Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-02-13 / 7. szám
CSARNOK. Fővárosi levél. Még most is bennem van a félsz, a mit az „Egyetértés“ rém hire hajtott minden izembe ; megerősítik a fővárost, jön a muszka! Ezer szerencse, hogy volt annyi esze a többi lapnak, hogy megczá- folták azt a hirt, különben egész Budapest kivándorol Soroksárra, a hol nem kell félni erőditvények- től és a hová a muszka sem követi — a rósz út miatt. Politikával telve a lég, politika a társalgás tárgya, politizál ma mindenki, nagyobb mérvben, mint valaha. Lesz-e háború ? pótolja a „hogy van“ kérdését és a népfelkelés, melyet a szótárban még meg nem találhatni, minden mondatban szerepel. Szegény népfelkelők! mily kicsinylőleg beszélnek róluk, kaczagva említik nevüket, hej 1 pedig bizhatunk bennük legalább is annyit, mint az ország pénzét emésztő úgynevezett „közös hadsereg“-ben. Most pláne akarják őket indítani az Erzsébetiéi']', veréb phallanx ellen, hogy megmutathassák, hogy mennyi erőt tudnak majdan kifejteni a muszkák ellen. Mert ne tessék gondolni, hogy oly könnyű a verebekkel birni. A ki ilyenkor végig megy az Erzsébet téren, könnyen megtörténhetik, hogy elveszti hallását, oly nagy a csiripelés, de ha szerencséjére erős a dobhártyája és ez nem történik vele, a kabátja okvetlen oly fehér lesz a guanótól, mintha csak a legnagyobb hóba egy fél nap utazott volna. És e miatt méltán van ellenük oly nagy elkeseredés. Egy népfelkelő már azt az ajánlatot tette, hogy jó volna a sétatér kapuit bezárni és a benrekedt verebeket az „Uháczius“ ágyúval összeágyúzni. A haditanács majd most fog e tárgyban határozatot hozni. A rakonczátlankodó veréb álladalomról, melyet méltó sors fog érni (bár a muszkával is olyan könnyen lehetne boldogulni,) áttérek Trefortra. Kétség kívül merész és talán nem is indokolt átmenet, mert ha vidám, élénk, fürge is a 70 éves ifjú, még sem szabad verébbel egy füst alatt említeni. Persze egészen más dolog az, ha nem rég az ország házában tánczoló dervisnek nevezték, de hisz az sem volt illő és nem is büszkélkedhetik vele az, a ki mondta. 70 év nyomja vállát a közoktatásügyi miniszternek, de azért fiatalabb akár melyik társánál, élénk, mozgékony gyorsán jár, kel, látogatja az intézeteket és választóit, ir nyilt leveleket és polemizáló czik- keket, felügyel hivatalában, szóval irgalmas, munkás és szeretetne méltó egyéniség. Méltán megérdemelné, hogy többet foglalkozzék vele a sajtó, mert hiszen ő nem csak az „átkos“ kormány minisztere, hanem 50 éves iró is. De hiába, a sajtónak más dolga van, mint jubileumokkal foglalkozni, háború a jelszó, ez tölti el a lapok hasábjait. Én Istenem 1 Ha Bismarck és Boulanger elfogadnák azt a sok jó tanácsot, a melyet diktálnak nekik, ugyan hová lyukadna ki a dolog? No de ez mindig igy szokott lenni a diplo- macziai világban, mert roppant sok az okos ember és mindnek más a terve. Utoljára is bekövetkezik most is azon aranyigazságot tartalmazó magyar közmondásoknak egyike. „Hogy a sok szakács elsózza a levest.“ A tíízpróba. Irta : IF* * 1. J" ózsi. Az én Kálmán barátom szép, szellemes gyerek volt, de szeles végtelen, szeles főleg a szerelem dolgában. így történt, hogy két bűvös-bájos leánynak udvarolt egyazon időben, egyazon hévvel, egyazon szavakkal. Iluska és Ernesta nem közlekedtek egymással s egyik mitsem tudott a másikról, azaz hogy úgy tett, mintha mitsem tudott volna. — Pedig valójában hej de nem szerették egymást, a bölcs tanár Uus lánya és a nagy iparos Ernestája ! Talán mindketten szerették Kálmánt, talán egyikük sem szerette és csak ambitióbói, hiúságból, érdekből óhajtották meghódítani, lánczra fűzni csapodár szivét. Denique beállott a farsang és egy fényes jelmezbál összehozta a vetélytársnőket. Kálmán Puskával tánczolt s Jenő barátjának Ígérte a visa vist, de vesztére, mert a szerelmes szó i i A kit én úgy szeretek! Már engedelmet kérek ! Ha a versificátortól megkövetelik, hogy elzengedezze töviről-hegyire, hogy kicsoda, micsoda, — milyen szőke vagy barna, ábrándozó vagy mélabús az ő ideálja? akkor mért ne engednék meg nekem — a ki prózában pusztítom a papirost, — hogy leírjam az én szivem