Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-05-18 / 20. szám

váló örvendetes lendületet nyert Nagyságos Randa István jelenlegi, általunk mélyen tisztelt és szeretett plébános urunk bölcs intézkedése által, ki a szóban forgó vasárnapi, 8 órakor megtartatni szokott nagy misére berendelte a felső városi iskolás gyermekeket. Képtelenek vagyunk kifejezést adni szivünk azon határtalan örömének, melyet akkor éreztünk, midőn ezen ártatlan hangokon csendült meg templomunkban a magyar ének; ez városunk lakosságánál oly lelkesedésnek lett szülője, hogy a hívek seregesen özönlöttek e misére s igy valódi ünneppé tették a magyar vallásos érzelemnek e többé el nem fojtható fényes bizonyítékát.

Tekintve ezen körülményeket mi teljes örömmel lemondunk őseink ez egykori kiváltságáról, s a fiúi bizalom hangján esdünk, miszerint Nagyméltóságod, az itt teljes tisztelettel és alázattal felsorolt körülményeket tekintetbe véve, felső városunk egész lakosságának alázatos kérelmét meghallgatni, s templomunkban a többé nem okadatolt német isteni tisztelet helyébe a magyart elrendelni kegyeskedjék. Szolgáljon Nagyméltóságodnak boldogító megnyugtatásul azon biztosításunk, hogy általunk kért kegyes intézkedése folytán nem csekély lesz azoknak száma, kik eddig a fentebbi okoknál vissza tartván magukat az isteni szolgálattól, ezentúl örömest fogják magyar nyelven Istenüket dicsérni; s Nagyméltóságod számos érdemeit egy olyannal fogja gyarapítani, melyért úgy egyházunk mint hazánk egyaránt nagy köszönettel fog tartozni:

Alázatos kérelmünket újólag Nagyméltóságod magas kegyeibe ajánlva, maradunk hódoló tiszteletünk nyilvánítása után. Váczon, 1884. május hó 17-én. Nagyméltóságodnak kézcsókoló fiai: a felvárosi róm. kath. hivek. (Következik mintegy 100 aláírás.)“

Reméljük, hogy Püspökünk ő Excltiája a kérvénynek helyt ad, s egyszer s mindenkorra beszünteti a fölösleges német ajkú isten tiszteleteket.

A püspök-szentelés.

Múlt vasárnap Yácznak nevezetes ünnepe volt Esztergomban. Városunk részére szentelt püspököt Prímásunk ő Eminentiája. Lapunk múlt számában olvashatták már ez ünnepély előzményeit s a felszentelendő püspök életrajzát, jelenleg az ünnepély lefolyását hozzuk olvasóink tudomására. — N e s z- veda István ő méltósága f. hó 10-én délután 4 órakor gőzhajón utazott Peitler Antal ő exclja társaságában Esztergomba. Ugyan-e hajóval ment a Vácz városi képviselő testület által kiküldött 11 tagú küldöttség és több tisztelője is. A küldöttség tagjai voltak Réty Ignácz polgármester vezetése alatt Fekete Károly, Tragor Ignácz, Dr. Freysinger Lajos, Kre- sák Ferencz, Péts Sándor, Udvardy János, Udvardy Mihály, Haffner Ferencz, Nikitits Sándor és Lapunk szerkesztője. — Másnap 9 órakor három fényes fogat hajtatott fel a basilica elé. Az első fogat ő Eminentiáját a prímást, a második a váczi püspök ő exclját s a consecrálandó püspököt, a harmadik Boltizár n.-szombati vicariust és felszentelt püskököt hozta, ő eminentiáját a basilica ajtajában a főszékeskáptalan s a papság fogadta, — s ünnepélyes menetben kisérte a tágas szentélybe, hol legott megkezdődött az ünneA „VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA.

Első szerelem.

A szív csak egyszer, egyszer tud szeretni,

S első szerelme aztán végtelen,

Nem őszi nap, mely a felhők közé majd Elrejtőzik, majd ismét megjelen.

Első szerelme szivünknek, kalithoz Szokott madár, mely legyen bár szabad,

Mindig visszatér kis házikójába,

Mert édes nyughelye csak az marad .... 1 (Budapest 1884.)

Király Kálmán.

Ahol még idegen az otthon.

Irta: KLIMA JÓZSEF.

Gyönyörű májusi reggel volt, a nap egész ékességében tündökölt már az égen és szét árasztá a földre áldásdús sugarait; a fülemüle csalogató dala, már engem is arra ébresztett, hogy hagyjam el kis csendes magányomat, és lássak dolgom után, keressem föl a szép természet csodaszerü helyeit.

