Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-04-17 / 16. szám
A pályaháznál sorfalat a helybeli tűzoltóság és a m. k. siketnéma-intézeti növendékek képeztek, míg a püspöki pa’ota előtt, a székesegyház terén, a helybeli kegyes-:.endi ujoncznövendékelc, a kegyesrendi főgymnasiurn növendékei, az összes elemi iskolák tanulói állottak két sorban felállva. Ezekhez csatlakozott a helybeli legény-egylet, zászló alak. A püspöki palota bejáratánál az apáczák növendékei állottak ; mind megannyija fehér ruhába öltözötten, virágot hintve az érkező főpap elé. A lépcsőkön, föl egész az emeletig, az egyházmegyei növendékpapság állott, örömrepesve várva jó Atyjukat. Maga a püspöki palota bejárata gyönyörű lombfüzérekkel és déli növényekkel volt diszitve. Midőn az uj püspök lakóosztályába beérkezett, városunk polgármestere egy lepecsételt levelet kapott a püspök magán titkárától, a melyben a városi szegények közt való kiosztás végett 1000 frt volt. Ezzel akarta a püspök az ünnepi diszebédet megváltani. Esteli 7 órától 8-ig az összes harangok zúgása jelezte a nagy napot. A rögtönzött kivilágítás, melynek létre jöttén a város összes polgársága a legnagyobb örömmel fáradozott : szépen sikerült. Különösen szép diszitéseket láthattunk a székesegyház terén, a fő-utcza nagyon-sok házain és a káptalan- utczában. Nyolcz óra előtt Ö Excellenciája végig kocsizott egy pár utczán, s az igaz, őszinte lelkesedés és öröm gyöngéd jelei, a mit a polgárság mutatott iránta, mélyen meghatotta. Az öröm-lángok még tiz óra után is igen sok helyen lobogtak. Eléggé sikerült az a görögtüz is, amit a székesegyház homlokzatának kiugróján, városi tüoltóink felügyelete mellett gyújtottak. Másnap, f. hó 14-én volt az ünnepélyes be- igtatás. Kilencz óra előtt nehány perczczel a püspöki palota előttfelállitott mozsarak durrogása és aharangok ünnepi bugása jelezte, hogy a püspöki fogat kiindult a palotából. A templom bejáratától egész a fő-utcza széléig két sorban az elemi iskola növendékei, a főgymnasiurn tanulói és fehérbe öltözötten az apáczák növendékei, mindannyian tanítóik, tanáraik és vezetőnőjük felügyelete mellett állottak. A fogat e két sor között robogott a templom bejáratáig, a hol a központi papság teljesen és a megyei papság néhány tagja, az összes szerzetes testületek, a helyben állomásozó m. kir. honvédhuszár tisztikar teljes díszben, élükön Palkovics alezredessel, a szolgabiróság Kemény főszolgabíró vezetése alatt, a képviselő testület 30 tagja a polgármesterrel, a városi hivatalnokok, a járásbíróság Vörösmarty járásbiróval, a m. kir. fegyintézet Ivovách igazgató vezetése mellett, a m. kir. siket- néma-intézet tanári kara, Tóth pestmégyei tanfelügyelő, Balás nógrádmegye főszolgabirája disz- magyarban, a református és ágost. ev. egyház- község Vörös lelkész élén, a posta és adóhivatal főnökei, továbbá az izr. hitközség Uhlmann rabbival, s nagy számú és díszes közönség várt a püspökre. Áldást adóan emelte föl kézét a tisztes főpap s áldását térdre borulva és mélyen meghajolva fogadták az összegyűltek. Az orgona lélekemelő hangjai mellett bevonult az egész menet a templomba. Menet közben a püspök a zsúfolásig megtelt templomban áldást osztogatva, a