Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1887-10-09 / 41. szám

úgynevezett fa héjolajjal volt kellőleg elkészítve. Minden fűszert teliát tanácsos egészben, nem törve venni.

Nagyban hamisítják a c h o c o 1 a d e - o t is. Ca- caovaj legkevesebb van benne, vagy épen nincs ; azt helyettesíti, miként kitűnő vegyészek megmutatták: birkafagygyu és más rósz zsiradékok, melyek a man- dolahéj porával, a cacaohéj lisztjével, bab és borsóval keverve szép formába töltetnek, s még szebb papírokba takarva, a közönségnek diága pénzen eladatnak.

Hogy bort még bor nélkül is tudnak már készíteni, az mindenki előtt ismeretes. Szilva, málna, burgonyából is készül már bor; sok madeira fogy el,

I

mely mazsolaszőllőből és esővízből készült; élvez- ketlen „gyermekijesztőből“ finom champagne-ert gyártanak', melyet mész, méz, sőt galambganéj hoz uj forrásba! Hányán szörpölik nagy élvezettel a vörös bort, melyről azt gondolják, hogy talán .Eger, Buda, Szegszárd, Bordeau, vagy a Rajna szép tájain termett, pedig közönséges fehér bor az, melyet a hegyi meggy, az úgynevezett vörös áfornya nedvéből festettek oly szépre.

Ha azon ital megrontásáról akarnék írni, melyet sör név alatt töltünk magunkba, kivált kánikula időben, oly nagy mennyiségben, egész könyvet kellene megtöltenem. Minden a minek kesernyés, de kissé aromaticus szaga van, minden van abban. Üröm, fe- nyübimbó, mákfej, aloe, gentianagyökér, bodza, fűz- fahéj — ezek és sok egyéb van hivatva arra, hogy helyettesítse a komlót és malátát, úgy hogy komolyan lehet tartani attól, mikép rövid idő múlva sört nagy veszély nélkül inni sem lehet.

Hát még az a sok csudaszer, melyek némelyike a világ minden baját egyszerre meggyógyítja. Gyomor, ideg, tüdő, máj, mirigy, nyálkhártya, vese, ászkor, köhögés, aranyér, vizkór, szédülés, mélakór, csúz, köszvény stb. — gyógyul vagy elvész minden varázsütésre; pedig a hányszor az ily szereket megvizsgálI

ták, mindig le kellett foglalni, elárusitójok ellen pedig keresetet indítani, mert hamisak, mindenesetre károsak és veszélyesek voltak!

E visszaéléseket egyedül a kormánynak állana módjában megakadályozni és pedig akként, hogy minden vállalatot, mely az élelmiszerek tág körébe vág azonnal beszüntet és szigorúan büntet, mihelyt rábizonyul a hamisítás. Sajnos mi e téren még nagyon hátra vagyunk, pedig már elérkezettnek látjuk azon időt, hogy az országgyűlés figyelme ezen fontos kérdésre és kiterjedhetne.

Közli: Aeskulap.

Szinelőadás.

A mai zilált társadalmi viszonyok között szinte ritkaságok közé tartozik az oly egylet, vagy intézmény, mely az általános társadalmi betegség: az indolenczia mellett fennállását, nemcsak hogy biztosítani képes, hanem hivatásának megfelelőleg, kézzelfogható eredményekről is tud beszámolni.

A városunkban fennálló egyletek között csakis a „Katholikus Legényegylet“-ről emlékezhetünk meg, mint oly egyletről, mely hivatását felfogva számbavehető működést fejt ki, a melynek eredményéről mindenki meggyőződhetik, aki iparosaink tisztes testületé fölött csak futólagos szemlét tart s higgadtan fontolóra veszi, hogy mennyit köszönhet a nép és mennyit városunk társadalma ezen derék egyletnek ?

De az egyletnek életrevalóságáról nagyobb bizonyítékot misem szolgáltathat, mint az egyleti taIII.

Mi tűrés-tagadás, kedvelem a változatosságot. Tegnap a sétányban gyönyörködtem, e viruló, virággal ékített helyekre oly örömmel siet az ember, mintha csak egy tizenhat éves ifjú lány üdítő társaságába jutna. Ámde ma nem a tizenhat, hanem a kétezer év érdekelt.

Évek óta vágytam már látni a hires ó budai ásatásokat.

Otthon szeretem a kényelmet, ma azonban korán keltem. Tegnap könynyelmü fiatal embernek képzeltem magam, ma komoly tudós akartam lenni.

Első sorban a lóvonatún kérdezősködtem egy rendőrtől, merre menjek?

