Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-19 / 38. szám

retne elhinni, de aminek bekövetkezése oly biztos! Mert hiszen naponkint olvassa, hogy azok ott a leg- T nagyobb veszélyben járnak . . . s ott benn az édes adnának mégis azt kell mondani, hogy apa meg Pista a legjobb egészségnek örvendenek s^ amellett '^biztos helyen vannak . . . Kell-e ennél kétségbeejtőbb helyzet ? ... És neki ezt a szerepet oly ügyesen kell betöltenie, mert hiszen ettől tügg annak a jó anyának nyugalma s talán élete . . . Pedig ha tudná az anya, hogy szerettei mily biztos helyen vannak !

A háború szelleme szétküldé öldöklő angyalait s azok nem tekintenek semmire sem. Nem gondolják meg azt, hogy ennek a nyájas tekintetű férfiúnak otthon kétségbeesett neje s leánya van . . . s az a bátor ifjú ott mellette, szemefénye — utolsó sarja egy ősi családnak — kire nagy hivatás varakozik és kire egy egész nemzet néz ahitattal, reménynyel . . . Azok a vad szellemek mindezt nem veszik tekintetbe. Mindig közelebb férkőznek a két feltett alakhoz, és . egy napon Margit nem képes többé szinlelni és eme szavakkal borul a szenvedő anya keblére :

— „Anyám: apát és Pistát nem látjuk többé.“ Az anya rá néz a leányra, téveteg, mozdulatlan

szemeivel, sokáig . . . sokáig néz, arcza a falnál fehérebb lesz . . . s azután egész szeliden, s nyugodtan szól:

— „No no, édes lányom, azért ne essél kétségbe, majd meglátjuk a más világon“ és oly hidegen, oly mereven néz föl . . . föl az égre, mintha keresne ott valamit. Az a szegény leány úgy retteg, ügy fél ott mellette. Megretten attól a gondolattól, hogy az a jó mama, ki eddig a legcsekélyebb rossz hírre úgy sirt: most oly hidegen, oly merev közönynyel fogadja a rémhírt ; sőt még vigasztalja is őt. Mii}/' iszonyúak lehetnek azok a fájdalmak, melyeket már köny sem enyhít!

„Anyám, kedves jó anyám,“ zokog a leányka „ne nézz oly mereven reám, mert én megőrülök.“

De a jó anya nem érti már a fájdalom eme heves kitörését; ajkai, azok a kedves ajkak, nem nyílnak többé vigasztaló szavakra . . . ő már nem érzi a fájdalmat . . . lelke elborult.

* *

*

A zaj elnémult; csendesség lett a világban. Az emberek elhitették magokkal, hogy a jog, a szabadság Istene elhagyta ezt a szerencsétlen nemzetet és keresték az okot, a bűnt, mely milliók vágyait, óhajait vitte a sírba. A nép visszatért az eke szarvához és sirva tévé le a fegyvert, melyet oly lelkesedéssel, annyi szép reménynyel fogott kezébe. A vad önkény pedig megszaporítá a nemzet martyr könyvének lapjait ... És ez a csend, ez a reménytelenség, ez a vad bosszú mind oly kétségbeejtő volt, s oly sok szép lelket borított be az őrültség Örök homályával.

Ezen szerencsétlenek között volt P............né

asszony is. A nagy nap óta nem nyíltak meg ajkai s csak néha suttog valamit, ami oly kísértetiesen hangzik s amitől úgy fél környezete. Hiába mondják neki, hogy férje, fia nem haltak meg, hogy dobogó szivvel várják öleléseit. 0 nem ismer senkit sem . . . „Ne csaljatok meg, suttogja szánalmat gerjesztő kérő hangon, tudom én jól, hogy nekem nincs senkim se már, a ki szeressen. A jók, az igazak meghaltak mind . . . mind, csak minket hagyott itt a boszuló Ég, hogy szenvedjünk az ősök hibáiért.“

És ezt a beszédet hallgatni kell a férjnek és fiúnak, kik vissza jöttek az öldöklő harczból s kiknek halál hírét csak a családok boldogságát írigylő kajánság hitette el azzal a szegény leánynyal.

Ilyenek is voltak abban az időben, s a történetíró ezekről se feledkezzék meg, hogy a késő ivadék is utálattal gondoljon arra, hogy e nemes nemzet ellen becstelen fegyverrel is vívtak.

Csak sírni volt okunk, a rózsa-álmot „Mind elveré egy átkos pillanat.

