Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-09-05 / 36. szám
= Satemélyi hirek. Dr. Szeitl Szerváez, irgalmas-rendü főorvos és öcscse Szeitl Kamii, pécsi főgym. tanár a múlt hó végén Uj-Tátrafüre- den voltak. = Papszentelés. Az országos ünnep miatt nem 2-án, hanem 3-án adta föl Nesz ved a István félsz, püspök Varézséji Bélának és Hám Sándornak az egyházirend szentségét a püspöki palota kápolnájában. Adjon az Isten nekik erőt és kitartást megkezdett pályájukon ! = Simon Bertalan sződi tanitó, ki Sződ község magyarosodása érdekében annyi sokat fáradozott és már szép eredményt is ért el, mint sajnálattal értesülünk megválik sződi állomásától és S o- rok sárra, hová őt legutóbb megválasztották, költözik. Eltávozása Sződ községre nagy veszteség, mert egyhamar alig találkozik oly egyén, ki a magyarosodás érdekében minden anyagi haszon nélkül oly áldozatokat hozna, mint Simon Bertalan. = A siikctnéina intézetken tegnap ünnepélyes „Veni sancte“-val nyitották meg az uj tanévet, mely után tanári tanácskozás volt. A rendes előadások, holnap f. hó 6 án veszik kezdetüket. = Adakozás a k. t. r. templomának tornyaira. XIV. Kimutatás: A váczi ipar- és ke- resk. hitelintézet 10 frt; Névtelen 20 frt; Fekete Károly siketnéma intézeti igazgató 5 frt. — A korábbi adakozások összege : 1392 frt 20 kr. Főösszeg 1427 frt 20 kr. = Budavár visszafoglalásának 200-dik évfordulóját kegyelettel ülte meg városunk lakossága is. Már a hajnali órákban mozsarak durrogása figyelmeztetett mindannyiunkat e nagy nap elérkeztére; majd megszólaltak a harangok is édes-búsan, hosszasan, sokáig, hogy ideje legyen minden kereszténynek egy hálaadó imát rebegni azért, hogy imádott hazánkban a félhold e napon — szeptember 2-án — lett a földig tiporva, ekkor lett Budavár fokáról ledobva s helyette a kereszt föltűzve. A város középületei fel voltak lobogózva. 3/4 9 órakor a székes- egyházban a hivők ezrei jelentek meg, hogy jelen legyenek a Neszve da István káptalani helynek és telsz, püspök által fényes segédlettel elvégzett szent misén. Evangelium után Csávolszky József kanonok a papnevelő intézet igazgatója, tartott alkalmi beszédet, kifejtvén e nagy napnak jelentőségét. Jelen voltak : a tiszkar, a városházi tisztviselők, a m. kir. állami hivatalnokok, a papság, a főgymn. ifjúság tanáraival, a m. kir. orsz. némaintézet növendékei, a különböző társulatok saját zászlójuk alatt stb. stb. Adja az ég, hogy dédunokáink dédunokái sokkal boldogabban, szerencsésebben érjék meg az 500-ik évfordulót, mint mi a 200-ikot, most, szorongatott helyzetünkben ! = Meglilvó a váczi „Lőegylet“ által 1886. évi szeptember hó 12-én (Mária névnapján) az egyleti pénztár javára saját helyiségében rendezendő dijlövészetre és zártkörű tánczestélyre. A választmány megbízásából : Dr. Freysinger Lajos főlövész. A tánezestély kezdete esti 8 órakor. Belépő dijak: Lőegyleti tagoknak személyjegy 80 kr. — Családjegy 1 frt 50 kr. — Több személyre 2 frt. — Nem tagoknak személyenként 1 frt. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. A dij lövészet kezdődik 1886. évi szeptember 12-én délután 2 órakor s tart esti 6 Pedig voltak perczek, midőn Ida friss volt, mosolygott, jól érezte magát, boldogságról, örök nyárról álmodott. Ama perczek voltak azok, mikor félhomályos aikonyatkor bejött hozzá a férje, lábai elé ült és édesen hizelgve simogatta kezeit. Ida ilyenkor egészen átszellemült, csaknem szép lett, megfeledkezett' sántaságáról, vézna alakjáról, rút arczárói, úgy érezte, hogy ő a világ legszebb asszonya, a ki szárnyakon férje öléből repül a hetedik égbe. Merengő nagy fekete szemeiből csodálatos vilió fény áradt ki, egész teste teljes hévtől reszketett, úgy nézte férjét némán, moczczanni sem merve, nehogy a tündérálom véget érjen. De a következő perczben nyílt az ajtó, belépett Ida unokatestvére, Adél és a képzelődés üdve eloszlott. A férj felugrott, udvarias