Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-01-18 / 3. szám
Melléklet a „Váczi Közlöny“ 1885. évi január 18-iki 3 ik számához. T. ház! (Halljuk!) Azt hiszem, hogy a földmivelés, iparés kereskedelem minisztériumának költségvetésénél helyén lehet azon válságot, mely a földművelő osztályt fenyegeti és ezen válság következményeinek enyhitésére szolgáló módozatot általánosságban is szellőztetni, mint ez minden európai parlamentben történt és még folyton történik. A költségvetés közönségesen tükre szokott lenni ama működésnek, melyet az illető minisztérium saját szakkörében kifejt, legelőször is tehát ezen költségvetést kell figyelemmel átolvasnunk, ha meg akarjuk tudni, miféle intézkedések történnek és terveztetnek földmivelési érdekeink előmozditására. Kitűnik mindenekelőtt ezen költségvetésből az, hogy levonva az erdőkezelésre, lótenyésztési telepekre stb. vonatkozó csupán kezelési összegeket, alig marad ezen tiz milliós költségvetésnél néhány százezer forint a mezei gazdaság direkt előmozditására. Innét magyarázható aztán, hogy sok olyan intézkedés marad el, a mely a legjótékonyabb befolyást gyakorolhatná a mezei gazdálkodásra, mig másrészről nem tartózkodom elismerni, azt,, hogy az igen t. földmivelési ipar- és kereskedelem ügyi miniszter úr ezen csekély összeget a lehetőleg czélszerüen igyekszik fölhasználni és szép eredményeket képes felmutatni a szakiskolák körül, az állat-tenyésztés emelésénél, a selyemtenyésztés segélyezésénél, a talaj-javitás érdekében a kultur mérnöki intézmény által stb. a mi minden esetre nagy mozgalomra és magas fokú szakértelemre vall. Az állam semmi körülmények közt sem lehet hivatva a föld- mivelő osztályt külön pénzsegélyezésekben vagy nagy mérvű engedményekben részesíteni, mert ezt csak a többi osztályok rovására tehetné, a mi sem igazságos, sem méltányos, de még lehetséges sem lenne, mert hol van az a gazdag állam, a mely 2—3 frtos buzaárcsökkenést pénzsegéllyel lenne képes kiegyenlíteni. De t. ház, mig egyrészről az olyan földmivelő osztályt, mely saját talaja kihasználásából és e téren kifejtett leleményességéből nem tud megélni, egy állam sem lesz képes életben megtartani, úgy másrészről minden földmivelő osztály jogosan megkövetelheti az államtól azt, hogy túlságos terhek vállaira ne rakassanak és talaja kihasználásában, leleményessége és szorgalma gyümölcseinek teljes értékesítésében semmi tekintetben sem gátoltassék meg, különösen azon nagy fokú válság idejében, melyek sújtó befolyása alatt jelenleg állunk. Már a költségvetés általános tárgyalása alkalmával fejezte ki az igen t. pénzügyminiszter úr azon nézetét, hogy a kenyér termények nagy fokú árhanyatlásából eredő nagy gazdasági válságon egyedül csak a magtermelésről a hústermelésre való átmenet segíthet. Ezen elvet már nagyon régóta halljuk hangoztatni, és mégis mit látunk t. ház ? — azt, hogy a marha létszám az országban évről- évre csökken. Ebből én azt következtetem, hogy ezen gazdasági elv gyakorlati kivihetősége oly sok nehézségbe ütközik, teljes keresztül vitele annyi időt igényel, miszerint az a fenforgó és gyors segélyt igénylő válságra lényeges, általános befolyással nem bírhat. Tekintetbe veendő itt főként az, hogy a magtermelésről a hústermelésre való átmenet tetemes befektetést igényel, a mire tőke vagy hitel szükséges. Tőkével a magyar földbirtokos osztály nem