Csalódás megtört, csábított kisértés,

Mindenki vádolt, bántott, elhagyott;

De új erőnk lett mindig az az érzés,

Hogy az enyém vagy s a tied vagyok !

S nem csüggedénk el, meg nem tántorodtunlc, Szerelmünk győzött sorson és időn !

Kéjből, reményből nem lehet kifogynunk,

Szivünk gazdag lesz tűrve, szenvedőn.

Hitünkben meg nem ingat soha semmi Üdvözlet átok, gond és gyötrelem :

Édes szeretni és szeretve lenni S csak egy boldogság van: a szerelem!

Rudnyánszky Gyula.

Pletykaföldi Pletykási Kunigunda.

— Kép a mi napjainkból. —

Irta : IEZ-A-3P.Á.S.

Nincs rondább teremtés a világon, mint a pletyka-asszony !

A mindenféle csúszó-mászó állatoktól, a mindenféle veszedelemtől úgy-ahogy csak megvédi magát az ember ; de ezek ellen a furcsa „i s t e n b ogarak“ ellen nincsen semmi védelmi-fegyver. Úgy vagyunk velük, mint a fiiok szarával. Elpusztithatat- lanok. Amig a világ áll s abban emberek élnek: mindig lesz belőlük egy pár „díszpéldány“. Pedig ha ezeket ki lehetne irtani : társadalmi életünk is más fordulatot venne. Egymaga nagyobb jótéteményt tenne az emberiségnek — nagyobbat, mint aki a gőzmozdonyt, telegrafot s tudj’isten mit fel nem talált — aki ezek ellen valami óvószert,

. . . Csak ma, 37 év után, elégelte meg az Ég a szerencsétlen nő szenvedéseit. Harminczhét évig volt élő halott és nem tudott semmit a világról. Egy új szerető család vette őt körül, kis unokák zajongtak ablakai alatt s ő mindezt nem vette észre.

Midőn haldoklott, gyermeke és unokái könyezve állták körül őt s ő most is oly hidegen, oly mereven nézett rajok s mindig csak azt suttogá :

— „Ne csaljatok meg engem, mit álltok ide mellém . . . nem ösmerlek benneteket“ s oly vágyó- lag nézett föl az égre, a hol most meg is hallgatták már őt! . . . A családi sirbolt egv ríj koporsót fogadott be, mely oly régen kívánkozott oda.

Mi, kik körül álltuk ennek a boldogtalan nőnek ravatalát, úgy elgondolkoztunk azon, hogy mily sokat kellett ennek a nemzetnek vétkezni, hogy azon nagy bűnöket csak ily szendések árán lehetett kiengesztelni.

Droppa Károly.

Városi és vidéki hirek.

= Lapunk felelős szerkesztője tegnap jó egészségben érkezett haza az uj-tátrafüredi fürdőből, hol öt hetet töltött és e héten ismét átveszi lapunk vezetését.

= Uj mise. V a r á z s é j i Béla, v ácz-egyház- megyei uj misés pap, első szent-mise áldozatát ma mutatja be a Mindenhatónak, a jubileumi körmenetek miatt nem a székesegyházban, hanem Újpesten, hová mint segéd-lelkész van áthelyezve.

== A lövöházi bankett, melyet az egylet f. hó 13-án tartott, saját helyiségében, elég sikerültnek mondható. Legalább abból a szempontból, hogy a férfiak szép számmal voltak képviselve. Ilyen népes társas-vacsorára alig emlékezik városunk polgársága. Képviselve volt ott a rangok és rendek minden neme. A 100 terítékű asztal egészen megtelt, s a félnyolcz órakor megkezdett vacsora kedélyes beszélgetések és jóízű tréfálódzások között folyt mindaddig, mig meg nem eredt a toasztok árja. Legelőször emelt poharat dr. Freysinger, mint a lövőegylet ezidei főlövésze. Poharát ama jó egyetértésre ürítette, mely a polgárokat ezidőszerint egymáshoz fűzi. „Leteszem — úgymond — ezen első poharat amaz oltárra, amelyből kell, hogy hármas éljen fakadjon. Az egyik a jó egyetértésért, a másik a városért, a harmadik a hazáért!“ Beszédét lelkes éljenzéssel fogadták. Utánna dr. C s á n y i szólt, éltetve első sorban a főlövészt, másodsorban pedig az „öreg urakat“, mint akik gondoskodni meg nem szűntek arról, hogy legyen a jövő nemzedéknek egy helye, ahol üdülést, szórakozást találhat. Majd Kovács Ernő, fegyintézeti igazgató, beszélt. Beszédjének alapja a főlövész éltetése volt. Szóltak még : dr. Freysinger, éltetve — remek beszédben — kerületünk orsz. képviselőjét, Szent- királyi Albertet; dr. Csányi, Forster m. kir. honvéd-huszár százados; Szentkirályi, a ki a honvéd-tisztikarra, különösen Forster századosra emelte poharát. A jelen volt hölgyek közül lapunk tudositója a következők neveit jegyezte föl: dr. Freysingerné, dr. C s á n y i n é, dr. Huzelláné, Förstern é, ÍSzukob János- né nővérével, Velzer Lajosné, A 1 b e r t y Ferenczné, Mi 1 lm an n Lajosné, Korpás Már- tonné, F a b r i c z y Nándorné. A vendégsereg éjjeli 11 óra felé távott haza, magával vivén egy kellemesen eltöltött est emlékét !