Ő részletesen megmagyarázott mindent, sőt még azt is hozzá tette: ki tudja, ama romok közt nem jönnek-e majd egyszer nyomára Atilla sírjának?

Vitt a lóvonatú a Károly-kaszárnyától indulva a Margit-hidon át egészen Ó-Budáig.

Itt leszállva, hasztalan tekintgettem társas kocsi után.

Újra egy, a téren álló rendőrhöz folyamodtam utasításért, mint falusiakra nézve legmegbízhatóbb egyénhez.

Tudtomra adta, hogy itt bizon semmiféle kocsi nincs és nem jár, tessék a romokhoz gyalog menni, három negyed óra múlva elérem.

Mentem, mendegéltem hát a kijelölt úton, O-Bu- dán kívül az' országúton már bizony tekintélyes porban úszva, büszkén tekintettem végig a porfelhőn s nemes Öntudatossággal kiálték fel:

— Nekünk, váeziaknak ennél különb van!

De ime hatalmas sziklatömböket pillantok meg az országút mellett egymástól folytatólagosan kimért távolban.

Ez a hajdani vízvezeték müvének maradványa. Gyorsabban kezdtem lépkedni, égő vágygyal, látni minél többet, s égve a forró napfényben^

Végre földhányást pillantottam meg, s a mögött nagy terjedelmű ásatást. Az egész körül van kerítve ritka léczkeritéssel.

Megálltam.

gok által múlt vasárnapon, f. hó 2-án rendezett szinelőadás.

A „Curia“ díszterme még alig látott oly nagy közönséget, mint ezen estén. Oly általános volt az érdeklődés, hogy a nagy közönség között társadalmunk minden osztálya képviselve volt és a műélvezet melyben részesült, mindenkit kielégíthetett.

A legényegylet választása szerencsés volt, mert „A huszárcsiny“, Vahot Imrének ezen kitűnő népszínműve éppen alkalmas arra, hogy dilettánsok tehetségüket fejleszthessék; mert szép nyelvezete alkalmat nyújt az értelmes deklamálásra és a nagyobb készültséget igénylő drámai momentumok hiányában módot nyer a szereplő az alakításra is.

Magáról az előadásról a legnagyobb elismeréssel emlékezhetem meg; oly korrekt és egybevágó volt az, és oly ensembléket hallottunk, melyek dicséretére válhatnának bármely jelentékenyebb vidéki színtársulatnak is.

A szereplők játékát még ha kritikai bonczkés alá venném is, dicséret illeti és megérdemli, hogy legalább rövid részletezésbe bocsátkozzam. Első sorban a darab hősnőjéről: Orszáczky Mariskáról kell megemlékeznem, kit ha a gondviselés oly színpadra való termettel megáldott volna, mint a milyen gyönyörű a hangja, bátran foglalhatna helyet bármely elsőrendű színház deszkáin. — Pajzán jókedvvel játszotta végig Borosa szerepét és megczukrozni való kis huszár volt. Játékáért, de különösen gyönyörűen elénekelt énekszámjaiért, melyek mindegyikét megkellett ismételnie, sűrű tapsokat kapott. — Méltó párja volt Balogh Eerencz (Virág Marczi), kivel ezúttal már nem először találkozunk e színpadon és játékán határozott haladást vettünk észre. Balogh e nehéz szereppel derekasan megküzdött s kifogástalan játéka mellett, daliás termetével és szép tenor hangjával a közönség tetszését teljesen kiérdemelte. — Különösen tetszettek Orszáczky Mariskával énekelt kettősei. A legényegyletre mindenesetre szerencsés akvizicziónak mondható Balogh fellépése. — Lőbl az öreg őrmestert játszotta a nála tapasztalt ügyességgel s emellett oly ügyes rendező, hogy igazán pályatévesztett ember, ki a színészet terén szép babérokat szerezhetett volna magának. — Scheicher Géza, André nehéz szerepében jól megállotta helyét. — Drajkó Anna közvetlen kedvességgel játszotta Panna szerepét és Merka Ida oly csinos csaplárosné volt, hogy az életben bizonyára telt vendégszobákra számíthatna. — Berky Frigyes (Munkás János) szerepét komoly méltósággal adta. — Kovács Lajos (Hegedűs Mihály) komikus maszkjával derültséget keltett, csak az kár, hogy szavát nem lehetett érteni. — Scheicher Vilmos, Ká- kucs Pista (Román), Köbl Miklós és Magyar István kitünően maszkírozott czigányok voltak, kik közül különösen az első czigány dialektusával nagy hatást keltett. — Részt vettek még az előadásban: Kovács Gyula és Szalay Pál (huszárkáplárok), — továbbá Frankó Erzsi, Kmegy Mari, Matus Borisba, Megyeri Hermin, Staudinger Anna, Steidl Matild (markotányos nők) és Droppa József, Flórencz József, Franyó Lajos, Kovács József, Sebestyén Márton, Szakszik Mihály, Szűcs József, Vajda Antal (közhuszárok). — A karok egybevágóan működtek, mi Ulrich Károly szakszerű vezetésének érdeme. — Különösen tetszett a Marossy Lajos előnyösen ismert tánczmester által betanított s a második felvonásban előadott toborzó. — Végül még a súgóról, Maricsek Dezsőről kell megemlékeznem, kinek dicséretére elég, ha annyit mondok, hogy hangját a

