Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-07-17 / 29. szám
nának, s valamely szakképzett egyén által elrendeztetketnének. Rajta tehát! ama derék vezérférfiak, kik e hasznos közczélu intézet létesítésén kezdettől fogva bnzgólkodtak, vegyék kezükbe az ügyet, s az érdeklődőket egy előleges értekezetre összehiván, mondják ki az egylet megalakulás át. Az alapszabályok kidolgozására pedig neveztessék ki egy bizottság, mely azok szerkesztésében mintául veheti a vidéki muzeum-egyletek alapszabályait. Midőn e sorok megírása által bátorkodtam ez ügyben felszólalni, tettem ezt azon c z é 1 b ó 1, hogy boldogult fivérem által hangoztatott eszméket f öleleven i t s e m, s tettem ezt joggá 1, mert, mint hozzá legközelebb álló, nemes intenczióit legjobban ismertem. És én hiszem, hogy városunk értelmes polgársága közrefog működni a muzeum-egylet létesítésén s az ügy iránti érdeklődése és pártolása által azon lesz, hogy ezen egylet jövője biztos alapokra fektettessék. A nemes érzelmű közreműködők fáradozásait pedig azon büszke öntudat fogja megjutalmazni, hogy hazánk régészetének s a tudományosságnak előbbre vitelében közreműködtek. Isten velünk ! Varázséji Béla. Kossuth Lajos. Egy név, mely Magyarország történetében egy kiolthatatlan örök emlékezet, — egy világeseményt, egy hősi korszakot jelent. Korszakot, — amelyre a visszaemlékezés oly édes és mégis oly fájó; időt, melyben a honszeretet tüze lángolt és örök időkre bevilágította dicsfényével a népek szabadságának mezejét . . . A letűnt nagy idők minden dicsőségének . . . tragédiájának kifejezője ez az egy név . . . * * * Egykor varázserejű szónok, ki a szónak bűvös erejével virágrészeket hozott forrongásba s kelettől nyugotig felrázta százados álmából a föld népét, s a hazaszeretet érzését tengernyi izzó lávafolyammá növelte, mely futó tüzével megemészteni látszott mindent, mindent ... a mi a népszabadság fejlődésének útját állotta. Egykor délczeg, erőteljes, mondhatni bájos külsejű férfi, kinek arczát a szív mélyében lakó, de onnan szenvedélyesen előtörő érzelmek visszatükrözése elbűvölővé tette. Egykor hatalmas óriás, — ki hegyeket mozdított helyeikből . . . ma egy élő-szobor, melyet a fél-világ magáénak vall ! Szobor, mely a múlt idők emlékezete ! Szobor, mely az oczeánnak immár elsimult hullámai fölött áll . . . réveteg szemlélődéssel . . . nyugodtan, szelíden! A világ legnagyobb élő-szobra, egy fehér aggastyán, — mélabús csendes öreg, ki egykorú a hanyatló századdal, melyet oly nagygyá tett, mint önmaga ! Egy elárvult öreg gyermek, ki visszatért a gyermekkor ábrándjaihoz s a késő kor második gyermekéveiben eljátszik a letűnt idők képeivel, melyek képzeletében egymást űzik . . . * * * Ezeket Írtam úti jegyzeteimbe, mikor Magyarország volt kormányzójánál tett látogatásom után a via san lázárén át a »Gran mogol« albergo ötödemeleti szobácskájábán pihenésre tértem. Szükségem volt a pihenésre. Lelkem nyugtalanul fájó keserveket érzett, keblemet érzelmek hulláma emelte, — szivem elfogódott volt s szellemem a szótlan gondolatok tömegének terhe alatt kifáradt! Ott ültem néma contempláczióval nyitott ablakom előtt és szemeimet az égre