Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-12-14 / 51. szám
HELYI S VI. évfolyam. 51. szäm. . HO Í5 Vácz, deczember 14.18 8 4 — ■ ■. ■ ■. j a IKI ÉRDEKŰ HETILAP. (Előfizetési árak : Évnegyedre................................................................1 frt kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 14) kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések; ^yilí-íér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szelleia és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparilc-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Legújabb pénzügyminiszteri rendelet az adófizetéseknél adandó engedmények tárgyában. A pénzügyminiszter a hozzá beérkezett gazdasági jelentésekből belátta, hogy a gazdasági terményeknek, de különösen a gabnának ára az idén annyira silány, hogy a gazdálkodó polgárok alig voltak képesek csak némi tiszta jövedelmet kihozni a gazdaságból, úgy hogy az ennek folyományaként bekövetkezett kereskedelmi pangás a földműveléssel foglalkozó hazai gazdaközönséget a gazdasági rendes kiadások és ezek között az állami közterhek pontos lerovásában is ez idő szerint nagyon korlátozzák. E végből az adózó polgárok érdekére való tekintetből a közadók és az azok természetével biró állami követelések beszedése és behajtása iránt érvényben levő 1883. évi XLIV. t.-cz. ha- tározmányait a következő rendelettel enyhítette : Az egyenes adókat és az ezek módjára beszedendő kincstári követeléseket illetőleg-: 1. a kis és nagy községek, rendezett tanácsú szabad királyi és törvényhatósági joggal felruházott városok, mint jogi testületek, úgy szintén más adózók ellen a végrehajtás csak akkor alkalmazandó, ha az egy évi előírásnak megfelelő összeget le nem rótták; megjegyeztetvén, hogy az egy évi előírás alatt azon összeg értendő, mely mutatkozik, ha az egyenes adóknak, „A VACZ1 KÖZLÖNY TARCZÁJAÉ Távolból. Még most is ég szivem a fájdalomtól S epedve néz szemem a táj felé, Mely lángoló szerelmem drága kincsét Szülőlakom előlem elfedé. Még most se hisz szivem a zord valónak, Mely elrabolta édes álmaim S figyelve várom a remény galambját — Talán üdvöm repül le szárnyain?! . . . Óh, hoz-e hirt a bánatos szülőkről — Örömsugárt, vagy elhaló sóhajt — Kiket az üdv, a béke szent ölében. Szeretve látni lelkem úgy óhajt? Elhozza-e a nefelejts virágot, Melyet a szűzi köny megöntözött, — A drága testvér gyöngyöző esője E hű követ hű leikeink között? Megédesíti bánatom keservét Megédesíti a picziny virág: Szűz illatára földobog a szivem, Kigyúl szememben az öröm-világ. És földeiül egem borús homálya — S mit rég tevék — fogok örülni még; Jöjj hát remény ! — hisz’ még ma is szememben A fájdalom szülötte: könyem ég . , . Iiévay Mihály. A Stefi. Az volt írva azon a ho szú fehér selyem szalagon a mely kétoldalt lógott le a nefelejte^el ékesített szőlődézsma-váltsági tartozásoknak és vizszabá- lyozási járulékoknak egy évre előirt összegei együtt vétetnek számításba. A földadó egy évi tartozásául azon községekben, melyekben a földadó az uj kataszteri munkálatok alapján az 1883. évinél magasabb összegben van kivetve, az 1883. év végéig fennállott kisebb összeg veendő fel, illetve ezen alap szerint számítandó az egy évi földadó tartozás. 2. Részletfizetések teljesítése esetén a befizetett összeg a következő sorrendben számolandó el: a) a késedelmi kamatok és végrehajtási költség (1883. XLIV. t.-cz. 36. §-ának e) pontja). b) a hadmentességi dij ; c) a szőlődézsma-váltsági tartozás egy évi összege; d) az egyenes adók. és ha e czimen hátralék is van, az egy évi járandóságnak megfelelő összeg az ez után járó községi pótlékkal együtt; e) a vizszabályozási költség egy évi járuléka (1879. évi XXXIV. t.-cz. 6. §<ának g) pontja); 3. Különös figyelem fordítandó arra, hogy a zálogolás alól mindazon tárgyak és jövedelmek, melyek a közadók kezeléséről szóló 1883. XLIV. t.-cz. 60. §-a, illetve a birói végrehajtásról szóló 1881. LX. t-ez. 51. §-a a—p) pontjai, továbbá az 1881. LX. t.-cz. 52. § a értelmében koszorún: „A feledhetlen v i g c z i m bora n a k, Stefinek jó barátai.