Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-04-25 / 17. szám
VIII. évfolyam. 3/7. szám. HELYI S Előfizetési ára : évnegyedre ......................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssé'. Egyes szám ara : Ifi kr Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) I VIDÉKI ÉRDEK Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora...................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bér men teilen leveleket nem fogadunk el. Húsvéti gondolatok. Mély bölcsesség rejlik az egyház amaz intézkedéseiben, hogy vallási ünnepeit a természet egy-egy forduló pontjával hozza kapcsolatba. így az emberinem megváltásának ünnepe, a természetnek a tél bilincseiből való felszabadulásával, a tavasz kezdetével esik össze, mintegy példázva a lélek halhatatlanságát, a feltámadást. A husvét a reménynek a halál legyőzésének ünnepe. Az általa ünnepelt eredmények emlékében benne van az emberiség egész története. Benne van az eszme küzdelme, legyőze- tése, uj életre támadása és győzelme. Benne mind az, a mi nemes és magasztos az emberben. Vallás és természet együtt ünnepelnek e napokban. A feltámadás szózata leng az egyházak boltozatos ivei alól, az anya természet szabad öléből. Nincs halál hanem örök élet. Meg van törve a koporsó fullánkja. És ha néha el-el kell keserednünk a világi dolgok múlandóságán s az élet sanyarúságai közt lemondás száll sziveinkbe : e napon örömre gerjed szivünk, s megtanuljuk hinni, hogy feltámadunk. A telet tavasz váltja fel, a virág elhal s uj életre ébred a sirok porából illatos fű zöldül — mért ne volna tehát az emberiségnek is újjá ébredése ? Örvend lelkünk, hogy városunk életében is a feltámadás hajnalát üdvözölhetjük; s városunk hanyatlása, a tétlenség és közöny helyett, melyet annyiszor kelle ostromolnunk, már másod Ízben Írhatunk haladásról. Alig két év előtt irtuk még, hogy városunk csak úgy fog uj életre ébredni, ha polgáraink közegyetértéssel és akarattal, az önérdeket a közérdek előtt háttérbe szorítva munkálkodnak városunk jövőjén s igy lesznek városunk megváltóivá. Még rövid két éve csak hogy panasz és ismét csak panasz volt toliunk hegyén, de már a múlt évben, a föltámadás ünnepén örömmel üdvözöltük a nemesebben gondolkozók megindult harczát a haladás érdekében. A múlt év mintegy forduló pontot képezett városunk életében, s a haladásért való lelkesedés, a tettek mezejére lépett. Sülyedésnek indult városunk megmentésére több irányban megindult a mozgalom, mely ösvényen ha napról-napra, nem csüggedve s a legderekabbak fáradságára és küzdelmére méltóan haladunk, remélhetjük városunk föltámadását. Nehéz a feladat, de ha vállvetve nem szűnő lelkesedéssel működünk, a hosszú évek hanyatlása és kinszenvedése után, városunk derengő hajnala után verő fényes napra is lehet reményünk. A tétlenség és közöny jege meg van törve, rajtunk a sor, hogy a megkezdett müvet diadalra juttassuk, hogy utódaink előtt büszkén mondhassuk, megtettünk mindent a mit tőlünk városunk jól felfogott érdekei követeltek. Papságunk, képviselőtestületünk, városi hatóságunk, társas egyleteink, polgárságunk karöltve igyekeznek a haladást elősegíteni, s igy a mindenütt és közakarattal működő haladás, megerősít azon reményünkben, hogy „él még a sir felett is egy remény“ — s városunknak is lesz feltámadása. Adja Isten ! .Az árvák piros tojása. — Húsvéti czikk. — 400 árvának a szülei imádkoznak fent az égben gyermekeik második szüleiért. 