örömmel sietett Adél elé s azontúl Idát észre sem véve, csak Adéllal foglalkozott. Ida szenvedett, szivében éles tőr gyanánt fúródott minden szó, minden mosoly, minden tekintet, mely férje érzelmeinek árulója volt; de Béla nem törődött ezzel, egyedül Adelt latta. Ida érezte, hogy a küzdelem már nem tarthat sokáig és hogy ő lesz a vesztes. Hiszen előre tudta ő ezt! Ó sánta, vézna, kicsi, rút beszélni, kaczagni nem tud. Adél ellenben csupa szépség, csupa inger. Szava, szeme egyaránt szikrát szór, mosolya, termete egyaránt hódit. Észrevette a különbséget Tahi Béla is, midőn a két nővel meg ismerkedett. De Adél szegény árva lány volt, kit Ida csak szeretetből tartott magánál; Ida ellenben gazdag, független úrnő. Béla tehát megkérte Ida kezét. Ida éles látású, komoly úrnő volt. Kis gyermek korától magányra kárhoztatta sántasága, mig a többi leányok ugrándozva játszottak, ő félre vonult s olvasgatott. Aztán a tánczmulatságok, bálok idejében! Mikor fogatok robogtak az utczákon és a leányok boldogan“ gyönyörben úszva lebegtek föl a tánezte- ternbe, könnyű habszerű, ragyogó ruhában! Idácska mint hamupipőke otthon maradt; nem érezte soha a táncz zene csábitó varázsát, a dallamos, szilaj keringés vércsiklandozó mámorát. S az élet sugarai később se ragyogtak reá. Szülőit korán elvesztette, rokon és jóbarát nélkül maradt nagy vagyonával, kevés örömöt remélő azivvöl. óráig. Másnap, hétfőn délelőtt 9 órától 12-ig és délután 2—5 óráig a lövészet folytatása. A tekedijakra a dobás vasárnap és hétfőn délután történik. Hétfőn, szeptember 13-án esti 7 órakor befejezésül társasvacsora s a lő- és tekedijak kiosztása. A társasvacsorára előjegyzések az egyleti fő- és allövészeknél s Millraann Géza e. péztárnoknál eszközölhetők. = Budavára, visszafoglalásának két* százados évfordulója alkalmából f. hó 2 án reggeli 7 órakor a helybeli izr. status-quo hitközség templomában is ünnepélyes istentisztelet tartatott, mely alkalommal Ullmann Frigyes főrabbi ünnepi beszédet is tartott és a templomot fellobogózták. = Ipariskolai értesítés. A vácz-városi ipariskolákban az 1886—7-iki tanév előadásai a következő napokon fognak megkezdetni: szeptember 15-én az I. és III. osztályban ; szeptember 17-én az előkészítő- és II. osztályban. Az elmúlt iskolaévben már beirt, és még fel nem szabadult iparos-tanonezok minden újabb beiratkozás nélkül kötelesek a nevezett napokon az iskolában megjelenni; az eddig még be nem Írott tanonezokat pedig mestereik személyesen tartoznak az igazgatónál f. hó 15-ikéig beíratni, magukkal hozva nemcsak tanonezukat, hanem a városházán már belajstromozott tanoncz-szerződést is. Ipariskolai-ügyekben az igazgatóval, ha az akadályozva nincs, értekezni lehet annak papnevelde! lakásán az egész iskola éven át naponta délelőtti 11-től 12 óráig. — Kelt Váczon, az augusztushó 31-én tartott üléséből. — Az ipariskolai bizottság. = A Szí.-Miklós téren épülő leány-iskola már teljesen elkészült és a napokban már rendelkezésére bocsátották az iskolaszéknek. Az épület kívülről igen csinosan van kiállítva és belső berendezése is megfelel czéljának. A 8 tanterem felszerelési munkálatai javában folynak úgy, hogy a leányok számára való rendes előadások már legközelebb itt fognak megkezdődni. = Kedélyes mulatság; folyt le a múlt vasárnapon a Verőcze mellett fekvő kies Migazziban. — A mulatságot melyben mintegy 300 család vett részt a Verőcéén nyaralók sipeki Bal ás Ferencz rétsági főszolgabíró tiszteletére rendezték. A mulatság sikere mellett leginkább Sz vádló J. verőczei villatnlajdonos fáradozott, ki e czélra 100 frtot adományozott. A társas játékok és dij lövészet után a vendégek csakhamar tánezra perdültek és járták kivilágos kiviradtig. A tiszta jövedelem Verőcze község szépítésére és első sorban egy alkalmas sétány létesítésére van szánva. = Pestmegyei kör. Lapunk múlt számában e czim alatt közölt hírünkre