titkát ; hogy eláruljam, hogyan s miként s végre hogy ki az, a kit én úgy szeretek! Alig egy hónapja láttam meg előszói', midőn az ablakon kinézett, 0 nekem rögtön megtetszett s talán én is neki, mert midőn megpillantott, mosolygott. Közeledtem felé, ő nyájasan fogadott. Megkérdeztem nevét. Majista vadok — felelte mosolyogva s — a mint látni tetszik — selypítve. Igen az én kis Mariska ideálom — ki oly hamar lefoglalta szivemet kissé nagyon is selypitett. De ki venné ezt tőle zokon, mikor olyan szép ? Kis gömbölyű orczáján az élet tavaszának minden bája egyesítve ! Azok a bogár szemek ; a sötét árnyalatú szemöldök ;£a piczik rózsás ajkak ; göndörén hullámzó hajfürtöcskék]! Oh ! ezek szerettették meg őt szivemmel. Elébb néhányszor csak az ablakon át váltottunk pár szót s akkor is az én kis aranyosom talán, mert selypítését szégyenlé — igen keveset beszélt; azután szivem nem elégedettjmeg ezzel s valami várázs erő kényszeritett, hogy szobájába belépjek. Az ablakon át adtam értésére ebbeli szándékom s Mariskám pi- cziny, bársony, puha kacsóival hivóiag intve mondá, vagy ha úgy tetszik selypité — teszszét szat ! tesz- szét! itt a mama isz ! Ez ugyan nem valami bátorító szózat, ha az első légyott hátterében ott van a rémitő commentár — itt a mama is ! de hát elvégre úgy is jó ! Beléptem 1 Az én ideálom anyja — egy még viruló asz- szonyka, arczszine után Ítélve — mondhatnám menyecske — mosolyogva udvariasan fogadott; és nem hogy haragudott volna túlmerész lépésemért, de még bátorított is ! — Ha úgy tetszik uram — nekem távoznom kell — de azért mig vissza jövök mulasson kedvére az én egyetlen kis madárkámmal. Magamra! Egészen magamra maradtam hát a kis madárkával és a velem egyiittlét nem rémitő őt i meg. Mit szoktak ilyenkor tenni, akik szeretik egymást. Minek leírni ? Hiszen talán mindenki volt már , ily helyzetben ! Kezembe vettem azokat az iczi-piczi kacsokat, enyelegve játszadoztam bársony puha ujjaival ; s ő akit én úgy szeretek nem tiltakozott csak mosolygott. Talán épen e mosoly bátorított fel, hogy ......................kimondjam? Ne mondjam 9............. hogy magamhoz vonván a gyengéd termetet egy igazi c.sattanós csókot nyomjak azokra az eper aj- I kakra 1 — s Mariska nem haragudott; hanem ka ! czagva nyujtá felém újra bíbor ajakát ! Azután újaimmal játszadozni kezdtem göndör fürtéi közt; s ő viszonzáséi pajzán enyelgéssel csimpaszkodott bo zontos szőke üstükömbe és csinált olyan frizúrát — bogy bármelyik fodrász megcsodálta volna ! Majd ismét ellenállhatatlan vágytól ösztönöztél ve I magamhoz vontam a kis pajzánt s ajkaink egy i hosszú csókban egyesültek, midőn ................hirtelen, váratlanéi belép Mariskám anyja ! . . . . Eergeteget! Villámlással vegyes dörgést ! Vesze- | kedést! Ijedelmet! Sikolyt! Épen jókor. Beköszöntő ájulást s heves kiutasítást! . . . vár | | most az olvasó ? Nem ! ... ez a regényekben igy I szokás, de most a belépő anya önkéntelen tanúja lévén a csóknak, hangosan s vidáman fölkaczagot: „Csak rajta uram, úgy látszik nem unatkoznak. Nem haragudott a jó asszony, de nem is haragudhatott, mert tudta, hogy Mariskáját az ő kedves madarát, az én szép angyalomat úgy szeretem ! Nem haragudott a jó asszony, pedig (becsületemmel merem erősíteni) házasságra sem gondolt. (Pedig a leányos anyák közt 100 közül 101 úgy gondolkozik: „Ha szereti a leányomat vegye el). — Estére is tetszik eljönni ? — kérdé midőn távozni készültem. Én kérdőleg tekinték anyjára. — „Csak tessék bátran bár mikor.“ Este tehát ismét ott voltam, s mig a jó asszony férjével szórakozásból kártyázott, addig én félrevonultam s mulatoztam azzal a kit én úgy szeretek! S talán e tétel bizonyítása: „az igaz szeretet nem ismer gátat,“ — a mi szeretetünk sem vette tekintetbe a szülők jelenlétét; csak úgy enyelegtünk, nevetgéltünk, sőt csókolództunk, mintha egyedül lettünk volna. Ölembe vontam gyengéden a szép leányt s ő (különös!) üstökömet ekzecziroztatta hol jobbra, hol balra csinálva picziny ujjaival a haj választékot, mig végre a sötét árnyalatú szempillák rázárultak a bogár szemekre; a kis kezek megszűntek dolgozni s a szép leány, ölemben, mellemre