Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-07-26 / 30. szám
Váczon házat alkotva, a közép városi leány osztályok vezetését gondjaikra bízta. A komoly tudományoknak szintén mindig buzgó pártolója volt Peitler. Czáfolhatlanul tanúskodik erről a residencziával szemben álló püspök-egyházmegyei könyvtári épület, melyet a nemes keblű főpásztor 40 ezer forintot meghaladó költséggel emelt, s melyben a tudományok kedvelői a püspöki, káptalani és szemináriumi könyvtáraknak az előtt külön választott szellemi kincseit egyesítve találják. Az egyházi közügyek mellett a hazai közügyekről sem feledkezett meg a lelkes főpap. Hosszú időn keresztül legszorgalmasabb látogatója volt az országgyűlés felső házi üléseinek. — Bár mily czimen: akár a közjótékonyság előmozdítására, akár a rendkívüli csapással sújtottak gyámolitására kért az ország a főpapságtól áldozatot: Peitler nevét, mindig a bőkezű adakozók közt lehetett találnunk. — S ha az adakozásban gyönyört lelő főpásztor országra szóló s bámulatot gerjesztő alapítványokat nem létesíthetett: ennek oka abban rejlik, mert ő kivétel nélkül mindenkit segélyezni minden bajt orvosolni óhajtott, — s a jótékonyságban személy válogatást avagy szükkebliiséget soha sem ismert. A magyar egyházi irodalom körül is voltak érdemei. Még mint püspöki titkár hathatósan támogatta b. Szepessyt a magyar sz. irás kiadásának nagy munkájában. Jelesen ő magyaritá e kiadás részére : az énekek énekét. — Ezen kívül, a nagy nevű püspöknek B kötetre terjedő magvas sz. beszédeit is sajtó alá rendezte s a terjedelmes könyv elején bő életrajzot adott az apostoli lelkületű szerzőről. — Mint Maecenás is gyámolitá az egyházi irodalmat. Gazdag honoráriumot szokott ugyanis adni mindazon szerzőknek, kik nála müveik disz példányával kedveskednek. Ha pedig egyházmegyéjének valamely papja gazdagitá újabb munkával az irodalmat: a kegyes püspök rendszerint magára vállalta a nyomtatási költségeket vagy legalább jelentékeny összeggel járult azok fedezéséhez. Életének egész folyása és tettei fennen hirdetik lelkének nemességét, szivének páratlan jóságát, valamint az ő kegyességét, szelídségét, nyájasságát, hév lelkesedését az egyház és haza sz. ügyei iránt. — Ritka szelídségének az által adta példáját, hogy a személyes bántalmakra gyorsan fátyolt vetett. Soha sem hallott senki az ő szájából ilyes nyilatkozatot: „ez vagy amaz engem, igy vagy amúgy megbántott.“ Ellenben, ha ő azt hitte, hogy talán valakinek, legyen az, bármily alacsony állású egyén, — kellemetlen órát szerzett: hová hamarább tapintatos módon kiengesztelni igyekezett az illetőt, s évek múltán is emlegette: mennyire fájlalta az okozott kellemetlenséget. Legyen áldott emléke s pihenése legyen oly csendes, a mily áldásos volt élete! Az elhunyt püspök végperczeiről. A váczi püspöki rezidenczián s több nyilvános és magános épületen földig érő gyászlobogó leng, hirdetve hogy meghalt a püspök. Öt hét óta leskelődött a halál az áldott, jólelkű agg főpásztor ágya körül s a vasidegzetü ember öt hétig küzdött vele, mignem július 24-én este végkép kimerült. Dr. Argen ti Döme, a püspök házi orvosa s dr. Bakody egyetemi tanár a tudomány minden fegyverével harczoltak életéért; hasztalan, mikor a beteg öt hét óta táplálékot sem vehetett magához, csak saját anyagát emésztette. Utóbbi napokban nem igen tudott maga felől. Öreg komornyikját mindig uszolta dr. Argentiért, kiben végtelen bizodalma volt és kihez őt közel har- mincz évi barátság kötötte. A barátság oly szoros volt, hogy a püspöknek úgyszólván nem is igen ízlett az ebéd, ha Argenti nem fűszerezte azt az ő kis pikáns históriáival. Azért is mindig ellene volt az orvosi konzíliumnak. „Én megbízom Argentiban, mondotta, mert ő jól megtanulta a maga mesterségét, aztán furcsa dolog volna, ha egy szabó a másiktól kérne tanácsot, hogy kell szabni a ruhát.