Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-05-08 / 19. szám
IX. évfolyam. 19. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési Ora : évnegyedre ...........................1 írt házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓBNÁL (városház épület) .»<> kr. Hirdetések; Myiit-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Választás küszöbén állunk! Vácz, 1Ö 57. május 8. Városunk egyik tisztviselőjét élete virágában ragadta ki körünkből a kérlelhetlen halál, polgártársai általános részvéte mellett kisértük örök nyugalomra a közkedvességben részesült, müveit, szelíd kedélyű, hivatalában serény igyekezető ifj. Varázséji Gusztáv tanácsnokot. Ha a gyász és fájdalom városunk ezen nagyreményű és általános népszerűségnek örvendett szülöttjének elvesztése fölött méltán elfogja is kebleinket, de az élet folyton haladó, mondhatnánk rohanó igényei nem hagyják nyugodni az élőket, tevékenységre szólítják, s az elvesztett és megsiratott tisztviselő helyét be kell tölteni. Az emberek, mióta társadalmat képeznek, azon dolgaikat és ügyeiket, melyek őket közösen érdeklik és melyeket ennélfogva egyes polgárok el nem végezhetnek, más, különösen ezen ügyek elintézésére vállalkozó egyénre bízzák. Nagyban és egészben ez kétféle módon történik. Vagy a kormány nevezi ki és ellenőrzi a köztisztviselőket saját belátása és jóakarata szerint, ez a bureaukratikus rendszer; — vagy a község maga választja tisztviselőit és szintén választott képviseleti testületé által önmaga ellenőrzi működésüket. Mindkét iránynak meg vannak a maga előnyei és hátrányai. A bureaukratia tagjai hosszú iskolázás után, gazdag tapasztalatokkal ellátva, fokozatosan emelkednek állásaikban,semminemű, akár párt akár egyéni befolyásnak, alávetve nincsenek, magasabb színvonalról tekinthetik a közügyeket, -- mig ellenben semmi önálló gondolkozással nem bírnak, minden tényükre fölsőbb parancsot várnak, a parancs szigorú teljesítése legfőbb és egyedüli törekvésük és képességük. Az önkórmányzat elvéből kifolyó választások útján megtett tisztviselő sokszor nem bir a közigazgatás ismeretével a mit csak hivatal viselése folytán, utólagosan kénytelen elsajátítani; állása csak bizonyos időre szólván, léte nincs biztosítva, választói, különösen azok tekintéle- sebbjei befolyásának ki van téve, — ellenben nincs a följebbvalók nyomásának kitéve, szabadon fejtheti ki tehetségét a közügyek érdekében és sokkal inkább valószínű, hogy képzett ember lesz megválasztva, mert a nélkül, hogy bármiként is kitűnt volna polgártársai között, alig remélheti bárki is, hogy a választásnál csak szóba is jöhessen, nem úgymint a bureaukratiá- nál, a hol leginkább csak a szolgálati idő határoz az előmenetelre nézve. Mindezekből látszik, hogy itt is alkalmazható az az örök igazság, hogy semmi sem tökéletes a nap alatt. A történet is mutatja, hogy mindkét rendszer mellett lehet a legjobb és a legrosszabb közigazgatás; mert látjuk, hogy Francziaországban a becsületes, tevékeny, állására büszke bureaukratia mily fokra volt képes emelni a franczia czivilizátiót minden viharok közepette is, míg Oroszországban a korrumpált, haszonleső, lelkiismeretlen hivatalnok-sereg hozta létre a nihilizmust,mely a látszólagos nagy nyugalom mellett az ország belsejében uralkodik. A legrosszabb törvényekkel és intézményekkel is boldoggá lehet tenni egy népet vagy községet, ha az emberek jók, a kik azokat kezelik, még a legjobb törvények és intézmények hatástalanok maradnak, ha az emberek rosszak, a kikre azok kivitele bizva van. Az önkórmányzat is mutat föl csak oly nagy különbözeteket, mint a bureaukratia, a mit láttunk a kis görög köztársaságoknál, a melyeknek vesztét idézte elő polgáraik visszavonása és ver- senygése a közügyek terén; mig Angliában épen az önkórmányzat mutatja föl a legszebb eredményeket, tünteti föl a legdíszesebb polgári erényeket. A mi nézetünk szerint az önkórmányzat jobban megfelel egy a szabadságot szerető, a haladást melegen fölkaroló, önálló gondolkozással biró nép igényeinek, mint a közigazgatás bármely más formája; ámbár tagadhatlan, hogy az önkormányzathoz a polgároknak önzetlenebb hazáfisága, a közügyek iránti nagyobb érdekeltsége, és magasabb műveltségi foka igényeltetik, mint a bureaukratikus rendszerhez, a melynél az egyedüli és fő törvény csak abból áll, hogy: „Ruhe ist, des Bürgers erste Pflicht.“ Miután pedig tudjuk azt,hogy Vácz város közönsége teljesen érett arra, hogy a választási rendszer minden előnyeit hasznára képes fordítani: örömmel üdvözöljük a város erre hivatott polgárait a libe- rálizmus által ugyan tetemesen megnyirbált, de egészen meg nem semmisített önkórmányzati működés téren, a mi egy tisztviselő megválasztásában nyilvánul. „Házasság, hadverés Isten dolga.