hajtott fővel (szégyen, nem szégyen, de kimondom . . .) elaludt. Az anjm észrevevé a katasztrófát. — Uram ! ha az Ön ölében aludt el akor Önnek is kell őt lefektetni . . . s azzal a leány hálófülkéjére mutatott. Ne mondják kérem hogy ez a jó asszony tigris anya volt, a miért megengedte, hogy az angyalt karjaimon vigyem bálófü 1 kéjébe ; hogy ott ruháitól én foszszam meg a hófehér testet; hogy megengedő látnom a fedetlen karokat hallanom az alvó mell lassú zihálását ; hogy megengedé az angyalt saját kezem által levetkőztetni, általam lefektetni : mondom ne vegyék ezt rósz néven a jó asszonytól; mert ő tudta hogy én őt szeretem ; — de meg Mariska az ö kis madárkája az én szép angyalom, a kit én úgy szeretek . . . élet korára nézve össze-vissza 2 éves vagy ha igy szebben hangzik huszonnégy hónapos. Városi és vidéki hírek. = Kinevezések. Ő Felsége Dr. Schuster Konstantin, valóságos belső titkos tanácsost és váczi püspököt a vallás- és tanulmányi alapok felügyelő és ellenőrző bizottságának tagjává kinevezte. — A m. kir. igazságügyminiszter Gerzselyi Gyula helybeli orsz. fegyintézeti gyakornokot a kishartai kir. közvetitő intézethez írnokká nevezte ki. = I>r. .Sehassíer Koei^taníin újonnan kinevezett püspökünk a múlt hó végén egész csendben hagyta el Kassát és az idő szerint Budapesten tartózkodik, hol mindaddig marad, mig Rómából megérkezik a kassai püspökség alól felmentése. — A távozó püspöknek életnagyságú arczképét két példányban festették le Kassán, melyek közül az egyik a kassai rezidenczia ebédtermében foglal helyet, mig a másikat az általa alapított eperjesi Stefánia-inté- zetnek küldék el. — A püspöknek városunkba, való érkezése felül ez ideig mi biztost sem tudunk. = ^jánzhlr. Vettük a következő gyászjelentést : Özv. Almásy Albertné szül. Battha Terézia és fia Almásy János; Battha Béla cs. és kir. nyugalmazott huszár kapitány és neje szül. Tál lián Ida, gyermekeik László és István; Majthényi Ádámné szül. Battha Mária ; B i g- I nio Gyuláné szül. Bjeniczky Etelka és férje j B i g n í o Gyula m. kir. nyugalmazott honvéd-huszár ajkára fagyott, midőn Jenő karján szivének második- királynőjével kezde meg a chaine anglaise-t. A két tündér fagyosan, de grácziával, halványan, de kaczéran lejtette a négyest s Kálmán szótlanul marczangolá fehér kéztyüje csatjait, konvenczionális mosolya mögé, rejtegetve szivének fájó tépelődéseit. Melyiket szeretem, melyiket szeretem ? Kérdezte í váltig dobogó szivétől! — Ha Iluska pajkos bűvös • S szemét nézem, ha kaezér kis ütos orrát látom, ha 1 szellemes szavait hallom, biztos vagyok benne, hogy csak ő tudna boldogítani. De ha Ernesta aranyos kedélye, édes mosolya, galamb szivének varázsa j alatt állok, azt hiszem, hogy sohasem tudnék mellőle j elszakadni. E közben véget ért a négyes s Jenő rohamlé- 1 pésben közeledett Kálmán barátunk felé. Mi bajod, ; mért mélázol, mért vagy oly halvány, oly szótlan? [ Kálmán egy nagyot sóhajtott s karját barátja karjába fűzve, egy félreeső kis terembe vonszolta egy pohár pezsgőre. . . . Hiába ! . . . nem tudom melyiket szerétem j s előbb utóbb mégis tisztába kell jönnöm magammal, * mert kettőt el nem vehetek s kettőt csak nem hitegethetek. Későn gondolod meg a dolgot, jó komám, már most csak bízzad a bajod én reám, mert tudod pezsgőnél bár versben beszélek . . . Kálmán még halványabb lön ez ijesztő bekezdés után, s mivel Jenő alapjában nem volt oly romlott kedély, mint a milyennek versei után hinni lehetett volna — következő prózai logikával folytatá. Ha te maiglan nem jöttél tisztába sziveddel, nem is hiszem, hogy felfedezed melyiket szereted jobban ... én részemről ... de csitt maradjunk objektivek . . . nem árulom el Ízlésemet, hanem teljesen képes vagyok felfogni, hogy te mindkettőt szereted egyforma hévvel, mert mindegyik a kettő közül megérdemli szerelmedet. Már most hát az a kérdés, hogy melyik iránt kötelezted magadat inkább. Hiszen az a malheurom, hogy egészen egyformán szerelmeskedtem velük, jajdult fel Kálmán, kinek a pezsgő meglágyitá különben sem kemény szivét. Bravó! tehát éljen a logika (iszik) s fülelj. Ha kettőnek egyenlő mérvben udvaroltál, azt m m