“ A kegyelet, a halott iránti rokonszenv Össze- gyüjté koporsója köré azokat a kiket ő életében any- nyiszor meg mulattatott. Sokan voltak azok nagyon, sokan. Két évtized óta alig volt Váczon fiatal ember, a ki nem mulatott volna a Stefivel. Egész lénye, egész valója a sokat emlegetett jobb időkre emlékeztetett, mint az olyanokra, a melyekben nem ismerték a bút, a bánatot és ha hallottak: is róla valamit,- nem tudták elképzelni, mi fán teremhet az ? Egy elmúlt világból tévedhetett a lelke ide közénk. hogy a szomorodni vágyókat felvidítsa, mert hisz alig volt mulatság, melynek ő a lelke nem lett volna. Mindenütt ott volt ö. Mindenütt és mindenre lehetett használni és mindenütt mindenkor megállta a helyét. A milyen szerepre pénzért nem kaptak volna embert, a Stefi elvállalta csupa dicsőségből. A modern mulatságok minden nemében jártas volt. Értett kitünően a halászathoz és vitte a nagy kerítő hálót egymaga a Dunában őszi időkben, mikor arra való embert pénzért sem lehetett kapni. Mindegyik féltette az egészségét, csak 6 nem A mi másnak gond, fáradság vagy áldozat volt, az néki csak élvezet. Értett ő a vadászathoz is. Ha hirtelenkedósei miatt nem is használták őt nagyobb vadakra, mégis künn volt a többiekkel. Ha nem lőhetett, volt ő hajtó. A térdig érő posványos nádasokon csak egymaga lépdelt keresztül D i a n a kutyájával róka komát szorítani. Az ilyesmikre nem volt alkalmasabb gyerek a Stefinél! A városban nem volt ügyesebb madarász nálánál. Úgy tudta utánozni a madarak hangját, úgy tudta csalogatni őket, mint szép dalaival, a szép lányokat. Mert nagy Don Juan volt ám a mi Stefink ! Ha nem is nagy Adonis, de jó modora, jó magyaros humora, páratlan csárdás és tour táncznival az egész közönséget meg tudta nyerni magának. Tréfái nem voltak mind g a legsikerültebbek de végrehajtás alá nem esnek, a zálogolás alól kivétessenek; továbbá bogy élő állatok árverés utján csak akkor adassanak el, ha a helyi becsnek megfelelő ár megközelitőleg eléretik. A közvetlenül lerovandó bélyeg- és illeték- tartozásokat illetőleg: 1. oly illetékek, melyek az idő előhaladott- ságánál fogva az elévülés veszélyének vannak kitéve — mulhatlanul behajtandók és hason eljárás (végrehajtás) alkalmazandó azok ellen is, kik első sorban kötelezvék az illetéket lefizetni és ezen kötelezettség teljesítésének elodázása az egyetemlegesség vagy tárgyi kezesség alapján kötelezett harmadik személyre kátránynyal járhat; 2. az adás-vevési és ajándékozási jogügyletek után járó illetékek behajtása mindenkor nagyobb szigor alá esvén, azok feltétlenül behajtandók, ellenben az örökösödések után a folyó 1884. évben esedékessé vált illetékek befizetésére nézve — a biztosítás fentartása mellett —- méltányos részletfizetések engedélyezhetők, vagy a mennyiben az engedély az adófelügyelő hatáskörét. meghaladja — a beadott folyamodványok javaslata kíséretében a pénzügyminisztériumhoz felterj esztendők; 3. a régibb, azaz az 1883. év végéig terjedő időszakból származó illeték hátralékokra nézve megengedem, hogy az esetben, ha azoknak egy azért .maradandón meg nem neheztelt rá senki. Egyszer széles jó kedvében mindent a mi keze ügyébe került összetört Tükör, asztal, szék, pohár és üveg mind a Stefi kezét siratták. A tulajdonos be is akarta porolni őt, de még másnap korán reggel beköszönt Stefi a tulajdonoshoz és azt mondja neki: „Pajtás, azt hallom be akarsz porolni. Ne bolondozz testvér, behozom én azt neked, a mi kárt tettem I“ És csakugyan úgy volt. Gyakran ugrasztottá be a kompániát a mulatásra és a Marczi nem egyszer csinált jó napot miatta. Szerette a szép dalt, a jó zenét és mi sem természetesebb, hogy a Marczi nélkül nmlattv nem tudott igazán. Most már vége mindennek! Nem kell neki se a dal, se a szép lány, se a Marczi többé! Pedig mindezek nélkül Stefit képzelni sem lehetett. Olyan természetes valami volt őt az említettek társaságában párosulva azzal a fiatalos tomboló jókedvvel látni, a mint természetes az, hogy minden igaz katholikus keresztet vet magára a déli harangszónál. Most már itthagyta a czimborákat egyedül és árván. Nincs többé a ki biztassa őket, nincs a ki eldalolja nékik azzal a jó borízű hanggal hogy „Sir a szellő, sirdogál a sirhalmon . . .“ meg hogy: „Megérem még azt az időt . . .“ Elnémult már az a torok örökre. Elszállott az a lélek abból a roncsolt kebelből a mit a szív tett tönkre nála. A kik utolsó napjaiban nála voltak, látták, hogy sirt. Siratta, hogy itt kell hagyni jó barátait, siratta a maga eltévesztett életét és megsiratta az ö vig kedélyét melyet az ő fájó szive ölt meg. Az ő régi jó czimboráj mind körülállották ravatalát. Eljöttek megadni a végtíszteséget az eltávozott barátnak. Még a kiket valaha megbántott is, megbo- csájtottak néki és ki kísérték oda, a hol már nem fáj semmi. A Marczi is, ki nem kis szerepet játszott ez ifjú életében, egész bandájával, nyitotta meg szomorú szivreh itó gyászindulókkal a menetet.. És a mikor már a pap is elvégezte a magáét és a koporsót befödte a néma sir, a Marczi ismét elővette azt az isteni hangszert