főoltárig ért. ahol térdre borult s rövid imádságot rebegett. Az ima végezte után a szokásos és a római szertartásos könyv által előirt czeremóniák következtek. Dr. Kazaly és dr. Miltényi theol. tanárok az egyházi énekkarral felváltva elénekelték a szokásos verzikulusokat, majd — a legnagyobb csend közepette — Sponer József kanonok olvasta föl a legfelsőbb királyi áthelyező-iratot és a pápai megerősítést. Ennek elvégeztével a trónján ülő püspök előtt félkörbe gyülekezett a jelen levő papság, hogy ő excellenciája nagyhatású beszédét, melyet olvasott, meghallgassák. A gyönyörű latin beszédre latinul felelt Neszveda István, az összes papság nevében. Ezek után a kézcsók következett. Majd a szószékre lépett az uj püspök s a néphez fordulva, gyönyörű predikácziót mondott. Meglátszott minden során, hogy a stilus igazi mesterével állunk szemben; kitűnt, hogy a logikus fő minden porczikájában átgondolt, érvekkel, s nem frázisokkal akar hatni; láttuk, hogy a klasszikus műveltségű főpap mestere a gondolatoknak. Kevés, vagy talán egyetlen-egy ily predikácziót sem hallottunk még a székesegyház falai között. Beszédének magva a népnevelés fontosságára vonatkozott. O, aki maga is nevelő, piarista volt, mélyen belátta a nevelés fontosságát s az idők tapasztalata, a komoly gondolkodás, a kutató és számitó ész csak meggyőzte őt ennek igazságáról, megérttette vele, hogy a nevelésben az alapvető munka mindenkor az anyát illeti. Ha példát nem is hozott föl beszédében, de mindenesetre szeme előtt lebegett a Grachusok anyja, egy sz. Ágoston, egy Humboldt, egy .Széchenyi szüjője. Nagy embereknek mindenkor nemes és magasztos gondolkodású volt az anyjuk. Azért hangsúlyozta annyira beszédében a nő, különösen az anya hivatását a nevelésre nézve. Beszédét azzal végezte, hogy mindenkor legelső és legfőbb kötelességének fogja ismerni ezen egyházmegye ; tanügyét előmozdítani. E beszéd egész terjedelemben a következőleg hangzik : „Az isteni gondviselés imádandó végzésénél fogva a váczi egyházmegye püspökévé rendeltetvén és apostoli munkámat e mai napon megkezdendvén, ime beállók halhatatlan lelke' ek szolgálatába s először intézem főpásztori szózatomat hozzátok, keresztény hívek, e naptól fogva kedves híveim, Krisztusban szeretett gyermekeim. Nem magamtól jövök ezen egyházmegyébe, — az Ur Jézus küldött engem hozzátok. O adott engem tinektek, titeket nékem, hogy én a tietek legyek, ti az enyémek, — mindnyájan együtt Jézusé legyünk, 0 pedig a mienk, mindnyájunké. Az én életemnek közietek nem lehet sem nagyobb, sem szentebb czélja és törekvése, mint hogy lelki vezéretek, föpásztorok legyek, hogy titeket Jézushoz vezesselek, Jézusban megtartsalak, Jézusban boldogítsalak; — se végből átveszlek titeket szivembe, telkembe, hogy ezentúl már ne legyen más örömem, mint a ti vallásosságtok, ne legyen más vigasztalásom, mint a ti keresztény erkölcseitek, ne legyen más aggodalmam, mint a ti emberi gyarlóságtok. — Nem lehetek ezentúl önmagámé, mert hivatárom az, hogy a tietek legyek, — elhagyom barátaimat, rokonaimat, testvéreimet, mere ezek helyett titeket adott nekem Isten barátokul, rokonokul, testvérekül, hogy veletek éljek és haljak, értetek éljek, veletek