függesztve belemerültem szemléletébe a magasságnak, a menybélinek ! Gyönyörű holdvilágos tavaszi est volt. — Milliárd csillagzat tűnődve ragyogott az ég méla kékjén. A halavány holdnak bája által átszellemült levegőn át rezgő sugarai érinték arczomat . . . szemeim előtt dicsfényben vonultak el a szabadságharcz képei ... Egy dicső tragédiát láttam, melyben annyi martyr vére hullott . . . Láttam megjelenni Jellasichot, Hurbánt, Sturt, Hodzsát . . . Elvonult előttem Schwechát. Pákozd, Kassa, Tokaj, Kápolna, Tápió-Bicske, Isaszegh, Komárom, Vácz, Nagy-Sarló, Budavár. . . még eyyszer Komárom és azután Világos! . . . Édes, szomorú és dicső képei hazám történetének ! . . . * * * Az az élő szobor, — az a fehér aggastyán, az a mélabús csendes öreg akkor az idők teljében igy beszélt: »Jóslatot mondok, hazám fiai! szegény elárult magyarok!“ »Szinte megborzaduk magamtól. Úgy vagyok, mintha nyitva volna szemeim előtt a fáturn könyve, s hiába hunyom be előtte szemeimet, a világosság átczikáz lelkemen, mint villám a sötétségen.« »És én a kényszerűség ösztönének hódolva, ismét jóslatot mondok.« . . . »Hallgassatok meg hazám fiai !« »Az örökkévaló Isten nem egyes csodákban, hanem általános törvényekben nyilatkozik.« »Isten örök törvénye, hogy aki magát elhagyja, az az Istentől is elhagyatik.« »Örök törvény, hogy aki magán segít, azt az Isten is megsegíti.« »Isten törvénye, hogy a hitszegés végeredményében magamagát bünteti meg.« »Isten törvénye, hogy aki a hitszegésnok, az igazságtalanságnak szolgál, az igazságnak diadalát készíti elő akaratlanul.« . . . »A magyarnak most csak két teendője van. Egyik: felállani tömegben a haza földét megszállott ellenség agyonnyomására. — A másik : »emlékezni.« »Ha a magyar e kettőt nem teszi, akkor oly gyáva nyomorult nép, melynek neve a világ históriájában ugyanazonossá lesz a szégyen s gyalázat névvel; akkor a magyar oly gyáva nyomorult nép, mely megfertőztette ősei szent emlékét, melyre maga az örökké való Isten azt fogja mondani: »Bánom, hogy teremtettem,« akkor a magyar oly Istentől elátkozott nép, melytől a levegő meg fogja tagadni éltető erejét, melynek kezei alatt a tele- vény búzaföld sivatag homokká fog változni, melynek közeliésekor kiaszik a szomjat enyhitő forrás, — ki hontalanul hujtdosandik a föld hátán, ki hiában kérendi az irgalomtól az alamizsnának száraz kenyerét, kit alamizsna helyett arczul csapand az idegen faj, mely őt saját hazájában vándor-koldussá teendi, kit mint a gazdátlan ebet, büntetlenül verend agyon bármely gazember; olyanná lesz, mint a bélpoklos, kit minden ember kerül, mint az indus-pária, kire az ebeket uszítják. Hiába forduland a vallás malasztjához, neki nem adand az vigasztalást. Isten ! kinek teremtési mivét gyávasága által meggyalázta, nem bocsátandja meg bűneit sem ezen a világon, sem a másikon ; a leány, kihez szemeit felemelendi, seprővel hajtandja el a küszöbről, mint a rühes állatot, — neje utálattal köpend gyáva szemei közé, s gyermekének első szava az lesz, hogy apját megátkozza.« »Borzasztó ! borzasztó ! de igy lesz. Az átok kérlelhetlen esküjével esküszöm a szabadság Istenére, e hont vériéi szerzett őseink meggyalázott emlékezetére esküszöm, hogy igy leszen, ha a magyar faj oly gyáva, hogy tömegestül fel nem kel.