Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1885-03-29 / 13. szám

lép is, a mikor tetszik akár a közepéről is kivehető, a nélkül hogy a méheket legyilkolni kellene. Ha ily szerkezetű kaptárak alsó két sor kereteit a méhek kiépítették, a felső harmadik sor tiz keretére ereszthetjük, közbe téve egy Hahnemann-féle méh rácsot, melynek nyílásain a dolgozó méhecskék átjárhatnak, és a felső üres lépeket mézzel megtöltik, így termeltetik a tiszta szűz méz, mivel az anya a rácson a felső keretekhez nem mehetvén, félvén a hideg czink rácsra rámászni,’ azokba nem petézhet, tehát az így termelt méz értékére, meg izére nézve is más lesz, mint a kúpos kasok méze, mely október közepe táján — a méhek kénnel leöletvén a sejtekből, melybe ku- kacz és álcza is található, — kézzel kigyomazoltatik.

Ily kaptárakban kezelve a méheket, mindenkor tudhatjuk hányadán vannak, ha néptelenek, más kasokból' népet söprűnk és igy munkaképessé tehetjük, ha anyjuk elveszne uj anyát, ha álanyás termékeny anyát, ha nincs elég mézük pl. a teleltetésnél és tavaszkor a bizonytalan eshetőségekre tartott mézes keretet aggatunk be és az éhhaláltól megmenthetjük ; a heréket kiszedve a lépeket, könnyen kipusztithatjuk ezeket a dongó nagy fejüeket bátran megfoghatják hölgyeim picziny ujjai, mert nem szúrnak, és mint dologtalan méz" fogyasztónak pusztulás a bére, augusztusban ugyan a mehek kiűzik, de a számító méhész ki a tavaszi és nyári mézszüretet hasznára akarja kiaknázni irtsa a heréket.

Tehát láthatják hölgyeim, hogy mily könyen lehet boldogulni a kis mérges fullánkú rovarkákkal és hogy lehet őket magyarán mondva orruknál fogva vezetni, és ez által házi állattá kultiválni.

A méhésznek három általános szemlét kell tartani évente kaptárai felett: kezdjük az utolján az őszi szemlén, ekkor a kaptarakbol kiszedjük a lépés mézet, csupán annyit hagyván, mennyi a családnak elég az áttelelésre; 12, 13 lepecsételt lépes keretet; tehát nem leszünk gyilkosa ezen hasznos rovarkák- nak, melyek hat heti rövid életükön keresztül, számunkra dolgoznak ; az esetben pedig, ha családaink túlszaporodnának, holott számhoz kötött kaptárakat akarunk csupán tartani; ez esetben a kaptárak kellő népességének fentartására törekedjünk; és a felesleges méh családokat adjuk el; egy népes előraj 13/2 kiló méh súlylyal 6 frtot megér, tehát ez is jövedelmet képez, holott a gyilkoló rendszernél ez összeget elvesztjük; de a kúpos paraszt köpü alig hozhat 4 írtnál több tiszta hasznot; és ha ez összeget a le- kénezett méh család értékéből a 6 írtból le vonjuk, marad hiány 2 frt, — míg az okszerűen kezelt Dzir- zon Berlepsch kaptár jó mézidénykor, kihasználva a tavaszi, nyári, esetleg az őszi méz idényt minimum 11 frt tiszta hasznot hajt; — továbbá a szemlén meggyőződünk, hogy van-e termékeny anyja a családnak. és igy az átvizsgált családot a zárt méhesben átteleljük. Ha a zordon tél felett, a nyíló tavasz diadalmaskodott, és méheink már kiröpülhetnek ; megtartjuk a második általános szemlét; a tavaszit, és meggyőződünk nem veszett-e el a csalad termékeny anyja; és ha bármily körülmény folytán elpusztult; a reservbe tartott anya nevelő kaptárakból, termékeny anyát adjunk, a ki a peterakást folytatja, nehogy a család melynek dolgozói csak hat hétig élnek, a hasítással nem pótoltatván néptelenné, és igy munkaképtelenné váljék; azokat a kaptárakat pedig melyeknek termékeny anyjuk van, de a telelés alatt a dolgozók közül sok elpusztult, méhátsöpréssel, vagy egy két hasítással dolgozó léppel támogassuk. Minthogy tavaszkor az idő változó, de általában ha a kaptár méze elfogyott, a gyümölcs fák virágzásáig a családokat mesterségesen etessük, az anyát ösztönözve ez által is a tömeges petézésre, hogy a család kellőleg népes legyen, mire eljön a mézelő idény; hogy igy azt kellőleg kiaknázhassa, és ez által a méhésznek haszna legyen.

gény emberek egyike. így ismeri a yáros. Szürke tö mött haját mindig tudós módon fésüli, tiszta gallért visel — sokszor kemény papirosból, angol divat szerint, s oly edzett szivü, hogy átéli ruhát nyáron át is — főkép ily hűvös korcsmákban el tudja viselni. Különben olyan kurta ember, hogy rövidebb lábakat és hosszabb derekat, törzset még nem igen láttam.