= A* Idei Ulária-névnapi tánczmulatság az előző évekhöz képest kevésbé volt látogatott. Más években az első négyest 50—60 pár szokta tánde biztosat, tudna előteremteni. Ezen törné inkább a fejét az a sok angol meg német, ne pedig a kormányozható léghajón vagy mit tudom én min ? !

Körülbelül ilyen gondolatok űzték egymást ami Laborczy barátunk agyában. Dühösen járt-kelt szobájában. Hevesen hadonászott karjaival, szinte azt hitte az ember, hogy mindjárt elnyel egy-kettőt ezekből a „díszpéldányokéból.

Pedig dehogy tette!

Tovább fűzte gondolatainak menetét és tovább

— boszankodott. Boszankodása közepette rohant be hozzá egy jó barátja, Ozory.

— „Tudod-e, pajtás“ — szól ez utóbbi majdnem lélekzetvétel nélkül — „tudod-e mi az újság?“

— „Mit törődöm én az újsággal! ? Elég a magam baja“ — válaszolá Laborczy.

— „Mit törődöl vele? Nagyon is kell törődnöd, mert rólad szól a nóta. Ha akarod, ha nem: én elmondom.“

— „Ha olyan nagyon akarod : hát legyen. Csupa fül leszek.“

— „Kunigunda ő nagysága — folytatá Ozory

— mondott nekem rólad egy szép históriát. Kiváncsi vagyok reá : mennyi igaz belőle ?“

— „Ha Kunigunda mondotta — kiállt föl Laborczy — biztositlak, hogy egy betű sem igaz az egészből. Különben hagy hallom.“

— „Nagy társaság volt együtt tegnap este Há- moryéknál. Én is hivatalos voltara. Ott volt kis városunknak jó része. Természetesen Kunigunda is. Hogy is gyűlne össze társaság uála nélkül ! Hiczolni, mig az idén alig 15 pár. Nem tudjuk: közöny vagy más egyéb volt az oka ? — elég az ahhoz, hogy sajnálattal kell konstatálnunk, eme tényt. A jelen volt hölgyek közül a következőket sikerült feljegyeznünk. Leányok : Albrecht Malcsi (Bpest,) Beniczky Matild, B o h a r c s i k Erzsi, Doctor nővérek, F a b ó Erzsi, G a v a 1 d i k Mariska, Hayden Anna (Kösd), I n c z é d y Irma, Kiss Velzer Anna, Kiss Etelka, K r'a k k e r Róza, Krottenth aller Erzsi, Krenedits Matild, Leitner Irma, P e n c z Laura, Roth nővérek, R á k ó c z y nővérek, Zeller N. Asszonyok : B o barcsik né, Ernyei Jánosné, G a v a 1- d i k n é, G y ü r k y Károlyné, Hufnageln é, H e i n i s c h Rilchardné, Inczédiné, Dr. Kiss né, Krottenthalerné, Leitnerné. Pencz Sándorné, Müllern é, Schneidern é, Tápay- n é. A fesztelen jókedv az éjjféli órákig tartott s járták a ropogóst „ugyancsak“ derénk Mar- c z i n k szivet vidító zenéje mellett.

= Pestiuegye állandó választmánya f. hó 25-én d. e. 10 órakor a f. évi október hó 11-én tartandó évnégyes bizottsági ülés elé terjesztendő ügyek előkészítése végett ülést tart.

= A vácz-hartyáni rablógyilkos megszökött. Ples singer Ernő, ki a vácz-hartyáni rablógyilkosságban való részvétel miatt 15 évi börtönre ítéltetett, mely ítéletet a másodbiróság is helybenhagyta, f. hó 14-én éjjel határtalan vakmerőséggel megszökött a pestvidéki kir. törvényszék börtönéből. A szökevényt már erélyesen nyomozzák, de mindeddig eredménytelenül.

