Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-08-02 / 31. szám
ha vasutját, — nem Váciak, hanem más irányba terelné. — Egyébaránt ezen kérdésre legközelebb még rá térünk. — Most az egyszer csak annyit tartottunk szükségesnek szó nélkül nem hagyni. Addig is résen legyünk! Peitler Antal József váczi p"ü-spö!k: temetése. Gyászos nap virradt fel városunkra július 27-én. A kőn szeretett főpásztort, az angyali jószivű megyés püspököt, P eitler Antal Józsefet kisértük e napon örök nyughelyére. Az épületeken kitűzött fekete lobogók a hívek igaz részvétéről tettek tanúságot. Az ég is gyászba borult, sürii fellegekkel takarta be magát s meg-megeredő esőjével a kedves halottat siratni látszott. Az egész város ki volt vetkőzve szokott nyugalmából. A megyei papság legnagyobb része eljött, hogy lerójja a kegyelet adóját az elhunytnak. A püspöki palota körül s a székesegyház terén már 8 óra tájban gyülekezett a közönség. Városunk valamennyi lakosa eljött a temetésre, hogy elkísérje boldogult püspökét utolsó útjára. A püspöki rezidenczia komor szint Öltött magára. Az épület homlokzatán nagy gyászlobogó lengett. A budapesti Entreprise des pompes funébres feketével húzta be a kapunál lévő csarnok falait oszlopait s a lépcsőházat, mely a ravatalos terembe vezet, mely utóbbi szintén fekete posztóval volt bevonva. A lépcsőház párkányzatán s a ravatal körül déli növények és virágok diszlettek. A falakon és oszlopokon a püspöki czimer volt több helyütt kifüggesztve. A főbejáratnál a gyászba öltözött portás fogadta az érkezőket, a felmenetnél pedig egy tűzoltó alpa- rancsnok, két tűzoltó, egy rendőrbiztos és egy rendőr állottak. A gyászterem közepén volt felállítva a díszes ravatal, három lépcső vezetett az érczkopor- sóhoz, melyre a püspöki diszjelek voltak elhelyezve. A ravatal négy sarkán egy-egy hatalmas kandeláber vált ki a viaszgyertyák csoportjából magasra lobogó lángjaival. A koporsó lábánál koszorúk közt piros bársony párnára helyezve csillogott az ametiszt köves püspöki kereszt, a gyémántos arany gyűrű, s a Eerencz József rend I. osztályú keresztje. A ravatal borítva volt a szebbnél-szebb koszorúkkal, melyeknek széles szalagjain, az aranybetűs feliratokon megtört a koporsót környező gyertyák és szövétnekek sárgás fénye. A koszorúkon a következő feliratok voltak olvashatók : „Nagyméltóságú Peitler Antal József váczi megyés püspöknek Vácz város közönsége hála jeléül 1885. jul. 27-én,“ „A székes káptalan szeretett Eőpásztorának,“ „Am. kir. 6-ik honvéd huszár ezred tiszti kara tisztelete jeléül,“ „Az udvari papok elfeledhetien atyjoknak,“ „A központi papság szeretett Főpásztorának,“ „Feledhetlen urának az uradalmi tisztikar,“ „Dr. Szivák Imre s A magas sétányon, a hölgyvilág szépségein csünghet tekinteted s született zenészeink vonója mellett el- ábrándozhatol tetszésed szerint kulturéletünk kutforrá- sáról, a természetről, vagy a haza, ifjúság és szerelemről. Az uj gyógyház, Adria Petőfi-ház, a stilszerü svájczi házak, az utóbbi években épültek fel. Eltűnnek a régiek, hogy helyet adjanak a kor követelményeinek. Szerényen huzza meg magát a régi gyógyház is, újabb s ékesebb társai mellett. Hej, pedig az a ‘régi gyógyház — be sok szivet gyógyított, de talán betegitett is meg. A Csáki-forrás most is vigan csobogtatja üde savanyuvizét az öreg restauráczió épület alatt. Nem apasztotta ki az idő. A régi gazdának már csak e forrás tartja fenn emlékezetét. A viz jóizü, de minthogy egyebet róla úgy