Épen reggeli toilettemet csináltam midőn egyik jó barátom a t— i. mérnök betoppant szobámba; megörültem a nem várt viszontlátásnak s sietve végeztem be öltözékemet, aztán elindultunk a faluba széttekinteni ; mert már ilyenkor, ha vendég van, illő, hogy ünepet csináljak ; fölkerestük a nagytétényi szőlőhegyeket és megszemléltük a vidéket.

A délelőttöt a hogy úgy, csak agyonütöttük, s már megkondult a falu harangja, jelezve a delet, midőn visszatértünk. Ebéd után az itteni nevezetességeket, a kastélyt és a hozzátartozó parkot, óhajtotta barátom megszemlélni

Készséggel kisértem őt oda.

A kastélyt és parkot gyorsan megszemléltük, barátom azt a megjegyzést tette rá „hogy itt úgy látszik szabadon tanyáz a gyom és a füveknek egész özöne“ s azzal végzé be megjegyzését „no de jól van az igy is“ ez lévén az ő prototyp mondása.

A parkban találtunk egy öreg nőcselódet ; kinek figyelmét, nagyon fölkelthettük, mert folyton szemmel tartott bennünket, tálán azért hogy minden bejelentés nélkül léptünk oda.

pélyes és lélekemelő szertartás. Mig ő eminentiája a stallumon az egyházi öltönyöket magára vévé: azalatt a főoltár epistola oldalán elkészített kisebb oltárnál a két conconsecrans: Peitler ő exclja, és Boltizár ő méltósága, — valamint a consecralandó férfiú, kinek arcán a vallásos meghatottség volt észlelhető — öltözködtek. — 6 eminentiája felöltözködvén, a főoltárhoz jött s ott leült, a két consecrans és a felszentelendő pedig az alsó lépcsőknél foglaltak helyet. Most Peitler ő exclja az egyház nevében a consecratióért könyörgött. Erre a bibornok kérdé : „van-e apostoli felhatalmazástok?“ Az igenlő válasz után Rajner Lajos érsek-irodai igazgató felolvasta a kinevezési bullát. Ezután a felszentelendő férfiú a bibornok kezeibe letevén a püspöki esküt: megkezdődött az u. n. examen. A bibornok több apró kérdést intézett a felszentelendőhez, ki rövid „Volo“ (akarom) és „Credo“ (hiszem) válaszaival bizonyságot tett az egyház iránti hűségéről és kath. hitéről. — Most a consecrans elkezdé a sz. mise introitusát, s folytatta azt a gradualeig. — Graduale után a felszentelendő földre borult s a papság elmondá a mindenszentek litániáját. Ennek végeztével a consecrans a consecratio lényeges cselekményeihez fogott. A consecrálandónak vállaira tette az evangeliumos könyvet ; a püspöktársakkal együtt az impositio manum (kézrátétel) által s továbbá a fejnek és kezeknek sz. olajjal való megkenésével s több rendbeli ima közt a consecrálandót a püspöki hatalom részesévé tette, s a püspöki jelvényeket, a pásztorbotot és gyűrűt kezeibe adta. — Most tovább folytattatott a sz.-mise egész offertoriumig; amikor is egy gyönyörű s az ős kereszténység idejére emlékeztető szertartás ment végbe, t. i. az oblatumoknak átadása. Hat papnövendék jött a ceremoniárius élén a bibornok stallumá- koz. A két első : két gyertyát, a két második: aranyozott és ezüstözött s kenyeret; a két harmadik: borral telt aranyozott ezüstözött hordócskákat tartott kezében. Mindezen oblatumokat a már consecrált püspök egyenkint átadta a pontificansnak. — Com- muniokor a bibornok a sz. vért megosztá a consecralt- tal. — Az „Ite missa est“ eléneklése után az uj püs- zök infulával diszittetett föl, s a bibornok által saját székébe intronisáltatott. Erre felhangzott a „T e Deum laudamus,“ melynek eléneklése alatt az uj püspök a basilicát körüljárva, áldást osztott a hívekre. A főoltárhoz visszatérve pedig ünnepélyes benedictiót adott. Végül a bibornok előtt háromszor térdet hajtva s ugyanannyiszor „Ad multos annos!“ szavakat énekelve, — tőle testvéri csókot kapott. — A miséből még hátra maradt utolsó evangélium elolvasása után, a consecrálási szertartások véget értek. — A lélekemelő szertartásokat a díszes váczi küldöttség és a többi számos váczi polgár a basilica szentélyében — hol számukra külön hely adatott -— nézte végig. —- Délutáni 1 órakor ő eminentiája palotájában diszebéd volt, melyre a három püspökön, az összes érseki káptalanon s a váczi káptalan kép- viselőinf: Virter|Bertalan czim. püspök- és Maliár József kanonokon kivlil az alpapság személyesitői: Kazaly Imre hittanár, Simonides Károly papnö- neldei spirituális, Tragor Antal püspöki actuarius úgy szintén a Vácz-városi küldöttség négy tagja:

