Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-12-12 / 50. szám
zott jövedelmek soha be nem folytak, s a bevételi hiánylatot utczáinkon gazdálkodta meg a hatóság. Az a 15000—16000 frt pedig a mit a pénzügyi bizottság előirányoz, biztosan befolyó jövedelem és csaknem negyvenszerese az eddigi tényleges évi kövezési kiadásnak. így is azonban hosszú évek munkájára és erős elhatározására lesz szükség, hogy a város legalább fővonalain csatornáztassék és utczái szabályoztas- sanak. Épp ezért előre átgondolt tervvel lásson a közgyűlés munkájához. Mert más varosok rendezése és mai virágzó külseje is nem egy nap, nem egy év, hanem egész nemzedékek vállvetett munkájának volt eredménye. Rajtunk áll, hogy ezt az eredményt már most előre biztosítsuk mi is városunknak. Nem kell hozzá csak erős elhatározás arra, hogy tovább fizetjük egyelőre a 407o-os pótadót, melybe már beletörődtünk, mert szomszédos faluinknak sem sokkal kisebb a községi pótadója — s az igy évente felmaradó 15 — 16000 fi tot csak is városunk utczáira fogjuk nehány év alatt elköl- j teni. Akkor 5 —6 év múltán annyira fog különbözni Vácz város külsője a régi képétől, mint mai pénzügyi helyzete a régitől. Hisz emlékezzünk csak kissé a régiekre, vagy is 7 —8 évvel ezelőttiekre. Hogy állott akkor Vácz városa. Pénztárai üresek, hivatalnokai fizetetlenek, kik fizetési nyugtáikkal jószivü emberbarátokhoz voltak kénytelen házallani egy kis előlegért. A tanítók fizetése elmaradva úgy, hogy a tanfelügyelőnek karhatalommal kelle minden egyes havi járandóságot behajtani. Az uradalom az évek óta elmaradt bért végrehajtotta, s ez általános pusztulás őrvénye nyomtalanul benyelte a 23000 frtos hadi kárpótlás ösz- szegét, melyet 1877-ben kapott a kormánytól a város. Az árvatár, letét, kórház pénztárait a város hitelekkel már mind kimerítette s fizetés képtelennekké tette : ezerekre ment csak az adóhátraléka. És ha akkor lapunk felemelte szavát a város jövője érdekében, s kimondta a pénzügyi reformok programmját, melyek igaz, hogy évek múltán, de mai napig mind megvalósitvák; a csüggedők kétkedve rázták fejüket, kétségbe estek a jövő felett, s a nagy községet emlegették. De ebben se biztak, mert csak pár ezer forint lett volna a megtakarítás.^ Mi volt ez a hiánylatok akkorra özönében? És ha akkor — füzzük tovább — azt jósolta volna valaki, hogy lesz még idő midőn a város pénzügyei rendezve lesznek s alig pár év múltán 15000 —16000 forint fog jutni a város szépítésére, meg kövezésére. Nem azt mondták-e volna — rá, hogy az álmok álmodója, de nem komoly számitó, s jövendöl- getéseit az eszeveszettség nagyítása sugallja. És most? Mindaz bekövetkezett. Ha ma azt mondjuk, hogy rövidebb, idő alatt, mint a árthat, nem lehet tudni mikor szorulunk egyikre vagy a másikra. Nincsen párja a mamai dicséretnek. Olyan finom és ügyes módon dicséri leányát, olyan képpel és hangon, mintha dorgálná. Ilyenkor lehetetlen megakasztani azt a lágy beszédmodort, mely megszaki tás nélkül fűzi egymás végébe a szókat. Megdorgálja Ferikét, hogy nem akar sétálni menni, folytonosan sürög, forog és dolgozik, pedig mily szüksége volna egy kis friss levegőre. Elrontja szép szemeit azzal az utálatos kézimunkával, egyszer megteszi haragjában, hogy kiveszi a kezéből és kidobja az ablakon. És hányszor megmondta már neki, hogy adja vissza Berta és Juczi látogatásait, de ez a szófogadatlan leány inkább idehaza ül és olvas. Megfogadta, hogy ha nem tud a dolgon segiteni, bepanaszolja a papánál. Es nem képes eleget csodálkozni, hogy őt, a | boldogtalan mamát, a világ legboldogabb mamájának tekintik. Most pedig nézzük egy perezre a háztartást. Előkelő, nagy házat visz, elegánczia komfort benn a házban, fény és pompa künn az utczán. Helyesen cselekszik. Mert végre is, mi a család és különösen a mama