sem lehet mondani, ráfogták még az orvos urak, hogy „étvágy- gerjesztő“ is. A szepesi szegény tótok, kiknek élni gyakran nagyobb feladat, mint meghalni, alighanem jobban szeretnék, ha étvágykergető volna a viz hatása. Nekem a hegy magaslatán gránitból bugyogó Vámbéri- s Leutsch-források gyöngyöző friss vize jobban esett. A kis Rainer-ház is megvan még régi kopott minőségében; ez is a vállalkozó, haszonbérlő emlékezetét tartja már csak fenn, ki sokat tett Tátra- füredért akkor, mikor még nem volt divatos fürdő s az emberek inkább gyógyulni, mint mulatni jártak ide; de hogy miért keresztelték a Rainer savanyuviz forrást Kasztornak, azt már nem tudta megmondani senki. Hja! változik minden, az idő is, az emberek is, s habár Rainer érdemeiről még mindig beszélnek itt, de ha Tátrafüreden megtörtént, hogy a Szerelemforrás bedugult, a Türelem-forrás pedig kiapadt, akkor annál is inkább megtörténhetett az, hogy a Rainer-forrás Kasztor nevet kapott, mert hisz úgy is közvetlen közelében van a l’ul luxnak. családja a nagy s nemes lelkű főpapnak,“ „Clarisse és János,“ „Asztaliéi1 Irmától,“ „A váczi kath. legényegylet feledhetlen alapitójának és fővédnökének,“ „Hála és rokoni szeretet,Basahidi és Málnai család.“ „A váczi nőegylet Hála jeléül.“ „Felejthetlen tagjának a váczi egyesült kaszino-kör.“ stb. A ravatal körül a püspök házi szegényei imáz- tak, olvasót tartva kezükben. A terem gyorsan népesült, Egymásután érkeztek a küldöttségek, a város és vidék notabilitásai, továbbá a helybeli és megyei papság. A palota előtt gyülekezett a polgárság, testületekkel és egyletekkel, itt képezett sorfalat a 6-ik honvéd huszár ezred 3-ik és 4-ik százada, Dede György százados vezénylete alatt. Ott volt: a váczi uradalmi tisztikar, az egyesült kaszinó kör, a honvéd huszár ezred tisztikara, a váczi siketnémák intézetének tanári kara, a városi képviselő testület, a lövész egylet, a járásbíróság, a szolgabirói hivatal, és a fegyintézet tisztikara, a nőegylet, a veres kereszt egylet fiókjának küldöttsége, a zsidó hitközség elöljárósága, az egyházmegyei jegyzői kar, a posta- hivatal, a takarékpénztár s az ipar- és kereskedelmi hitelintézet hivatalkara stb. A gyászteremben egybegyűltek közt voltak az elhunyt püspök rokonai közül a Málnai, Plauka és Krisztinkovich családok, Asztallerék, Szentkirályi Albert, dr. Szivák Imre, Bossányi László, Rostaházy Kálmán képviselők, Kalmár Endre a kegyesrendiek tartományfőnöke, Horváth Pius kegyesr. áldozár, Gosztonyi János és Latinovics Albin cs. kir. kamarások, Palkovich József alezredes, Trux Hugó kir. táblai bíró, Gervay Mihály miniszteri tanácsos és főpostaigazgató, dr. Argenti Döme kir. tanácsos, dr. Pauer Béla ezredorvos, Petrovics József tankerületi főigazgató Nagyváradról, Bogisich Mihály budai prépost-plébános, Rónay Sándor mohácsi préjrost- pleb., Hanny Gábor paksi esperes, Vörösmarthy János kir. járásbiró, Kemény Gusztáv szolgabiró, Bi- ringer János postafőnök, SchöpÜin János vasúti állomás főnök, Réty Ignácz polgármester, Korpás Márton és ifj. Varázséji Gusztáv városi tanácsosok, Bogyó Pál kecskeméti apát plébános, Janikovics Alajos hatvani prépost plébános, Somhegyi József pápai praelatus fóthi plébános, Agócs János félegyházi esperes-plebános, Gyurinka Antal czeglédi esperes plébános, stb. 9 órakor vonult be a papság. Elül jöttek a növendékpapok, káplányok, plébánosok, azután az apátok, prépostok, a székesegyházi káptalan, végül Pauer János székesfehérvári megyés