Bámultam az erős, tömör falak maradványain, a mély kanálisokon s számtalan apró helyiségen; a talajt mutató nagy kőlapon.

Nemsokára oda jött a felügyelő neje, felnyitotta a kis ajtó lakatját, bevezetett, hiven magyarázva, hol volt a fürdőbe a főbejárat, a fürdő szobák a nyolcz szögű váró terem, a hideg fürdő, milyen volt a mozaik, stb. Csak úgy dobálta az évszámokat, müértőleg tárgyalta az építési anyagok minémüségét s beszélt a régi népekről, hogy pisszen- ni sem mertem. Áhítattal jártam be a régi romokat, néztem mily óriás kényelemmel s mily erősen lehetett valaha felépítve.

De bár gyönyör volt ott merengnem, mégis egy fájó érzés támadt bennem. Mily óriás nagy szellem lakozik az emberben, mint törekedett minden időben fölül múlni önmagát s mily kár, hogy alkotásaival együtt el kell tűnnie; a legnagyobb szellem is mily parányi hatalom akkor, midőn az ős természet törvényei hatalmának meg kell adnia magát! ■

Innen a pár percznyire eső czirkusz romokhoz mentünk.

Körül jártam az egészet.

Nyilvánitám a felügyelőnőnek, hogy itt akarok maradni elmélkedni, menjen lakásába, bezárhatja a bejárás ajtaját s egy óra múlva jöjjön kinyitni.

Kicsit csodálkozott, de aztán teljesité kívánságomat. Most megtekintém az egészet bekerítő töltés tetejéről, honnan köröskörül látszik a páholyok sora. Majd lementem a körbe s közelebbről néztem azon szűk osztályokat, melyek a vadállatok kalitkája kép- pen szerepeltek. Képzelni véltem, mint rohantak ki a dühös állatok s látni véltem fogaik közül csurogni áldozataik piros vérét, melyből a nagy lapozatú kövekre is fecscsenhetett. Valami szilaj áramlat futott végig idegeimen, hallani véltem a tomboló nép zaját, a vadak ordítását. Volt valami izgató, vad gyönyörre ingerlő az egész képzeleti látományban majdnem az ősnépek szilaj gyermekének véltem magam, de ekkor mintha a masszív falakról halk nesz verődött volna vissza, melyet meghallottam még a viharos zajon át is. Mintha sóhaj lett volna.

Utolsó sóhajai azoknak, kiket a vadak téptek

publikum nem hallotta és a szereplők még sem akadtak meg. Ez pedig nagy szó. — A zenét Banda Márton kedvelt zenekara szolgáltatta. — A ’/a-H- órakor véget ért előadást rögtönzött tánczmulatság követte, mely a hajnali órákban ért véget.

Várkonyi.

Városi és vidéki hirek.

= O Felsége a király névnap.ján kedden, f. hó 4-én ünnepélyes istenitisztelet tartatott a székesegyházban, melyen Schuster Konstantin megyei püspökünk ő Excellencziája pontifikáit. Ez alkalommal a székesegyházi zenekar Ulrich Károly

IV. miséjét szabatosan és összevágóan adta elő. Offertóriumra a Blahac-féle szoprán solo zenekar- kisérettel adatott elő ; ezen szloban előforduló magas „C“-t Vörös Anna székesegyházi énekesnő oly tisztán vágta ki, mi dicséretére válnék bármelyik operaházi művésznőnek. A misén a városi hatóság, a honvéd-tiszti kar, az államhivatalnokok s a fogymn. tanuló ifjúság volt jelen.

.Iiikilrinii. Máté János czimzetes kanonok, tegnap egész csendben ünnepelte meg theologiai tanárságának 25 éves jubileumát, mely alkalommal tanár- és paptársai élénk ovácziókban részesítették. Részünkről őszintén kívánjuk a tanár úrnak, hogy 50 éves jubileumát is friss egészségben megülhesse!

