Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-09-21 / 39. szám

vatásuknak, ha kellő előképzettséggel biró legalább két középiskolát, vagy hat elemi osztályt végzett növendékek minél nagyobb számban nyernek módot a tanfolyam látogatására. Ezeknek azonban legnagyobb része nincsen azon helyzetben, hogy felkereshessék azon tanműhelyeket, mert leginkább a szegényebb néposztály köréből kerülnek ki és nem fedezhetik azon költségeket, a melyekkel a szakiskolák össze vannak kötve.

E tekintetben az egyes törvényhatóságokra egy nagy és nemes hivatás vár, a törvényhatóságoknak és az egyes városi közönségnek kell módot nyújtani arra, hogy ilyen kellő képzettségű egyének beléphessenek ily szakiskolába, a melyek a kereset forrásait nyitják meg számukra. Ezen mód ösztöndijak kitűzésében áll.

Az országos iparegyesület, mely a házi ipar fejlesztését is feladatául tűzte ki a fentebbiek alapján azon hazafias kéréssel fordul a közönséghez, illetve a megyékhez, városokhoz és falvakhoz, hogy ezek ily ösztöndijakat alapitsanak.

Egy ösztöndij minimuma 80 frt, az országban fent álló szakiskolákban elsajátíthatni a szövő ipart Késmárk, Eperjes, Nagy-Kikinda, Szepsi-Szent-György, a köt szövő ipart Kassa, a csipkeverést Urvölgy Zólyom m. és Óvár Sáros m. az agyagipart Ungvár, Modor, a faipart Zaj- Ugrócz homonnai és a rimaszombati szak iskolákban, a munkácsi tanműhelyekben, a gyermekjáték ipart Bánfi Hunyad és Bártfán, mely iskolák közül az országos bizottság azokat aján- landja, melyek az egyes alapitók helyi viszonyainak leginkább megfelelnek.

Meg lehetnek győződve — mondja a felhívás — hogy ilyen ösztöndij alapítása által a leg- hathatósabban mozdítható elő azon osztálynak érdeke, melynek ügye szivünkön fekszik. Ezen ösztöndijak a legjobb befektetést képezik, amelyek a nép jólétének emelkedése által sokszorosan fognak gyümölcsözni, mert az alaposan képzett mesterek műhelyei idővel góczpontját fogják képezni a hasonló vállalatoknak és kiszorithogyan is gondolkodhattam ily soká, ily tánczoló, dőlt betűket csak balettina lejthet a papírra, szólt mosolyogva Benő, és felszakitotta a boritékot . . .

Oh! — — hát nem Charlotte, kiáltott fel álrnól- kodva, hanem Alice, az operától ... az a szőke szép Alice! . . No akkor jobb is szeretem ! — — Sokkal csinosabb! — — Azaz!? — Hiszen nekem már

mindegy!!

Oly blazirt lemondással mondta ki ez utolsó szavakat, és az a fájó mosoly a melylyel kisérte mondatát, oly szomorúan igaz és meggyőző volt, hogy az alig 27 éves ifjú borzadva gondolt hátralévő rövid jövőjére.

— S mindezt miattad, te hiú, csábos daemoni női nem! folytatá szenvedélyes hangján — avagy tudna-e felelni közületek csak egy is, hogy mily jutalomért érdemeltem meg cserébe e törékeny csontokat ez aszott arcczal ! — Talán szerelmetekért ? Hahaha ! Hiszen mi a ti szerelmetek ? — Érdek és ügyes színlelés, hiú képzelgés, és érzékeitek kéjsóvár vágya . . , semmi egyéb!

Oh ifjak, bár mindegyiktek példát véve rólam, reám hallgatna, akkor megtanulnátok el nem felejteni soha, hogy a picziny és illatos kezek által kifacsart czitromra is csak rothadás, enyészet vár ! — Jaj nekem, hogy ily későn tudtam megismerni ez igazságot ! Korai tapasztalásom tagadhatatlan jelét, kopasz fejem, korom szégyenére mindenki előtt oly meggyő- zőleg hirdeti! — Egykori dús hajam fényes hajszálai, hány delnő lakai előtt hullottatok egyenkint a porba le! — Oh jaj, hogy igy örökre megalázva vagyok ! — — De vájjon miért ? . . .

Szenvedélyedért! — szakitá félbe az ifjú gróf kifakadásait Tiborczy Tihamér báró, Benő úgyszólván egyedüli önzetlen barátja, ki néhány másodpercbe már hogy észrevétlenül a terembe lépett.