« »Nem, nem! ezt a magyar nem teheti! és legyen átkozott, ha megteszi.« »Fegyverre tehát, a ki férfiú !« »Az asszonyok pedig Veszprém és Fejérvár között ássanak egy irtózatos sirt, melybe vagy a magyar nevet, magyar becsületet, a magyar nemzetet — vagy ellenségeinket eltemessük ; s melyen vagy a magyar név szégyen-oszlopa álland ily felírással : »igy bünteti Isten a gyávaságot, vagy álland a szabadság örök zöld fája, melynek lombjai közül Isten szava szóland, mint szólott Mózeshez az égő tüskebokorból : »A hely, melyen állasz, szent, igy jutalmazom a bátorságot! Szabadság, dicsőség, jólét és boldogság a magyarnak.« * * * És felkelt, mint erdő a honvéd ő-k a r ! — A martyrok vérével termő talajjá lett a hon földje! . . . Teljesüljön a jóslat, — se népnek, mely megbtínhődte a múltat s jövendőt: legyen szabadsága, dicsősége, jóléte és boldogsága ! B. I. Tanítói gyűlés. A vácz-székesegyházi egyesitett esperesi kerület f. kó 14-én a leány-iskolaépület diszes nagy termében tartotta évi gyűlését, melyet a szemináriumban Simonides Károly, a papnevelő-intézet lelkiigazgatója által mondott szentmise előzött meg. Villasy István püspök-hatvani esp. plb. kerületi elnök szép előadásit beszédével, — melyben a tagokat összetartásra, testvéri egyetértésre és szeretetre buzdítván, beszédének fősúlyát a gyermekek vallás-erkölcsös nevelésére fordította, mert úgymond : ahol nincs regilio, ott megszűnik az erkölcs és felbomlik a társadalom, a szép számban egybegyült tagokat szívből üdvözölve, a gyűlést megnyitottnak nyilvánította. A jegyzőkönyv felolvasása után a tisztikar alakult meg. Az egyházi elnökön kívül 3 évre társ-elnöknek egyhangú felkiáltással: Udvardi Mihály váczi tanító, jegyzőnek : Pap Béla kosdi kántortanitó, könyvtárnoknak : Vörös Ferencz váczi tanító, pénztárosnak : Gallas István püspök-hatvani kántortanitó lett megválasztva. Egyleti pénztárnok jelenté, hogy a múlt évi pénzmaradvány : 9 frt 20 kr ; a könyvtárnok jelentése szerint pedig a könyvtár több mű vei szaporodott. Megragadjuk e helyen is az alkalA „VÁCZI KÖZLÖNY“ TÁRCZAJA. Elhozok im’ mi is koszorúnkat Követekhez elhunyt hősfíak, Legyen áldva nevetek, e sírnál Szivünk büszke örömtöl dagad! Víz Zoltán. A váczi honvéd-síremléknél. — 1887. Jul. 18. — Hantotoknál térdeimre hullva: Imádkozom elhunyt hős fiák, S elmerengve, szemem előtt látom A gyászos, de dicső napokat.. . Megharsant a riadó s danája Átnyilalá mind a sziveket, A szabadság zászlaját kitűzte; Hitték : tovább tűrni nem lehet. Dicső ősök bátor unokái Neki mentek a harcz réminek ; Gyáva nyulat Lybia párducza Nem szül — a föld ekkor látta meg . .. Nincs a magyar, nincs elkorcsosulva, Bár aludni látszék benn a vér ; Csak kor kell, csak eszme lelkesítse — Mindenikben egy Atilla él------Nem mi rajtunk múlt, hogy veszni kellett, Mint a költő ezt megjósolj S a sirnál, hogy nemzet sülyedett el, A szabadság buktát gyászolj . . . De a magyart nem hagyja a Szűz cl, — Gyásza után újra él a nép, Jobb idők derültek újra rája, Bár a múltat nem feledte még. Ellátogat hősei sírjához, Kegyelettel