Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-02-21 / 8. szám
nem bocsátkoznak vele üzleti viszonyba, és általában oly megvetésben részesítik, hogy annak aztán nincsen maradása. Nem ritka eset, hogy az illető öngyilkossá lesz. Azt azután még csak részvét sem kiséri a sirba. Nálunk — fájdalom — a szegény embert ritkán rehabilitálja a társadalom. Ha nincs pénze, hogy költséges pert inditson, akkor aztán rajta marad a gyanúsítás, a rágalom sara s akár el legyen temetve. Páriája lesz a társadalomnak. Az a kárhozatos elv uralkodik, hogy a sértett becsületet nem a törvény elé kell vinni, hanem a testtel kell azt megvédeni, s véres elégtételt kérni. Ha aztán elesik — akkor a farizeusi társadalom feljajdul a részvéttől, hanem a rágalom az nem lett eloszolva. Ilyen a mi humánus társadalmunk a sértett becsület védelmében. Színház, művészet. Szombaton, február 13-án „Fatinicza“ nagy operette 3 felvonásban. A czimszerepben Nagy Linda asszony brillírozott gyönyörű énekszámjaival. Perez el Mari Lydiája, noha kifejlett koloraturát kíván, elismerést érdemel. Pesti I. Lajos Kancsu- koftot sikerült karikatúra-maszkban játszta. L o- rándy (Golz Julián) úgy énekelt, a mint azt egy szép és jó hanggal rendelkező tanult énekestől várhatni és elevenen, iigjmsen s kedélyesen játszott. Kitűntek még Aranyossy (Izett pasa), A n d- rássy (Andrejvitsch kapitány), Abafy (Dimitro- vitsch őrmester) stb. Általában az egész előadás sikerült s a szép számú közönség élvezettel nézte és hallgatta végig. Kedden, február 16-án, — az összes vidéki szin- padokat megelőzve, — Beniczkyné Bajza Lenke 4 felvonásos színmüve „R h e a grófnő“ adatott. Ha a fővárosi kritika nem annyira udvarias a darab, azaz hogy az írónő irányában, Pesti úr aligha kívánta volna megelőzni az összes vidéki színpadokat. S ha nem előzi meg, nem vesztett volna vele ő sem, a közönség sem. Bár a szerepek mind jó kezekben voltak : Harányi Aranyossy, Rhea Raj z- né. Helén B orossné. • László A n d r á s s y, Za- i Tandy ÁB n r o s é s otL n 1 ' ■ £aJ--' fogással, a legjobb akarattal s igyekezettel játszott, — nem az előadás, mert egy-két jelenetben Raizné művészi játékát a közönség megtapsolta, hanem a a darab a közönséget hidegen hagyta, épen úgy, mint Arányiné, ki pedig az élvezetek idején túl levő, a fiatal szivek szerelmére irigy Rumpelsburg Elsa bárónőt nagyon találó természetes vonásokkal alakította s az ellenszenves, kiállhatatlan vénasszony egyéniségét e szerepben teljesen kidomborította. Kö zönség kevés-számmal volt jelen. Szerdán, február 17-én Andrássy M. jutalomjátékául „Egy magyar huszár - káplár B é c s b e n“ czimű 5 felvonásos életkép került színre. Andrássy, ki egyike a társulat legjobb erőinek, mindenesetre megérdemelte a nagy közönséget s megérdemelte a tapsokat is, miket a czimszerepben aratott. Minden izében tős-gyökeres huszár káplár volt kitünően játszott s dalait jól énekelte. Kitűntek még Borossné (Zsuzsi), Nagy Linda (Teréz), A r a- nyossy (Lampel Godfried), Boross (Roderich), S z e p e s y Paula (Paulin), Lorándy (Baumann) és Dobocsányi (Vendelin) ki kuplékat is énekelt — a karzatnak. Jól tenné Aranyossy ur, mint rendező ha máskor Dobocsányi ur koupléinak szövegét elolvasná. Jó Ízléséről föltesszük, hogy olyan félreérthetetlen dolgokat nem engedne a színpadon elénekelni. Csütörtökön, február hó 18-án az „Önkéntes tűzoltó-egylet“ pénztára javára „A piros bugyel- láris“ népszinmü adatott. Nagy Linda asszonynak Zsófi igen jó szerepe. Szépen énekelt dalait és eleven játékát a közönség zajosan tapsolta. A r a- nyossy a birót. Andrássy Csillag Pált, Do- b o c s á n y i Petákot, K o n c z Kósza Gyurkát, M a- k a y n é a czigány asszonyt sikerültén játszották. A többi szerep is jó kezekben volt. Az előadást megelőzőleg az önkénytes tűzoltók, a mint a veszélynél mentésre készen állnak, egy igen sikerült képletet mutattak be, a mit a közönség szintén