Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-06 / 23. szám

záró-ünnepélyét intelligens és szép vendég- koszorú jelenlétében. Az ünnepélyt nagyságos és főt. Poroszkay Péter székesegyházi olvasó kanonok úr nyitotta meg, a ki egyszersmind, méltóságos és főt. Neszveda István felszentelt püspök és káptalani helynök bérmálási körúton lévén, a gyűlésen elnökölt is. Midőn az elnöklő prépost-kanonok úr buzdító szavai elhangzottak, az egylet elnöke V a r á z s é j i Béla IV. h. h. lépett az emelvényre s tartalmas beszédben fejtegette az egylet czélját és hivatását. — A gyűlésnek legfőbb mozzanata volt a : „Porrá váljék e az emberi test, vagy hamuvá C czimü pályanyertes értekezés felolvasása, melyben a szerző D r o p p a Karoly IV. h. h. éles ítélettel és ügyes elmeéllel fejtegette ezen korszerű kérdést, mely napjainkban oly magas hullámokat ver s szabatos stílje, valamint derítő érvei nagy hatást gyakoroltak a jelenvoltakra. Volt két szavalat is az ünnepély fényének emelésére s Kresák Géza IV. h. h., a ki Viz Zoltán I. h. h., pályanyertes költeményét szavalta el, és Horn mer József I. h. h., a ki Mind- szentytől választó költeményét, megfeleltek a várakozásnak. Az első erős színezése, a hevesebb indulatok jelzésére, a második lágy, olvadó hangja az elismerés tapsait aratták. — Az egylet iránt érdeklődőket pedig bizonyára kielégíthette a jegyzői jelentés, melyből megértettük, hogy az egylet mind szellemi- leg, mind anyagilag virágzik. Szellemi termékei már négy ízben láttak napvilágot s vagyoni állása a nagylelkű jótevők adományai folytán már meghaladja az 1000 frtot. A jelen egyleti évben a tagok buzgalma körülbelül 70 munkában nyilvánult, melyből a nagyobb rész kötetlen müvekre esik. Ugyancsak ezen alkalommal felolvastattak a különféle, részint költői, részint prózai pályázatok bírálatai, melyeket nagy részben a főt. theologiai tanárok, dr. Miltényi Gyula, a fáradhatlan egyleti igazgató. Kazaly Imre és Rózsahegyi Gyula készítettek. A legnagyobb pályadijat, a Schmid t-féle alapítvány 6 drb aranyát, Ararázséji Béla elnök nyerte meg egy, a hittudomány körébe vágó nagyobb dolgozatával. A nsg. és főt. Csávói szky József kanonok és papneveldéi igazgató által 5 drb aranynyal jutalmazandó pályázaton Petróczy József lett a győztes, a többi kisebb versenyeken pedig V i z Zoltán, L é s k a József és S a n d u 1 a Imre nyerték el a kitűzött dijakat.

Az énekkar ez évben sem tagadta meg magát és a négy énekmü, mely az ünnepélyt fűszerezte, bizonyára megérdemelte a tapsokat. Különösen jó hatást keltett ama hármas, melyet Petróczy József, Bezsilla Nándor és Léska József adtak elő, Varázséji Béla harmonium kísérete mellett.

Az ünnepélyt végre Droppa Károly IV. h. h. titkár zárta be, köszönetét mondván az egybegyűlteknek meleg érdeklődésükért. Szavaira- Poroszkay Péter, az elnöklő prépost-kanonok úr válaszolt, a ki viszont az egyleti tagoknak mondott köszönetét a nyújtott élvezetért s nagylelkűen két drb hatvanvidéki takarékpénztári részvényt adományozott az Egyletnek, mintegy 200 forint értékben. Ezután a jelenvolt nagyszámú és intelligens közönség egy szépen töltött nap emlékével oszlott szét.

Jelen volt az összes helybeli papság, a vidékiek közül is többen, valamint a világiak közül igen sokan, kiknek soraiban láttuk gr. Batthyányi Zsigmondot, a püspöki uradalom kormányzóját, Szenkirályi Abert orsz. képviselőnket, Palkovics József alezredest stb. stb.

Egy jelenvolt.