Szemmel tartott bennünket, mint futjuk a kertet át, és néha mint teszszük meg észrevételeinket, a látottak fölött; az öreg csak figyelt, hisz ismeretlenek voltunk neki.

Megindultunk az állomás felé.

Útközben barátomnak eszébe jutott, hogy egy tolikésre van szüksége, s minthogy a község egész kis mező városias jellegű, az a gondolata támadt, hogy szerencsét próbál, talán megszerezheti azt itt is. Nem gondoltuk még ekkor hogy erre is ügyel valaki.

A bevásárlás eredménytelen maradt, miután nem tolikések voltak azok amit a szatócs élénkbe tett, hanem rendes evőkések.

Utunkat tovább folytattuk.

Végre elértük az állomást, a hol nem sokáig kellett késedelmeznünk, mert a vonat csakhamar berobogott, és magával vitte barátomat.

Én aztán visszatértem a faluba.

Este, midőn nyugalomra hajtám fejemet, egész megelégedettnek éreztem magam, hogy barátomat úgy a hogy községben lehet, elszórakoztattam.

Másnap reggel, hivatalos ügyben fölkerestem a község jegyzőjét. Együtt találtam ott a község egész notabilitását, és elöljáróit.

Miután teendőm bevégzém, beszélgetésbe elegyedtem ; folyt a beszéd egyről másról.

Egyszer csak az ajtó megnyílik, és belép egy tiszteségesen öltözött, vagy 60 évesnek látszó nőszemély.

A jegyző nyájasan üdvözölte a nőt és kérdé, hogy mivel lehet szolgálatára.

Egészen megvoltam lepetve, midőn a jegyző őt kisasszony czimmel illeté ; előbb azt hittem, hogy talán rosszul hallottam, mert föltűnt előttem, hogy ez a teremtés, ki vagyonosnak látszik, ami a mai idényeknek igen hízelgő, még mindig kisasszony legyen; ámbátor igaz, hogy már vagy hatvanszor megélhette az első májust, és ugyan annyiszor a szép nyarat.

Miután különösnek tűnt föl előttem az egész, kérdém szomszédomat, hogy váljon jól hallottam-e? hogy még mindig csak kisasszony e nő ?

Igen, volt az egykedvű válasz, még pedig igen gazdag, az itteni kastélynak és parknak egyedüli birtokosnője, mondhatom — felelt szomszédom — igen jó partidé.

Testemen a hideg futott végig, midőn a gyöngéd kisasszonyt, jobban szemügyre vettem.

Réthy Ignácz polgármester, Fekete Károly siket- néma intézeti igazgató, dr. Freysinger Lajos közjegyző és Tragor Ignácz nagykereskedő is hivatalosak valának. — Ebéd alatt ő Eminentiája három felköszöntőt mondott: egyet a pápa ő szentségére, egyet a király ő felségére s egyet az uj püspökre. A kedélyes hangon tartott utóbbi felköszöntésben a többi közt igy szólt a bíboros főpap: „Ma szenteltem fel a 16-ik püspököt; de ha a pápai bullában nem lett volna kitéve, hogy az uj püspök felmentetik a székhelyén való tartózkodás kötelmétől, bizony mondom nem szenteltem volna fel őt; mert kár lenne ily lelkes, ily derék magyar embernek Phrygiába távozni. Tehát maradjon itthon Magyar- országban. Használjon és szolgáljon a magyar egyháznak és hazának stb. — Az uj püspöknek felköszöntő válasza is élénkséggel volt teljes, s ő eminentiáját könyekig meghatotta. „Eminentiád — mondá egyebek közt az uj apostol-utód —■ magában egyesíti nagynevű elődeinek összes erényeit. Eminentiád legnagyobb elődjének szobrot emelt: hiszem, hogy Eminentiádnak is szobrot fog emelni az utókor.“ — — Hogy az uj püspök mily nagy mérvben megnyerte a bíboros főpásztor tetszését és kegyét, — onnét lehet gyanitnunk, — mert a sz. István rendjelével jött ő Eminentiája az asztalhoz, (ugyanezzel feldíszítve fogadta a váczi küldöttség tisztelgését is) mit legritkább esetekben szokott tenni, s egész ebéd alatt úgy szólván kizárólag a nap hősével társalgott. — A délutáni hajóval Peitler ő exclja, az uj püspök, a váczi küldöttségek és váczi polgárok haza utaztak. A hajó kiállásnál mozsár lövésekkel s czigány zenével fogadta az ezrekre menő közönség s a legény egylet, zászló alatt, az uj püspököt, kinél azóta is naponkint uj meg uj küldöttségek és testületek tisztelegnek.