örüljek, veletek szenvedjek, érettetek mindent, még saját magamat is megtagadjam. De e mai naptól fogva egyszersmind az örök élet könyvébe fel fog jegyeztetni minden szavam, de mitől Isten őrizzen, minden hallgaiásom is; minden cselekedetem, de Isten mentsen, minden mulasztásom is; minden gondom, de gondatlanságom is ; minden buzgó vágyam, de tespedésem is. Fel lesz, óh fel lesz jegyezve mindez, hogy majd egykor az örök Isten itélőszéke előtt számot adjak nemcsak magamról, hanem ti rólatok is. — Mélyen érzem e roppant felelőséget, elborul lelkem s aggódva szorul össze szivem, —- de ez az Isten akaratja velem, — legyen meg az O szent akaratja! De a midőn Jézus Krisztus engemet apostolul hozzátok küldött, egyúttal engemet és titeket, kedvelt gyermekeim, kölcsönös kötelességgel kötött egybe; — Isten kötött minket össze, — s a mit Isten összekötött, azt ember el ne válaszsza. Midőn az Isten nekem parancsolja, hogy titeket az üdvösség utján vezesselek, egyszersmind nektek is parancsolja, szeretett gyermekeim, hogy szavamra hallgassatok, s nekem a lelki dolgokban engedelmeskedjetek. Leginkább Isten nevében kívánom tőletek, hogy a keresztény katholikus hitet szivetekben féltékenyen őrizzétek, azt minden körülmények közt állhatatosan valljátok szóben és cselekedetben, mert hit nélkül, mondja az Apostol, lehetetlen kedvesnek lenni az Istennél. A keresztény hit legnagyobb áldása az Istennek; ez nemesíti meg az ember szivét, ez teszi boldoggá a családot, ez teszi szabadokká és emeli a remzeteket, ez alapja és éltető ereje minden jó erkölcsöknek; — a hol ezen hit megfogyatkozik, ott szétfoszlik minden kötelék az apa és fiú, a férj és feleség, a király és népe között, sőt azon polgárok között is, kik ugyanegy egyháznak, ugyanegy nemzetnek fiai. Fejünkre nőttek napjainkban a társadalmi bajok s nem tudunk rajtok eléggé segíteni, mintha a föld is inogna lábaink alatt, — s mindez miért? mert sokakban végkép kiveszett, másokban meggyengült a vallási hit. — Értem itt azokat, kik épen nem hisznek Istenbe, s balgatagul azt mondják, hogy a nagy világ- s minden a mi rajta van, magától támadt Isten nélkül; értem azokat, kik megfeledkeznek Istenről és csapodár éleinek, go- rosz szenvedélynek adják magukat; — de értem azokat is, kik a felvilágosodás neve alatt törekszenek minden katholikus érzelmet másokban elfojtani. A felvilágosodás magában üdvös és szükséges; de mi a valóságos felvilágosodás? — nem egyéb, mint a léleknek megvildgitása az igazság által, a lélek megszabadítása a tudatlanságtól és a téve- désiől. Ez a valóságos felvilágosodás! — de ezt mi már bírjuk, bírjuk pedig Jézus Krisztus, Isten fia, az örök igazság által. — Azonban nem ezt értik szent vallásunk ellenségei a felvilágosodás alatt, hanem — megvetnek minden vallást, mely isteni kinyilatkoztatáson alapszik és saját gyarló, csalékony eszök szerint elképzelik az igazságot, — a vallásos, az örök igazsághoz híven ragaszkodó jámbor katholikust elfogult együgyű embernek nevezik, mivel nem az ő eszök s képzelődésök után, hanem az örök igazság útjain jár és boldogulni kíván. — Ezek ellen leginkább óvlak benneteket, Krisztusban szeretett gyermekeim, — mert ezeknek felvilágosodása csak