rendelkezik, a hitel is már annyira igénybe van véve, hogy a legtöbb esetben a földbirtok a teher szaporítását újabb befektetésekre meg nem bírja. Tekintetbe veendő itt ama körülmény is, hogy Magyarország felső vidékein szeszgyárak nélkül nem fokozott marha tenyésztésről, de még arról sem lehet szó, hogy az okszerű magtermeléshez okvetlenül megkivántató marha létszám föntartható legyen, pedig a kedvezőtlen viszonyok és czélirányta- lan törvények folytán gazdasági szeszgyárat alig egyet-kettőt látunk ott, a hol az előtt majdnem minden gazdaság el volt vele látva. Részletesen itt e kérdésbe bele nem bocsátkozhatom, talán e költségvetés részletes tárgyalásánál lesz még egyszer alkalmam a t. ház kegyes beleegyezésével visszatérnem e főfontosságu tárgyra, itt csak annyit legyen szabad még egész átalánosságban megjegyeznem, hogy a magtermelésről a hústermelésre való átmenetet már csak azért sem lehet segítségnek venni a föld míves osztály vállaira nehezedő válsággal szemben, mivel az ilyen átalakítás már magában véve is válságot képez minden egyes gazdaságra nézve, a legrendezettebb viszonyok közt is sok nehézséggel és áldozattal jár és Így az általános válság következményeit csak súlyosbíthatja és nern enyhítheti. Az én nézetem szerint t. ház ! ezen nagy gazdasági válság, káros következményeinek elhárítására vagy enyhitésére egyéb nem vezethet, mint egy nagyszabású nemzetgazdászati politika. Ha csak üres frasisként nem akarom ezen mondatot ide állítani, kötelességemnek tartom egyszersmind el is mondani, hogy mit tartok én nagyszabású nemzetgazdászati politikának. Mielőtt azonban ezt tenném, engedje meg a t. ház! hogy későbbi félreértések elkerülése végett azon általános politikai elvre mutassak rá, mely engem mind ezen, mind minden egyéb politikai kérdésben vezérel. Már az általános költségvetési vitában volt szerencsém hangsúlyozni azon álláspontomat, hogy én Magyarország - közjogi alapjául az 1867. évi XII. t.-czikket föltétlenül elfogadom, nem úgy ugyan, mint azt az igen t. kormány magyarázni méltóztatik, de úgy, a bogy az szó szerint törvénykönyvünkben föltalálható. Ezen kérdésnél sem szándékozom túl menni azon a határon, melyet e törvény elébünk szab, de mind azon jogokat igénybe veendőnek tartom, melyeket belkormányzati önállóságunkra nézve számunkra biztosit és melyek érvényre emelve nincsenek. Ezen elvből kiindulva tekintem nemzetgazdászati politikánkat, mely nagyban és egészben azon vám- és kereskedelmi szerződésen alapszik, mely bennünket Ausztriához köt. Vámot kétfélét különböztetünk meg, az egyik egy bizonyos országot vagy vámszövetkezetet választ el a többi országoktól, ez a határvám; a másik ezen határvám kerületén belül eső egyes területeket választ el az ország többi részeitől, ez a fogyasztási vámsorompó. A határvámot illetőleg azt mondja a törvény, hogy az esetben, ha erre nézve a megegyezés Ausztriával létre nem jöhet, Magyar- ország önállóan fölállított vámvonalak által szabályozhatja kereskedelmi ügyeit. Az időnként kötendő vám- és kereskedelmi szerződés tehát mint két jogilag egymástól független ország hasonló egyezkedései, határozott nemzetközi jelleggel bir, a mit a 67. XII. t.