Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-11-22 / 47. szám
Örömmel üdvözöljük tehát az igen tisztelt városi képviselő felszólamlását, s liiszszük hogy az képviselő testületünkben is visszhangra fog találni, mert nem a személy az a ki a karnagyi állást viseli — forog kérdésben, hanem egy uzurpált jognak a megszüntetése s illetve a város részéről egy oly jognak a vindikálása és érvényesítése, mely tényleg a várost illeti. Es annak érvényesitésétől városunk közönségét sem tarthatja vissza. Nem tarthatják vissza különösen anyagi gondok; mert tudva azt, hogy a városi kántor részére évenkint 126 frt van a városi költségvetésbe felvéve ; tudva azt is, hogy a kántornak 2 hold föld jár a várostól; a kántor lakás évenkint 200 írtra tehető; azon kiviil városunkban évenként 500 — 600-ra menvén a halálozások száma s ebből is részére stóla fejében minden egyes temetéstől egy forint számíttathatván ezen jövedelme is évenkint 500 — 600 írtra tehető; végül mise alapitványokbóli jövedelme hasonlóan 300—400 írtra menvén: világos, hogy a város önálló kántora kinek évi jövedelme körülbelül 1200 —1400 írtra tehető: a város további terheltetését maga után nem fogja vonni. Ezen adatokat jó lesz tisztelt képviselő- testületünknek szivére venni s levelezőnk indítványát felkarolva az önálló városi kántori állást a karnagyitól elkülönítve — mielébb saját hatáskörében betölteni, s igy a városnak az igényeknek minden tekintetben megfelelő, független kántort adni. CSARNOK. Fővárosi levél. Budapesten, 1885. november 19. Megtörtént tehát! (Tudjuk ! — sietnek közbevágni szives olvasóim — hogy a szerbek és bolgárok összerobbantak és javában marják egymást, ágy-e?) Dehogy! azt akarom mondani, hogy végre... (Beállt a tél? nemde?) Azt is, de mindenekelőtt azt, — kérem, hagyjanak kibeszélni — hogy : ki a sikra ambitiosus ifjak! az isteni Ilka végtére szabadlábon van, vagyis inkább a keze szabad ismét — hacsak a törvény meg nem másítja udvarias határozatát. Szigligeti József úr tehát, kinek erre vonatkozó hirlapi nyilatkozataiban egy szikrányi sem lobogott abból az, „újra föléledt szerelmi tűzből,“ melyet ügyvédje annyiszor emlegetett, hogy meghiúsítsa a divó diva elválását — immár csak fél olyan nevezetes ember, mert megmaradt ugyan néhai legjelesebb drámaírónk fiának, de megszűnt ez időszerinti legkecsesebb menyecskénknek párja lenni ! Sic transit gloria mundi . . . . . . „Tökfilkó.“ E hangzatos czimmel egy fran- czia operett került színre e héten először a népszínházban. Meséje elég ügyesen van nyélbe ütve, de metés, a honnan Harcsa László barátunk kimaradhatott volna. A kisvárosiak előtt nincs is valami kiállhatatla- nabb, mint a közönségesen fölülálló ember. Jaj annak, a ki közébük vetődik s nem érdeklődik az ő hízóik, tenyész-kanczáik, repcze vetéseik istálló-építéseik iránt. Jaj annak, a ki ki akarja őket mozdítani tunya egyhangúságukból s újításokat merészel pengetni. Szemben talán meg is dicsérik nagy terveit, de érezni fogja nem sokára, hogy elhagyatottakban áll a Sahara sivatag eltévedt vándoránál. Harcsa László barátunk az évek során keresztül tartott makacs hallgatásának immár élvezte gyümölcseit. — Ha végig gombolt kabátjában, czingár- termetét egyenesen tartva, keservesen savanyu ábrá- zattal végig ment az utczákon, mindenfelől nyájas