“ Daczára ezen nagy bizalomnak, Argenti mégis mindig magával vitte dr. Pauer Béla huszár-ezred orvost és együtt vizsgálták a magas beteget, kinek, mint azt már beteg óta jósolták, a perczei meg vannak számlálva. Julius 24-én reggel 9 óra felé az udvari papok sürgönyt menesztettek Becsbe Vanutelli bibornoknak a pápai nuncziusnak, hogy küldené meg a szent atya áldását, mivel a püspök már haldoklik, de e sürgönyre hat óráig nem érkezett válasz Bécsből, tehát nagyon valószínű, hogy a távirat nem találta otthon a pápa követét. Délután négy óra felé fölmentek a rezidencziába az összes papok és szerzetesek az utolsó imákat végezni. Az a nyájasan mosolygó arcz egészen be volt esve, azok az egykor bogárfényü szép sötét szemek csak olykor-olykor árulták el az életet, az egykor oly hatalmas alkatú testben. Mikor a vallási szertartásokat elvégezték, Neszveda István auksziliáris püspök és nagyprépost a haldokló ágyához lépett, ki úgy látszik még megismerte és áldását kérte mindnyájok számára. A haldokló püspök kissé fölemelte a két kezét, és megáldotta a jelen levőket mire aztán megfordult és 6 órakor megszűnt élni. A püspök halálát végelgyengülés okozta. Az elhunyt püspök életéből. A váczi püspöki uradalomnak a birtokai körülbelül 160 ezer forintot jövedelmeznek ?és daczára ezen óriási vagyonnak, Yácz városa vajmi keveset mutathat föl a püspöki adományaiból, pedig Peitler körülbelül 26 évig viselte ezen magas hivatalt. Daczára, hogy jószívűsége majdnem páratlan volt, semminemű alapitványokat nem tett, de nem is tehetett. Zavartak voltak mindig az ő anyagi körülményei. Gazdatisztjei a lehető legrosszabb karban tartották az óriási birtokot, melyek a 40 ezer holdat megközelítik. Nevezetesen Csiszár János a legutóbbi uradalmi kormányzó annyira elfecsérelte a jövedelmeket, hogy utóbb a püspöki uradalmakra kölcsönöket is vett föl, mignem a káptalan jelentést tett erről a miniszternek, a ki a kiderült vizsgálat után föl is függesztette őt állásától. Leginkább jellemzi Csiszár gazdálkodását az, hogy a választások előtt a választóknak, a kik a püspöki uradalommal szavaznak, természetesen a kormánypárti jelöltre, szabad fahordást engedett a püspöki erdőkből. A szegény parasztok rá is mentek a lépre, hordtak is fát eleget és le is szavaztak a kormánypárt jelöltjére. De fahordáskor nem vették észre azt, hogy az erdővéd megy utánok, a ki mindegyik fahordó nevét felírja. A mikor aztán a kormánypárti jelölt megbukott, Csiszár uram bepörölte a jámbor szavazókat „falopás“ czimén. Ma már bála a miniszter bölcs intézkedésének, körülbelül hat év óta nincs Váczon Csiszár, de az ő jó emléke még évtizedekig fenn fog maradni, mert a püspöki ügyész még ma is exequálta a parasztokat sok ezer forintra menő „falopási károkért.“ Csiszár után a káptalan a maga kebeléből választott uradalmi kormányzót és ez állásra dr. V ir- ter Bertalan novii czimz. püspököt egyhangúlag ne- nezték ki Virter annyira szivén viselte a püspök ügyét, hogy az adósságtörlesztéseket a lehető legnagyobb mérvben eszközölte, sőt az uradalmi kormányzósággal járó magas fizetésről is lemondott a püspök javára. De Peitlernek folytonosan pénzre volt szüksége és a havi ezer forint zsebpénz, melyet Peitler a maga privát szükségletének födözésére kapott, jótékonyságai miatt mindig kevés volt neki és e végett a kormányzójával kollizióba jött, miért Virter ez állásáról lemondott. Utódja lett Jung János kanonok. E derék kormányzók annyira rendbe hozták az óriásilag eladósodott püspöki vagyont, hogy kilátás van rá, hogy egy esztendő múlva fel is oldják a zárt és lehetővé .teszik uj püspök kinevezését. Városi