= Áthelyezés. A pestvidéki törvényszék elnöke Pézl Imre szent endrei kir. járásbirósági szolgát hasonminőségben a váczi kir. járásbírósághoz helyezte át.

= Betörési kísérlet. A múlt szombaton, f. hó 11-én ismeretlen tettesek vakmerő módon akartak F i n d u r a Imre statisztikai hivatalnoknak paradicsom utczai házába behatolni. Ugyanis a sas-utcza felől behatoltak és a ház falát aláásták és éppen rést akartak a falon törni, midőn miveletüket a házbeliek észrevették és őket megugrasztották. A rendőrség, mely a nyomozást rögtön megindította, mindeddig nem jutott a tettesek nyomába.

— A budapesti kereskedelmi és iparkamara folyó hó 20-án d. e. 10 órakor ülést tart.

= A inén lovak Pestmegyébeu. A Pestmegye területén 1887. évben felállítandó fedezdetési állomások biztosítása tárgyában f. hó 16 án délután értekezlet volt a megyeháza termében. A földmive- lési miniszter által fölállított föltételeket elfogadták mind azok a községek, melyekben tavaly is volt fe- deztetési állomás, kivéve Aporka, Dömsöd, Pilis- Csaba és Rákos Palota községeket, a melyek 1887-re nem kérnek ménlovakat.

= A közegészségügyi bizottság ma délután 2 órakor ülést tart, melynek tárgyát a k o 1 e r a elleni óvintézkedések megállapítása fogja képezni. — Jóllehet a vész már szomszédságunkban van, de szerencsére még nem késett el a bizottság, melytől elvárjuk azt, hogy az intézkedéseket nem csak Írásban fogja kiadni, hanem arra is ki fog terjedni figyelme, hogy az óvintézkedések városszerte erélyesen végrehajtassanak.

= Gyászliir. De Rivo Vilma f. hó 15 én élete 28. évében elhalálozott. Temetése f. hó 18-án ment végbe a közönség élénk részvéte mellett. Ny. b !

= A kisbirtokosok országos földhitelintézete f. évi szeptember hó 1 tői 1000 frtnyi és ezt meghaladó összeget 5°/0 kamatozású záloglevelekben is fog engedélyezni és pedig 33,/a évi törlesztésre a tőke évi 6.6°/0-ának megfelelő járadék fizetés mellett.

szén ő tartja az egészben a lelket — szóval. Soha senkinek a nyelvét még úgy pörögni nem hallottam, mint ezen „a s szony iá I 1 a t“-é t. Mikor a terembe beléptem : öt-hat asszony és leány csoportosult körülötte. Fölötte érdekeset beszélhetett, mert annyira reá figyeltek, hogy oda jövetelemet észre sem vették. Köszöntem. Mintha villám csapott volna közéjük: elálmélkodtak. Bocsánatot kértem alkalmatlankodásomért, s mondottam, hogy folytassák. Minden ajkon gyanús mosolyt vettem észre. De azért, mintha semmi sem történt volna, Kunigunda csak folytatta. Előszedte a távollevőket összesen. Miért öltözködik X-né mindig oly kifogástalanul ; Z-nének honnan telik mindig uj ruhára; J-úr és J-né asszony miért nem járnak soha sem együtt; R-né miért veszekedik mindig férjével ; D-né három kedvest is tart egyszerre ; B. kisasszony már oly annyira megy a szemtelenségben, hogy csókolódzni mer olyan fiatal emberrel, aki nem is jegyese. S. kisasszony mindennap azért jár az uszodába, hogy gavallért csíphessen. Ezeket oly biztosaknak mondotta, mintha minden egyes helyen ezeket a dolgokat direkt az orrára kötötték volna. Amint a mosást elvégezte — már t. i. úgy szappan nélkül — lépett be a terembe a inegrnosottak né hánya. Istenem ! láttad volna azt a leereszkedő nyájasságot, amelylyel Kunigunda az említetteket keblére vonta ! Szétszéledtünk. Én Kunigundával sétáltam a teremben. Egyszer csak megáll. Sajnálom — igy . kezdó — higyje meg, na gyón sajnálom azt a szegény Laborczyt. Hogy tudott olyan meggondolatlanul cselekedni. Mire nézve — vetém közbe. Hát nem tüdja. Hiéz az egész vá