üdvözlésekkel fogadták. A jómódú szatócs, Mákos Re- zső, szívesen látta boltjában délelőttönként, a hol a város notabilitásai rendesen összejöttek papramor- góra, hogy a napi pletykát leőröljék. A város „mindenhatója“, a főjegyző, leereszkedőleg fogott vele kezet, sőt abban a kimondhatlan kegyben is részesült, hogy a leggazdagabb birtokos, Gereblyés Antal urnák legutóbbi szuaréjára meg volt hiva. Ez, ez a tánczestély volt Harcsa László barátunk nyugalmának elrablója. Gereblyés Antal ur híressé vált nem csak gazdagságáról és zsugoriságáról, hanem arról is, hogy három leánya ékesítette tágas lakását. Igaz, hogy zenéje éppenséggel nem röpke, sőt inkább nehézkesen mászó, persze nem ■— fülbemászó. Ma adják be az ördög piluláinak utolsó — százhetvenedik — adagját a közönségnek s ezzel vége az ördög dicsőségének. 0 kelme eleblából (helyesebben : el 1 ó Iából) és az ájtatos Évva kifiistölteti utána a színpadot hirlapi tömjénnel. A nemzeti színháznak egy specialitása van. Ka- ezér „szendéje.“ A népszínháznak volt fiatal tagja (nehogy félreértsenek, inkább kijavítom : fiatal volt tagja) Kaczér Nina kisasszony lépett föl benne Szigetinek „a falusiak“ czimü, zamatos humoru darabjában. Játéka ügyes, mozdulatai fesztelenek, hangja kellemesen csengő, szóval tetszett — a kis Kaczér. Holnap pedig az a „sötét pont“ tűnik fel végre a színházi szemhatáron, melyet Csiky Gergely csöp- pentett három felvonássá, s melynek érkeztét oly régen jósolgatja a színházi kalendáriom. Azt sugdossák egynémely beavatottak, hogy az uj műben komor czime daczára van ám elég kaczagtató elementum. Hogy ne ! az ördög sem oly fekete, a pont sem olyan sötét, mint amilyennek festik .... ... A poéták által tönkreverselt „fehér lepel“ is lehullott már öreg földünkre — kész martalékául a serdülő költő — nemzedéknek. Kánikula idején az úszásra vetkőzött nagy Kristófot irigyeljük mi verejtékhullató budapestiek leginkább. Ilyenkor, a zúzos novemberben pedig a pompás prémes mentével takart Széchenyi szoborra vetnek sanda szemeket a télikabátjaikkal zálogosdit játszó uracsok. Hogy „uj esztendő“ sincs már valami nagyon messze, arra a gondatlan emberiséget gyöngéden figyelmeztetik jó előre már most a hordár, levélhordó és házmester urak. Sajátszerü emberek ezek nagyon, egyenes ellentétjei a szabad természetnek. Arczuk merő fagyosság januárius 2-ikától november derekáig, ekkor kienged a fagy és lassanként mosolygó verőfény ül ki az ábrázatjukra. Az igaz, hogy némelyik nehezen vergődik át e természeti változáson. Példának okáért az én házmesterem szája valósággal megcsikordult akár egy rozsdás zár, mikor tegnap először próbált rám somolyogni nyájas leereszkedéssel. A sarki hordárok jóakarólag, a levélhordók kegyesen szalutálnak. Fellegterhes homlokaikról most naponta tovaenyészik egy-egy borulatos felhőcske, mig végtére januárius első napján egész lényük teljes diadalmas verőfényben tündököl! . . . Hóesésen kiviil hatalmas kiállítási — rendjel — záporunk is volt. Jelentékeny károkat azonban nem okozott. Ad vocem kiállítás. (Ez az „ad vocem“ a legkönnyebb „átmenet“). Meghagytak belőle mégis hírmondónak valót: a panorámát. Ez regél a be-betéve- dőknek a letűnt dicsőségről . . . Városi és vidéki hírek. = Erzsébet királyoé ő felsége folyó hó 19-iki névnapja alkalmából a