Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1887-07-10 / 28. szám

férfiak, az iparhatösági biztos és a testületi ideiglenes elnök és jegyző által aláíratott. Ezzel az elnöki választás teljesen befejeztetvén, az eredmény, mint határozat, a választási elnök által kihirdettetett. A minek megtörténte után a testületi elnök a közgyűlés félbeszakítását kijelentette és a közgyűlés folytatására azon nap délután 3 óráját tűzte ki s egyszersmind kijelentette az ideiglenes testületi elnök azt is, hogy délután 3 órakor a közgyűlés folytatása a megjelenők számára való tekintet nélkül meg tog nyittatni és hogy a még meg nem ejtett választások a megjelenők által, habár azok bármily csekély számmal legyenek is, meg fog ejtetni. Ezzel a közgyűlés délelőtti működése véget ért.

3. Délután 3 órakor a testületi ideiglenes elnök a közgyűlés folytatását megnyitotta, a választási elnök és a bizalmi férfiak az előbbiek maradtak. A választási elnök a szavazás megkezdését kijelentette s egyszersmind kijelenté, hogy a szavazatok az elöljáróság 24 rendes, 6 póttag és 3 számvevőnek megválasztására fognak beszedetni. Szavazott 47 iparos; ezen 47 iparos által beadott 47 szavazó-lap ; ezen szavazólapok összeolvasása és a szavazatok összeadása után a jegyzőkönyv szerint az eredményhez képest a következők választattak meg :

Rendes tagokul: Haffner Ferencz, Tápay János, ifj. Zsidek Ignácz, Parti János, Mandics János, Klapaty János, Udvardy János, Fédor Sándor, Olaj Ferencz, Korpás János, Sebők József, Friedrich Alajos, Fischer József, Szabó Gusztáv, Almásy János, Miha- lovics János, Siraky Lajos, Schmidt János, Kiss Sándor, Kőbl János, Thoma Kázmér, Együd Sándor, Kohlman István, Almásy József.

Pót tagokul: Stibrik Kálmán, Molnár József, Mikuska János, Néder Károly, Schmidt Ferencz, Fajcsik Mihály.

Számvizsgálók: Kalencsik István, Fehérváry Ferencz, Zapletál István.

Ezen megválasztottak névsora, mint a választás eredménye, a választási elnök által felolvastatván : határozatképesnek kihirdettetett. Ezen kihirdetés után a választási jegyzőkönyv szabályosan kiállítva és aláírva, a szavazólapok pedig levélboritékba téve, lepecsételtettek és megőrzésül az iparhatósági biztosnak átadattak.

A megejtett választások ellen semmi kifogás nem tétetvén : az eredmények kihirdetése, mint megállapított határozat, a közgyűlés által örvendetes tudomásul vétetett.

Ezek megtörténtével a közgyűlés napirendes tárgyai kimerítettek és az ideiglenes testületi elnök által a közgyűlés délután 6 órakor befejezettnek nyilváníttatott.

Apróságok a nőkről.

A szingálok. országának háborúja támadt a szomszéd fejedelemséggel. A háború, mint mindenütt, úgy itt is sok pénzbe került.

Már kiürült a hadi pénztár.

Mit tegyenek most ?

A háborút abbanhagyni nem lehet! A népre meg több adót róni már nem lehetett.

A király odaadta minden pénzét.

A háború folyt tovább.

De végre elfogyott a király pénze is.

Mit tegyenek most? — Nagy volt a zavar. Fejét veszté mindenki. E kétségbeejtő helyzetben előállt a királyné s hadiköltségekre felajánld gyémántjait, drága gyöngyeit, arany és ezüst ékszereit.

Zálogba ment minden.

Folyjon a harcz tovább !

Folyt is elkeseredetten; de minden kiválóbb eredmény nélkül. Nem győzött egyik fél sem, — de nem is volt legyőzve egyik sem. Meg volt mentve az ország jó hire, neve. Egyéb semmi. Ez elég volt.