és vidéki hírek. = Ctyászltir. A váczi székesegyházi káptalan mélyen szomorodott szívvel jelenti nagyméltóságu és főtisztelendő Peitler Antal József váczi megyés püspök, pápai trónálló főpap, valóságos belső titkos tanácsosnak, a Ferencz József-rend lovagjának élete 78-ik, áldozársága 55. s püspöksége 27-ik évében több heti, Isten szent akaratjában megnyugvó béketüréssel szenvedett betegség s a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után folyó hó 24-én délutáni 6 órakor történt gyászos elhunyták A boldogult hült tetemei folyó hó 27-én reggeli 9 órakor fognak az engesztelő szent miseáldozatok bemutatása mellett, a váczi székesegyházi sírboltba örök nyugalomra letétetni. Az Úr, kiben hinni, remélni, kit szeretni és szolgálni szivének legédesebb vigasza vala mindenkor, adja meg neki az örök világosságot. = Részvét sürgönyök, püspökünk halála alkalmából lapunk zártáig, a következők érkeztek: A főtisztelendő káptalannak : „Fájdalommal értesülve szeretett főpásztoruk elhunytáról lelkem mélyéből kívánom, hogy a jó isten az ő szive szerinti főpásztorral vigasztalja meg a gyászoló megyét. Samassa egri érsek.“ — „A legjobb szivű főpásztor és atya elhunyta fölött fogadja legmélyebb és legőszintébb részvétem nyilványitását. Lipovniczky István nagyváradi püspök.“ — „Érzékenyen vettem a tudósítást. Memento móri! a szelíd lélek átköltözött örökkévalóságba, fogadja a főtiszt, káptalan részvétemet a j végtiszteleten szándékom jelen lenni Pauer János székesfehérvári püspök.“ — „Fogadják legbensőbb részvétemet, azon nagy veszteség miatt mely Vácz megyét áldott jó püspöke halála által érte. Schop- per rozsnyói püspök.“ — „Fogadja főtisztelendő kápPEITLER ANTAL JÓZSEF f 1885. év július hó 24-én. Gyászba borult Yáczunk s az egész egyházmegye véle, Mert im’ Püspök atyánk fekszik a ravatalon; Gyászba borult Yáczunk . . . legszebb fénycsillaga tűnt le, Nem ragyog az többé, föleire nyugodni leszállt. Meghidegültek az ajkak, többé nem ver a szív már. Nem hallatja szavát, zárva örökre az ajk. Hajh ! ki ne sírna, midőn meglátja az angyali lelkű S legszelídebb szivű P ü s p ö k e hűlt tetemét ? 1 Peitler, drága Atyánk ! a ki már itt hagytad a földet, Vedd hálás fiaid búteli végbucsuját . . . S ámbátor nyugszol, de az emlék el nem enyészik, Mely Téged hozzánk fűz s sziveinkben Örök : A jótékonyság szent angyala lesz a ki Téged Hal katlanná tesz és örökíti neved . . . Varázs éji Béla. A kis aranyos. (Egy kis reminisczenczia a múlt heti mulatságra). A kis aranyos . . . ! Mintha még most is által ölelném karcsú derekát, mintha még érezném keble zilált veréseit, mintha még reárn sugárzanának azok a mennyei fényben úszó gyöngy szemek, mintha még látnám piroslani ajkainak bíborát, mintha az a szende, éji setétségben úszó hajhullámoktól övezett angyali nrez még előttem volna bűvös-bájos varázsaival . . . oly mámoritó e kedves perczek édes emléke is ! A kis aranyos . . . ! Amikor a picziny hegedűből a vékony nyirettyű kicsalta azt a varázsteljes hangokat és a lányözöriben úszó teremben jártuk az isteni csárdást, még bezzeg nem tudtam, hogy milyen esáb lakik szeme fényében, milyen édes nektárt rejt az a két korallajak ... és amidőn elhangzott a zene utolsó akkordja midőn az átvirrasztott éjszaka mámorában feltűnt képzeletem tükrében, csak akkor vettem észre, hogy most már gondolataim járják a tánezot, és hogy az a karjaimból kilebbent alak szemeim előtt úgy tűnik fel, mint a délibábok tündéralakja. .Hiába kergette el a reggeli hajnal biborpalástja alól elszökkenő napsugár a báléjszaka titkos félho- mályú lepelét, én csak jártam a tánezot, csak jártam, még fülembe hangzottak azok a csábitó nóták, még magamhoz szorítottam őt héves szenvedélylyel . . . képzeletben. A kis aranyos . . .! és alakja kisért, követett, pedig én istenem hiszen már ki kell ábrándulni e mámorból, hiszen újra vissza kell sietnem a város tömkelegébe, messzire tőle. S ő követett ... 