— Október hatodikai városunkban is kegyelettel ülték meg. A megdicsőült aradi martyrok kivégzésének évfordulóján ugyanis a felső plébánia templomában reggeli 8 órakor gyász istenitisztelet tartatott, melyen Kaiul a István prépost-kanonok úr fényes segédlettel czelebrált. — A fekete posztóval bevont s lobogó gyertyákkal körülvett gyászravatal a templom hajójában volt felállítva s több nemzeti szalagú koszorúval borítva. A gyászoló közönség élén megjelent a város polgármestere a tanács képviseletében, — továbbá részt vettek a 48-as honvédek, a tüzoltóegylet és városunk több lelkes hölgye s polgára. El nem mulaszthatjuk azonban megjegyezni, hogy sokkal többen voltak azok, kik a 48-at uton- utfélén hangoztatják és távollétükkel tündököltek.

= Panasz az osztrák-államvasnt ellen. A f. hó 1-én életbe lépett vasúti téli menetrend szerint a Budapestről 5 óra 40 perczkor induló omnibuszvonat csak Váczig közlekedik, hová 6 óra 40 perczkor érkezik és mégis megtörtént azon botrányos eset, hogy a központi pénztáros f. hó 3-án ezen omnibushoz Verőczére is szolgáltatott ki menetjegye- gyet, minek következménye természetesen az volt, hogy az utasok kénytelenek voltak Váczon kiszállni s innen — jóllehet a viteldijat megfizették — gyalog Verőczéig menni. Az osztr. államvaspályát a hazai vasutak között eddigelé a legrendesebbnek ismertük, annál inkább csodálkozunk tehát, hogy ily eljárás a központban is előfordul. Felhívjuk ezen botrányos esetre az igazgatóság figyelmét.

= ISáródy Mároly színtársulat a az elő- leges szini-jelentés szerint a legközelebb városunkba érkezik és kedden, f. hó 11-én Rákosi Jenőnek népdrámájával „Magdolnáival kezdi meg a „Curia“ nagy termében előadásainak sorozatát. — A színigazgató sok szépet és jót igér jelentésében és 12 előadásra bérletet nyitott, melynek eszközlésével Jámbori Károly társulati titkár, városunk szülötte van megbízva. A színtársulat 38 tagból áll és elég tisztességesen szervezettnek látszik. Kívánjuk az igazgatónak, hogy jobb idők járjanak reá, mint a városunkban legutóbb megfordult színigazgatókra.

szét. Szétfoszlottak a képek, mélázva néztem végig a körön, mely most borítva tarka vadvirágai. Az átelleni romok túlsó oldalán erősen csillogott valami.

Átmentem, a csillogást követve kőről kőre léptem fel a fal tetejére.

A csillogó tárgy egy nagy kő volt a többi között, valóságos jegeczekkel.

Fehér, homályos, de mégis átlátszó, jól kivehető élekkel. Mily szép kövek.

Általában az egész vakítóan fehérlett a napfényben.

Mily fényes, pompás lehetett e czirkusz ép voltában ; kutatva haladtam tovább, erősen vágytam amaz ősi, tüzes szemű, erőt és kellemet egyesítve mutató alakú nőket látni a páholyokban. De ott most némaság uralkodik, mozdulatlan minden, olyan, mint egy kétezer éves síremlék.

Mi az? beszéd?

Csakugyan; és pedig váczi ismerősök; ott az egyik páholyban, a tömör fal árnyékában.

Két írónő, jegyezgetnek naplójukba, melynek lapjai közé vadvirág szál van téve a hely emlékére. Itt a dél, jön a felügyelőnő. Megkérdeztük, nem főzött-e annyit, hogy nekünk is jutna? Legjobb volna mindjárt itt künn ebédelni.

Kis gondolkozás után hajlandónak mutatkozott.

Hozott ki számunkra tekintélyes bögrében igen Ízletes ételt.

A piros, paprikás lében ízletes húsfalatok úsztak, össze vagdalt burgonya és csipedett tésztával vegyítve.

Hozott kenyeret, kanalakat, fehér tálkát. Mindezt mérsékelt árért. Királyi ebéd volt ez nekünk, ott távol minden étkezőtől, fűre telepedve a romok között.

Midőn haza indultam, eszembe jutott, hogy hiszen mi nálunk is történtek ásatások, otthon, nekünk is volt egy emberünk, a ki tevékeny szellemével tudott nemcsak beszélni de lendíteni is, vájjon az a szellem közöttünk leng e még, hogy a mit kezdett, mi tudjuk folytatni is? vájjon az ő róla való emlékezet s elismerés szikrája fog-e valaha lángot kapni, hogy az ő eszméit kivive, éppen ez legyen a neki emelt emlék ? (Folytatása következik.)