vonatkozólag alábbi kellőleg indokolt levelet vettük, melyet egész terjedelmében következőkben közlünk: Tekintetes Szerkesztő úr! A „Váczi Közlönyének folyó évi aug. 29-iki számában „Pestmegyei Kör“ czimmel megjelent hírre reflektálva, bátorkodunk megjegyezni, hogy nem vagyunk, nem lehetünk egy véleményen a „Pestmegyei Kör“ kezdeményezőivel, nem pedig azért, mivel Vácz város egyetemi polgárai nem érzik szükségét annak, hogy a pestraegyei egyetemi ifjúsággal szolidaritásban éljenek. Megengedjük, hogy az oly körök, mint az „Árvamegyei“ vagy talán a „Krassó Szörénymegyei“ nagy előnyére vannak a fővárosban időző egyetemi polgároknak, kik távol a Természetes tehát, hogy Ida mindjárt tisztában volt vele, miért van egy idő óta Adél szeme oly gyakran kisirva s miért kérte meg Tahi Béla nem Adél, hanem az ő kezét. Csakhogy hiába való volt mindezt tudnia, mert fiatal, ábrándos, költői szív teljes rajongásával szerette Bélát. S midőn a szeretett férfi eléje térdelt s lágy, hízelgő esdéssel kérte, hogy hallgassa meg, Ida nem futott el ; tagjain kéjes bizsergés villant végig, szomjas szívvel hallgatta, hogy Béla szerelmes szépleikébe, tiszta kedélyébe, nemes szivébe, áldott jóságába, fenkölt gondolkozásába s elhitte, hogy e tündérálom megvalósulhat. így lett Ida Béla nejévé. Egy év utazással telt el. Ida boldog volt, Adél velők utazott; de Béla csak úgy báni vele, mint kedves rokonnal és nővel, osztatlan hódolatát csupán Idának szentelte. Adél is másokkal kaczérkodott és csöppet se árulta el, hogy gondolatai sóvárogva szüntelenül csak Bélával foglalkoznak. Csak midőn visszatértek az ősi kastélyba, akkor lobbant ki hirtelen a két szív visszafojtott lángja. Béla és Adél a szenvedély rabjai lettek. Csak még egy lépés kellett, hogy elbukjanak. Adél Béla nyakát édesdeden átkarolva százszor és ezerszer susogá fülébe bucsuzáskor, hogy a kastély gyönyörű parkjában az általuk jól ismert hársfa alatt fognak másnap találkozni, hol egymás keblére hajtva fejőket elpanaszolhassák egymás iránti szerelmüktől lángoló sziveik sajgó fájdalmát, mely szivek között Ida állott mint egy bőszült cherub lángoló pallossal ; de Adél — kiben nem csak a Béla iránti szerelem lángolt, hanem Ida iránti hála is s ez utóbbi érzelmet az előbbi javára szivéből mindeddig kiirtani nem volt képes — soha sem jelent meg a kitűzött helyen s Béla mindannyiszor kétségbeesett kebellel kénytelen volt magányosan pár órát ott tölteni azon tudatban, hogy a szeretve várt leány ismét távol van. Ida azonban sejtette, hogy egy viharos napon össze fog a hullám Béla és Adél feje fölött csapni. A féltékenység láza, a csalódás gyötrelme, a veszélytől való rettegés bizonytalansága Idát halálos beteggé tette. És most ez a vihar! Ida látszólag jobban érezte magát, úgy liogy Adél kiment a hegyekbe sétálni, hogy kissé felüdüljön. Béla elkísérte. S még nem tértek vissza ! családi tűzhelytől egymás támogatására vannak utalva, de mi vácziak, kik ügyes bajainkban a fővárosból naponkint haza rándulhatunk, s a kedves otthonban mindent feltalálhatnánk (?) nem vagyunk r á utalva arra, hogy a fővárosban egy második otthont teremtsünk s ezen uj otthon rideg alapszabályainak hódolva oly idegen érdeket mozdítanánk elő, mely talán csak a kecskeméti vagy éppen a kalocsai egyetemi polgároknak válnék előnyére. — A váczi egyetemi polgárok érdekeinek nem felel meg a nagy méretű, minden érdeket felölelő „Pestmegyei kor“, de igenis megfelelhetne egy önálló „Vácz és vidéke“ egyetemi ifjúságából álló egyesület, mely hivatva volna mind a fővárosban, mind itthon, egyetemi polgárainkat, mint egészet összetartani, irányítani, a cselekvés terére vinni, s pangó társadalmi életünkben az őt méltóan megillető helyet elfoglalni. Mert sajnos e téren igen el vagyunk maradva más városok mögött. Az egyetemi polgárok mint a nemzet dísze, virága, mindenütt széles e hazában elfoglalták az őket megillető