Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-10-31 / 44. szám
VIII. évfolyam. 44. szám Vácz, október 31. 1886. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési Ara: évnegyedre ......................1 írt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssé . Egys szám ára : ÍO kr Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér sora ...................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bér mentetten leveleket nem fogadunk el. Halottak napja. Kinek ne dobbanna fel a szive e szavakra: „Halottak napja.“ Ki lenne az, a kinek ha szivét az anyagi gondok, az élet keserüségteljes perczei teljesen elfásitották volna is, a ki nem sietne a temetőbe : a halottak ezen birodalmába, s nem róná le a kegyelet adóját azon kedves halottai iránt, a kikhez egykoron szeretet kötötte. A hol a szerető gyermek — szülei porladó hamvait leli fel. a hol a jó barát — kiszenvedett jó barátjával; a szerető sziv elhunyt kedvesével találkoznak gondolatban ; a hol az ellenségeskedés megszűnik, s egy vigasztaló érzet fogja el egész lényünket, az a vigasztaló érzet tudniillik, hogy a mi bennünk keserű volt ép úgy, mint kellemes napjaink utóize, egy pontban vegyül össze, egy pontban találja megoldását: a halálban. A honnan nincsen többé visszatérés, s a mely pont egyedül azt a hitet ébreszti fel bennünk, hogy azon kedves szeretteinkkel, a kiktől az ádáz végzet megfosztott a síron túl ismét egyesíteni fog. Siessünk hát mi is mindnyájan a kegyelet azon helyére és rójjuk le a kegyelet adóját azok iránt a kiket, szerettünk. Hisz ha sehol, itt oizo- nyára megtaláljuk azt a mit mindnyájan keresünk, megtaláljuk megtestesülten azt a hitet, sőt meggyőződést is, hogy nem lehet, hogy midőn azt tapasztaljuk, miszerint e szentet helyre vallás különbség nélkül siet a múlandó emberiség apraja nagyja, szeretteink viszontlátása a siron- tul csak utópia legyen. Szinházi szemle. Színészeink a lefolyt héten is tisztességes anyagi sikerrel játszottak, mi arra mutat, hogy a sanyarú viszonyok daczára közönségünk szívesen hoz áldozatot a művészetnek. — Különben a szintársulat ezt meg is érdemli, mert a drámai irodalom legújabb termékeiből válogatott darabokkal és egybevágó előadásokkal igazán élvezetes estéket nyújt a színházlátogató közönségnek. — Eddigelé a rósz kórus miatt csak az operettek képezték a társulatnak gyönge oldalát, de a buzgó igazgatók már e bajon is segítettek, amennyiben néhány uj kardalnokot és kardal- noknőt szerződtettek. Meg is látszott ennek nyoma, mert a legutolsó operette előadás alkalmával a karénekesek is kifogástalanul működtek. Most még csak az van hátra, hogy a társigazgatók elnyűtt zongorájukat és avatatlan karmesterüket cseréljék ki és akkor a társulatot bátran merjük az első rendű vidéki színtársulatok mellé állítani. * * * Szombaton Dóczi Lajosnak, a „Csók“ szerzőjének 4 felvonásos vigjátéka: „Utolsó szerelem“ került színre. A szinlap vigjátéknak jelzi a darabot, de mindent találunk benne csak éppen vig elemet nem. A darabnak drámai részletei annyira elérzéke- nyitettek mindenkit, hogy szinte jól esett K ö m 1 e y (Lőfő) és K ö v y n é (Anselma) mulattató apercueit hallgatni, kik epizód szerepeikkel egy ideig „vígjátéki hangulatban“ tartották a közönséget. — Maga az előadás, melyet nagyszámú és diszes publikum nézett végig — egyes kisebb hibák leszámításával — egyike volt a legsikerültebbeknek. — R a i z n é, mint Catherina, — Kovácsicsné, mint Drugeth Mária helyes felfogással mély érzéssel és igazi művészettel játszottak i’’ et c n c v. y, mint Carrara Ferencz, ismét arról győzött meg bennünket, hogy oly művész, ki méltó helyet tölthetne be egy első rendű színháznál is. A második felvonásbeli halálozási jelenetben oly megkapó művészetet produkált, mely a