Színkör, négy emeletes eget verdeső falaival. Menynyit beszélhetnének e falak, ha megszólamlanának a dicsőségről, a nagyszerű játékokról, az óriási vad embertelen kínzásokról a pogányságnak a kereszténységgel való küzdelmeiben, melyben az utóbbiak maradtak győztesek. Az óriási vörös falakban egy nagy fehér márványtábla s nagy márványkereszt jelzi a kereszténység győzelmét a pogányság felett. Mellette nagy Constantin kapuja fehér márványból gyönyörű dombormüvekkel, nem messze a magaslaton Titus Vespasianus római császár diadalkapuja s ennek szomszédságában a hires „Forum ßomanurn“ lent a gödörben. Körülötte minden rom, omladék, kőhalmaz. Jobbra a Tempei dei Pace. — Békesség temploma, balról a Palatínus hegy a római császárok palotáinak romjaival. Ha az ember a magaslaton széttekint, úgy látszik, mintha itten egy óriási árviz pusztított volna el egy várost, iszappal, földdel borítva be a rombolás müvét.

A Fórum Romanum nem egyéb, mint egy kiásott sirgödör, óriási kőhalmaz, melyből csak a túlsó végében az évezredekkel daczoló Septimius-Severus diadalkapuja áll fen teljes épségben római felirattal homlokzatán. Ezer éves kőtörmeléket és földet kellett innen elhordani, óriási költséggel, mig újra napvilágra jött a Forum Romanum, hogy egy letűnt korszak dicsőségéről és hatalmáról beszéljen az utókornak.

Innen Róma két leghíresebb utezáját mentem megnézni a Corsó-t és a Via -Nationale-t Uj-Rómában.

Aztán a Hotel du Capitole egyik kis szobájában nyugalomra tértem, készülve a holnapi nagy napra a pápai audiencziára.

Nagy Csütörtökön reggel 8 órakor a Péter tem plombán hallgattuk végig a, nagy misét, ott voltak

A mi gyászunk.

Irta : I^ZIs HPl-U-tó.

Csak egy fél esztendeje múlt, hogy Váczra került és már az első hetekben bírta valamennyiünk rokonszenvét. Alig egy hónapja, hogy itt dolgozott, már megkedveltük és midőn jellemét tanultuk megismerni, mindnyájan megszerettük őt 1 És az ő jellemét könnyű volt megismerni nagyon. Derék, szorgalmas hivatalnok, lelkiismeretes munkás mikor hivatalában dolgozott, jó barát s vig czimbora volt, mikor velünk együtt mulatott.

Nem volt könnyű az ő helyzete a közönséggel szemben és ő ezen a kényes helyzeten csakis jó szive, valódi nemes emberbaráti szeretete által tudott felülemelkedni.

Sinczky Lajos barátunk és munkatársunkat a kir. adófelügyelőség küldötte Váczra a behajthat- lanná vált adóhátrál ékok leszámolására. Nem könnyű dolog az most sehol Magyarországon, hát még itt, a hol a nép valóban olyan szegény ? Mégis nem hogy féltek volna tőle, sőt kedvelték őt. Helyes tapintata, jó szive és előzékeny modora el tudta felejtetni az annyira keserű foglalkozást, a melyet tán maga a költői lelkületű fiatal ember rostéit leginkább. Családos ember volt és a versgyártás kevés tápot ad a gyomornak és Sinczky kénytelen volt állás után nézni, hogy családját tisztességesen tudja eltartani, és habár ez állás nem volt kedvére, tűrt és remélt jobbat, a hol tehetségeinek nagyobb tér nyílik. Életében meghasonlott magával és habár ezt titkolta és barátai előtt soha sem mutatta, kitűnik az verseiből, melyeknek nagy része az ő elégedetlen sorsát árulja el. Nem szenvelgés vitte tollát keserű szavakra, igaz érzelem fakasztotta azokat.

A „Válás után“ czimű versei, melyek folyó évi január végén és február elején láttak napvilágot e lapok hasábjain, elég tanúságot tesznek feltevésünk helyes voltáról.

Olyan fájdalmas érzéssel mond le már e verseinek első szakában szerelméről, jövőjéről :

„A te szivedben örök szerelem,

Az én szivemben tenger bánat Te bizhatol még a jövőben,

Én kétségbe esem utánad.

Lehet, hogy te a boldogságért A jövőben lészesz megszeretve,

Az én boldogságom már a múltban.

Örökre el van temetve."