Helyi hírek.

= Neizveda István fölszentelt püspökünk ő méltósága a nála tisztelgő küldöttségek alkalmából a nőegyletnek 100 frtot, a városi kórháznak 100 frtot a tűzoltó egyletnek 50 frtot, a váczi növendékpapoknak 50 frtot, a „Pázmány“-egyletnek 50 frtot ajándékozott. — A helybeli izraelita betegápoló egylet pedig disztagjává választotta s tegnap nyujtá át neki küldöttségileg a diszokmányt.

= Szentkirályi Albert kerületünk országgyűlési képviselő jelöltje jövő vasárnap f. hó 25-én fogja megtartani programmbeszédét a „Curiá“-ban.

= Gyászmise. A f. hó 4-én elhunyt Mária Anna királyné, V. Ferdinand királyunk özvegyének lelke üdvéért f. hó 14-én kedden ünnepélyes gyászistentisztelet tartatott a székesegyházban.

= Uj káplán. A körünkből csömöri plébánosnak eltávozó Krathochvill József felvárosi segédlelkész helyébe Pel ez er Béla rékasi káplán neveztetett ki Püspökünk ő Exja által.

— Keresztszentelés Csörögben. Dr. Bolgár Lajos úr vendégszeretete meghívott, hogy a kijavított s részben megújított keresztnek felszentelésénél'jelen legyünk, nem mulasztván el persze ősi szokásként annak torral megünneplését. Három óra után

Alak volt ő, de olyan a minőt még nem láttam talán sohasem, de nem is kérek ehhez hasonlót látni; mert valóságos illúzió rontója ő a szép hölgykoszoru- nak; hát még mikor hallatá kedves hangját, ehhez a fülemüle hangja csakugyan nem oly isteni

Rosszul kezdtem magam érezni.

Végre jövetelének okát elmondta, és végezte dolgát.

Erre hozzánk fordult s a következőket adta elénk.

„Képzeljék az urak,“ igy kezdé beszédét „mitörtént tegnap délután kastélyomban illetve a parkban.

Két tisztességesen öltözött egyén, minden bejelentés nélkül bejött a parkba és körüljárta azt.“

E szavaknál figyelni kezdtem, mert úgy tetszett nekem hogy rólam szól a nóta.

„És anélkül, hogy valaki után kérdezősködtek volna, keresztül kasul járták, és úgy egymásközt halkan beszélgetve, szemlélek azt, úgy szintén a kastélyt és annak egész alkotását.

Végre öreg cselédemhez értek, ki éppen a kertben voltú'elfoglalva, s anélkül, hogy tőle valamit kérdeztek volna tovább folytaták utjokat.“

Általános csend uralkodott a szobában, és mindenki egész figyelemmel csüngött a beszélőn.

„Cselédem, kinek már a belépésnél föltűntek, nem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze tőlük, váljon mit kívánnak, utánnok ment és megszólította őket; ők egész odavetőleg azt felelék neki, a parkot tekintettük meg.

Végre elhagyták a helyet.

A történtek után, lélekszakadva jött fel hozzám a cselédem és elbeszélő az esetet, megjegyezvén azt, hogy neki igen gyanúsnak tűntek fel az idegenek mert nagyon behatóan vizsgáltak mindent és hajlandó hinni hogy rósz gondolat vezethető őket ide.“

Alig voltam már képes magamba fojtani a szót, de miután a beszélő még mindig egész páthoszszal, kellőleg neki hevülve, de érdekesen adta elő mondanivalóját, magamba zártam azt.

„Én aztán folytatá a nő, figyelmessé tettem cselédemet, hogy jól lesz őket szemmel tartani, miután csak még az imént hagyhatók el a helyet és utánuk küldtem.

Amint a gondolatokban elvoltam merülve, egyszerre csak nagy robajjal törtet be hozzám cselédem.