Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-11-27 / 48. szám
zönség jelenlétében. Az eloadas is a jobbak köze sorozható. Reiner Antonia (Angyal Liszka), Szabó né (Ördög Sára), Dobocsányi (Mravcsák). Ee- renczi (LŐrincz), jól működtek. Kőszeginek sem alakja, sem temperamentuma nem alkalmas Miklós szerepének betöltésére. Deák (Abris) és Ernyei (Kontra Fridolin) gyengék voltak. A társulat csak néhány előadást tart még városunkban és innen hallomás szerint Maros-Vásárhelyre rándúl. —r. Röppentyűk. Egyik derék szinészpár jutalomjátékát tartotta — volna. A közöny miatt elmaradt tehát kilátásuk a jutalomra. Jutalomra? Bizony nem jut a lomra sem. if; Színészeink kasszáját mindig lefoglalják. Addig végrehajtják, inig végre el is hajtják őket. Ha városunk tartozását torlesztheti igen nagy kő esik le szivéről. Mint halljuk e kő szolgáltatja majdan az anyagot vásárterünk kikövezésehez. Mai „Híreink“ közt jeleztetík, hogy egy bizonyos Pinke lesz Izidor nevű egyén felakasztotta magát. Egyik munkatársunk meg akar reá esküdni, hogy az illető zsidó volt. Hallatlan! Nem fél, hogy hamis esküt követ el. jf: , Városunkban egyik szabályrendelet a másikát követi. Hát a rendet mikor fogják már szabályozni nálunk? J # * Egy jó barátunk, ki szellemességéről ismeretes, és még nevének kezdőbetűivel is emel, beküldé hozzánk a következő „Röppentyűket“: Rendőrségünk buzgolkodik és reformál. Ráparancsolt hires fiakkereseinkre, hogy este lámpa nélkül ne merjenek az utczán hajtani. Ennek daczára egy fiakkeresünk lámpa nélkül vágtat sebesen (?) a^ Sáros utczán. Egy valaki elébe áll nagy botjával. „Megállj! Egy lépést sem lámpa nélkül“ ! „Nem használ a lámpa — felel a fiakkeres, mind a két lovam — vak.“ * ^ * . Egy potyajegyes: „Mai bevételem három forint, kiadásom 3 forint; tehát épen annyi marad, hogy a színházba mehetek — szabadjegygyel. * * * Az Afrika utazók rendesen vízhiányban szenvednek. „Én ezt nem foghatom fel — mondá a napokban egy városi végrehajtónk — én évekig el lehetnék viz nélkül.“ Sudár. CSARNOK. Az őszi képtárlatból. (Fővárosi levél.) Elmúlt végre az ősz szelid melancholiája is . . . A sárga-piros faleveleket leszagatta a beálló tél hideg szele . . . A .VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZAJA. Megkérdeztem . . . Megkérdeztem a sárguló levelet Szeretsz-e még barna kis lány engemet? Azt suttogta a sárguló falevél, Hogy te engem soha nem szerettél. Lábam alatt megzörren a bús haraszt , . . Ne várd babám ajakamról a panaszt ! Hadd maradjon az szivembe bezárva, Ne tudja meg a világ, bogy mily árva . . . Szebb hazába vándorol a kis madár . . Tengeren túl ő reá már párja vár . . . Elbujdosom kis madárka utánad — Tengeren túl majd eltemet a bánat. Langyos szellő elhozza az új tavaszt, I)e a kezem bimbót többé nem szakaszt. Rozmarin nő a sírhalmom közepén — Alatta meg eltemetve a fájdalom és remény. Alpári Lajos. Tragor Alajosról.*) Hát ismét megszólalt a halálmadár és két halott volt egyszerre! ...........De nagy aratása volt ez esztendőben a halálnak ! Be súlyos megpróbáltatás annak a tiszteletre méltó családnak. — Két fia egyszerre ! Két 'gyermeke halt el a gyászoló szülőknek egy napon. Van-e arra szó a mely a szülők fájdalmát ecsetelhetné? Nem hiszem. Leírni, meg sem merem kisérteni. Tartok tőle, hogy vétkezném. Az egyikről nem-halottunk semmit. Vilmost jól megtermett egészséges fiúnak ismertük és annál inkább hatott rám megdöbbentőleg halálhíre. Alajosról régen tudtam már, hogy elutazásom után majd csak feltámadáskor látjuk egymást viszont, mikor beteljesedik a Megváltó szava és úgy lesz a mint megjósolta volt: egy akol, egy