tapsokban fukar közönséget is megindította. B áginak (Cecco) ez esti szerepléséből szép jövőt jósolhatunk a drámai téren, és igazán kár ezen ambicziózus fiatal embert oly szerepkörbe vonni, mely nem felel meg egyéniségének. — T imámé (Erzsébet) és Kövy (Laczfi) ezúttal is jó igyekezettel — de annál kevesebb sikerrel — töltötték be szerepüket. Egyedül Andrássy (Lajos király) nem elégített ki bennünket. Hatott szép alakjával, de királyi méltóságának nem tudott tekintélyt szerezni — egész játékán otthoniatlanság vonult végig; szavallatából pedig hiányzott a kellő energia. Szóval egész játéka indispozicziót árult el. — A közönség az egybevágó előadás mellet, elragadtatással hallgatta a darab költői szépségű nyelvezetét is. Vasárnapon, f. hó 24-én „Szökött katona“ eredeti népszínmű 3 felvonásban, irta Szigligeti Ede. — Mindazt amit ezen előadásról feljegyezhetünk e néhány szóban foglalhatnók össze : zsúfolt ház, — kitűnő előadás. A szereplők mindegyike kitett magáért és sikeresen oldották meg feladatukat. B a g h i (Monti gróf), Raizné (Camilla), Ti már né (Kor- pádiné) közmegelégedésre működtek. Ferenczyné Julcsa szerepében szeretetre méltó kedvességgel játszott és néhány szépen elénekelt dalával felvillanyozta a közönséget, mely kedvenczét sűrű tapsokkal jutalmazta. — G-ergely és Lajos — Viola és Kövyben kitűnő személyesitökre találtak. — K ö m 1 e y, mint kovács inas elemében volt és a könycsordulásig nevetette meg a közönséget. — Pesti az ezredes szerepét higgadtsággal párosított méltósággal adta. A szinlapon három csillag mögé rejtőzött Grémesi személyesitőjeül Szabadhegyi Aladár társigazgató lépett fel, kit alább egy nagyobb szerepében mutatunk be olvasóinknak. — Ezúttal csak annyit jegyezünk meg, hogy kis szerepét egy gyakorlott színészhez illő routinnal játszotta végig. A közönség mindvégig jól mulatott és megelégedéssel távozott a színházból. Kedden, f. hó 26-án Claretie színmüve: „Zilah herczeg“ került színre. Bármennyire udvarias volt is a fővárosi kritika ezen franczia slendrianizmussal összetákolt színmű iránt ----- én bái/mennyire bízott is az áldozatkész igazgató e darab sikerében : ez a közönséget mégis hidegen hagyta. Pedig a közreműködők mintha csak díszelőadást tartottak volna, mindannyian kitettek magukért. Ez alkalommal mutatta be magát a czimszerepben Szabadhegyi Aladár társigazgató, a kassai, szintársulat volt első szerelmese. Szabadhegyi színpadi megjelenése igen rokonszenves; orgánuma kitűnő és képes a nagyobb szenvedélyek kifejezésére. Szerepeit úgy látszik gondosan dolgozza ki. A színpadon ügyesen mozog, azonkívül oly erőteljes drámai temperamentummal bir, mely őt bármely első rendű színházban való felléphetésre képesíti. A közönség Szabadhegyi finoman színezett drámai játékát feszült figyelemmel kisérte és minden hatásosabb jelenete után zajosan megtapsolta. Óhajt- , uk, hogy minél gyakrabban láthassuk őt a színpadon. Méltó társa volt Raizné, Marosa szerepében. A..VÁCZ1 KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Az öngyilkosok. — Szállóbeli történet. — Irta: Sszvulsá/ts Xja,jos. (Folytatás és vége.) — Ismét csak szó és szó 1 Oh nagy Isten ! légy könyörületes és világosítsd fel e szegény nőt, hogy belássa, miszerint mindaz amit mondd csak puszta ámítás, hiába való kecsegtetés. Oh Irén ne ismételtesd velem e kínos szót, mely csak folyton a megvetést, az engesztelhetlen gyűlöletet növeli szivemben. Oh menj tőlem Irén! Hagyj magamra, ha nincs erőd velem meghalni. Utolsó találkozásunk hadd érjen ezzel véget! Ne szentségtelenitsd e helyet, mely érzelmimmel tanúja lesz enyhitő halálomnak : Részemre már nincs más menekvés csak a — halál ! Ez megnyugvást és örök üdvöt ád ! Nagy Isten, ki az egész világot kormányzód, oh fogadd mennyei or- ” * Uosftrgő