olyan mint a bolygó fény, UDVOZI ÚJ-DALOK Dr. SCHUSTER KONSTANTIN VÁCZI MEGYÉS PÜSPÖK SZÉKFOGLALÓ ÜNNEPÉLYÉRE. — 1887. április 14. — í. Örvendj ma V áez, te büszke, régi város, Egyházi főknek ősi székhelye, Oröinrepesve hangozzék ma benned A hálás szivek liő dicséneke ! Örvendj ... a gyász örömre változott ma, Az égi kegy egy jó A ty ál adott Elköltözött főpásztorod helyébe . . . Csodálva nézd az uj dicsőt, nagyot! . . . . . . Fényárban úszik ind ez ősi város E felderíilt nap szende hajnalán, Föpásztorunk foglalja el ma székét S mi hódolunk mind trónja zsámolyán. A jó Atya jő gyermeki körébe, A kiknek szíve úgy ropes, örül . . . Az ég kegyelme külde uj apostolt Egyházmegyénk s e város őréül. Ez ünnepen zendüljön hát az ének, Éltesse szónk egyházmegyénk fejét, S fennen tündöklő dicssugárba fonja Minden hivő ma P ü s p ö k ü n k nevét; Ki mint az Úr fölkentje már ezerszer • Osztott kegyelmet s gyógyított sokat, A kit sirat ma fájón Kassa város, Mig városunk örömmel vár, fogad. Oh jöjj közénk, hisz’ régi ismerősök Vagyunk s szivünk oly hőn dobog feléd, Oh jöjj közénk, örömrepesve várunk, Kit jó kedvében ád nekünk az ég. Ötszázezer hivő imáz ma érted S küld Istenéhez hálatelt fohászt, Hogy im’ megadta, mért soká esengett, Az árva nyáj meglelte pásztorát. Oh jöjj közénk, ölelj kebledre minket, Szeress, miként szeretni tud szivünk, S vedd szívesen, szerény füzérke bár az, A mit szivünk virágaiból kötünk. Fogadd szűnt legszebb érzelem-virágát: A szeretetnek rózsabimbaját, Oh kössed számos érdemedhez ezt, mint Hódolatunk fiúi zálogát. S midőn az oltár zsámolyán először Tárod fölénk áldásadón kezed, S csodás igékkel hívsz az útra minket, Mely egykoron az égbe fel vezet: Oh kérd a mindenség Urát miértünk, Oh esdj le üdvreményt e népre, ránk, Kik nem szűnő buzgó fohászainkkal Érted künyörgünk: áldjon szent Atyánk ! . . . . . . Örvendj ma Vácz, te büszke régi város, Egyházi főknek ősi székhelye, Orömrepesve hangozzék ma benned A hálás szivek hő dicséneke! Örvendj s az ég Urát dicsérd, magasztald, Hogy jó Atyát adott ismét nekünk, Egyházmegyénkben minden ajk kiáltsa: Éljen soká Atyánk, jó Püspökünk! Varázséji Béla. vácz-egyházmegyei áldozópap, újpesti segédlelkész. II. Hozzáírna zengjen lelkünk mélyiből Áldott, ki most az Úr nevébe’ jő. Hozzánna néked Isten embere Kit, üdvözöl s áld sok ezer hivő. " Hozzánna zengjen Mátra völgyein S hangozzék az alföld rónáin át: Az árva egyház gyásza hulla le, Az árva nyáj föllelte Pásztorát. — Oh hagyd ! oh hagyd behintenünk utad, A mely Atyánk! boldog körünkbe hoz Szivünk oly szép ruhát térit eléd, Melyen nem ejthet szenyet semmi rósz, A tiszta hitnek legszebb köntösét, Melyet szerelmünk szent érzelme szőtt. Isten hozott jó Püspökünk s Atyánk ! Légy üdvözölve híveid között! A nagy Migazzi széke vár reád, Hol annyi nagy és dicső elődöd ült, Kik ihletett ajakkal hirdetek A »hit s hazához rendületlenül»-!. Nemes szivükben gyógyforrásra lelt A vak kétely s az égő fájdalom, A hol szavuk, a hol áldó kezük, Ott volt a hit, ott volt az irgalom. Oh nézd Atyánk! minő hivő sereg! — Feléd tekint ötszázezer magyar — Terjeszd föléje hát áldón kezed. Ö várva várt, d már áldást akar. A „VACZI KÖZLQNY'TÁRCZÁJA.