püspök teljes diszornátusban, fejéninfulával, mellette szintén inf'ula alatt segédkeztek a pécsi káptalan küldöttei Troli és Szey fritz pécsi kanonokok. A teremben néma csend támadt, midőn a püspök megállott a koporsó lábánál és elkezdé a gyászzsolozsmát: Oremus pro fidelibus defunctis-t. Oldala mellett állottak a pécsi káptalan küldöttei, mögötte a kanonokok s a koporsó körül a megyei papság, a háttérben pedig 24 fehérbe öltözött leányka, myrthus koszorúval fejükön, kik az apáczák vezetése alatt sorakoztak. A beszentelés végeztével az egyházmegyei kántorok énekelték Engeszer négyesét „A főpásztor halálára,“ utánna megzendült a gyászoló sokaság ajakán az „Oh áldandó“ kezdetű nép ének, végül a „Dalkör“ énekelte el ez alkalomra készített szöveggel Bognár gyászdalát. Midőn az ének utolsó akkordjai „Isten veled kedves halott ... s oh sírjatok elhangzottak, megindult a gyászmenet a palotából. A menetet megnyitották az ipartársulatok gyászba vont zászlói és zászlószalag vivői, kik előzőleg a püspöki palotától a székesegyházig felállított sorban társulataikkal állottak. Legelői vitetett a foldmivesek, a kath. légény- egylet zászlója, utánna az általános ipartársulaté, csizmadiák, czipészek, hentesek, magyar szabók, német szabók, ácsok, pintérek, molnárok, kis-váczi temetkezési egylet, első általános betegsegélyző egylet, takácsok, szűcsök asztalosok, szürszabók, tímárok, és a dalkör zászlói. Ezek után mentek a kegyesrendi növendékpapok s a 24 fehérruhába öltözött kis leány, a növendékpapok, a káplánok, plébánosok, kanonokok, a vidéki küldöttek és Pauer püspök, utána kivont karddal két hajdú, nyomába ezeknek a boldogult püspök komornyikja, a piros bársony párnával, melyre az érdemrend és a püspöki jelvények voltak elhelyezve. Ezután következnek a püspöki uradalom gazdatisztjei, kik az általános ipartársulat tagjai felváltva lassú 1 ép- tekbon vitték a koporsót, majd a gyászoló rokonok után a tisztikar, a hivatalos személyek, a testületek és küldöttségek. A koszorúkkal terhelt két halottas kocsi zárta be a menetet. A kertben a huszárok kivont karddal sorfalat képeztek. A székesegyház és a püspöki rezidenczia közötti téren óriási közönség szorongott. Az eső épen ekkor elállott s a közönség levett kalappal széles utat nyitott a menetnek, mely alig pár perez alatt átért a székesegyházhoz. Itt, a lépcsőkön vártak az ipartársulatok zászlósai, gyászfátyollal borított zászlóikkal. A székesegyház nagy hajója zsúfolásig tömve. A padsorokat jobbára nők foglalták el. A papság egész az oltárig haladt, s félkörben helyezkedett el a koporsó körül, melyet a szentélyben tettek le. A gyertyavivők a zászlósokkal együtt a középút két oldalán foglaltak helyet. A menet alatt a „Könyörülj Istenem“ kezdetű dal énekeltetett mindaddig mig a menet a templomba ért, itt a növendékpapok az énekesekkel a „Miserere“-t kezdték énekelni. A gyászmisén a székesfehérvári püspök pontifikáit fényes segédlettel. A requiem alatt minden oltárnál gyászmisék mondattak. Mise után a libera tartatott, melynek végével a megyebeli papság vál- laira vevén a koporsót, levitte a kriptába. Itt Pauer püspök még egyszer beszentelvén a hamvakat, a növendékpapok és az-énekkar az „oh flebilis vitae sors“ kezdetű gyászdalt énekelte, mely után a koporsó a már ott nyugvó 3 püspök közti üregbe befalaztatott. Ezzel a temetési szertartás véget ért, a papság- újra felvonult a templomba, hol a második misét a „sacrum gloriosumot“ Neszveda István felszentelt