rendeltetése? Jól és gazdagon adni férjhez a leányokat. Ez pedig csak úgy sikerül, ha elragadtatásra, bámulatra birjuk a fiatal embert. Oda szép lakas,^ finom bútorzat, jó konyha, és elegáns szalon szükséges, és mindez csak nagy pénzből telik. A mennyit a szegény öreg keres, annyi el is fogy. Mellesleg mondom: a felelősség csak a fiatal urakat terheli, ők igy kívánják. Nem a komoly mama birja tetszésüket, hanem az élezés, sima modorú, kiről néha azt állítják, hogy még most is többet ér a leányánál. Szemüket nem a szegény leány természetes és mesterkéletlen fellépése és mozgása köti le, szivüket nem az őszinte gondolat egyszerű nyilatkozata nyeri meg, hanem a kaczér mosoly sokat igérő sugara. A mily igazságtalan, ép oly igaz: legszebb és legkellemesebb diáinkat, oly órákat, melyekre mindig örömmel és élvezettel tekintünk vissza, a kaezéroknak köszönhetjük; életünk leg- I mennyi alatt pénzügyeink meggyógyultak s lapunk jóslata teljesült. Vácznak lesznek rendezett utczái, a bűzös kifolyások helyett rendszeresen épített csatornái, keréktörő s tyúkszem nevelő kövezete helyett koczkaköves burkolata — úgy az nem ábránd többé, de a papiron kétszer kettő módjára kiszámítható valóság, melyhez nem kell más mint egy kis akarat, tervszerű munka s annak a forrásnak a mit a sors kezünkbe adott okos felhasználása. És az a városi közgyűlés, mely a bukás útvesztőjéből, oly szerencsésen vezette szilárd örvényre a város pénzügyét, lehetetlen, hogy más véleményben legyen, mint a mit a dolgok természetes fejlődése elébe szab. Lehetetlen, hogy a maradás elveit hirdetné akkor, mikor a haladás zászlaja a város pénzügyei rendezésével legszebb diadalát aratta. Épp ezért, a mint lapunk évekkel ezelőtt a város pénzügyei rendezésének programmját irta egy megújuló évfolyam kezdetén lobogójára, ma ismét Vácz város utczái- nak rendezését ajánlja a város minden lelkes polgára figyelmébe. Meg lesz csak akarjuk. Vezessen az a szellem továbbra is, mely eddigi sikereinkre vezetett. Városi közgyűlés. Városi képviselőtestületünk a múlt vasárnapon tartá meg ez évben utolsó előtti közgyűlését. Fontos és a városi háztartásra nem csekély jelentőséggel biró ügyeket intézett el rövid egy pár óra alatt; a mi azt a benyomást gyakorolta az objektiv hallgatóra, hogy lehet mi nálunk is csendesebb vérmérséklettel, nyugodt leikül ette l és komoly higgadtsággal nagyon sokat tenni közügyeink érdekében anélkül, hogy ezáltal bármely képviselőnknek akár csak hajaszála görbülne, vagy százszoros epekiömléssel egészsége veszélyeztetnék. A napi rendre kitűzött tárgyak közül első helyen állt a pénzügyi és gazdasági bizottságoknak a már házilag kezeltetni elhatározott fogyasztási adó kezelési módozatai és a kezelés tervezete tárgyában beadott véleményes jelentése. A bizottságok propozicziói, tett javaslatai csekély módosítással egész terjedelműkben elfogadtattak. Ezek szerint a fogyasztási adó 1887-ik évi január hó 1-től kezdőleg: addig is, mig a végleges szervezési munkálatok befejeztethetnének és az ügymenet teljesen megállapitathatnék, egy a képviselőtestület kebeléből kiküldött három tagú bizottság közvetlen ellenőrzése alá helyeztetett. Ezen bizottság kötelessége lesz folytonos figyelemmel kisérni az adó behajtását, annak rendeltetése helyére: a városi közpénztárba való beszolgáltatását s egyátalában az egész ügy- menetet ellenőrizni, figyelemmel kisérni, hetenkint legalább egyszer ülést tartani, észleleteit, tapasztalatait s az elért eredményeket jegyzőköny vbe foglalni s jelentését a főfelügyelettel továbbra is megbízott pénzügyi és gazdasági bizottságoknak megtenni , melyek ismét jelentésüket évnegyedenkint utólagosan, sőt ha az adóbehajtást illetőleg időközben észleltet- nének kedvezőtlen eredmények, évnegyedközben is azonnal a szükségeseknek mutatkozható