székesegyházban ünnepélyes isteni tisztelet tartatott, mely alkalommal Nesz ve da István felszentelt püspök, s püspöki helyettes pontifikáit fényes segédlettel. A misén a hatóságok, honvéd tisztikar, iskolák és testületek nagy számmal voltak képviselve. ezek közül a legifjabb is úgy 16 és 35 év között lebegett, de azért valamennyi vidéki bálreferens kötelességének tartotta., neveik után a „báj-, kellem- és szellemgazdag“ epithetonokat odacsatolni. Hogyne! Egyre-egyre 200 hold kitűnő minőségű tanyai föld nézett. Harcsa László a tánczestélyen, a mennyire csak czingár termetének erejétől telt, minden tánezban végig hurczolta a három grácziát — s bár hagyományos némaságának nagy-bankóját most sem váltotta föl a ledér beszédesség apró pénzére, jutalmul mégis mindegyik kisasszonytól azt a nyájas bókot nyerte, hogy ő valóban megszégyeníti a többi fiatalokat úgy társalgásbeli kellemeivel, mint tánczbeli szorgalmával. Ezen a sok dicséreten kivül még egy különös eset végkép megzavarta Harcsa fejét. Zenóbia (a legidősebb kisasszony), a ki Döngő János földbirtokossal tánczolta az utolsó négyest, a hatodik figura egyik fordulója alkalmával, valószínűleg abban a tévedésben, hogy Döngő áll mellette, hamarjában oly forrón szorította meg Harcsa László kezét, hogy ez a táncz végén alig bírta fölviharzó érzelem-hullámait az ebédlőben fölhalmazott tömérdek sonka szelettel és még számosabb pohár borral lecsöndesiteni. Megpróbált a nyert bátorítás alapján lyrai társalgásba elegyedni Zenóbiával. De oly nagy volt boldog fölindulása, hogy mihelyt közelíteni látta maga felé j,hölgyét“, azonnal eltűnt minden önálló gondo= A váczi püspöki szék betöltése mint a „Nemzet“ legutóbbi száma hirleli még ez ideig nem bevégzett tény s a lapok azon kombinácziója, hogy b. Hornig volna kiszemelve a váczi püspöki székre még idő előtti. _ = .Esküvő. Gera Aurél kereskedő ma f. hó 22-én délután 5 órakor tartja egybekelési ünnepélyét ! a helybeli felsővárosi plébánia tempómban Gaval- dik Teréz kisasszonynyal. = A hideg’ viz gyógyhatású. A széles körökben ismert és tisztelt Tragor család egyik tagja Tragor Károly súlyos betegségéből felüdülve haza tért Dr. V askovits János budai vizgyógy intézetéből. Szerencsét kívánunk gyógyolásához, s dicséretet mondunk ez intézetnek az ilyen sikerült szép kúráért és melegen ajánljuk a szenvedő közönség figyelmébe. = ..Katonai lapok44 czimmel Bolgár Ee- rencz főhadnagy, deczember hó elején egy politikai jellegű katonai szaklapot indít meg, melyhez dolgozó társakul a legnevezetesebb bel és külföldi katonai írókat nyerte meg. A lap hetenkint egyszer l'j2—\2 ivén fog megjelenni, s nem csak a hivatásszerű s a szabadságolt állományú katonának, hanem a nagy közönségnek is van szánva, minél fogva népszerű hangon lesz írva. Ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. I&emiuert ^1 áriba a kitűnő névvel biró weimari nagyherczegi kamarai zongora művésznő fog nálunk a Curia nagytermében nov. 24-én kedden hangversenyt adni és sietünk ezennel városunk műértő előkelő közönségét, ezen rendkívüli estélyre figyelmeztetni és Remmert kisasszonyt megismertetni. A Koppenhágában megjelenő dán fővárosi befolyásos lap „Daga Aviso“ a művésznő játékáról következőleg nyilatkozik : Három zongora művésznő létezik világi hírnévvel és nehéz Remmert kisasszonyt