pásztor. Legyen szabad elsiratnom őt e lapok hasábjain, nékem a ki jogot formálok az ő barátságához és engedőimet kérek a nagy közönségtől, ha megboldogult barátomnak emlékénél hosszasabban időzöm. De inortuis aut bene, aut nihil . . De ki tudna róla egyebet mint jót mondani? Es a bánatos szülőkön kívül, ki tudna többet mint én ? *) H tárc/.aczikket múlt lapunk zártakor vettük, ez okból emuk most adhatjuk ki. A szerk, Ami azonban a természetben halált jelent, az a fővárosi közönségre nézve az igazi élet kezdete. A természet haldoklása a művészet és társas élet új életre ébredése. A műcsarnokban megnyílt az őszi kiállítás második sorozata. A képzőművészet palotájában ott ragyog mindaz, amit a haza és külföld jeles festői produkáltak. A tágas termek egész sora alig képes befogadni a remek műveket. A gazdag tárlat fő érdekességét az arczképektől nyeri, melyek közül különösen kettő ragadja meg a szemlélő figyelmét. Az egyik Arany János, a másik Görgey Arthur. Az első élte delén állítja elénk a nagy költőt, a másik pedig egy ősz, mondhatni megtört alakot mutat be arczán a fájdalom rezignácziójával. A tárgymutató elhallgatja, hogy ki e kép eredetije, de mindent megmagyaráz a keret, melyen babérlombokon : Isaszeg, Vácz stb. olvasható — azon helyek nevei, melyeken az ősz aggastyán egykor legszebb habárait aratta . . . Csak egy nevet feledett el a művész — Világost! Különben az elsőt Horovicz Lipót, a másikat pedig Pa ez ka Ferencz festette. Ezeken kívül jól sikerült még Gr. Szapáry Gyula, a volt pénzügyminiszter portrait-ja diszmagyarban. A nehéz alkotás Vastagh György ecsetjének érdeme. Lebilincselők és vonzók ama gyermekcsoportok, melyeket szintén Vastagh tett vászonra. A kiáilitás ékességét azonban tagadhatatlanul ismét a genreképek teszik, melyek közül annyi nemes ambiczió csillog felénk. Élethűség és nagy jellemző erő teszi Valentiny János „Hattyúdal“-át kedvessé. A vén czigány halála előtt még egyszer kezébe veszi azt a száraz fát, mely annyi szivet tört össze és annyi szivet nyugtatott meg már. A hegedű bánatos hangja ott van visszatükrözve leánya arczán, ki ágya előtt ül . . . Hasonló sikerrel keresztül vitt életkép a „Fösvény“ Karcsay Lajostól. Az arcz mohó vágyat, örömet és félelmet fejez ki egyszerre. Az egésznek főjellemvonása a legutolsó részletekig való kidolgozás szabatossága. A távlat is mesteri. Tolnay Ákos a mesteriskola növendéke, úgy látszik, szereti az érzelmeket festeni. „A két nővér“ az érzelmesség ihletett müve. Apácza és rózsaszín ruhás testvére a két fő alak. A szeretet" leányát átlengi a lemondás boldogsága . . . arczán nyugalom és béke honol, — maga a megtestesült szeretet. Nővére a megszólalásig élethű ; hasonlít hozzá. Bihari Sándor: „Ahol nincs ott ne keress“ ez. festeménye előtt lehetetlen mosoly nélkül elhaladni. Egy fiatal suhancz borotválkozik . . . illetve borotválkoznék, ha volna: mit. Két szép leányzó pedig jókat nevet rajta. Jóízű humor szülte e képet, melyen minden jellemző. A „Városligeti hyerogliphák“ a tavalyi tárlat „Ellenáll hat at 1 an“ -jától vette az eszmét, de eredeti a kompozicziója és meséje. Meséje ! mert e kép egész kis regény, melyet megörökitője a való életből lesett el. Az életképek között azonban a „Kóstolja meg, de édes!