Az ő költői kedélye más légvárakat épitett, melyeket szeretett baráti körben, vig társaságban borba ölni és vígan csevegtünk a keserű jelenről és ébren álmodtuk át az általa itt hagyott jövőt. Pedig mennyi jó élez, mennyi kitűnő ötlet özönlött el arról az asztalról, a melynek a fejénél Sinczky ült? Mennyi keserű gúny nyal tudta elhalgattatni azokat, a kik a nagyzás hóbortjai voltak ? És tette ezt ő olyan akaratlan őszinteséggel, a mely miatt nem is lehetett rá megharagudni. Nyilainak élét nem direkte annak irányozta, a kinek szánta és mégis azt találta el. Ezek a „nyilak“ tettek leginkább tanúságot nagy műveltségéről és ezek árulták el legjobban, hogy szülői is más pályára szánták, másnak nevelték, mint a milyen állást ő tudott kinyerni. De a sors szeszélye nem engedte neki megérni azt a miben ő és mi mindnyájan olyan erősen bíztunk.

Még április havában megírta nékem az én P 1 u t ó barátom, hogy Sinczky nagy beteg és megjósolta ugyanakkor, hogy aligha nem marad meg váczi polgárnak. — Nos, hát mindkét esetben igaza volt.

a bibornokok, hosszú nyuszt prémes talárban, ájta- toskodva, mely szokatlan kép volt előttünk. Mise közben a Péter templom hires kórusának magasztos felemelő dallamainak élvezésébe merültünk el. A sokaság mely ugyan ekkor a templomban volt, egészen elveszett annak óriási terjedelmében.

11 órakor már a magyar utazók legnagyobb része a Péter templom előtti óriási lépcsőkön várakozott türelmetlenül vezetőnkre, ki végre azon szomorú és leverő hírrel érkezett meg hogy a pápa a magyarokat nem fogadja el. Az elkeseredés erre a magyarok közt leirkatlan volt. Sokan azonnal elutaztak, nem törődve azzal hogy a vállalkozó könyörgő táviratot akárt meneszteni Haynald bibornokhoz vagy a Prímáshoz hogy a magyarok elfogadtatását ő Szentségénél kieszközölje.

De nem úgy gondolkoztam én. Azonnal rohantam a titkárhoz, mondván : hogy az én ajánló levelem itt tartották, engem sem fogad el tehát a Pápa ? „Most nem, elkésett, majd máskor jöjjön“ volt a lesújtó válasz. Hiába volt minden rimánkodásom, könyörgésem, s elcsüggedve hagytam el a Vatikánt.

A Péter templom előtt még egy nehány bús magyar álldogált. Hívtam őket, hogy legalább a katakombákat tekintsük meg, addig ne menjünk el Rómából. De senki sem vállalkozott, tehát magam indultam el Szent-Ágnes katakombájához. A mint a Porta Pia kapun a várost elhagytam, mert mindig a pápai kihallgatás volt a fejemben s sehogy sem bírtam magamnak megmagyarázni, miért nem fogadta el a pápa a magyarokat kik a kereszténység védelmében már annyiszor ontották vérüket. Ezen gondolatok űzték egymást agyamban midőn egyszerre szokatlan borzongás vett erőt rajtam. Bemegyek egy

Együtt indultunk el mi ketten arra a nagy útra . . . én a parton megállottám, ő meg lefutott a lejtőn.

Az ő csillagának fénye lefutott az égről, csak özvegyének könnyeiben látjuk meg tükrét!

Neki nem volt szenvedés a halál, csak megkönnyebbülés. A meghasonlott lélek keserű kifaka- dásokban igazán gyönyörű szavakban jósolta meg önkéntelenül önmaga sorsát a következő versben :

„A csillagokban meg van írva Egymáséi nem lehetünk,

Sovárgó vágy és epedés . . .

Kín legyen a mi életünk.

A miénk? Nem! Csak az enyém.

Te még lehetsz boldog nagyon — —

... Én csak akkor, ha kiterítve Fekszem majd a ravatalon.

Városi és vidéki hírek.

= A magyar vörös-kereszt egylet vácz- vidéki választmánya 1886. évi junius 14-én (Pünköst hétfőn) a váczi „lőegylet“ helyiségében a helyben felállítandó egyleti kórház javára zártkörű vörös-ke- reszt-estélyt rendez. Belépő dij: személyenként 1 frt. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. Kezdete esti C órakor. Az estély rendezősége következő tagokból áll : Imrey István, ifj. Varázséji Gusztáv, Együd Lajos, Gajáry Géza, Rudnyánszky László, Tragor János, Ursziny Arnold, Molcsányi Béla, kik kéretnek kedden este 9 órakor a kaszinóban értekezletre ösz- szejönni.