1 már a vasúti jegy kezemben volt (majd csakhogy neki is nem váltottam) a vasúti kocsiban ültem és az az ideál folyton ott lebegett lelki szemem előtt. Bizonyos álomittas szender fogott el, bizonyos merengő hangulat vett rajtam erőt, és bizonyos vágy gyulladt meg bennem e tündért bírhatni ... Már a vonat is megindult. S amint a hajnali nap aranysugára játszi tűzzel lecsókolá a virágpárta harmatgyöngyét, ott láttam tündérfényü pilláit e harmatok között . . . s amint a langy szellet játszva legyinté meg a vadrózsa bokor vékony ágát, ott láttam őt játszva az árva szivemmel, s amint a tarka pillangó oda libbent a kék búzavirág kelyhé- ről ... oh én nektárt . . . ajkai nektárját áhítoztam . . . A vonat robogott. Eme ábránd közepette önsúly- lyal nehezedék szemeimre az álom, édes szender fogott . . . hiszen ébren is róla álmodozám . . . s eme ábrándok, eme mámoros képek közepette ... oh isten, való-e avagy vízió, kinyílt a kocsi ajtaja és rajta belép némán merengve reám az az isteni alak : a kis aranyos. Nem hittem szemeimnek; reá tekin- ték és ő mint a legszebb Phidiasi szobor, vagy Rafael i madonna pillantok ábrándos szemeivel reám; daemoni láz futotta át idegeimet, szivem hévvel, tűzzel kezdett dobogni, mélyet sohajték ... eh gondolám, ha az ég reám szakad, ha a föld alattam | megrezzen . . . megcsókolom! Édes kéjjel nyujtám , feléje karomat, már derekát kulcsolám át, ajkam I már érinté édes ajkait ... s oh balsors a konduktor bekiált: „Tessék kiszállni.“ — Budapesten ébredtem fel. Jó—Zsy. Franyó bácsi. A ki csak egy fél esztendeig lakott Váczon, — ha ugyan pipás ember — az mind ismeri Franyó bácsit, azt a jó, csöndes öreg embert, reszkető kezeivel, támolygó járásával, hajlott derekával. Az ember soha sem felejti el azt a vöröses ritka haját, bizonytalan szinti, zavaros szemeit. Még az öltözete is olyan különös, hogy énnekem legalább mindig a szemem előtt lesz az a tengerzöld színű kaftán, a mit Franyó bácsi majd összeköt kócz-sineggel, majd panyó- kára vetve lógat a válláról, már a hogy az időjárás kívánja. Jó neki az a kaftán télen nyáron. Hozzá még egy báránybőr kucsma meg egy görbe bot somfából, ennyiből állott a Franyó bácsi külsősége. A kátfánnak azonban nemcsak az volt a rendeltetése, hogy az öreg testét hideg és meleg ellen megoltalmazza, hanem különösen az is, hogy széles zsebeiben, nagy ránczaiban a portékát lehessen hordozni. Jókedvében volt egyszer az öreg, s megmutatta nekem a kaftán belsejét; mondhatom, hogy elször- nyüködtem, mikor azt a sok zsebet, akaztót, zsineget megláttam, a mikkel a zsíros öltözék belseje el volt látva. A mellén végig egy egy vékás zsák mind a két oldalon a hóna alatt, a derekán zsinegek, ezekre csomóstul volt föl fölakasztva a dohány ; még hátul a gallér alatt is volt egy széles erszény bőrből a legfinomabb fajtájú számára. „Egy félmázsát vihetek ez alatt az öltözet alatt, — mondta az öreg — és nincs az istennek az a fináncza. a ki észrevenné valamit, ha ezt a kapcsot itt alulról összecsatolja a feleségem !“ Hordott is az öreg dohányt mindenkinek. Tavaszkor, nyárban, mikor már fogytán van a régi, az uj meg a szárán. Franyó bácsi zöld kaftánjából pipázott Vácz városának minden valamire való embere. Reggel magára vette a kaftánt, délre megjárta a fél várost. Tudta ő hívás nélkül is, kinek fogyott már el a szállítmány. Bement, szétnyitotta a két kapcsot; mégsem kérdezte, milyen tetszik, vágott-e vagy vágat lan. Ismerte az embereit. Tudta, hogy ez az ur maA ..VÁCZ1 KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA.
