Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-12-13 / 51. szám
VII. évfolyam. HELYI S Előfizetési árak : Évnegyedre ................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám á,ra : 10 kr Kapható : MAYER SÁNDOR könyvkereskedésében (Csillag-utcza). 51. szám. Vácz, deczember 13. 1885.- ' 'I I ——affc Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ménvben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség czimzete: hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete-. hová a lap anyagi részét illető minden küldemény czimzendö : Vácz, Csillag-utcza 1428. szám. _ Közbiztonsági állapotaink. Nem az országos, nem az egész magyar hazát érdeklő közbiztonsági állapotokról van itt szó; hanem városunk közbiztonsági állapotairól ; városunk személy és vagyonbiztonságáról, melyek a legutóbbi idő tanúsága szerint annyira megrendültek és megrendittettek, hogy ha ez orvoslás nélkül fokozatosan igy fog haladni előre, ma holnap azt is kéuytelenek leszünk megérni, hogy világos nappal akár agyonbunkóztathatunk nyilvánosan, az utczán, anélkül, hogy rendőrségünk erről tudomással birna, vagy ha tudomást vesz is róla, azt a fáradságot venné magának, hogy ha már megtörtént a baj, legalább a rendészeti tudomány előírta eszközök és rendelkezés alatt álló erőkkel kinyomozni csak megkísértené is, hogy vájjon ki légyen köz és személy biztonságunk veszélyeztetője ! ? Igaz, hogy ez fáradtsággal jár; de hát vagy tessék akkor policziánknak közhírré tenni, hogy ki-ki magáról gondoskodjék ; ki-ki a maga házát, személyét és vagyonát önerejére támaszkodva őrizze, vagy Őriztesse, vagy pedig ha ezt nem teszi, legalább tegyen meg annyit a közrendészet fogalmának reputatiója érdekében, hogy bevallva tehetetlenségét, kijelenti, hogy mint ilyen városunknak, ez meg ama fogyatkozás vagy hiányok miatt a kivánalmaknak megfelelő szolgálatokat nem lehet. — És mindenesetre a polgárság elismerésével fog találkozni; s a közvélemény is hymnust fog felette zengedezni, mert legalább tudni fogják valamennyien, hogy hol kell segíteni. Hol kezd büdösödni a hal. — De sem az egyiket sem a másikat nem tenni ez valóságos bűn; ez oly vétek, melyet egy könnyen megboesájtani nem lehet. A bűnt pedig ostorozni kötelességünk. Hogy pedig policziánk a bűnben valóban szenved, s hogy e miatt városunk közbiztonsága — rendőrségünk tehetetlensége miatt valóban aggódva néz a beköszöntött tél elé, igazolják a lefolyt heti bolt betörések : városunk legjártabb utczáin; sőt magában a városház épületében levő bolt betörés is. — A mely utóbbi esetben valóban oly színben tünteti fel közrendőrségünk élhetetlenségét, hogy arra a gondolatra bir minket: fordulni a város képviselő testületéhez s kérni tőle azt, hogy eszközölje ki felsőbb helyen, miszerint városunk területére is terjesztessék ki a csendőrség hatásköre. Hogy ne. Mikor a városház épületében is történik bolt feltörés; s rendőrségünk azt észre nem veszi? Igazán ezer szerencse, hogy a pénztárba nem hatoltak be, mertakkor —Wertheim szekrény hiányában — még a pénztárt is elvi- hették volna. Hogy ne, mikor a legjártabb utczák egyikében a Sáros utczában 3—4 boltot nyitnak fel és sehol egy rendőrségi közeg sem látható ? Hogy ne, mikor a Fő-utczán ugyancsak a városházához alig egy pár lépésnyire fekvő boltot nyitnak fel ugyanegy és azon éjjel és a mi pénz értéket találnak, azt elviszik anélkül, hogy ezt rendőrségünk ébersége csak álm odná is ? Es ha már a bajok megtör-téntek, azt hiszi valaki talán, hogy rendőrségünk erélye kifürkészte a tetteseket? Nagyon csalódnék, a ki ezt hinné. Rendőrségünk úgy látszik, még csak most állítja össze a taktikai mappát, hogy tulajdonképen hol kezdje meg az ostromot. Valóban dicső egy állapot! De menjünk tovább! Tessék valakinek akár csak esti 9—10 óra közt a felvárosba — különösen a Krakó városrészbe — elmenni s biztos lehet aziránt, hogy ha nem ütik is agyon, de mindenesetre emlékeztetni fogják arra, hogy nem csak szellem, hanem húsból is van alkotva az emberi test. Vannak ott utczák, a hol a pacz- kázó butaság csoportokban gyülekezik össze: állván ez suhancz fiatalokból, kiknek a sötétség garázda tettekhez az eszköz, s ennek leple és védve alatt a legbékésebb polgárt insultálják és megtámadják. Talán lát ott az ember rendőrséget ? Avagy menjünk a város bármely