Közmegegyezéssel abban hagyták a háborúskodást és kibékültek.

Jó barátokká lettek az ellenségek.

És ez jól volt igy.

Idő múltán nagy bált adott a szomszéd ország fejedelme. Meghívta rá a szingálok királyát családostól.

Nagy volt a készülődés mindkét részen.

Mikor már a királyné egészen fel volt öltözve, egyszerre csak el kezdett sápadni, remegni.

Hol vannak az ékszerek ? Hol vannak a gyémántok ? — Ezek nélkül bálba menni nem lehet.

Biz azok ott voltak a zálogházban.

A gondatlan férj elfeledte kiváltani.

Lett ebből olyan nagy csete-paté, hogy még az udvari szakács is remegett félelmében a konyhán.

Bálba menni tehát nem lehetett.

Borzasztó !

Külön futár vitte hírül a szomszéd fejedelemnek, hogy a szingálok királyának aranyos neje nem jöhet el az udvari bálba, mert roppant migrénben szenved. A király sem jöhet, mert a felesége fejére meleg borogatásokat kénytelen rakosgatni . . .

Élmult a migrén. De volt a kis országban nagy baj. Annyi lett az összeesküvő, hogy még az iskolás fiúk is az összeesküvésből csináltak pensumokat.

El lett végezve nagy bölcsen, hogy a királyt lemondatják, száműzik. Punktum !

Csakhogy a király sem esett a feje lágyára. Megtudott mindent jó előre.

Az összeesküvők terve dugába dőlt.

Elfogatások napirenden voltak.

S az egész zűr-zavarban az vált roppant érdekessé, hogy a nyomozások szálai egész a királyi palotáig vezettek. Hallatlan !

A titkos rendőrség kitünően oldotta meg feladatát.

Az összeesküvők feje maga a királyné volt.

*

* *

Egy gyöngéd érzelmű hölgy csak azért nem ment soha férjhez, mert attól félt, hogy az ura előbb meg talál halni, mint ő, s ezt a nagy fájdalmat elviselni nem tudná. Öngyilkos lenne. Ez pedig semmi szin alatt nem akart lenni.

Egy másik mélyen tisztelt asszonyság lelki nyugalmát mindezen rémgondolatok nem zavarták, mert háromszor ment férjhez.

★

* *

Egy chinai császárné megőrült, mert a férjét az ellenség elfogta s kivégeztette. Egy bájos művésznő megvigasztalódott, mikor a férje megbolondult, s egészen boldog lett, mikor az meghalt.

*

* *

Megverte a feleségét az ura. Miért ? — rágalmazták. Az asszony elkeseredésében a kútba ugrott. Egy másik asszonyt is megvert a férje, ezt is rágalmazták ; de nem ugrott a kútba, hanem még szerelmesebben simult a férjéhez. Egy harmadik — és igen csinos — asszonyka hátával szintén közelebbi érintkezésbe jöttek az ura hatalmas öklei. Nagyon el volt keseredve szegényke. Hogy ne ? - De nem ugrott ez sem a kútba, a férjéhez sem simult ám, hanem elszökött egy csinos fiatal emberrel.

*

* *

Válópert indított egy szép asszony a férje ellen kiolthatat- lan gyűlölet miatt. A férj csak bizonyos feltételek mellett volt hajlandó az elválásba beleegyezését adni. A nő nem állt rá.

Külön éltek, külön laktak.

Hogy, hogy nem, egyszer csak megszaporodott az emberiség egy uj honpolgárkával.

Milyen nevet kapjon a gyermek? . . .

Anyja a kiolthatatlanul gyűlölt férj nevére kereszteltette.

*

* *

Fürdőre ment a férj. Angyali jóságú neje kikisérte a hajó állomásig. Gondolj rám, irj mindennap — oh irok, de te is — én is — szeretlek! — én még jobban! — így váltak el.

Mig a hajó el nem tűnt, kendőikkel integettek egymásnak.

