —Kiáltá a kis gonosz utánam, de én nem feleltem neki, csak magamban gondoltam, hogy vigyen el az ördög minden parasztlegényt, a ki földhöz vagdalja a komédiásokat!