intézkedések megtétele végett a közgyűlésnek beadni. A pénzügyi és gazdasági bizottságok fogadják boldogabb pillanatai a kaczérság csillogó fénye mellett folytak le. Ha e rajz teljessége érdekében mellesleg fiatalságunkkal is foglalkozom, úgy ez a tárgy viszonylagossága folytán történik: a mamák kedvéért, ügyességük, életrevalóságuk kiemellietése és megvilágítása érdekében. Tudják-e önök, hogy vélekedik e fiatalság a házasságiul? Úgy hiszem, elegendő lesz konstatálni, hogy ők nem tudnak felemelkedni a röghöz tapadt anyagiasság, az utálatos kétszer kettő századának szelleme fölé. E hálátlanok a faképnél hagyták az athéni gondolkozás nemességét, ott hagyták a sevillai nézetek boldogitó melegségét, hogy a manchesteri elvek zsoldjába álljanak. É ferde elvek és nézetek birtokában, ebben az állapotban, mely állapotoknak még melléknevet keríteni is nehéz feladat, ismerkednek a mamával és kedves leányaival. A szalon parketjén, vagy a bálterem valamelyik szegletében, az mellékes dolog. Lassan, minden nagyobb rázkódtatás nélkül, a természet nagyszerű és csodálatos átalakulásainak mintája szerint, mely átalakulásoknál az ember alig veszi észre a régi ruha mellőzését és az újnak fel- öltését, megy végbe a nézet — a lélekcsere. Mily bámulatos ügyességgel vezeti be a mama a kon verzál ást. Ismerve a konverzáczió legigézőbb tárgyát és legvonzóbb árnyalatát, a fiatal emberről magáról beszél. Ez az illetőre nézve a legérdekesebb thema ; ez által legkönnyebben nyerhető meg. Hová jár, ki a társasága, mit csinál egész áldott nap, hol 1 ölti az estét? A mama hol hízelgő, hol pikáns. Egész regényessé teszi a házasulandó fiút. Kezdi hinni, hogy az egész világ vele foglalkozik. Felfogja eddigi ügyetlenségét és szemrehányással illeti önmagát, hogy miért is rejtegette eddigelé is véka alá a tudományát. Érlelődik benne a meggyőződés, hogy egyedül ez a család képes őt megérteni, csak ezek képesek őt valódi értéke Szerint megbecsülni. Leghívebb tanácsadójára bízza magát: a hiúságra. Milyen értelmes asszony ez a mama, milyen kedves terem tések ezek a nővérek, milyen békés jóravaló, ember a papa, ez az egyenes karakter, ez a kedélyes öreg fel, alkalmazzák és esetleg bocsájtják el az ellenőrző bizottság meghallgatásával az ideiglenes minőségben alkalmazandó könyvelőt és a 40 —40 frt havi átalánynyal javadalmazandó három borbiztost; a kik működésűket már f. évi deczember hó 15-én megkezdik. (Nem lenne elég talán 30 frt, mikor egyetemet végzett joggyakornokoknak is meg kell elégedni 30 írttal, s mikor rendőrbiztosainknak sincs több havi 40 frt fizetésnél.) A szervezési munkálatok teljes befejezéséig és életbeléptethetéseig: a naponkint befolyandó fogyasztási adópénzeket a városi közgyám szedi be, a ki köteles minden nap, azaz napi pénzkészletét a városi közpénztárnoknak letétképen beszolgáltatni és átadni, miből világos, hogy a városi közgyám képezi az átmeneti kapcsot a magában véve önálló hatáskörrel felruházott fogyasztási adó házi kezelősége. a városi közpénztár és tanács között, mennyiben a városi polgármester és adóügyi tanácsnok felelőssége, ellenőrzési jogai és kötelességei csak a közpénztárba már tényleg beszolgáltatott készpénzkészletre nézve terjesztetett ki, mindaddig a felelősség erkölcsi súlyát a bizottságok maguknak tartván fenn és magukra vállalván. Ezzel, ha még megemiitjük azt is, hogy az ellenőrzési ’bizottságba Dr. Csányi János elnöklete alatt : Witt Manó és Lenesé Sándor képviselők választattak be, a fogyasztási adó kezelés ügye egyelőre elintézést nyert. Tárgyaltatott a városi tanácsnak a sörregále, a közönséges vizi jármüveken fel- és leadott áruk utáni kövezetvám, napi piaczi, országos és hetivásári helypénz szedési jogok bérletére vonatkozó szerződések tárgyában tett az iránti jelentése, melyből kitűnt, hogy az