Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-08-21 / 34. szám
34. szám. YI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési ára: évnegyedre ...........................1 írt házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) 50 kr. Hirdetések; Nyílt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szelletül és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-ntcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentotlen leveleket nem fogadunk el. A felemelt tandíj. A szoczialisták tiz parancsolatának egyik szakasza, mely az általános tanszabadság alapján eltöröltetni kívánja az egész földkerekségéről a tandíjat, sőt ingyen tankönyvekkel való ellátását követeli a tanulóknak, épen a kulturális fejlődéssel lesz illuzóriussá. Az államok fejlődésével lépést tart a tudomány megszerzésének az ára. A középkor iskoláit a mai tantermekkel összehasonlítani épen oly nevetséges, mintha összehasonlítjuk a régi iskolamesterek tudományát a mostani professzorok ismereteivel és tudományával. Hanem a középkorban nem is volt- olyan nagy becse a tudományoknak. A nép olcsóbban és könnyebben megélt. Nagy urakból, katonákból és rabszolgákból állott a világ. Csak a nagy urak gyermekei jártak iskolába és tanultak valamit. A szegény ember gyermeke őrizte az uraság libáit vagy disznait. A fölszabadulás napjával, az általános czi- vilizáczió felé törekvő Magyarország iskoláinak padjait is a tudományszomjas ifjak egészen megtöltötték. A tizenkilenczedik századnak a második fele a népek miveléseit annyira megragadta, miszerint a kormányok áldozatkészségei és támogatásai mellett minden felé épültek a múzsák s templomai. Ur és polgár egyaránt neveltette és tanit- j tatta gyermekeit. A kutyabőrös diploma nagy űrt szakított az iparos és a lateiner közt. Kevés volt a diplomás emberünk. Akik voltak, azok mind szép hivatalokba jutottak be. Vagyont szereztek maguknak. S mig a lateiner szépen tudott boldogulni, a szegény magyar iparos élete valóságos tengődés volt. Ezért aztán, aki csak tehette, fiából diplomás embert faragott. A középiskolákat mindenfelé szaporítani kellett, mivel a tanulók száma mindegyre nőtt. A tanulók legnagyobb kontingense a jogi pályára szánta magát, mely az államhivatalba jutást leginkább biztosította. Csak későn jutott a magyar kormánynak az eszébe, hogy ha már szervezte is a sok diplomás emberrel igazságszolgáltatását és más hivatalait, az államnak gazdasági fejlődése nélkül nem lesz majd ereje a sok hivatalnokait nem csak fizetni, de elhelyezni sem. E közben beállott a túltengés. A szellemi proletárok mindegyre szaporodtak. Az ipar fejlődése az egész világon nagy lendületet nyert. Csak Magyarország maradt hátra. Az elmaradás oka könnyen felfogható körülményben rejlett. Az ipar és a kereskedelem tapasztalatlan és műveletlen elemek kezében tengődött, olyan iparosok kezében, akik azt szellemi müveletlenségüknél fogva nem tudták sem fejleszteni, sem kiterjeszteni. A középiskolai bizonyitványnyal biró fiuk szülői szégyennek tartották volna fiukat bármilyen iparos műhelybe is tanonczul beadni. Még ma is vannak szegény szülők közt nagyon sokan olyanok, kik fiukat, ha az a negyedik gymnázium osztályából rossz b izonyitványt nyer, azzal ijesztgetik, hogy iparos tanoncznak adják oda, ha jövőre jobb bizonyitványt nem szerez. Pedig állami nemzetgazdaságunk máskép nem is képzelhető, hogy fejlődjék, ha az ipar és kereskedelmi iskolákat végzett, műveltséggel biró egyének kezébe nincs letéve. Ma már minden állató csakis ipara és kereskedelme utján boldogulhat. Üzleti forgalom nélkül nem állhat meg az állam, nem élhet meg az ügyvéd. Annyi már a diplomás ember Magyarországon, hogyha minden hivatalát megkétszerezné is az állam, még akkor sem volna képes őket elhelyezni. A foglalkozás és kereset nélküli diplomás emberek serege szánandó benyomást tesz minden művelt emberre. S mig művelt iparosokban nagy hiányt szenvedünk, mégis azt tapasztaljuk, hogy a középiskolák látogatásával a diploma utáni vágy egy cseppet sem szűnik. Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter a középiskolák tandiját a miatt emelte fel és a végett, hogy a gazdasági kultúra, az ipar és keÄ.VACZI KOZLQNY"TÁRCZAJA. Olga.