ügy ül hosszú pipájával, (dohányt is mindig tud kapni) a hogy maga a megtestesült komolyság, városházi hivatalos kötelesség. Lassan vontatottan beszél, mivel a polgármester is mindig igy beszélt.

— Az élet egészen elvesztette előttem — veszi fel újból themáját Partos ur, — sorsát, izét. Ha egy kivárandó porom nem volna — rég pisztolyhoz nyúltam volna, Adolf.

— Te nem ítéled el az öngyilkost?

— Nem én, okosan teszi. De az a lő. Mai nap a világ ebből is hasznot tud húzni, Adolf.

— Hogy?

— Szenzácziót ébreszt.

— Míkép ? — s égtek a czukrász beesett kék szemei.

— Megosztja családját. Megy az apa a gyerekek felével és marad az asszony a kisebbekkel. Vagy lehet úgy is megfordítva.

— Hogy a feleségem pusztítaná el magát a két kis leánykámmal és én maradnék a két nagyobb huval ?

— Nálad már abban kicsi Haszon lenne.

— Oh, én örömest elmennék ebből a világból. A mesterség nem megy, készen hozat Schwarz mindent fennről fél áron, igaz, hogy kutyának való rósz, avas. penészes süteményt, de ha eszik és fizetik ! Éji minek tanultam, ha nincs mezőm?

I gaz.

— Nem lophatok, mert szegények iránt meg a, törvény is szigorúbb.

A harmadik vagyis nyári szemlénél, a gyenge, de termékeny anyával bíró kaptárak lesznek figyelem tárgyává; és ép úgy mint tavaszkor azon legyünk, hogy minél jobban kizsákmányolhassák mé- lieink az idényt, és igy mézzel bíró méheinket, május derekán az akáczfa virágzásakor, a népes családokat, mezeket kizárólag mézelésre használunk', termékeny anyjukat kifogjuk, és azokat anya várakba 2—3 üres dolgozó léppel elzárjuk; igy az anya nem petézhetvén a kaptár többi lépeibe, miáltal a túlnépesedésnek is elejét veszszük, és a méhek figyelmüket kizárólag a méz gyűjtésre fogják fordítani, a mézzel telt kereteket pedig, ha azok mézzel meghordattak, szedjük ki, és pergessük ki per- getyüvel; a kipergett üres lépeket újra aggassuk be; a munkás méhecskék jó méz idénykor, ha kellő népes a kas 48 óra alatt teli hordják, tehát jó időjárás alkalmával több ízben is kipergethetők a lépek.

Az okszerű méhészetnek egy másik roppant elő- nye, hogy m ű r a j o k a t készít, és nem várja míg a méhek rajzanak ; a mit gyakran ha szeszélyes az időjárás hetekig elvárhatunk, a mi nem kevésbé bosszantó a. még oly türelmes méhészre is ; minthogy a méh természetében fekszik, hogy többször is rajoz, ez lévén a peterakás után a második szaporodási módja, miáltal önálló családok alakulnak. A népes családok két három rajt, az az uj családot ereszte- nek, gyakran agyon is rajozzák magukat, a mibe köszönet nincs, mivel a méhek tevékenységüket mindig a Hasítással töltik, és mézet keveset gyűjtenek : ha pedig kirajzanak neki esnek a kaptár méz készletének, és félpakolva kimennek, és ez által meg- gyengitik az anya kaptárt, alakítva egy gyenge csa- ládocskát mibe gyakran köszönet nincs ; — miért is minden kirajzott kaptárt etetnünk és itatnunk kell, mivel a rajjal az Öreg dolgozó méhek mennek az öreg termékeny anyával ; a fiatal méhecske pedig a kikelés után csak 9 napra mén külső dolgára, eddig csak házi munkát végez; de a kaptár itatás meg azért is szükséges, mert a hasításnál a méhek viz méz és virágporból keverik az álcza tápanyagát, ily kirajzott kaptáraknái pedig a czél az, hogy minél előbb népessé legyen, és munkálkodjék.