tesz rá koszorút, Nem, hogy sírjon, de hogy lelkesüljön, Midőn áldja a dicső ti út. A honvéd-emléknél. — Yácz, 1887. jul. 18. Az áhitat fenkelt érzelmivel, Miként a pap az oltár szent kövén : Boruljunk le e szent hamvak fölött, S imádkozzunk e napnak reggelén ! Mert, mig egy nép tisztel nagy ősöket S mig lelkesül nagyoknak tettein : Az nem vesz el, s ha majdan tenni kell: Úgy küzdve-küzd s erőt vesz ellenin! Oltár e hely, hol áldozának ők, Dicső hazánknak bátor bajnoki ; Midőn a szent szabadság templomát Zsarnok kéz szét akarta bontani ; Midőn már ásva volt a néma sir, Hogy egy nemzet hamvát takarja el ; Midőn bűn volt, ha lelkesült a szív, 11a íöldobbant a hű magyar kebel. Már azt hivék, ha kötve van a kéz:! A honfi szív talán már nem dobog ; A szív vérzését elnémítja tán A csörgő láncz, s a hitvány zsarnokok. De jött a perez, s a láncz felolvadott, Felolvasztó a szív érzelme azt, S derite a szabadság angyala E hon fölé ismét egy szép tavaszt. Minden csep vér, mit onta hő szivük, S mely öntózé e föld áldott porát Maggá lett — a melyből felvirult A szabadság — ez égi szép virág I Szabad a föld, a hol magyar lakik ; . Nem nyomja azt már többé rabbilincs; Szab#d a nép, a melynek vállain Az elnyomás átkos igája nincs. mat, hogy azoknak, — kik e könyvtári adományaikkal gyarapítani óhajtják, — felhívjuk figyelmüket arra, hogy adományaikat Vörös Ferencz váczi tanítóhoz intézzék. A központi bizottság pénztárnokának jelentése szerint a tápintézet már a jelen évben megnyílik és 8—10 gyermeket befogad ; kik részint ingyen, vagy csekély fizetésért elláttatnak. A krajezá- I ros ^egylet is szép jövedelmet biztosit a tápintézet javára ; mig a temetkezési egyletnek, minthogy ez ideig csak 16 tagot számlál, nem nagy jövőt jósolhatunk. A latin és görög szertartású r. k. tanítók országos segélyalap bizottsága augusztus ‘25-én tartja a fővárosban gyűlését, melybe bizottsági tagul Cse- lényi János fóthi kántortanitó választatott. A gyűlés főtárgyát képezte a kántortanitók kérvénye, kik hivatkozva az alapszabályok 2. §-ára, melyből világosan kitűnik, hogy az egyesület egyik czélja az együttes fellépés által úgy az egyesek anyagi érdekeit, mint az egész tanitói-kar jogos igényeit sikeresebben kivívni és érvényben féntartani ’ kérik tehát a közgyűlést kérelmük meghallgatására és támogatására. Ezen kántortanitók évek hosszú során át javadalmazásuk fejében járó famennyiséget erdei ölekben kapták, mig ez évben megyés püspökünk azt bécsi ölekben rendelte kiadatni. Nagyon természetes, hogy az úgyis anyagi gondokkal küzdő kántortanitókra nézve ez eljárás végtelenül lesújtó és jövedesmöket nagyban csorbítja; nem csoda tehát, hogy a fájó szív Őszinte hangján irt petitióval fordulnak ő Nagy méltóságához és tömegesen kérik a régi úzus alapján nyert famennyiségnek a kiszolgáltatását. A közgyűlés méltányolva a kántortanitók kérelmét, pártfogolva fogja azt az egylet védnökéhez felterjeszteni. Ezek után Fodor Imre váczi tanító ,A terményrajzi oktatás anyaga és módszere a népiskolában, kapcsolatban a mezei gazdaság, házi ipar és kézi ügyesség gyakorlásával“ czimü felolvasása következett, mely felolvasás lelkesen