helyet; kezdve a főváros egyetemi polgárain, kik minden nagy és nemes mozgalom kezdeményezői, vezetői és keresztül vivői: karöltve a főváros polgáraival az egyetemi polgárok lelkes serege ott áll az mindenütt a cselekvés terén. S igy van ez minden valamire való városban is, csak nálunk volna általános s örökkévaló a létargia? Csak a mi társadalmunknak nincs szüksége az egyetemi polgárok lelkes seregére? Vagy talán nincs is egyetemi polgárságunk? Ez véghetetlen szomorú lenne! De valljuk be, van egyetemi polgárságunk s számuk mintegy 20 tagra tehető és ha e nagyszámú egyetemi polgárság szétzüllődve él a város falai között és nem vesz részt annak társadalmi életében : az csak Vácz város társadalmának válik hátrányára, mely nem részesíti kellő figyelemben a helybeli egyetemi polgárokat, nem nyújt nekik tért a szerepelhetésre és nem öleli fel kellőleg érdekeiket. Csak egy kis jó akaratot kérünk és mi készségesen állunk a társadalom szolgálatába ! Fogadja stb. Több helybeli egyetemi polgár. — Megvadult lovak. Nagy riadalmat keltett szerdán, f. hó l én 2 megvadult ló, melyek a járók- kelők rémületére rohantak az utczákon keresztül. Az eset úgy történt, hogy egy vidéki ember a Dunára ment lovait megúsztatni ; éppen akkor szemetet is dobált be egy taligás a Duna vizébe, mitől a lovak megijedtek és megvadulva vágtattak a Kishíd utczán keresztül a Vásár utczán végig, hol régre őket, mikor már a kocsi is darabokra tört, megfogni sikerült. A kocsisnak, ki az elragadt kocsiról leesett, nem történt semmi baja ; de ennél csodálatosabb egy kis leány megmenekedése, kit a megvadult lovak átgázolták és egy kis ijedségen felül egyéb baja sem történt. = A helybeli Izr. status-quo elemi népiskolában a beiratások jelen tanévre ma és holnap történnek ; a rendes előadások pedig holnapután f. hó 7-én veszik kezdetüket. Figyelmeztetnek a szülők, miszerint tekintettel az iskola túltömöttségre és e tárgyban legújabban kiadott miniszteri rendeletre, gyermekeiket kellő időben beírassák, mert a későbben jelentkezők esetleg fel nem volnának vehetők. Ida mintha szoborrá kövült volna, meredten bámult a levegőbe. A vihar teljes erővel kitört. Zuhogott a zápor, recsegtek a fák, dörgött az ég, lobogott a villám. Oh bizonyosan valami barlangba vagy kőszikla alá menekültek ! Hogy simulnak össze, hogy ölelik egymást ! Adél hogy reszket Béla karjaiban s Béla hogy vigasztalja Adélt csókjaival! Ida mindezt látta, képzelte a viharban; de meg se moczczant. Egy óráig ült igy a zongora előtt, fájdalmába merülve. E közben elvonult a vész, kiderült az ég, az erkélyen üde, ózonos levegő illata áradt be a szalonba. Égyszerre fölpattant az ajtó s átázottan, kipirult arczczal, égő szemekkel, vidáman, üdvösséget lehelő könnyedséggel belépett Adél, Béla karján. Adél odaadó tekintete különös bizalmat, arcza duzzadó bájt és örömet sugárzott, Béla pedig gyöngéd és ügyetlen volt, zavart és titokzatos. Megdöbbenve álltak meg, midőn Idát észrevették. Egész alakjuk, egész lényük a boldogság verőfényében úszott. Ida mindent tudott. Föl akart sikoltani, oda akart rohanni, hogy megfojtsa. De nem! A halálos sápadság egy pillanat alatt eltűnt; Ida kipirult, felkaczagott, ideges ujjai belecsaptak a zongora billentyűibe s elkezdett egy őriiletes rohamú keringőt játszani.* — Tánczoljatok, tánczoljatok ! kiáltá kaczagva. Adél tétovázva nézett Bélára, Béla lábai gyökeret vertek. — Hahaha, tánczoljatok ! Nem mertek daczolni. Adél ráhajlott kedvese vállára, Béla átkarolta Adél derekát s tánczolni kezdtek. Keringett velük az egész szalón ; szemeik káp- ráztak, fejük szédült, folyvást szilajabb, öníeledtebb szenvedélylyel tánczoltak. Megfeledkeztek az egész világról, egymás keblén, együtt repülve a keringő őriiletes ütemére. Egyszerre megszakadt az akkord, a zongora bugása eláll .. . Csend .. . Adél, Béla ijedten néznek Idára . . . Oda rohannak . . . Meghalt!