Azon kaptárakat melyeket mézelésre akarunk használni, rajozni ne engedjük, hanem az anya bölcsőket melyek száma a méhek erejétől függ, — gyakran 2 egész ti bölcsőt is építenek, — vágjuk ki egy híjával, és az anyát vagy egészen távolítsuk el a kaptárból, vagy ha 2 évnél nem öregebb és termékeny és nemes, anya várba tegyük.

Talán hosszadalmassá is váltam preceptori elbeszélésemmel, de jónak találtam, legalább futólag az okszerű méhészet előnyeivel megismertetni szép olvasóimat ; különösen azért is mert : esetleg egy két még csökönyös köpü tulajdonos is elolvassa, a ki an- nélkül, hogy elemeit is ismerné az okszerű méhészetnek pálczát törni felette nem indignálódik.

Mielőtt az utolsó pontot nyomnám soraim barázdája végére, azon ismételt óhajom nyilvánítom, bár a foglalkozások legnemesebbikét az anya természettel foglalkozó gazdasági ágak eme mostoha gyermekét kellőleg felkarolva, és okszerüleg kezelve, mely kicsinyben vagy nagyban űzve, nemcsak hasznot nyújt, de szellemi szórakozást is szerez bármily foglalkozású egyénnek, iparosnak vagy pennás embernek és gazdasszonynakj szóval mindazoknak, kik a termését egyszerű fenségét nem csupán bámulni, de annak keblén megnyugodva, az által nyújtott kincset, a körülmények szerint hasznára fordítani, minden eszes lény kötelességének ismerné.

Pesko Lajos.

— Való.

— Mire nézzem a napot? Köhögök, pusztulok, senki meg nem szán. Még a kórházba se vesznek föl, mert nem tudok ajándékozni s mert félnek, hogy rájuk halok. Mit tegyek? Az asszony mindegyre: „pénzt, pénzt, akár honnan.“ De honnan? Enni kell.

— Igaz, iddogál Partos ur, és forgatja kis sziik, penziónált fejében emberbaráti tervét. — Tovább, légy őszinte Adolf. Szivem értetek dobog. Osmersz.

— Itt lesz a dél — majd bele bolondulok ; aztán az estve — oh nem tudom, honnan vegyek egy garast. Ha nincs kereset. Beteg ember feküdjék, de akkor ki ád enni a gyerekeknek?

— Jól beszélsz.

— A kenyér elfogyott . . .

— Uh nálam is — — folytasd.

— Zsir, só, fa — ez mind itt, itt esz engemet. . .

S a szegény sáppadt ember a két kékülő rózsával odább taszítja tele poharát. Nem iszik. De kopogtatja ledős,-fehér homlokát, a hol. a zsir, dó és fa eszi, emészti szakadatlanul.

— Mondok valamit, Adolf.

S a kis kurta ember átszellemült arczczal, az ég felé tekintve, lassú mormogó ima hangon ily tanácsot ád :

Áldozd fel magadat. Ha Abrahám egyetlen Izsákját föl merte áldozni az istennek, nemzetsége, hazája üdvéért, egy apa hasonlót tehet gondolatom szerint, gyermekeiért.

— Én szívesen beleugrom a Marosba. Már akartam is. De mi lesz a gyermekekből ?

— Itt a kérdést a másik oldalára kell fordítani, Adolf. Mi 1 öltén 1- a vén órással?

— fölakasztotta magát, — vág a szóba a szegény czukrász, — attól én se félek.

A t u t a j o s.

— Rajz a felvidéki népéletitől.

lehetne más a tutajos, mint egy fenyőfa magasságú derék tót legény, széles karimájú kalappal a fején és sárga csatos tüszővel a derekán.

A szij-szerszám, csat és pityke, kitesz rajta vagy tizenkét fontot, mégis úgy járja vele a dudaszónál, hogy leválik a lábáról a bocskor.

Isten neki, — hisz úgy is újat vett már a rózsahegyi vásáron, mert nagy út áll ám előtte, le- megy a tutajjal Szegedig, onnét meg a saját alkalmatosságán visszafelé olyan utat kell tennie, hogy amire hazaér, a borovicska-bogyónak, — amely még csak most virágzik, — rég kulacsban fog kotyogni a leve.

Hej, de kell is egy kis sziverősités ahhoz a dologhoz^ amelyet a tutajos végez, mert a fenyőfákat kivágni, ^ leczipelni a Vágra, összekötni tutajnak és megrakni deres vastagságú és koporsó vékonyságú deszkákkal, legalább is olyan munka, mint a minőt valaha Noé apánk végezett, mikor összekalapálta a bárkát, már pedig tudvalevőleg ez is addig erősít-1 gette a szivet éjinél a munkánál, hogy imádott neje zsineget kötött a poharára-, hogy ez is le ne menjen valahogy a torkán.