- Beszélyke. — Irta: "\7'átrfölcLi lElels. (Vége.) A legmagasabb fokú izgatottság között (talán 1‘20-at is vert ütőerem egy perez alatt) elérkezett végre a várva-várt hét óra. Kezdődött az előadás a német színházban. Olyan émelygős Bitterstücköt adtak, hogy minduntalan a szilvás gombócz jutott eszembe. Első emeleti páholyban ültek ők, földszinti zártszéken ültem én, tőlök mintegy öt lépésnyire. Kölcsönösen üdvözöltük egymást. Tüntetésből mindig feléjük irányoztam látócsövemet, ő hasonlóképen reám szögezte az övét. így mulatgattunk egy ideig, mig beláttuk, hogy csupán a nézés már nekünk nem elég. Az első felvonás közepe táján sóhajtozni kezdtem árva helyzetem fölött. Hozzá oly közel és mégis távol busongóvá tett. Boldogtalannak éreztem magamat. Olga is komoly volt kissé. Nem tudtam elképzelni, mi haja lehet. Páholyukba nem hivott, pedig erre számítottam. Nyugtalan lettem. Helyzetem kezdett tűrhetetlenné válni. Felkeltem ülőhelyemről s kimentem az üde levegőre Péter barátomhoz, ki a szinház előtt czirkált. A bérkocsi szintén helyén várakozott; fényes lámpái, mint két tüzes szem, ragyogtak a sötétségben. Izgatottságom lecsillapítása végett cziga- rettre gyújtottam. — Minden rendben van? kérdém Pétertől. — Minden, — feleié. — Bármely perezben indulhatunk ? — Bármely perezben. — Helyes. Kérlek, vigyázz! — Légy nyugodt. A félig kiszitt czigaréttet eldobva visszatértem az előcsarnokba, hol a jegyszedő valami esti lappal — mely egyszersmind szinlapul is szolgált — kínált meg. Elfogadtam. A liirek közt különösen egy lekötötte figyelmemet, s alig haladtam a közepéig, éreztem, hogy szédülök, szemem kimered, — s mire a végére jutottam, szivem verése fis megszűnt talán. A hir igy hangzott: „X. Olga grófkisasszony Ostyepka Verka komor- nájával együtt K. városból Budapestre megszökött. A táviró azonban gyorsabb lévén a vasútnál, szülői intézkedés folytán a fővárosi rendőrség ma reggel már várta a szökevényeket az állomáson, szokott udvariasággal nyitván fel coupéjok ajtaját, s további intézkedésig rendőri gondozás alá helyezte. Mint értesülünk, a kisasszonynak ez nem első esete. Bizonyos időszakokban az elmeháborodás tünetei mutatkoznak rajta. Szegényke szökési mániában szén ved.“ Képzelheted, hogyan pottyantam le hetedik egemből. Az első olvasásra alig hittem szemeimnek. Elolvastam kétszer, háromszor. Iszonyun izgatott lettem. Nem hittem el, hisz észrevettem volna! De hátha vak voltam, hisz szerelmes vagyok 1 meg aztán újság írja, tehát igaznak kell lenni! Kirohantam Péterhez. — Baj van ! — Mi az ? — Nem szökünk 1 — Ez nem baj. — Vagy úgy, igaz, — más a baj ! — Mondd ki végre valahára! — Tudd meg barátom, ő — ő — bolond ! — Ki ? a rendőrbiztos ? — Nem ! — Akkor Ostyepka Verka. — Az sem. — Csak nem Olga talán ? — De ő 1 — Mit beszélsz! — Olvasd, itt áll az újságban. — Az újságban ? — el sem olvasom, látatlan ban rámondom, hogy nem igaz. — Dehogy nem. Ő rögeszmében szenved ! — Milyenben ? — Mindig szökni akar! — Ez neked jó. — Nekem jó ? 1 — Természetesen. — S te képzeled, hogy egy őrülttel — — Tehát nem szöktök ? — Nem. Lemondtam róla. — Jó. Elküldöm a bérkocsit s magam is megyek haza. Jó éjt! szerencsétlen furulyás ! jó éjt 1 — Ne küldd még, várj kevéssé te is. Beszélaem kell még egyszer vele, még egyszer látnom kell őt. Várj egy perczig, rögtön kijövök ! >3 berohantam a színházba. Rettenetes arczkifejezéssel rátekintettem. Ő mosolygott, s intett, hogy menjek páholyukba. Egy őrülthez ! nem ! nem megyek ! Nagyon kétségbeesett arezokat vághattam, mert Olga mintegy kérdőleg nézett reám, mintha mondaná : nem értelek édesem, mi történt veled, megbolondultál ? Felmutattam neki a hírlapot s a végzetes hirt ujjammal bökdösve rémülten néztem reá. Még mindig nem látszott érteni. Persze hogy nem, hogyan is értett volna? Intett újra és mosolygott. S hogyan mosolygott! szivem olvadozni kezdett. Nem, nem! ő nem lehet őrült! A hírlap nem mondott (valót. Újra intett, s úgy látszott, mintha a rendőrbiztos személyére kívánta volna figyelmemet felhívni. Rápillantok az öregre, — aludt, mélyen aludt. Mi történhetett? — ez rejtélyes. Bizonyos félelemmel néztem Olgára, szerettem volna valami gyanúsat leolvasni arczáról. E pillanatban fekete szemében rendkívüli fény villant fel, melytől megrezzentem, s mely mintegy azt látszott jelenteni: Itt a pillanat! Megmagyarázhatlan varázserőtől vonzva páholyába indultam, s midőn beléptem, mutató ujját szá