“ Ezt mondja egy régi magyar példabeszéd. így van ez a tisztviselő választással is. Az eredményt biztosra venni nem lehet, de igenis vannak iránypontok, a melyek szerint igazodni és melyek megtartása mellett alig fog tévedni bármely, a választás megejtésére hivatott testület. Ilyen iránypotok, eltekintve a jelöltek egyéni tulajdonaitól, az általános minősítés, mit a tudományok- bani jártasság ad meg és a mely bizonyos magasabb fokát foglalja magában a műveltségnek; továbbá ilyen irány pont az is, hogy egyenlő minősítés mellett előny adassák a község szülöttének ; részben, hogy a község saját gyermekének fölemelése által egyúttal önmagát is megtisztelje tisztviselőjében, részben azért, mert a község szülötte, már természetes ragaszkodásánál fogva szülő városához, annak ügyeit leginkább kell, hogy szivén hordja; de végre azért is mert leginkább ismerheti és ismeri a hiányokat és fogyatkozásokat, melyeken segíteni kellés legkészségeA.VACZI KÖZLÖHr TÁRQZAJA. A titokszerű ember. irta: Vörös Julianna. I. Letűnt az utolsó napsugár is, s bágyadt esthajnal pir vonult még csak végig az égbolt alján. Az estharang halk, andalitó csengése rezgett a léghullámok által tova ragadva. Az útszéli feszület előtti nagy kövön koldus pihent, talán ha uj erőt gyűjt, még beérhet estére a faluba. Egész napi munkában kifáradt emberek mentek a falu felé vállukon kapával, oldalukon üres tarisznyával, melynek tartalma elfogyott a mai nap alatt, künn a földeken. Az emberek közül egy-kettő levette kalapját, mig a feszület előtt elhaladtak. Később az öreg koldus is elvánszorgott. Az estharang elhangzott. Fennt megjelent a sáppadt hold. Alant a földön lassanként minden elcsondesült. Még csak szellő sem rezgett. Távol a mindinkább homály lepte falu végén egy-két kis viskó ablakából, világított valami vöröses mécs-féle. Eltűnt a nappali forróság. Lehullt az estharmat. Minden fűszál s falevél f'elelevenült s a virágok kezdve az átmentén nyíló parlagi rózsától az utolsó kis fehér-szirmú CammiJláig üdén emelve fel fejecskéit, édes illatot árasztottak, mely betölté az egész vidéket. Mozdulatlan maradt minden falomb a falu ut- czájának akáczfáitól kezdve a kertek gyümölcsfái és az ország-út mentén ültetett jegenyefákig mind mély árnyékot vetve, mig koronáik a mindinkább erősbülő holdfényben fürödtek. Túl a mezőn, közel az erdőszélhez pásztortüz lobogott. A sötétlő erdő felett pedig egy hulló csillag szaladt alá. A falu csendes, lakatlan kastélyának elvadult kertjében százados fák sötét koszorús lombjai ölelkeztek, mintegy folytatásául az idő viszontagságai által megbontott kert falán túli erdőnek. Sűrű növényzeti kúszott össze-vissza fonódva egészen a tó partig, hol a viz tükrében ezernyi csillagként rezgett a hold sugár a. A kert utait is nagyrészt benőtte már a fű ; itt- ott mohosodott, töredezett kőpadok maradványa körül buján tenyésztek a vad árvácskák, ibolyák, mig beljebb a gyöngyvirágok sokasága terült el. Az egész nagy kertben csak egyetlen virágtábla vallott emberi kéz ápolására. Egy bámulatos szép rózsatábla ezernyi rózsafával, melyek a thearózsa minden fajából mutattak fel remek példányokat. És mégis daczára e rózsa-pompa mérhetlen gazdag virágzásának abból soha egy szál se lett letörve, ott virult, nyílott és hervadt el mindenik, illatos bársonyos szirmaival, tündérszőnyeggel borítva a földet. Beállt az éj. Minden jó lélek dicséri az Urat ! Csend és nyugalom mindenütt. Senki sincs már az utczán. Egy ablak se világos. Mind magasabbra emelkedik a hold, s minél nagyobb a fény fent a légben, annál mélyebb árnyékot vetnek a temető fái. Mintha csupa fekete növényzettel volna lepve ott minden. Csak itt-ott emelkedik ki egy-két magas, világos márvány síremlék. Itt még nagyobb a némaság, az örök, mély hallgatás birodalmának színhelyén. Széles út vonul végig a temetőn, jobbról-balról sírok, miudeniknél magas fa, régen ültethették, kihaj lanak az út fölé, egymásra borulva sűrű leveleik elfognak minden fényt a mély, sötét árnyékba- vesző úttól. Roskadt sirok, korhadt keresztek, melyeken már nem is lehet az Írást olvasni. Csak küljebb vannak az újabb hantok, némelyikét még csak egy tavasz boritotta füvei. A temető kapujának csak fél szárnya van még meg, az is félig földre dűlt állapotban. Ugyan mit is őrizne ott, a hol nincs mit lopni! Jobbról vagy busz lépésre egy iczi-piczi kápolna. Valamikor a földesurak építették ; két átellenes ablakán rég kitöredezett az üveg, csak egy darabja szorult az alsó szegletbe. Kedvére járhat ott keresztül-kasúl a szél. Belül nagyon sötét van. Csak lopva jut oda egy kis holdfény rövid pillanatra megvilágítva a porlepte falat, az alig hat lépésnyi kis helyen beállított, feketére festett szú ette szűk két kis fapadot. Talán hat ember se férne az egész kápolnába. Nem is lehet belőle többet látni az éj sötétében. Még az a nehány holdsugár is meghalni tévedt oda. A