A nő ezen éjjel aludni sem tudott, sirt egész éjen át. De végre megvigasztalódott, hisz a fürdő csak javára leend férjének, kit a túlságos szellemi munka annyira elgyötört. Minden idejét arra fordította, hogy a kedves »visszatérő«-nek meglepetésül mindenféle csecsés tárgyat készített. Varrt finom fehérnemüeket, hímezett papucsot, házi sapkát, nyakkendőt, szivartárczát, — ez mind nagyon kedves lesz az ő egyetlen szeretett és szerető férjecskéjének.

Megjön végre a várva-várt nap. Közéig a gőzös. Integet rajta valaki fehér kendővel. Nem látja senki. De a szerető nő látja és visszainteget.

Kiköt a hajó. Egészséges piros színben kilép a férj, karjaiba borul a nő, megölelik s megcsókolják egymást. Annyi beszélni valójuk van, hogy mindenfélébe belekezdenek, de végezni nem tudják, mert minden megkezdett théma folytatásául és befejezéséül egyre-másra csak ölelik és csókolják egymást egész hazáig.

*

* *

Fürdőre utazott a nagysám. Férje otthon maradt. Ő nagysága divatbeteg, egyéb baja nincsen.

Oda maradt a fürdőn vagy két hónapig. Kirándulásokat tett nagy társaságban, minden alkalommal más és más és szebbnél szebb ruhában; mulatott, tánczolt is eleget.

Levelet egyszer irt a férjének, elutazása után egy hó múlva. Sajnálkozva tudatta, hogy még nem gyógyult meg.

Végre haza érkezik.

Férje a vasút állomásnál négy lovas hintóval várja.

Kiszáll a delhölgy.

Csupa csipke, csupa szalag, csupa fodor, csupa ráncz.

Férje üdvözli, kezet csókol, át akaja ölelni s megcsókolni; de a feleség elhárítja magától s igy szól:

Kérlek, vigyázz, összegyűröd a ruhámat.

*

* *

Egy falusi szénégető a városba jött feleségével együtt szénnel megrakott szekerén. Fekete volt mind a kettő, mint az ördög. A férfi be volt rúgva, alig birt lábán állni. A szenes zsákokat felesége hordta be a házakba, a hol épen vevőre akadtak. Az asszony kifáradhatott már nagyon a nem épen könnyű munkában s kérte urát, hogy hordaná most ő a zsákokat. A férj erre úgy dühbe jött, hogy az ostorral végig húzott nején, arczul is ütötte, sőt neki rohant s füleit két marokra fogva, fejét a ház falába verte.

A szegény asszony kínjában sirt, jajgatott.

Összegyűlt ez épületes látványosságra a bámész nép, az inas gyerekek röhögtek, úgy látszik, mulattatta őket ez a nem mindennapi módja a gyöngéd nem dressirozásának, mig végre akadt két vállalkozó úri ember, kik megszabadították dühöngő férje körmei közül a szegény asszonyt, ellátván egyszersmind a durva embert rendreutasitó leczkével, mire a szénégető még nagyobb dühbe jőve ellenük fordult. '

Az az időpont következett be épen, a mikor megszűnik a kímélet s az ember törvénytelenül bár, de Ítélni s az ítéletet legott végrehajtani hivatva van.

El kezdte verni biz az én szénégető emberemet az a két úr úgy és annyira, a mennyire ez izgatott s kényszerült helyzet azt megkövetelte. S ime a megkínzott asszony közéjük rohanva ész nélkül kiált:

Ne bántsák az uramat ♦

* *

Csinos paraszt menyecske ura távollétében egy derék szál legényt fogadott magánál látogatóban.

A férjre nem is gondoltak, ki egyszerre csak betoppan a szobába kapával, ásóval a vállán, mély barázdával arczán, verejtékkel homlokán; s épen akkor, a mikor a felesége karcsú derekát a léhütő átölelte.

Méregbe jött a gazda s ráhúzott a legény hátára a kapa nyelével.