“-é a myrtuszág. ■— Roskovits igazi remekműve, minőt csak igazi ihlet, hivatottság és nagy tanulmány teremthetett. Látszik hogy a művész elemében volt, midőn e megkapó, életből ellesett képet ecsetjére méltatta. Szinte hallani Májusban múlt egy esztendeje, hogy értésemre jutott, hogy Párisban van Alajos. Lakását nem tudtam hát megüzentem jöjjön hozzám. A magyar egyletbe eljárt és a fekete táblán megtalálta földije üzenetét. Másnap már meglátogatott. Úgy volt megbeszélve, hogy ezentúl minden este találkozunk, de már harmadnapra ágyba nyomott az a betegség, a mely őt oly korán megfosztá az élettől. Alig, hogy este nem jöttem el a jelzett kávéházba másnap felkeresett és megrémült a sok vértől, melyet szobámban látott. Az ő arcza árulta el nékem milyen nagy beteg vagyok. Annyira megrémült szegény megboldogult barátom, hogy elájult. Mire az orvosok jöttek két beteggel volt bajuk egy helyett! És mikor magához tért azzal védekezett, hogy Ő nem látott soha vért .... Ezen naptól kezdve minden délelőtt és délután volt nálam Alajos. Vigasztalt, hogy majd helyre jövök, csak ne bánkódjam. Mikor aztán győzött a természet és a halál tova tűnt ágyam mögül megbeszéltük, hogy együtt megyünk haza. 0 elmaradt Bécsben és én félig lábadozó félben vittem meg édes anyjának azt az örömhírt, hogy Alajos már úton van és ma-holnap Váczra érkezik. Mint örültek eme hírnek a jó szülők, a szerető testvérek?! Mert Alajos éveken át külföldön tartózkodott, hogy szakismereteit gyarapítsa. Majdnem négy esztendeje nem látták őt se szülői, se testvérei, se jó barátjai. A ki képes felfogni az érzelmeket, miket jó szülőknél fiuk távolléte okoz, az megérti örömüket. Kérdezték jól néz-e ki, meghizott-e ? és tudja jó Isten hányféle kérdéssel ostromoltak akkor. Én csak örvendetes dolgokat mondhattam rólad te megboldogult jó barát és szivem örült mikor láttam mily boldogok szülőid a közeli viszontláthatás örömeiben. Óh, hogy ily hamar vált búbánattá e nagy öröm! Hogy ily hamar követte gyász a vigságot; hogy ily hamar változik a természet, vész el az ember, pusztul minden mi a föld alatt ...............tavaszkor még zöldéi a lomb, virul a virág, nyáron her- vataggá lesz ez, őszre meg lehull amaz. De, hogy Te, a ki alig láttad a tavaszt, a nyártól meg mesz- sze valál, .... hogy ilyen korán költözél a megboldogultak örök honába?! .... Alig múlt tiz hónapja, hire járt, hogy Tragor Alajos beteg. Viruló egészségben tért haza külföldről ; hazajött, meghűlt és e betegség magában rejté a halál csiráját. Lassan kisérte őt a halál mintegy félve kerülgette, mintha tudatában lett volna, hogy egy újabb merénylet az emberiség ellen e tetterős fiatal embert örökre tehetetlenné tennie. véljük a hangot, melylyel kedvese felé nyújtja a ! dinnyedarabot a lány, ki a földön ülve lábai elé | teszi a íölvágott görögöt. Igazi magyar typus mind | a két alak, tele élettel é's igazsággal. Az ülő leányt minden oldalról körülveszik a dinnyék, melyek oly hűen vannak rajzolva, hogy szinte ingerük a publikum étvagyát! Ez a kép határozottan a legszebb az egész tárlatban. Legtöbb a tájkép, mint rendesen, mert a táj vadregényes pompája, vagy kedves egyszerűsége kiaknázhatatlan forrása a művészetnek. Jeles a „Vonó négyes“ Vágó Páltól, mely a napsugarait élénkinti meg teljes művészi érzékkel és kivitellel. Itt is Rosko vitsé a babér, „Erdő részi et“ e gondolatokat és érzelmeket szül. Az őszi napsugár bágyadt fénye kellemesen aranyozza meg a hulló levelet. Oly szép e kép, mint az elegia ! Az elhunyt jelesnek, Mészöly Gézának is vannak itt becses alkotásai. Minket, vácziakat bizonyára érdekelni fog a „Részlet Vácz külvárosából“. Ha jól tudom egy kísváczi részlet ez, melyet a megboldogult művész „Edus bácsi“ kérelmére festett. Szép kivitelű kép; finom vonásaival biztos kézre vall. ^agy kár, hogy alkotója kiejté kezéből az ecsetet — örökre. De ki győzné előízámlálni csak mindazt, amit magyar művészet alkotott? Hát még a külföldi jelesekéit! Ennyi elég lesz ebből kóstolónak, aki