-cz. 68. §-a is kétségbevonhatlanul ismételve megerősít. Hogy az ilyen nemzetközi jellegű vám- és kereskedelmi szerződés kellőleg megitéltethessék, két egészen különböző szempontból kell azt tekinteni még egészen idegen nemzeteknél is, annyival inkább minálunk, kik szorosabb összeköttetésben állunk Ausztriával, mint más közjogilag egymástól független államok szoktak lenni. Ezen két egyenlően fontos szempont közül az egyik a gaz- dászati, a másik a politikai szempont. Gazdászatilag tekintve a dolgot, akár a szabad kereskedelmi, akár a védvámos elvet vegyük is irányadóul és alkalmazzuk sajá} viszonyainkra, kitűnik az, hogy vámterületünk egész elkülönítése a legelőnyösebb reánk nézve. A szabádkereskedők ugyanis azt mondják, hogy a nyerstermelő országnak a szabadkereskedés mellett kétféle érdeke éretik el; először az, hogy az általa szükségelt iparczikkekre nézve az által nyitja meg a legnagyobb versenyt, hogy minden iparos állam ipartermékeit szabadon bocsátja vásáraira, másodszor, hogy a határon épen semmi, vagy nagyon csekély vámokat szedvén, ez által is olcsóbbá teszi az általa szükségelt csakis a külföldről beszerezhető czikkeket a belföldi fogyasztók számára. Ha ez helyes, akkor ezen elv alkalmazása okvetlenül a magyar terület elkülönitését vonná maga után, miután Ausztria semmi körülmények közt sem egyezhetnék abba, hogy ipara a külföldi ipar által szorittassék háttérbe. A védvámos azt a czélt törekszik elérni, hogy egy ország ipara, a tőle jogilag külön álló többi országok fejlettebb vagy kedvezőbb körülmények közt működő iparának versenye ellenében megoltalmaztassék. Ha ezt az elvet fogadjuk el helyesnek, akkor területünket okvetlenül el kell választanunk Ausztriától, mert Ausztria ipara sokkal fejlettebb a mienknél, a mi iparunk tehát ennek szabad versenye folytán ki nem fejlődhetik. A vám- és kereskedelemügyi viszonyok azonban Európában még nem fejlődtek oda, hogy akár a tisztán szabadkereskedelmi, akár a tisztán védvám rendszert bármely állam is alkalmazhatná. Ezt tehát nekünk sem lehet tenni, még az esetben sem, ha vámterületünket egészen függetlenné tesszük is Ausztriától. Vám- és kereskedelmi szerződések szükségesek arra, hogy egyik ország a másik irányában biztosíthasson magának bizonyos előnyöket más oly előnyök árán, melyeket amazok érdekében föláldozni kénytelen. így nekünk a vám- és kereskedelmi szerződés megkötésénél legfőbb érdekünk abban áll, hogy ott törekedjünk eladni nyers terményeinket a hol legjobban megfizetik és ott igyekezzünk bevásárolni az iparczikkeket, a hol azokat legolcsóbban kapjuk, e mellett azonban ne zárjuk ki lehetőségét annak, hogy saját iparunk fokozatos kifejtésére meglehessük az időnkint szükségesnek mutatkozó védintézkedéseket. Az Ausztriával fennálló vám- és kereskedelmi szerződésünk e czélnak legkevésbbé sem felel meg, sőt annak egészen ellenke-, zőjét eredményezi, mert mig mi biztosítjuk Ausztria iparczikkeinék magas vámtételek által a még meg is drágított piaczot minálunk, az alatt ők a mi nyersterményeinket kiteszik az elnyomó világverseny behatásának ő náluk; magas vámtételek és a velünk való1 szabad közlekedés által lehetetlenné teszik az ipar kifejlődését minálunk és nyersterményeink árának mesterséges lenyomása által egyedüli jövedelmi forrásunkat csökkentik a minimumra. Ez már magában olyan helyzet, mely még sokkal erősebb oecono- micus szerkezetű országot is rövid időn képes volna gazdászatilag tönkre tenni, mint Magyarország, és ennek minden áron véget kell vetni, ha vagyoni végelpusztulásunkat nem akarjuk