— Hogyan uram, tilalmam ellenére?

—■ "Voltam oly bátor és bebocsájtattam magamat!

— És Adorján? — folytatá Benő.

— Némi ellenzés után ő is volt oly bátor s mint legjobb barátodat, belépni engedett. Vagy talán már nincs Adorjánnak igaza, ha ezt hiszi rólam ?

— Jobban mint valaha ! — kiáltá Benő őszinte örömmel nyújtva kezét, valóban te vagy az egyedüli és legjobb barátom.

— S mint ilyen előtt azt hiszem titkod nem lehet!

—Tehát még többet is akarsz tudni?

juk lassanként az által az idegen elemet, melyet ez ideig élelmességével nem birt túlszárnyalni.

Helyi Mrek.

= Személyi Ilii* *. Gause Henrik a helybeli kir. adóhivatalnak 7 éven át volt pénztárnoka saját kérelmére a pénzügyminiszter által a nagyváradi m. kir. adóhivatalhoz helyeztetett át, — helyébe Gödöllőről Uorcsák Imre adópénztárnok lett áthelyezve.

•— A Mária napi búcsú !»ál régen végződött oly jó sikerrel mint ez idén. A kedvező időnek nagy része volt e sikerben, meg annak is, hogy fiatalságunknak már rég volt alkalma magét kellőleg kimulatni. Az úgynevezett „haute-volée“ távollétével tündökölt, mert hát a „lőegylet“ mulatságait pártolni nem „chic“ — de azért a jelenvoltak nem sajnálták az ő távollétüket s fesztelen kedvvel mulattak nélkülük is. A négyeseket 40—42 pár tánczolta. A tánczos- nők közt voltak a lányok közül: Baráthy Ilka (Sződ- Rákos), Csillon Olga, Depoy Hermin, Ernyey Gizi (Bpest), Glauber Lujza (Bpest), Krontaller Erzsi, Ma- lariczky Irén (Bpest), Mészáros Giziké (Dunakesz), Marossy Etelka és Ilona (V.-Hártyán), Otto Riczi, Pesko Erzsiké és Ilonka (Bpest), Pelczer Anna (Bpest), Píauka Lujza (Rád), Prokop Ida, Petter nővérek, Reitter Irma (Bpest), Szvoboda Irma (Esztergom), Szalay Marcsa, Torday Ilka, Török Rózsa és B 11a, Tyro Szanda, Nina, és Eliz (Szt.-Endréről), Vadkerty Erzsi, Irma és Katicza, Velzer-Kiss Anna. Továbbá az asszonyok közül: Baráthyné (Sződ-Rákos), Bezdek Jánosné, Bocskay Andorné, özv, Bogdánné (Szt.-László), Biringer Jánosné, Csillon Izidoráé, Ernyey Kálmánné (Bpest), özv. Ferenczyué, Glauber Gottfriedné (Bpest), Heger Gyuláné, Hufnagel Józsefné (Rád), Hufnagel Imréné, özv. Krontallerné, iíj. Korpás Pálné, Korpás Mártonná, Dr. Kiss Józsefné, Malariezkyné (Bpest), özv. Marschall Alajosné (Bpest), Nemesszeghy László- né (Sz.-Fehérvár), Nikitits Sándorné, Pécs Sándorné, Pertik Gyuláné, Pesko Medárdné (Bpest), özv. Prokop Ferenczné, Racsek Jánosné, Rassovszky Mihályné, Roller Hermáimé, Reitterné (Bpest), özv. Sziládyné (Rád), Tápay Jánosné, Tariczky Ferenczné, Varady Jánosné, Velzer Kálmánné, özv. Zalánfy Károlyné.

= Hymen. Olaj Ferencz helybeli hentes iparosunk eljegyezte Esztergomból Bárány Róza kisasszonyt. Az esküvő október 2-ikán lesz Esztergomban.

= A múzeum egylet részére ajándékozott ifj. Csermák Márton egy csinos faragványú fésűt, melyet atyja 1824-ben remekelóse alkalmára készített.

= Mária nevenapján, mint városunk országos hírű búcsú ünnepén a legszebb őszi veröfényes nap ragyogott. Már az előző napon mintegy 12—15 ezernyi idegen ajtatoskodó érkezett városunkba s a hétkápolna körül letelepedve az egész éjét imák és énekek közt virrasztva tölték. A búcsú napján reggel a Székesegyházból indult ki a fényes egyházi körmenet, melynek belát hatlan tömegében városunk minden rendű és rangú polgára képviselve volt. A körmenet valóban beláthatlan volt, mert a

— Az igaz, — szakitá félbe barátját Tihamér — monologok után ítélve bajod csak súlyosbodhatott.