két kollégájával Mentei' és Essipoff asszonyokkal összehasonlítani. A hatást melyet ezen két művésznő ezelőtt reánk tett, Remmert kisasszony geniális megjelenésével eltörülte. Menter és Essipoff urhölgyek játéka finom és bájos, de nem voltak képesek benün- ket elragadni, mert hideg volt és művészi nüansziro- zásuk nem elégité ki a műértő közönség várakozását. Remmert kisasszony folyton újat mutat be, művészeti telivér természete dúsgazdagon pezseg, betanult effektus nála nem létezik, természetes kifejezése meleg, tüze és szenvedélye a világ női tagjai között páratlan. Csak Rubinstein hasonlít szenvedély tekintetében hozzá, valószínűleg ez hozza magával, hogy Liszt Eerencz magyar müveit oly páratlanul játsza — Pianissimójával pedig kényszerit bennünket lélek- zetünk visszatartására. A legnagyobb technikai erőltetés közben egy pillanatig sem veszti el nemes tartását és minden benső érzete visszatükrözik szép ar- czán, ő nem játszik a zongorán — hanem költ, dalol is beszél 1 A hangverseny programmját már lapunk múlt számában közöltük. Melegen ajánljuk közönségünk pártolásába. = Nzeuíscgteieu rabló. Kiraboltak egy per- zselyt alávaló gazemberek. Az egyházi szónok nagy haraggal szidja érte hallgatóságát: Legyen átkozott, igen legyen százszor átkozott, a ki szentségtelen kezeivel el merte rabolni azt, a mi a legszentebb czélra volt szánva. A pokol fenekére jut az, ki a perzsely- ből vagy az oltár elől el mer vinni valamit, a mi nem az övé. Erre megszólal egy földműves emberben a lelkiismeret szava: — Hej János, János, te is szentségtelen rabló vagy. Elvittél az oltár elől valamit, a mi miatt már sok gyötrelmed volt az életben. Vidd vissza töredelmesen házsártos feleségedet s valid be bűnödet! — ÍV'sfmegj'c és Tisza jubileuma. Pestmegye bizottsági tagjai Szapáry István gróf főispán meghívására f. hó 12-én délelőtt nagy számmal gyűltek össze a megyeház tanácstermében, hogy értekezletet tartsanak : miképen üdvözöljék a miniszter- elnököt 10 éves jubileuma alkalmából. Szapáry lata. — Kavargott, kóválygott agyában a sok eszme, de rendbe szedni nem volt képes. Azonban bármily czifra ideák röpködtek körűié, a sok zűrzavar közepette tisztán, világosan látott lelki szemei előtt lebegni egy csinos kis tanyát, sok lovat, ökröt, birkát, apró jószágot és különösen egy gyönyörű svájezi tehenet. És a jó fiú, ezen kedves látomány hatása alatt, hosszú karjait kinyújtva, mintha a svájezi tehén kötelét akarná megmarkolni, önfeledten rebegte: „Oh, drága lény!“ — Micsoda drága lényt emleget Harcsa ur? — kérdezte a mellette borozgató kiváncsi városi mérnök a ki el nem tudta képzelni, miféle ihlet szállta meg a fiatal embert, hogy már monologizál is. — Hagyja, szólt keser-édes mosolylyai Harcsa, — hagyja ; ön reális ember, ön úgy sem értene meg engem! . . . — Sohasem hittem volna, szólt, a jóféle bakatort szürcsölve a mérnök, hogy Harcsa ur ilyen könnyen becsip. Ez esetétől fogva Harcsa arcza a' savanyúság mellé bizonyos sajátságos vonást is vett föl, de nem az ügyetlen szerelmesek szórakozott tekintetét, nem, hanem a nagy tervelő hadvezérek kárvaly vonását, lesve a lecsapásra alkalmas pillanatot. Önérzete óriássá növekedett, de ennek nyilvánu- lását a külvilágtól gondosan vissza tartotta. — Majd akkor, majd akkor! . . . gondolta gyönyörrel.
