Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-01-25 / 4. szám
VII. évfolyam. szám. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETI LAP. Váoz, január 25. 1885.-........... r •Yti S ,l íi /,<*i ♦*"«<i ára Sí : Évneg M(irp .................. I tri .»O kr házhoz hordás v»gy post,hí szétkühiéssol Kgyi'S s-árn ara. ki Kanban'» I/rutsch Mám«] (Ván.üha? opnipróhon ' Hirdetések: NyiKKér |í a legolcsóbban eszközöltetnek 8f,ra • • • , ^ kr. ; s többszöri hirdetésnél kedvez- Eélye? illeték menyben részesülnek minden l»»-ik,,:i.vn ;l SO kr j| A szerKesziüsey é ‘ kiadó hivatal cziinzétc: hova a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gaspari/c-utcza 151. sz. j Kéziratokat rom adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el Farsangolás. Benne vagyunk a vidám farsar golásban, a fe eséges» dós előszobájában s a hazas élet föl- frissitéséhén. A pezsgő kedvű szezón megnépesiti mulató termeinket, csodálatosan összeolvasztja társadalmunkat, de nem csinál rendszert az összeköttetésekre, mint t\ váczi nép, mely csoportosan jár az oltár elé, mert neki a Hr sang terem nászünnepet. Úgy kellene történnie most is, mint azelőtt, mikor a szeretkezők nem akartak egyszerre jólétbe házasodni, hanem oltárhoz léptek szerelemből s a jövő reményében keresték jövendő jólétüket. Napjainkban az anyagi jólét és gondtalanság alapjára építik a házasodási, mert, századunk *• szelleme csak a vagyonnak biztosit szerencsét,, boldogságot karriert és élvezeteket. A meggazdagodási vágy már a legalsóbb osztályokban is ki kezd fejlődni s ez a lázas am- biczió legtöbbször nem ismeri a tisztességes eszközöket. Sohase olvastunk a botrányok krónikájában annyi sikkasztást, váltóhamisítást és hamis bukást, mint napjainkban, midőn valóságos fehér holló az, a ki elmondhatja, hogy nincsen adósA ..VÁCZ1KÖZLŰNY" TARCZÁJA. Eletbölcseség. I. Hogyha rád egy csendes völgyben A boldogság napja fénylik; Ne vágyódjál — dicsőség közt Szállani — a magas égig Mert a fényes csillag olykor Lefut a nagy semmiségbe, Mig a völgyek pásztortüze Lehullásnak nincs kitéve ! II. Hogyha állasz keresztúton, A melynek majd egyik szárnya A prózai létbe vezet, Mig a más — egy szép világba ! . . . Középutat válaszsz, bárha Jobbra-balra vágyódnál is ! . . . — Az élethez mindkettő kell: Prózai és ideális ! III. Oh, nem az a boldogító, A kit fennen kikiáltnak Áldásos, szép életűnek, V nagy világ legjobbjának! . . . Hanem az, ki adományát Kiburkolja éjbe csöndbe ! . . . S tetteiről nem szól más, mint, A szegények — hálakönye! Percnyi Kálmán. A jégen. — Karczolat. — Irta: Cs. _Á_rpá,d.. .... „végül, legyen szives Abonyi ur, nézzen ki a nagy jégre is. A hölgyek megérdemelnek egy kis tárczaczikket: a miért olyan szépek és kedvesek és ságom, jövedelmemből meg is tudok takarítani ! Itt is, ott is. keresd az asszonyt. Az élvezetvágy s a fényűzés kerülnek legtöbbe. Szerény anyagi tehetségű családok fényes életmódot, feltűnő jólétet hazudnak, drága lakást, elegáns berendezést és fölösleges cselédséget tartanak, hogy elérjék azt a czélt, melyet kitűztek. Hivatalt kell keresni a család valamelyik tagjának, vagy eladó lány van a háznál. És napjaink szelleme nem is kíván egyebet, csak látszatot. A jólét, a gazdagság látszatát. A szerény állású fiatal ember aggódva tekint a példákra s megrettenve szándékától inkább örömtelen magányt, mint boldogtalan családi életet választ, mert abban legalább nem terem beesés. Az igények rendkívüliek, a fényűzés páratlan, az anyagi viszonyok szegényesek s a vagyoni állapotok szerények. Hazugság körülöttünk majd minden s abból a hazugságból borzasztó kiábrándulás következtetik, ha elragadtatjuk magunkat. De vannak kellemesebb képek is a farsangolásban. Vannak családok, a melyek nem kápráztatnak el hamis csillogással s nem csalják meg a világot fényűzésükkel. A hol az igények mérsékeltek s a hol az őszinteség biztató. szeretetreméltók. Hanem legalább négy órára, készen kellene lennie: mert egy óra; mit gondol? — „Meglessz, szerkesztő ur! — „Bizonyosan ? — „Ha csak be nem fagy, akkor bizonyosan. — „De ha megolvad, a szép szemek füzétől, tudja .... —•- „A tárcza ? — „Nem a tárcza, — Ön — „Akkor újra megdermesztem magam. — „Hogyan? — „Vezérczikket olvasok: Verhovaytól ....