400 árva imádkozik naponként azokért, a kik elhagyatottságukból kiragadták őket és belőlük a hazának hasznos honleányokat neveltek. 400 talán a nyomorból, talán a bűnből, a bizonytalan szomorú jövőből megmaradt lélek. Boldogító öntudat. Egész csendben zajtalanul tartotta meg nem rég a magyar gazdaasszonyok országos egyesülete fennállásának 25-dik évfordulóját. Minden zajt, külső pompát kerülve, senki se tudott felőle, csak az egylet tagjai és árvái. Az egész ünnepély abból állott, hogy az árvákat a hitvallásuknak megfelelő templomokba vezették isteni tiszteletre, onnan visszaérkezve, már a választmányi tagok várták őket élükön az elnöknövel: Damjanich János szabadsághős fenkölt szellemű özvegyével és az árvák nemtőjével. Az árváknak megmagyarázták a nap jelentőségét, az után egy pár alkalmi dalt énekeltettek el velők, ezt a rendesnél gazdagabb ebéd követte és az ünnepély be volt fejezve, ez az igazi ünnepély, melyet az égből 400 elköltözött anya áldó szemei néztek. Mayer György ur, az egyesület derék titkára, ezen ünnepély alkalmából rövid vonásokban megírta az egyesület 25 éves történetét. Eöböl kitűnik, hogy az egyesület intézetében fennállása óta 400 árva nyert felvételt, kikből egytől egyig a társadalom hasznos tagjai lettek. Jelenleg is 103 növendék élvezi az áldásdus működésű egyesület jótékonyságát az ország minden vidékéről és az intézetben a háztartási teendők mellett még szabás, varrás és különféle kézimunkák készítésével is foglalkoznak. Megindító az évi jelentés következő passusa: „Az egész választmány őszinte fajdalmának ad kifejezést a fölött, hogy az árvaházba való felvételért könyörgő árvák néha oly tömegesen jelentkeznek, a j megüresedett helyek száma pedig aránytalanul oly I csekély, hogy nem ritkán vérző szívvel kell visszautasítani oly segélytelen árvákat is, kik az egylet Á.VAGZI KÖZLÖNY'' TÁRCZÁJA. Húsvétra. Örülj ok szív s dobogj ma lángolón ! lm földerült az üdvnek hajnala, Elmúlt az éj, a nap dicsőn ragyog Alleluja ! Urunk feltámada. Megszűnt e nap’ a zord halálnak éje, Föltűnt az üdv, öröklét szent reménye. . . . A rút ármány és hitvány cselszövény A Megváltót keresztre hurczolá, De czéltalan . . . mert új életre kelt. Amint ő ezt előre jósolá. Megszűnt tehát a zord halálnak éje, . . . S föltűnt az üdv, öröklét szent reménye. Beteljesült, mit hőn, epedve várt Négy ezred évig annyi sok kebel . . . Nincs már a szíven földi rabbilincs, Ismét magasra tör. az égre fel . . . Megszűnt e nap’ a zord halálnak éje, Föltűnt az üdv, öröklét szent reménye. Föltámadunk mi is a nagy napon, Nem lesz a rög örök nyugvóhelyünk, Elporladunk, de feltámaszt a hit, S az égben egy dicsőbb hazát lelünk; Mivel megszűnt a zord halálnak éje, S föltűnt az üdv, öröklét szent reménye! Varázséji Béla. „F e I t á m a d o 11.“ — Húsvéti történet. — írta: Parittya. A „ Budapesti llirlap“ szemes és szellemes tárcza- irója e hóban tett egy kirándulást Lengyelország szi ve, az Öreg Krakkó felé. Le is irt sok minden nevezetes dolgot, de az én kis történetkém kikerülte százszemü figyelmét. — Persze, nem ismeri azt az öreg urat, a ki ön magáról mesélte ezt a húsvéti történetet. I. A hol a Vág nem Vág többé, hanem még csak Árva nevet visel, egy szűk völgy visz fel a magas kárpátok élére. Onnan töredezett ezüst csikók futnak két felé a völgynek tartva innen is, túl is, A