Ila Noé apánk tette, miért ne tehetné Andris is, ki már tegnap itta meg az áldomást, mert elkészült a tutaj.

Ott ringatja a Vág a lietavai oldalon, az átkelőnél, rajta van már a kormánylapát is, a bak is, csak még a fakanalas kosarat helyezgeti el rajta, hogy legyen mit viselni a hátán, ha hazafelé gyalogol azután kilából a partra, odaül egy levágott fatörzsre, s nézegeti, mily örömmel emeli a hátán a tutajt a folyó, hát ha még majd ő áll oda a végére és megindul a szerszám, — az lesz csak a dicső pillanat í

Holnap lesz az indulás, — ennél a gondolatnál egyszerre elkomorodik a legény arcza, nagyot sóhajt

— mint kilyukadt hólyag, — hátra tolja a kalapját a fején és szomorúan tekint a lietavai torony tete- ére, melyre bucsúsugarait hinti a lenyugvó nap.

Meglátja-e még azt valaha Lietaván s hosszan nézi míg az minden teketória nélkül lebukik, s azután, amint a homály kezd lappangani, kiveszi já- vorfa-furulyáját a tüszőjéből s oly édes odaadással fújja belé a lelkét egész mélyéig, mintha a dalban fájdalmát akarná közölni a vidékkel.

Egész falu hallja a dalt, de nem érti meg csak Anikó az a liliomkarú leány, kinek két hét óta folyton ott a szemén a köny, most megtörd’i, hogy ne lássák, mert végig megy a falun, egy kosárral a tutajig.

A dal elhallgat, de annál hangosabban vernek a. szivek odakint a folyó partján, — mig elhangzik az utolsó csók és ellebben az utolsó sóhaj, azután éj lesz, s az éj után hajnal és szürkületkor már indul a tutaj, lassan mintha tudná mily nehezen válik meg a gazdája innét.

Andris ott (ál 1 a kormány lapátnál s szomorúan néz visszafelé; s mire a nap megaranyozza a lietavai tornyot, Andris már nem lát belőle semmit, egy köny esik szeméből a folyóba.

Nem a hajósok ily elhullott könyétől terem a tengerben az igazi gyöngy?

Ki tudja? . . .

Mikor delet harangoznak a teplicskai toronyban, már a füzes alatt kikötött a tutaj.

Hej Teplicskától kezdve nem lesz ilyen szomorú többé az Andris élete, de a társáé sem, mert hozzájuk szegődik az árendás, a vasút drága, kocsija nincs

— hát mire való a tutaj ?

Budapesten sok dolga van néki, az üzlet után kell nézni, két hét telik ugyan bele, mig a tutaj oda

— Nem úgy barátom. Az órás két fiát is maga mellé vette. Hárman lógtak — én láttam.

Kakas Adolf ur szédülve dülöng és rémülten gondol gyermekeire.

— Nos, mi történt? — Én aláírást, njútottam, hangot vertem, Farkas barátom czikket irt a „Vidék“-be, „Polgár“-ba, „Ellenzék“-be, s özönlött a pénz, bor, kenyér, ruha. Ez igy van. Az órásné ma selyemben jár, két leánya férjnél, jó módban. A részvét pompás szerencséhez juttatta őket. A vén Mittler órás boldoggá tette hátra maradott családját. így megy ez, Pesten, Bécsben, Párisban, a világ minden jobb helyein.

A gyerekek lapdája épen beütötte az ablakot.

— Do Ifi, te vagy? kérdé az apa a szép, egészséges piros gyereket.

— Én papa. Ez uj lapda ám. Jer, üss egyet. Hagyok.

— Menjetek haza, otthon leszek mindjárt.

Kicsordult a zavaros szemek könyüje, és gyönge

pirosság terjedt el a czukrász ur hervadt arczán.

A beszéd megakadt, az üveg kiürült, s a két jó barát átadta székét, — lehet más két jó barátnak, vagy boldog embernek.

Haza felé tartott Kakas Adolf czukrász ur.

Otthon a fösvény Mózsi mészáros nagy bérházában a kéményseprővel szemben heves vita folyt a lakók között.

Künn ültek, mostak, varrtak, vagjr dolgoztak a zsellér mester embernék. Három-négy asszony.

Azt akarták eldönteni mi egy csizmadia, asztalos, szabó, varga, hivatalszolga, — melyik a fölebb való rangban, titulusban, tisztességben.

A ezukrászné dühösen kitört e szép mesterségek ellen és a ezukrászatot emelte a legmasabbra. Talán méltán is.