püspök nagyprépost mutatta be az urnák. Az egyházi zenét mely a requiemen és a glorio- sum alatt előadatott a váczi székesegyház boldogult karnagya Ulrich Károly irta. Déli Ya 1 órakor ért véget a gyászünnep s a közönség szétoszlott. A temetési szertartás egész ideje alatt példás Ha Kasztor nélkül nem képzelhető Pollux, akkor Pollux sem képzelhető Kasztor nélkül, gondolta az uj elnevező. A kis kápolna most még szerényebben áll egymagában ott a középen, mint ezelőtt, mert körülötte azóta még díszesebb s nagyobb épületek emelkedtek. De a mikor templom maga itt a természet, a kápolna csak oltár legyen. Tekintsünk csak szét Tátrafüreden. Utolsó ittlétem óta az egy gyöngyből három gyöngy lett. Még jól emlékszem, mintha tegnap történt volna, ott állt a Gondüző s Tündérlak között dr. Szontágh Miklós fürdőorvos s kezét távol mutatásra emelve, mint valamely alkotó azt mondá: ott — majd hidegvizgyógy- intézetet állitok esztendőre. Ma már áll Uj-Tátra- fiired, a kor igényeinek megfelelő két Sanatorium, Terebes, Sirene, Nefelejts, Edelweiss, Erica, s. a t. gyógyházaival meg a téli kerttel. A hidropaták s klimatikus gyógyhelyet keresők télen nyáron találhatnak itt enyhülést. Ki Uj-Tátra- füreden nem talál elég szórakozást, három perez alatt O-Tátrafüreden lehet, mert a két fürdőhelyet egy — folyton élénk gyalog-ösvény köti össze. A ki itt is megunja magát, elmehet pisztrángot horgászni vagy gyorslábú zergenyájat űzni. O-Tátrafüredtől lejebb fekszik Alsó-Tátrafüred. Gyönyörű lejtős ut vezet oda, sűrű sötét fenyves er-' dőn keresztül. E fürdőtelep, habár csak 1881-ik évben alapittatott, máris látogatott. Díszes épületei jövendő nagyságát hirdetik. Hivatva lesz majd hazánkban Franzensbad női fürdőt pótolni. Lápfürdőjének berendezése európai színvonalon áll. A turistát maga a fürdő kevésbbé, de a vidék annál inkább éidekelvén, tekintsünk kissé körül azokban a szép völgyekben, melyek zöld bársonyát a források ezüst színű erei hímezik még szebbre s emelik még nagyobb változatra. Vegyük a vasvégíi hegyi vándorbotot kezünkbe, melyet fiatal fenyőkből ki.czlf- rázottan faragnak s árulnak uton-utfélen a művészet a. b. c.-jét tanuló atyánkfiái. — Hágjunk fel azokra a gránittuskókra, melyek itt az ég felé ágaskodnak, hogy bennünket is közelebb hozzanak ahhoz. Keressük fel azokat a smaragd szinü tengerszemeket a szirtek ölén, melyekről a nép azt tartja, hogy tengerrel vanak összeköttetésben s annak zivatarától háborognak olykor. II. A felkaitóhoz. Egy este kedélyes társaság gyűlt össze az étteremben. Arról volt szó, hová történjék holnap a kirándulás. — Abban állapodtunk meg, hogy a felkai völgybe, a felkai-tóhoz megyünk. A jó igazgató legott megtette az intézkedést, hogy a lovak korán reggel felszerelve, a vezetők készen várjanak bennünket. Összesen hatan voltunk, nők s férfiak vegyest. Társaságunk tehát a múzsák számánál kisebb, a grá- cziákénál nagyobb volt s igy volt a legjobb. Festői látvány volt az, mikor a hölgyek változatos toiletteben, kora reggel, midőn a nap alighogy előbukkant, nyeregbe ültek. Jaj! hangzók itt a nők ajkáról, jaj! amott, ha a lovak kissé nyugtalankodtak. Hölgyeink arczát csakhamar kipirositotta á félelem és a hajnali csípős szellő, mely a havas ormokról sietett le üdvözlésükre. Lebeg a fátyol, suhog a vessző, vigan foly az eszmecsere. Kereszthalomnál volt az első pihenés. A nap tüzes korongja már magasabbra szállt fel, be világítva a zöldelő szepesi fensikot, mely térképként