előidézni. Tisztán gazdászati szempontból véve a dolgot, az tökéletesen mindegy, vájjon mi Ausztriával, vagy más állammal, vagy államokkal kötünk olyan vámszerződést, mely érdekeinknek leginkább megfelel, vagyis a lehetőleg drága eladást és olcsó vételt biztosítja számunkra. Azt hiszem, nekünk nem lesz nehéz bármely iparűző államtól tetemes előnyöket nyerni cserébe azon tekintélyes piaczért, melyet iparczikkekre nézve Magyarország képez. De itt lép előtérbe a politikai szempont, mely nézetem szerint nagy mértékben kívánatossá tenné azt, ha mi ezen vám- és kereskedelmi szerződést Ausztriával köthetnénk meg, még az esetben is, ha ez némi áldozatba kerülne részünkről, természetesen nemzetközi jellegének szigorú föntartása mellett. Vannak és voltak esetek politikailag egészen független nemzetek egymássali érintkezésének történetében, midőn politikai előnyök miatt ideiglenesen kötött vám- és kereskedelmi szerződések alakjában gazdászati áldozatok hozattak egyik vagy másik szövetséges fél részéről. Az által, ha a gazdászati szempont elkülönítve vétetik bírálat alá a politikai szemponttól, sokkal tisztábban áll előttünk a kérdés, a mi egyszerűen abban áll, hogy mekkora legyen a gazdászati áldozat, a mit azon politikai előnyért meghozhatunk, hogy nemzetközi helyzetünk, államunk önállósága biztosittassék, megszilárdittassék Ausztriával való azonos szövetségünk által. Ezen áldozatnak semmi esetre sem szabad oly nagynak lenni, hogy gazdászati kifejlődésünket lehetetlenné tegye, mert ez által a szövetség politikai czélja, az együttes erővel való védelem té- vesztetnék el, vagy gyöngittetnék meg, miután a védképesség nem csupán a hadseregek számától függ, hanem nagy részben az illető országok gazdászati fejlettségétől és erejétől föltételeztetik. Ezen áldozat legvégső határát azon elv képezi, melyet fönnebb kimondottam, hogy a mi nyers terményeink olyan védelemben részesüljenek ő náluk, mint az ő iparczikkeik minálunk, úgyis átengedjük ez által Ausztriának azon roppant értékszaporulatot, mely a nyersterménynek iparczikké való földolgozásából származik. Miután egyik napról a másikra nagy ipart teremteni nem lehet és mi az iparczikkek legnagyobb részére nézve még sokáig Ausztriára vagy a külföldre fogunk szorulni, ilyen méltányos szerződés megkötését 10 évi tartamra Ausztriával én a legelőnyösebbnek tartanék, föltéve, hogy ki ne legyen zárva az a lehetőség, hogy mi, saját iparunk fokozatos kifejlesztésének érdekében meg- tehessük az időnkint szükségesnek mutatkozó védintézkedéseket. Hogy ez egyátalán lehetséges-e, az két körülménytől függ, és pedig először is a magyar kormány magatartásától, és másodszor attól, vájjon Ausztriának van-e egyátalán szüksége nyersterményeinkre. Ha van szüksége, lehet méltányos vám- és kereskedelmi szerződést kötni, ha pedig nincs, akkor ne várjunk méltányos szerződést Ausztriától. A ministerelnök ur többször említette, hogyha Ausztriával nem kötünk kereskedelmi szerződést, Ausztria vámot vet nyersterményeinkre, a mi máskép annyit tesz, hogy azokat nem nálunk, hanem másutt fogja beszerezni. A fő dolog tehát, tudni azt, hogy van-e ezekre Ausztriának szüksége és mennyire, mert ez a legfontosabb akkor, ha Ausztriával alkuba bocsátkoA VACZI KERÜLET ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJÉNEK a képviselő házban folyó évi január hó 13-án B ES Z É D E.