“ * AHez! nos menjünk hát és lássunkés hevüljünk. Tetszik tudni uraim és hölgyeim, én megvetem a földi hiúságot; de csak akkor, ha az a tánezterem tükrös falai között fitogtatja a pofácskáját. Egész más az, ha jégre száll, — a tükörsima jégre, melyen szabályos ringással haladnak tova a korcsolya sport magasabb czél által vezérelt harezosai ; fendobogó szívvel, bár kissé pirros orokkal, követvejő méltósága Halifax“ gróf tettekre buzdító szózatát. Carneval herezeg, szegény, eleget panaszkodik vetélytársának csábitgatási hajlamai miatt; ám hiába: kénytelen megalkudni vele. Szegény jó herczeg! ugy-e te sem hitted volna ezt nehány év előtt? Istenem .... bizony én sem hittem volna. Bizony mind a ketten nem hittük volna .... (Mit ?) Hanem azért sajnálkozzunk egymás felett. Nyilvánítsuk ki őszinte részvétünket mind a ketten ....... (Miért ne?) (Kérem ne legyen kiváncsi!) Kissé csípősen fuj a szél az igaz, ám azért nem esem kétségbe az útnak hosszúsága miatt, mely a városból a jéghez vezet. Napoleon még nagyobb hidegben botorkált keresztül az Alpeseken. Akkor zivatar is volt, hóomlás is volt, a szelek is bömböltek, — még sem konfundálódott bele. Feltürte a kabátja gallérját és ment. Én is úgy teszek. 0 hadi dicsőségről álmodozott, világrázó merész terveket forralt abban a kabát gallérban. Ki vakmerősködnék nekem megtiltani, hogy én is terveket forralhassak : a magam gallérjában ? Csak meg kell keresni az igazi gyöngyöt a hamis ékkövek között. És ha megtaláljuk tűzzük jövő boldogságunk koronájába. A bizalmatlankodás ijesztő mértékben gyarapítja városunkban az egyedül maradó fiatal emberek számát, a kikre Széchenyi megjegyzése szerint nem tekint örömmel nemzet géniusza sem. Házasodjék mindenki a ki csak teheti, mert házasodni kötelesség. Hét millió magyar van s nyolez millió idegen versenyez velünk saját hazánkban. De házasodjék mindenki okosan, körültekintéssel és szellemi törekvéseivel egybevágóan. Mert az első lépéstől függ azután az egész jövő, melyen már nem lehet változtatnunk. Itt; a vidám farsang, mikor a kőműves saját tűzhelyét, rakja, mikor a csizmadia papucs alá kerül, mikor a nőszabó saját menyasszonya ara- ruháját készit.i, mikor a halász hálóba, a vadász tőrbe, a katona háboruba kerül, itt a vidám farsang, gondoljuk meg, de ne halogassuk sokáig a házasélet gyönyörűségeit, keressünk angyalt a menyországhoz ! = A belügyminiszter közelebb az alábbi leiratot intézte megyénk alispánjához: „Iparunk fejlesztése érdekében telette kívánatos, hogy uj gyáraink lehető támogatásban részesüljenek; mert az uj (Csak tessék! ...) Ah! kecses tündér; maga csilingel bele az én beszédembe ? Legalább mutatná be magát kis hamis. Tudja nem illik csak igy incognito bele beszélni az ember szavába. Na, tegye jóvá a hibáját: Mutassa be magát szépen. Hogy én tegyem meg? Szívesen, íme uraim és hölgyeim, van szerencsém bemutatni önöknek a jég tündérét, a kis Pimpint. Csinos gyerek; ha nem pletykálna annyit, nagyon jó fiú volna. És most kedves Pimpin, legyen csendes és viselje magát illedelmesen. A jégen vagyunk. Kössük fél Halifax ur jelvényét és repüljünk egyet kereken a tavon. így. Már most aztán nézzük a hivők táborát ... .... mosolygó, üde arezok, félénken haladó leánykák, merészen vágtató „beavatottak,“ óvakodva csúszkáló „veteresek“ tarka serege élénkíti meg a sima jégtükröt széltében, hosszában .... Mind örülnek, mind jól érzik magokat: csak a szegény mamáknak nincsen semmi örömük. Az igaz, hogy nagy méltatlanság van ebben a dologban. Tessék elhinni kérem, ha tél van — ha nyár van, egyre megy: mindig a mamák húzzák a rövidebbet. Sétatéren másnak a kedvéért szenvedik el a meleget és port, — tánezteremben a más kedvéért unják magokét halálra, — itt a jégen óraszámra fagyoskodnak azért a másikért ; Ilonáért, Bertáért vagy Gizelláért, vagy — mind a háromért. (Jaj, Istenkém!) Igazság ez? Mily irigylendő helyzete van ezzel szemben, például Gizella kisasszonynak. A ki amott repül, vidám kedvvel, mosolygó arczozal, annak a főhadnagynak az oldalán. Ö nem unja magát. Mosolyog ha a főhadnagy ur okos dolgot beszél, — mosolyog ha ostobaságot fecseg. Mindig mosolyog. (Meddig?) Hona kisasszony sem töri fejecskéjét az egyiptomi kérdésen, mely az angol kormánynak, immár eddig bárom tonna tintájába került. Kísérője gyakorlott embere az unalom kergetésnek, melyért olykorolykor bizalmas kézszoritást fogad el honoráriumkép-