A legény azonban nem vette a dolgot tréfára, el volt bizakodva testi erejében, neki ment a férjnek, leteperte a földre, s ütötte, verte, a mennyi reá fért.

És az asszony ?

Segített az urát ütni.

Várföldi Elek.

Városi és vidéki hírek.

= Személyi hírek. Szentkirályi Albert pénteken d. u. és családja a jövő folyamán hagyják elvárosunkat, hogy zemplénmegyei birtokukra utazzanak. A nyár legnagyobb részét e jószágon fogják tölteni s csak augusztus végén térnek vissza körünkbe, hogy ismét föl vidítsák, életre hozzák aludni készülő társadalmi életünket. — Városunkból ez év folyamán is többen meglátogatják a népesebb fürdő-helyeket. Eddig elutaztak: I n c z é d y Soma jul. hó 4-én Balaton-füredre; M i 11 é n y i Gyula dr. szülei látogatására Budapestre ; Reiser Henrik pedig körútra Olaszországba.

= Aratás. Daczára a folytonos rossz időnek, amely kora tavasz óta egész mostanig a szó teljes értelmében üldözött bennünket: nálunk Péter- Pál napján már voltak csomók láthatók. Pedig el volt reá minden gazda-ember készül ve, hogy csak júliusban lehetséges majd az aratás megkezdése.

= A víiczi róni. hath, iskolaszék f. hó

5 én megtartott gyűlésében volt a két üresedésben levő nőtanitói állomások betöltése. Az első állomást Fodor Nagy Berta, ki városunkban 11 év óta nőnevelő intézetet tartott fenn, nyerte el; a második állásra Potótzky Vilma lett megválasztva. Mi csak gratulálunk az iskolaszéknek ezen választáshoz, hogy ily jó erőket nyert meg, de másrészről sajnáljuk, hogy ezen választás által Fodor Nagy Berta nőnevelő-intézete, mely évek óta jeles eredményeket

A ..VÁCZI KÖZLQNT'TÁRCZÁJA.

Realizmus.

Vergődve, küzdve zord haláltusában Meghalt, kiszenvedett a durva tél, Föltámadásnak ünnepi derűje Tavaszt teremt, s az álom véget ér;

Pirosló rügyben hallgat milljom élet S felé ha kósza, langy sugárka téved Duzzadva nyitja föl picziny szemét, Fürkészni vágy s kutatni szerte szét.

„Biborszin bölcsőn ring, nevetve ébred A nap s arany ruhában alszik el,“ — Ihletve úgy dalol a sok poéta S terem a vers mint gomba ezrivel;

Csodás költészet rczg, ragyog az égen S szegény poéta bár majd elvesz éhen Derengő arczczal zengi énekét,

S feledve vagy anyag: te rongy ebéd !

Tavaszfényt, illatos virág beszédét Merészen zengi meg a fűzfa-lant;

Akkordja lágyan, zengve-bongva csendül Kizöldel rá a völgy s utszéli hant . . . Magasba száll föl boldogan, merészen — Hisz nem fogamzott senyvedő penészben ! Nagy szellem fénye, szép szülötte ő,

Dalára ámul, éled szív s tüdő.

Pacsirtadal, rigófütty félve hallgat Mikor tavaszról a poéta zeng ;

Eszményi hang, csodált tökély e dalban — Silány torzképen ő sosem mereng,

Bágyadva porba nem esik le szárnya Olirrip tetőit hogyha mind bejárja Nyomári a nap rügyet, bimbót fakaszt S dalolva éli át a szép tavaszt.

Tavasz vari ; zeng a dal, de mind hiába 1 Nem érti meg a törpe, léha nép ;

Szegény poétát gúnyinosoly kíséri B csalárdság mindenütt, amerre lép :

„Tisztelt uram, óh lángeszű poéta,

Oh mondja kérem, kel-e már a répa ?

Biz jó lesz önnek egy kis élelem,

Hej mert soványit a sok érzelem !“ . . .

Lévay Mihály.

Apa és fiú.