megtapsolt. Az előadás tiszta jövedelmének fele 2 frt 35 kr., a mit egy kissé szégyenkezve és sajnálattal írunk ki, mert csak magát a jótékony czélt tekintve is, a közönség részéről több áldozatkészséget, illetőleg a jelenvoltnál sokkal nagyobb közönséget várhattunk és reméltünk. s. — s. Báli forgácsok. Egyik rendező így szól a többiekhez : — Uraim a lila a jelszó. — Ki az a lila? kérdezik. — Ott tánczol ni! — Hiszen az már mama ! — Hozzá meg ... — Csitt te! — De hát miért tancáoltassuk annyira / — Mert különben holnap nem lesz vacsora! — Akkor hát szakadj frakk! Gyerünk uraim ! * * — Hát Pártái ur miért nem jött el,? kérdezi az aranyos llermin nagysám Aladárt. — Sürgönyt kapott. El kellett rögtön utaznia nagybátyjához. — Legyenek azért nagysádtok nyugodtak, vágott közbe Laczi, mint látom képviseltette magát. — Hát ennek meg már ki kotyogta el, hogy a nadrágjában vagyok itt? * * * — 12 kosarat kaptam már eddig szünóra előtt, gondold csak ! — Mit csinálsz aztán ennyivel. — Jó lesz befűteni velők otthon, úgy sincs már egy hete fám. Ezek a hamis kis leányok mindent ki tudnak! * * * — Nézd a! ott van Szidi, nincs tánezosa menj hozzá, tudom nem ad kosarat! — Olyan okos barátom én is vagyok! — No hiszen ha még ez is kosarat adna, isten ucscse udvarolnék neki halálig ! * * * — Szálikám itt lenéznek bennünket nagyon, hiszen ezek csupa antiszemiták! mondta a férj nejéhez. — Rá se hederitsd Maxi. Tegyél úgy mintha a legdöhösebb katholikus lennél. Szünórakor pedig egyél azért is malaczot, nehogy az higyjék, hogy zsidó vagy ! * * * Egy bálon alig volt 16 tánezosnő oly „kártékony“ ezéluan ütött ki a mulatság. — Hm pajtás ? kérdezi az egyik rendező. — Ah ! haza megyek J — Kár ilyen korán ? — Mit csináljak okosabbat mikor már minden leánynyal tánczoltam. — Várj még egy keveset. — Mért? Hogy veletek is tánczoljak? * * * — Micsoda hát már te is elmész a szünóra előtt ? — Nem maradhatunk tovább, a szünóra után La. czi komám is akar tánczolni. Tudom otthon türelmetlenül vár már reám. * * * — Ejnye de későn jöttél barátom ! Még csak a csárdás van hátra a szünóra előtt. — Mit tehetek róla, ha nem jött előbb haza a Muki. — Azám ni ! mintha csak te rád szabták volna ezt a frakkot. * :» * “— .N L- lit;v-■ i i'iovL., c_';i h " ---f!-o--3r 1- r\ \. és ezt le kell dolgoznom, ha törik szakad azzal a fehér ruhás donnával, csupa tiszteletből. Tudod az apja protektorom. — Hat lépéssel járd, hogy előbb készen légy vele. * * * — Már a negyedik mama jött hozzám a hölgy derék házmesterné derék gondozásának — életben maradt. A perez, melyben anyává volt válandó, mindinkább közeledett. Kifogyva mindenből erőtlensége folytán képtelen lévén a munkára, kénytelen volt a házmesterné tanácsát követve, felkeresni csábitóját, hogy irgalmat kolduljon nem magáért, hanem gyermekéért. Nem bocsáták őt be. A szolga egy borítékkal tért vissza gazdája szobájából, mit a leánykának megvető mosolylyal nyújtott át. Esztike undorral dobá el a borítékot és eltán- torgott. De erőtlen lábai nem bírták őt messzire és az utczára leérve, csak hamar összerogyott. Midőn magához tért, fényesen bútorozott hálószobában találta magát. A lakás ura gondosan ápoltató őt, dajkát fogadott gyermekének, és e határtalan nagylelkűségéért a leányka felgyógyulta után mindössze is csak annyit kérdezett tőle, hogy — akar-e kedvesévé válni, vagy jobbnak találja-e fiacskájával együtt, a főváros nyomorában elveszni. Az anyai érzet és az egyszer megizlelt nyomortól való félelem diadalmaskodott az erény a becsület szava fölött. A gyermek meghalt. A nagy úr is keresett magának más szeretőt. És Esztike — megundorodva a világtól és önmagától — követte példáját. Szánjátok őt! Megérdemli szegény. És vele együtt megérdemli talán a társadalom ama számkiüzötteinek nagyobb része, kikre ti oly mély megvetéssel szoktatok lenézni, ha esténkint végig sétáltok Budapest legélénkebb sétányain. Levéltöredék.