árverési feltételek értelmében kiállított szer ződések részint nem Írattak alá, részint pedig nem a szerződések szövegezésének megfelelő értelemben lettek aláírva. így nevezetesen a sörregáléra vonatkozó szerződést bérlő gyanánt nem Uhlig Ede,, hanem Kresák Ferencz írván alá: ezen körülmény egy kis szen- zácziót keltett a közgyűlés tagjai között, de hamar elenyészett, mert az iratokkal bemutatott és hitelesített meghatalmazással, kétségtelenné lett téve, hogy Uhlig tényleg, mint Kresák Ferencz meghatalmazottja árverezett ezen jogra, s igy aggoddalomra ok nem lévén, Kresák Ferencz bérlőnek egyszerűen elismertetett és elfogadtatott. A vonatkozó szerződésben a tévesen felvett Ukhg E. neve a tényleges bérlő nevével felcseréltetni s ekként a szerződés újból leíratni határoztatott. Hasonló elintézést nyert a közönséges vizi jármüvekre fel- és kiadott áruk után szedhető kövezetvám jogbérletére vonatkozó szerződés is, melyben férj és feleség egyképen szerepeltek bérlők gyanánt, holott tényleges bérlőképen az árverési jegyzőkönyvet kizárólag a féleség vagyis Csizmadi Jánosné irta alá. A vonatkozó szerződés ennélfogva egyedül Csizmadi Jánosnéval határoztatott megköttetni. Lenesé Sándor vám, kövezetvám és helypénz szedési jogbérlő valamennyi szerződése aláírás hiányában szenvedett ; ezen körülmény azonban abban lelte indokát, hogy Lencsó egy újabb kérvényt adott be a képviselőtestülethez, melyben óvadékát vagy felére leszállittatni vagy pedig megengedtetni kérte, hogy azt felerészben készpénzben tehesse le, másik felét pedig ingatlanokra leendő bekebelezéssel biztosíthassa ; s miután a közgyűlés a kérelem második részének helyt adott, vagyis a jelzálogi biztosítást elfogadta, ezen bérleti ügy is kedvező elintézést ur. Bocsássanak meg, hogy a kisasszonynak szemet megnyerő fejbőlintásáról , szivethóditó mosolyáról , lelketrészegitő kézszoritásáról legutoljára szólok ; a ezukor legal ól marad. A mama nem ijed meg a látszólagos kudarcz árnyékától, jól tudva, hogy a fiatal bágyadt szótlansága és szórakozottsága a győzelemnek képezi lépcsőzetét. Nem érdemelné a mama-nevet, ha nem értene hozzá, hogyan kell a fiatal hős nemes gondolkozása módját mamai logikájának keretébe illeszteni. Megtanítja fiatal urainkat, hogyan kell az édes mama eszével gondolkozni. Szegény, boldog fiú, nem tudja, hogy a holdsugárnál égbe szállt sóhaj először is a mama fülébe jut, hogy a szemben csillogó könynek, mely a kézben tartott kézre esik, a mama érzi üdvösséget igérő nedvét, hogy a lánytól titokban lopott csóknak a mama érzi részegítő mámorát. A boldog bohó az ábrándok birodalmában királynak érezve magát, csak királynéját látja, csak ezzel foglalkozik. Látja arcza pirulását, érzi szive dobogását, észleli benne az életre kelő érzelmeket és szemmel tartja azokat a gyors átmeneteket a tartózkodásból a bizalmasságba és viszont a nyíltságból a remegésbe. Boldogságában azt hiszi, hogy Sára esetétől Faust és Margit történetéig az emberek úgy szoktak találkozni, és hasonló módon érzik a nyilvanulást, a villámütést. A hol a mama ezen a módon intézi szép reményének csillagát, hol a fentjelzett taktika érvényesül, ott a papa is elismeri a mama fenhatóságat és a papucs alatt kényelmeskedik. De arra az időre, mig a fiatal hős kerülgeti a házat, ő is teljes szabadságot élvez, az ebéd menüjét megállapíthatja, a cse léiteket összeszidhatja, a szalonban pipázhatik, ma- gánnk a mamának is férfias hangon meghagyhatja, y i >;á ez a kívánsága: Jegy szóval — miután száz szónak is csak egy a vége, — önállóan rends 1- kezhetik. Csak egy akarat képes intézkedéseivel daczolni és felettük diadalmaskodni, és ez leánya óhaja, kívánsága. Ezekkel szemben leteszi az erély fegyverét, leteszi leánya kezeibe. Ha a mama tehát valamely kívánságát akarja érvényesíteni, úgy leányát