napos oldalon Árva csermely, a havas oldalon Skawa patak a nevök. A választó hegygerincz ha jól tudom Babia- Gura nevet visel s állandó bámulója a Beszkideknek, mert folyton őket látja maga előtt. Ez óriási bámészkodással nem sokat törődik a kis Skawa, hanem csörteti fodros tajtékjait sziklákba vájt medrében egyenesen a kies katlanban meghu zódó csöndes falucska Bratenszk felé. Ó tudja miért. Talán fáj neki, hogy minden porczikáját külön- külön, ezer darabra törve lehet csak tova hurczolnia, vagy valami kimondliatlan vágy vonja az úri lak kertje alá, hogy annyira csörtet s olyan rohamosan siet odafelé ? Honnan tudnám én azt. De abban valódi gyönyöröm találom, a mint észreveszem, mint kígyózik, bujkál lassú suhogással a pázsitos völgy ligetei között. Egyre csendesebben, mintha lopva menne, közeleg a kastély mögötti berekhez. Itt már nem is folyik, mintha nem is élne, mozogni sem látszik. Tarajos fodorai tükörré simultak s kristály viszfényéből nefelejts nevet ránk s ibolya kékellik. — Egy megfordított ég, hol a menybolt fénylik s a csillagok kékek. Ügy találta legalább Szaniszló, a fiatal vadász, a ki a külső parton egy cser mögül bámult a patakba s onnan nem csak nefelejtsek és ibolyák, de még más valami is nevetett felé. () legalább úgy vette, hogy ő felé mosolyg. Szegény balga ember ! O csak vadász, de a szép Anucza Bratenski Iboloffnak, a földes urnák a leánya; a ki nem tehet arról, hogy Szaniszló szép fin, de csak erdész s ő maga szép leány, de apja a büszke Iboloff’, egy a Don mellékről ideszármazott bojár, a ki az embereket erszény vagy korona szerint mérlegeli. Hanem hát a büszke nemes ur reggeli 6 órakor még javában alszik s nem is sejti, hogy kék szemű Anucza leánya a harmatos fűben ibolyákat keres. A kelő nap első sugara a „Babia Gura“ havas ormán veszti melegét, de fénye annál élesebb s nagyobb, mire a liget homályáig ér le. Ezt a melegtelen, de éltető fényt mámoritó illatárral fogadja a kimes gyepszőnyeg s tudni sem látszik, hogy a szép Anucza apró czipő sarkai himlőhelyessé tapodják mosolygó arcza bársonyát, — s hogy a pusztításban a leányka nyomába futkosó b a r i k a apró fogacskái erélyes segítség. A patak partján a rendes pihenő hely. Ma is oda mennek. Anucza ölébe veszi bárán-ykáját. Szép fehér kis jószág. Oly jól illik annak az a piros szalag selymes nyaka körül, végén csöngetyüvel. — Piczi kacséival tép Anucza füvet s abból kinálgatja. „Csak papálj, bankám, aranyos állatom. Látod, utoljára nagyon jól kell laknod, hogy kövér áldozat légy a Jézuskának. Tudod, husvét van ma. — Ilyenkor úgy illik, hogy a kis barika kövér bárány legyen !“ A barika csak néz s egész türelemmel hagyja a nyakára tenni a koszorút, mit sajátkezüleg font kicsiny úrnője. Hanem a hogy nagyon magához ölelte, megunta a tréfát s egy ferde ugrással úrnője öléből átszökik a vizen. De biz partot nem ért s behullott a vízbe. Volt sirás. Anucza szemeiből csak úgy peregtek a könyek, a mint látta göndör arany barikáját szörnyen lubiczkolni. — Már utánna akart ő maga is szökni, s ime eg}^ perez alatt előtte a fűben rázkódik vidáman s a kicsiny csengetyű egész nótát csin- gilingiz neki. ÍSzaniszló fogta ki. Szép ifjú ember volt,^ barna bajuszkával és ábrándos szemekkel. — Ott állt levett kalappal. — Anucza hálatelt tekintetet vetett rá, űzetve egy hirtelen jött sugallat által, köszönet helyett a nyakába ugrott és megcsókolta.