megéljeneztetett. Végül Villásy István elnök a részvét teljes őszinteségével emlékezett meg Kaucsár Ignácz kis- nérnedi kántortanitó szerencsétlen elmeháborodásáról és anyagi gondokkal küzdő családjának segélyezésére hívja fel az egylet tagjait. Nemes fáradozása nem is maradt eredmény nélkül, mert csakhamar közel 30 frt jött össze. Ennek végeztével határozatba ment, hogy egy küldöttség menesztessék ő Nagyméltóságához, kik szerény egyletünkre az ő áldását kikérjék ; mire a gyűlés feloszlott. A tagok egy része püspök úr ő Nagyméltóságához ment, másik része pedig a középvárosi iskolában Fodor Imre tanítónak ízléssel egybeállitott terményrajzi gyűjteményeit szemlélte meg. mely után Rasovszky sörcsarnokában társasebédre gyűltek egybe. Az ebéd jó volt, de a kedv jobb és nagyobb volt. Szellemes felköszöntőkben nem volt hiány, mely a tagokat a késő délutáni órákig egybetartotta. Az egylet minden tagja egy kellemesen eltöltött nap emlékével távozott azon jelszóval, hogy jövőre Kosdon találkozunk. Városi és vidéki hírek. = A lakbér szabályzatról szóló rendelet tüzetesebb ismertetését lapunk jövő számában hozzuk. = Személyi hírek. Fekete Károly m. k. orsz. siketnéma-intézeti igazgató Budára ; Kren edits Ferencz ugyanezen intézet tanára Vihnyére fürdőre utaztak. E hét folyamán utazott el Fodor Imre tanitó családjával Szokolára, hogy a szünidő egy részét ott töltsék. Hu z ell a Mátyás dr. aljárásbiró- nak szabadság ideje lejárván, visszaérkezett városunkba s megkezdette hivatalos teendőit; Vörösmarty János járásbiró szabadság idejét megkezdette. Isten ! szabadság s népek Istene 1 Ki aikotád a jog törvényeit : Oh adj örök nyugalmat ő nekik, Kik aluszszák a béke álmait 1 S oh add e népre hő áldásodat, Mely szent honáért mindig úgy hevült ; Hogy ha jő a vész, a támadás, Megértse majd a „Rendületlenült.“ Révész István. Ä székesegyház története.*) — Az ősi székesegyház ismertetése. — A Bold. Szűz mennybemenetele tiszteletére I. Géza királyunk által a püspöki várban, a sz. Fe- renezrendi kolostor helyén emelt első székesegyház, melyben ezen kegyes uralkodó eltemettetni kívánt, hasonló sorsra jutott a püspöki lakkal, t. i. 1241. évben, mindkettőt kifosztották s aztán elhamvasztották a barbár tatárok, miután 160 s néhány évig diszlett a nagybecsű egyház. IV. Béla királyunk a tatárjárás elmúlta után helyreállította, később pedig, Galeotti bizonysága szerint, Olaszhonból hivott mesterek által Báthory püspök fényesen megújította, melyet aztán utódjai koronkint mindig díszesebbé tenni igyekeztek. De midőn Vácz városa a törökjárom alá esett, a barbár ozmán által ismét lángba borittatott; majd utóbb ugyancsak a törökök által kijavíttatván, moschéává változtatták és igy Mohamed egyik babona-fészkévé lön! Ékesité mégis a várost, s még ily alakjában is I. G é z a és IV. Béla királyaink kegyes bőkezűségét hirdeté. Azonban *) Mutatvány Karcsú A. Arzén „Yácz város történeté“- nek G-ik kötetéből. A tudós szerzőnek, kit büszkén vallunk dolgozótársunknak, szívessége folytán e uagyhecsű műből közöljük e részt s közölni fogunk a jövőben is sok egyebet. Fogadja a tudós szerző legmélyebb köszönettiuket e szívességéért 1