---------Emlékszik még? Akkor is ilyen szép csillagos nyári este volt és a sziget fái úgy susogtak, úgy sóhajtoztak és maga karját karomba fűzte és szemembe mosolygott szép mélázó szemeivel. Én úgy emlékszem. Az est harangszó bánatosan tété szemeit Esztike üde arczán, ha szerét ejtheté, hogy közelébe jusson. Borosa csakhamar észre vette ezen mellőztetést és fel forrt benne a méreg. Volt is szegény Esztikének kínja, sőt gyakran annyira ment a szegény mostoha, hogy a vendégnek kellett közbe lépnie, hogy meg mentse a leánykát, a meg nem érdemelt üldözéstől. Igaz, hogy Esztike vajmi keveset nyert e közbelépéssel, mert mostohája annál inkább kitölté rajta bosszúját, ha a vendéget kötelessége elszólitá a háztól, de ő mind ;a mellett hálával viseltétek védője iránt, sőt a hálába oly érzelem is vegyült, melyről képtelen volt magának számot adni. Nem akarót* az olvasót a keletkező szerelemnek es a csábitó hitegetéseknek ecsetelésével untatni. Csak annyit említek meg, hogy néhány hét múlva a fővárosban, egy csinosan bútorozott kis szobában találjuk Esztikét. Mindennapi történet! A lány hisz az örök boldogsággal kecsegtető esküknek és Ígéreteknek, és ott hagyja a szülei hajlékot, hogy kövesse azt, a kit romlatlan kedélyének egész ős erejével, tapasztalatlan szivének lángoló szenvedélyével szeret. Néhány hónapig zavaratlan boldogság, melyben minden szó ölelésbe, csókba fullad, melyben minden érzés szilaj boszorkány-tánezot jár, — fokonkénti elhidegülés, za vart mentegetőzések, végre az összekelés obiigát akadályainak elsorolása, a rövid időre való elválás kényszerűségének fejtegetése, újabb Ígéretek és eskük a minél előbbi visszatérésre. Szegény Esztike egyedül maradt. De ő még mindig bízott és remélt. Kicsiny szobájába zárkózva elábrándozott azon boldog időről, melyben a forrón szeretett férfi, legyőzve, a boldogságok útjában álló akadályokat visszatér, hogy aztán örökké éljenek együtt . . . Oh ha a légvárak építéséből meg lehetne élni, akkor Esztike nem sokára dúsgazdaggá leendett volna, de igy azon csekély összeget, melyet kedvese eltávozásakor át adott neki. csak hamar fel emészté a drága lakbér, a — habár nagyon is egyszerű — étkezés, — egyszerre csak beköszöntő félben volt a nyomor, és Dezsőről, a várva várt kedvesről, még mindig nem érkezett hir. De azért Esztike angyali szivéhez csak nem fért a gyanúnak árnya sem. Szilárdul bízott benne, hogy Dezső nem sokára visszatér és vele a kicsiny hajlékba a jólét és a boldogság ; hogyan is kételkedett volna csak egy perczig is, mikor elválásuk alkalmával pirulva súgta meg Dezsőnek azon édes titkot, mely neki — ha a becsületnek végső szikrája is ki nem hamvadt szivében — szent kötelességévé teszi, mi- lőbb visszaadni a leánykának elrabiott becsületét. Addig pedig dolgozni fog szorgalmasan, hogy megélhessen, hiszen boldogult jó anyja megtanító őt mindennemű kézimunkám. A jószivü házmesterné — kihez kérésével fordult — szerzett is neki nem sokára munkát egy színésznőnél. A munka fölötte sok, a munkadij aránytalanul csekély volt, és neki alig egy-két forintja még. Éjjelnappal dolgozott szakadatlanul, mert jól tudá, hogy nem csak magáért kell dolgoznia, hanem azon ártatlanért is, kit szive alatt hordoz. A munka elkészült. Esztike sietett vele a színésznőhöz. () nagyságának ép vendége volt; egy perczig habozott tehát, midőn a komorna jelenté, hogy a varróleány vár künn, — ejh de ki fogná magát egy szegény varróleány kedvéért feszélyezni ! Bocsásd őt be 1 Esztike belépett. A látvány, mely szemei elé tárult, borzadálylyal tölté el ártatlan lelkét. Ó nagy sága előkelő hanyagsággal terült el a kereveten, és lábainál ült, karját a hölgy karcsú dereka köré fonva — Dezső. A lányka nem csinált „jelenetet.“ Gépiesen vette a pénzt, melyet a színésznő átadott és távozott. Két hétig feküdt forró lázban élet és halál közt, de végre diadalmaskodott az ifjú életerő, és Esztike — hála a