_ — A helybeli takarékpénztár a főgym- násium szegény sorsú jó tanulói használatára 2 du- nafürdő jegyet küldött, melyért a derék intézetnek a nyilvánosság előtt is hálás köszönetét nyilvánítja a főgymnásiumi igazgatóság.

= Adakozás a toronyra. V. kimutatás. A helybeli takarékpénztár 50 frt, egy névtelen 5 frt. — Az előbbi négy kimutatással együtt eddig 418 frt. Fogadják a nemeskeblii adakozók a kegyesrend hálás köszönetét.

= Gyászjelentés. Dorcsák Imre váczi kir. adótárnok, úgy gyermekei Dezső és Aranka szomorodott szívvel jelentik Dorcsák Imréné született Németky Idának, f. hó 4-én d. u. 5 órakor, életének 34-ik, boldog házasságának 16-ik évében, hosszas szenvedés s a halotti szentségek ajtatos felvétele után történt gyászos elhunyták A boldogult földi maradványai f. hó 6-án d. u. 5 órakor fognak az alsóvárosi sirkertbe örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent-mise áldozat pedig f. hó 7-én, d. e. 10 órakor a székesegyházban fog a Mindendenható- nak bemutattatok Vácz, 1886. junius 4 én. Hű hitvestársat és áldott anyát siratják gyászolói.

— Gyászliir. Nincs szomorúbb kötelesség, mint mikor egy jó barát elhuny tárói kell értesíteni olvasóinkat. Sinczky Lajos kir. állami végrehajtó, ki a leszámolás keresztül vitelére volt kiküídve vá rosunkba s daczára kellemetlenségekkel összekötött állásának, városunkban időzése alatt, széd műveltsége s egyenes jelleme által sokak becsülését kinyerte ; ki a téli évad alatt lapunkban a szini bírálatokat, s B o n y h a y L. név alatt mély érzelemről tanúskodó költeményeket s több tárczát irt, f. hó 4 én életének 30 i k évében hosszas betegség után sorvadásban elhalt. Temetése — miután az elhunyt unitárius vallásu volt — a ref. vallás szertartása szerint ma délután 3 órakor lesz. Elhunytában lapunk szerkesztője egy szorgos és tehetséges munkatársat, ismerősei pedig jellemes jó barátot veszítettek. Legyen neki oly könnyű a föld, a mily terhes volt élte az utolsó hónapokban.

kis kurta kocsmába valami erősítő italért. Egy sugár olasznő tüzes fekete szemekkel szolgál egy üveg Toscanáit. Nem használt. Hideg kezdett gyötörni, Adieu katakombák, soha sem láthatlak meg. Annyira kimerültem, hogy alig voltam képes egy comfor- tábliba beülni mely a Sancta Trinita dei Pellegrini kórházba hajtott velem, ágyba fektettek, orvos jött hozzám. Borzasztó éjszakát töltöttem.' Másnap már kissé összeszedvén magam, s komfortáblira ülve az Űr koporsóját látogattam meg, mely itt valóságos vi- rágözönben és gyertyák mécsek tengere között volt elhelyezve a főbb templomokban.

N.-Szombaton még láttam egy szokatlan jelenetet a midőn a város minden részében papok szaladgálnak, oldalukon ministráns gyerek a szentelt vizet tartó üsttel s beszentelik a házakat, tűzhelyeket a feltámadás nagy napjára készülve.

Husvét vasárnapján még bármi gyengén voltam is, betekintettem a Péter templomba, metyben világ minden részéből ide jött óriási közönség volt.

Szerdán este visszautaztam miután a Pantheon- ban Viktor Ernáiméi koszorú özönnel borított sírját, annak égig érő fekete falait, a Trajan oszlopot s annak a földből kiásott romhalmazát Antonius császár Colonna Antoninát meglátogattam.

Vissza jöttem tehát Rómából a nélkül, hogy pápát láttam volna, de nem rajtam múlt s elmondhatom Ovidiussal.

Vadé, séd inoultus, qualem decet exulis esse, in felix habitum temporis lmius habe.