félrébb eső utczáiba s kérdezzünk csak egy embert is, látott e ott rendőr közeget éveken át? Biztosíthatjuk, hogy tagadó választ fog kapni! Hát mire való akkor drágán fizetett rendőrségünk, ha ily állapotok léteznek városunkban?! Mire való akkor különösen, mikor majdnem a város házát viszik el, melyben a rendőrség maga is tanyáz, s erről tudomása sincs? Valóban ez gúnya a természetnek! Ilyesmit tűrni nem lehet. Elvárjuk képviselő testületünktől, hogy ezen állapotokon segitsen: amit az által tehet, hogy vagy rendőrségünket újjá szervezi és az igényeknek megfelelő karba helyezi, vagy pedig az állam-csendőrség hatáskörét városunkra is kiterjesztetni kéri. Elvárjuk, hogy tenni fog valamit. Elvárjuk, hogy ha más nem akar, ő fog tenni a saját érA „VÁCZ1 KÖZLÖNY“ TÁRCZÁJA. A nász éj. Haloványra festi arczát, Piros arczát néma bánat, Hajnalpirra napsugárra, Ködös borús alkony támadt. Túri Marcsa lakodalmát tartja, Szép szelíden öleli őt Vőlegénye karja. „Szép szerelmem, gyöngy virágom, Mért oly halvány kedves arczod ? Azt a piros rózsa csokrot, Oly reszketve miért tartod? Mondd meg, gyönge szivedet mi bántja, Mért vont a köny fellegárnyat Szemed sugarára ?“ „Boldogságtól halvány arczom, Attól tűnt el ennek pírja, Az öröm se lehet mindig Rózsaszín betűkkel Írva. Keblem üdvtől, égi kéjtől árad, N’em bánat az, mitől szemem Múló könybe lábadt !“ Gyönge pir jő arczájára, Reszket minden szó az ajkon ; ,Eredj, mulass vőlegényem, S a vendég is hadd vigadjon !' Járja a táncz, szól a zene hangja, Túri Marcsa olyan mélán El el mereng rajta. Én Istenem, úgy érezem, Mintha húznák a harangot, Mikéntha fülembe zúgnák Túlvilági titkos hangok : Csillagok közt odafenn az égen, Mint az irigy emberek közt , Jobb helyem lesz nékem ! * * * Ka 1 uvégi koresmaajtó Ki yan nyitva, tárva, Két szál gyertya az asztalon Nagy vigalom járja. Barna legény ti 1 előtte, Úgy remeg az ajka : Be szép lány az, aki mostan Lakodalmát tartja ! Bort előmbe és. te czigány Keseregve húzzad, Hadd tépje szét szivemet Vagy hadd növelje búmat. Húzzd. ne halljam, hogy mindenki Egyre csak azt hajtja : Be szép lány az, aki mostan Lakodalmát tartja 1 Egyszer néztem szép szemébe, S ez volt rám az átok, Most egyedül a világon, Elhagyatva állok. Nem kisért el semmi más, csak Bánatomnak hangja : Be szép lány az, aki mostan Lakodalmát tartja Oh ha villám lehetnék most, S az ég homlokára Felírhatnám, lángbetükkel Hogy mindenki lássa. Felírnám, hogy ott ragyogjon Mindörökké rajta: Szeretőm volt a lány, ki ma Lakodalmát tartja ! * * * Távozott már a vendégnép, Kiki nyugalomra téré. A menny asszony még nem alszik, Alom nem jő a szemére, Künn a holdnak halovány sugara Lenge ezüstruhát borit Az éjféli tájra. ,Édes férjem, halld mi szépen Szól a csalogány a kertben, S a szellő oly édesen búg, Engedj oh engedj lemennem !‘ „Hűvös az est, nem szól a madárdal, Maradj itten hű szerelmem, Hadd ölellek által 1“ ,Nézzd csak a hold halvány arczát, Nézzd azt a sok szép csillagot, Édes férjem, üdvösségem Nagyon nehéz a te karod. Melegem van elszorúl a keblem, Elszédülök, szemem könyez, Oh engedj lemennem !“ Túri Marcsa nem nyugoszik, Könnyű kendőt vesz magára, Sejti, tudja, hogy a régi, Az a „régi“ vár reája. Oh édesebb ennek ölelése,. Csókja forróbb s olyan igaz Szivének verése. Árnyas lombok eltakarják .... Fényes csillagok se nézik .... Kósza szellő meg nem hallja A szerelmesek beszédit. Messze szállt a fekete búbánat. A haldoklók nem ismerik, Ezt a rémes árnyat. Felleg szállt az ég ölére, IJj dörgés jő új villámra, S az utat a menyországba Megmutatja fényes lángja .... Mire ismét csend lett a vidéken, Két csillaggal több ragyogott, Odafenn az égen. Virágokat ültetett egy Gondos kéz a sirhalomra, Csöndes estén meg megrezzen Szomorúfűz hervadt lombja, S felhangzik a szomorú madárdal: A szerelem sötét verem Befödve rózsákkal. Szirmay Gerö Lajos. A ki igazán szeret. — Karczolat. — Irta: Omikron. Ők boldogok voltak ; boldogok, mint a mező virágai, melyeknek szirmairól a napsugár szárítja fel a harmat gyöngyeit, örömkönnyeik a boldogság mosolya közt tűntek el. Boldogok voltak, mint a vadgalamb, mely az erdő mélyében párjával turbékol. Szerették egymást az első szerelem hevével és szenvedélyével, szerették egymást oly szerelemmel, mely akadályokat nem ismer, mely megfeledkezve