IKI _£>_ IP jL. S.

(Folytatás.)

— „Jó! elmegyek s egyedül hagylak fiaiddal, ha követeled ; jóllehet tudom, hogy Armin makacsságán hajótörést fog szenvedni terved. Fölötte gyenge, engedékeny vagy te, mint a hajló nádszál a szélben. Oh, ha erős elhatározásomból beléd tudnék csak egy szemernyit is oltani : minden jóra fordulna ! Te Árminnal szemben semmit sem tehetsz ; ő erősebb — náladnál! Meg nem hajlíthatod: meg kell őt törnöd, s erre te nem vagy képes, hacsak segítségedre nem állok. Gondold meg ezt, Róbert, s ne küldj el; magad úgy sem mégy semmire sem!“

— „Jelenléted mindent elrontana ! Barátságtalan fogadásod által a régi gyülölség tüzére már is uj olajat öntöttél. Gondold meg, Janka, hogy sorsunk az ő kezébe van letéve ! Még egyszer kérlek, távozzál !“

— „Megyek, de megbánod még, hogy elküldöttél.“

Fölemelkedett a szófáról s elhagyta a termet,

de nem anélkül, hogy Árminra gyiilöltségtől szikrázó pillantást vetne. Dubois fölnyitá előtte az ajtószárnyat s követé asszonyát; az atya egyedül maradt gyermekeivel.

A báró és neje között folyt szóváltás a leghalkabban történt. Armin, aki mostoha anyjának titkolódzásait kihallgatni a legmegvetésreméltóbbnak tartotta: Jánossal — a szoba nyitott ajtaján át — a verendára lépett, s így távolabb volt arra, hogy valamit meghallhatott volna; csak amidőn bezárult

mostohája után az ajtó : fordult atyjához, aki leült zsölleszékébe s fejét kezére támasztá. Komolyan, de barátságosan szólt most Armin:

— „Atyám! szivem mélyéből sajnálom, hogy már első megjelenésem a családban újra fölszította a régi, gyűlöletes czivakodást; de bizonyára nem én vagyok a hibás. Jobban tetted volna, ha vissza nem hívsz, és én ... ha talán nem teljesítem kívánságodat. Eleve tudom, hogy mi vár itthon reám ; a gyűlölet, amelylyel mostohám irántam viseltetik: legyőzhetetlen“.

— „Hagyd el, Armin, a régi szemrehányásokat!“ mondá a báró, s megzavarodva nézett fiára. „El kell viselnünk azt, aminek véget nem vethetünk. Nem hívtalak volna vissza, ha jelenléted nem lenne elkerülhetetlenül szükséges. Hosszú, szomorú tapasztalásból tudom, hogy közötted és mostoha anyád között a békés együttlét lehetetlen; de elegendő ok-e ez arra, hogy legidősebb fiam házamtól mindenkorra el legyen idegenitve ? Te vagy, Armin, a mi nemzetségünk családfentartója ; a te tiszted azt megvédeni ; a rá nehezedő harezban győztesen fentartani: mert mi nyomasztó sorsnak nézünk eléje! Segítségedre van szükségem Armin! Kezedbe van letéve nemcsak a magad, hanem a családod sorsának fordulópontja is. Reményiem, hogy a szeretet, amelylyel atyád és öcséd iránt — aki téged sohasem bántott s mindig szívből szeretett — viseltetel: hatalmasabb lesz kebledben, mint mostohád iránt való gyűlöleted. Armin, szabad-e magamat ezen édes re ményben ringatnom ?“

— „Mit kívánsz tőlem atyára? Semmit sem ígérhetek addig, araig világosabban nem beszélsz. Sohasem vállalok el oly köteleséget, amit tisztán nem ismerek, s amelynek hordó-erejét be nem láthatom.“

A báró fájdalmasan sóhajtott fel. Ez a nyugodt, szilárd hangon adott válasz nem sokat látszott Ígérni tervének keresztül vitelére. Teljes világ-életében