többet akar, jöjjön el maga, — hiszen nem lakunk a világ végén — s gyönyörködjék benne. Nem fogja megbánni ! Hej ! de udvariatlan ficzkó vagy! — mondja majd valaki, aki már saját szemeivel látta e szép dolgokat. Hol maradnak a nők ? Hát . . . hát . . . bocsánat! nem feledtem el, hogy ők is megjelentek a műcsarnok mesterei között, de mégis egy kissé félek őket megkritizálni . . . Csak annyit vagyok bátor kirebegni, hogy nagyon sokan jelentek meg a sorompók között, már pedig: „sok szónak sok az alja“ . . . hátha a képekre találná valaki átvinni e közmondást. Tehát megbocsássanak k. művésznők, de gyenge a toliam, hogy az önök müveit méltókép ismertessem. Hanem inkább a többi erősebb nemű festék ellen török, hogy miért hagyták oly parlagon az egyház és történelem tágas és dicső terét ? Hja! manapság ki is törődnék komoly eszmékkel s amilyen a publikum, olyan a művészet. A viszontlátásig ! Alpári Lajos. Városi és vidéki hírek. = Vidéki előfizetőinkéi, kik előfizetéseikkel hátrálékban vannak, tisztelettel felkérjük, miszerint kátrálékaikat pósta-utalvány utján mihamarább megküldeni szíveskedjenek. = Síeenaélyi lati*. Kriszt János, a pestvidéki kir. törvényszék elnöke, a lefolyt héten 2 napon át időzött városunkban, mely idő alatt tüzetesen megvizsgálta a helybeli kir. járásbíróság ügykezelését s a tapasztaltak fölött teljes megelégedésének adott kifejezést. Hat hónappal ezelőtt hazajőve felkerestem őt, (ki tanúja volt szenvedéseimnek), hogy vigasztaljam. Már akkor is nagy beteg volt a szegény. De nem volt kizárva az eshetőség, hogy bajából kigyógyuljon. Bíztunk benne valamennyien. Szülői legjobban, ő maga pedig legkevésbbé. Azt hajtogatta, hogy az orvosok meg nem értik, pedig nagyon is jól értették. —- Tudták azok, hogy nincs mód, mely kigyógyitaná, nincs segítség számára csak az Isten kegyelme. Azért hát nem is igen gyötörték őt a gyógyszerekkel, csak tápláló eledeleket rendeltek neki. Szegény jó fiú ! Ott ült egyedül — a nagy traktus végén levő — szobájában, mely a piaczra nyil- lott, olvasgatva az újságokat. Ritkán jártak fel hozzá idegenek, mert a fölös beszéd ártalmára volt. Napról-napra fogyott, szemlátomást senyvedt mig nem az élet nedűi kiapadtak . . .a még viruló ágat dér csípte, hirtelen elfonnyadt, leszáradt. Ez volt az élete! Múltja nem .volt de egész élete olyan volt a mely következtetni engedé, hogy apja müvét folytatni fogja, derék hasznavebető tagja lesz a társadalomnak. Azt a kis kört, melyben életét töltené boldogitandja, ha a kérlelhetlcn halál ily hirtelen nem ragadja ki az élők sorából ! Mikor alig két hete elbúcsúztunk egymástól megigértem, hogy megküldöm azt az orvosi rendelvényt, melylyel rajtam segítettek. Megkérdezték volna a házi orvost mit tanácsol ! Én később érkeztem Pá- risba mintsem gondolám (csak 4 napja, hogy itt vagyok) ő meg sokkal korábban halt meg, mintsem hogy gondoltuk volna. Mikor elbúcsúztunk egymástól, görcsösen öleltük meg egymást; mintha érezte volna a szegény megboldogult, hogy nem látjuk egymást viszont. Mikor édes anyját vigasztalni iparkodtam künyes szemekkel rnondá: utoljára látta őt. Rossz biztatás volt és vajha ne lett volna olyan keserűen való! Bocsáss meg te kedves jó barát, hogy nem vi- szonozhatám ama szolgálatokat otthon, melylyel nemes önfeláldozásoddal rajtam segítettéi egykoron a külföldön ! Ha haza jövök felkeresem megboldogult poraidat, ráborulok sirhantodra és kérni fogom az Egek urát: legyen olyan irgalmas lelkednek, mint a milyen kérlelhetlcn volt a Halál testednek. Nyugodjál békén és álmodjál tovább is arról a boldogságról, melyről nékem egykor annyit beszéltél! Boross.