fiad, s adj oh adj irt nekem ki’ “-n | em oly kegyes a'mei. Mily \ i‘°gy vedre Nem í n it t szivére, hogy nincs, földi hatalom, mely szívemet tőled elfordítani tudná, de a remény még nem halt ki belőlem, mely a Mindenható bölcs cselekedetei felé irányul, kinek véghetlen jósága megváltoztathatja sorsunkat. Mi gyöngeség — hidd meg elmém tiszta szavát, — ki az élet viharos küzdelmei között elcsügged s lelki ereje oly csekély, hogy szembe szállni, remélve küzdeni nem mer. Ki a nemes küzdelem előtt — erőteljes létére eldobja a fegyvert, s megadja magát, az gyáva! Mi az élet? Küzdelme a nagyoknak és kicsinyeknek, erőseknek és gyengéknek. Ki nem csügged az végre boldogul. Balga az, ki azt hiszi, hogy reá csak öröm vár, legyen bármily gazdag is. S százszorta balga az, kit a sors üldöz, s vele szembe szállni nem merészel. Nevetséges dolog volna, ha a derült nap után az első kis viharra a tengeren az utasok mind a tengerbe ugranának, miután már úgy sem vár más rajok mint halál, igy hát jobb előbb, mint később. Dőre az, ki nem remél, de legnagyobb az, ki kétségbeesik. Boldogságot! boldogságot 1 kiáltoznak az emberek, s midőn alig adta meg nekik a sors — csak mámort kívánnak, a melyből alig riasztja fel őket a puszta való, — a létért való küzdelem, — a kétségbeesés karjaiba dobják mágukat, megvetve minden nemes küzdelmet munkát, kitartást, elpuhultan gyatra gyámoltalansággal halált! halált! óhajtanak s a józan ész szavát meg nem hallgatva tesznek — mert gyámoltalanok, élhetetlenek. Önmagát bírálja — élhetetlenségét, gyávaságát bizonyítja ezzel ki az ön- gyilkosságra vetemedik. Mert csalódnak ám azok, kik boldogtalanságuk közepett szerelemből öngyilkosok lesznek és azt hiszik, mert itt boldogok nem lehettek, hát oda főn a más világon egyesülhetnek. — Iía van túlvilági élet úgy boldog csak az lehet ott, ki éltében megbocsáthatlant nem vétkezett. Mi vár tehát azokra, kik oly nagyot vétkeztek, hogy azt dobták el maguktól a mivel Isten megajándékozá őket, megvetették azt, a mit megbecsülniük kellene ? És ha az életet Isten adta, úgy van-e joga az embernek elvenni, hosszát megszabni ? Nem ! És ha mindamellett eldobta magától, vétkezett-e? Boldogság várhat-e arra aki ekként cselekedett? Balgák! — hisz Örök kárhozat, nem boldogság vár reátok, kik Isten ellen oly nagyot vétkeztek. — Nem szóltam nem zavartalak, gondolám, csak beszélj, beszélj, hiszen nem a te meggyőződésed beszél most, hanem mások szavát ismétled csak. És ti azt mondjátok, hogy szerelmetek hű és örök ? Kit a külső befolyás oly hamar megingat, ki az ész rideg szavára hallgat akkor, mikor szivének sugalma volna mérvadó, az csak színleli a szeretetet, csalfa játék az, melyet a hiszékenynyel egy ideig űz. És te azt mered mondani, hogy szeretsz ? hahaha ! Tehát oly balgának hittél, tartottál engemet ? ... De miért is vesztegetem a szót, mikor számodra most már nincs más hátra, mint elhagyni csalfa játékod eszközét s könyörtelen atyád elé j áru (ni. Menj és vesd magad előtte térdre és esdekelj bocsánatot, hogy már megbántad tetteidet és fogadjon vissza házához, kegyébe, jóakaratába! Mert hiszen lemondtál rólam, most már nem szeretsz és soha sem szerettél igazán ! Csak komédia, csalfa játék volt a valóság, melyet a láz szült, s a melyből im felébredtél! Lehet-e ott igaz érzelem, hol a láz hatalma működött és szólt és a szív minderről mit sem tudott? Botor az ki a nő szavának hisz, mert nála az érzelem csak perczekig tartó mámor, s a mit szerelemnek csúfol, az mind csak szeszély, tettetés, hogy szomjuhozó kárörömének tápot adhasson! Mint macska az egérrel, úgy játszik a nő a férfi nemes szivével! Esküdőzésed ámítás, szerelmed hazug csábitás volt. El tőlem te boldogtalan ki nyugalmam sírásója vagy! — Ne tovább ne Aladár! mert megreped a szí-