— Sőt ellenkezőleg ! épen az a furcsa, hogy könnyebbedett — folytatá mosolyogva Jenő — hisz mindennap könnyebbnek érzem magam, csak az a kár, hogy épen erőben és egészségben ! No de hagyjuk ezt ! Az ily privát ügyekről elég időm van akkor elmélkedni, ha egyszer egyedül vagyok. — Most félre ez apróságokkal. Nem szeretném ha azt hinnétek, hogy szellemem és kedélyem is fölmondta már a szolgálatot! — Most pedig mi újság? Mi a chic ? a bon ton? — De nini, hisz 6 óra már, jer kedves Tihamér előbb ebédeljünk s hagyjuk ezt csemegéül.

A két jó barát karonfogva egymást, hagyta el a dolgozó szobát, s az ebédlőbe mentek.

Ebéd végeztével, a mely mindkettőjük részéről a legkedélyesebb hangulatban folyt le. Adorján jelenté hogy a fogat előállott.

Tihamér elfogadta Jenő meghívását, s a színházba hajtattak

Midőn megérkeztek mára3-ik felvonást játszották.

Alig, hogy földszinti páholyukban elfoglalták helyeiket a zenekarból egy gyönyörű csokrot nyújtottak át Corsini Ilonának, a kitűnő művésznőnek.

A gróf megjelenése nagy feltűnést és még nagyobb érdeklődést keltett. Néhány perez múlva már számos ismerősei és barátai üdvözölték, ostromolták. * *

*

Másnap az előkelő körök csak róla beszéltek.

És mindenki bámult midőn néhány nappal ezután hire ment, hogy Alpár Benő gróf házasodik.

— Vájjon ki lehet a választott? — suLogák mindenfelé.

És midőn egy héttel ezek után a casinóban megjelent, egész kört képeztek körűié.

— De Benő, mi jutott eszedbe, mondták barátai, ily betegen ! . . .

— Csak voltam, már nem vagyok az, felelte Benő, csak akarni kell s a többi önmagától jő; egészséges vagyok, nem szabad betegnek lennem !

— Valószínűleg a villany gyógymód tette meg hatását, kezdó meg egy sápadt báró, ugyan mond csak Benő, de őszintén! ajánlhatod? . . . mi? . . . Egész komolyan kérdem barátom, azét kérlek ne mosolyogj, mon Dieu! hisz öregszünk nem csoda, képzeld már 29 éves múltam . . . ne, nem! — még csak leszek! — Apropos, halnap mindnyájatokat szívesen látlak. Egy szerencsétlen tévedést fogunk megünnepelni: születófőuteza portengeréböl felkavargó porfellegek egészen beburkolták a körmenetben levőket. Egy kis fantázia s az égben képzelhették magukat 1 Csak hogy a portól tönkre ment ruhák, szemek s tüdők nagyon is érezték, hogy az égtől igen-igen messze vannak. — Hatóságunknak kötelessége lett volna úgy, mint előző években re e napnak hajnalán a közönség s kivált az idegenek iránti tekintetből, a fő-utezát felöntöztetni. Vannak a városnak lovai, vannak czélszerű vizkocsik van két fizetett tűzoltónk, — ennyi aparátussal pár óra alatt el lehetett volna hárítani azt a portengert, mely annyi áldást idézett elő a körmenetben levők részéről a városi hatóság fejére. — A megrovásra legméltóbb lethargia és gondatlanság ez a városi hatóság részéről, mert ha tud parancsolni a házi uraknak a járda felöntözésére nézve, ekkor legyen neki is erkölcsi kötelessége legalább ilyen nevezetes alkalmakkor a közutat is felöntöztetni. — Fásitunk, kövezünk, megindultunk a haladás útján, a fővárosiak lassan ide csődülnek s egy nap romba dönt mindent maga a városi hatóság, mert azt a tengernyi port látva az idegenek, bizon furcsa hírünket viszik el. — Egy tekintélyes városi képviselőnk szintén megbot- ránkozva ez eljárás fölött, mai számunk nyiltteróben fuj tömjént a városi hatóság orra alá. — De hát azért mindegy, nálunk marad minden a hogyan volt! Sajnos! minden felszólalás falra borsó! Qousque tandem . . .

“ Az országos vörös kereszt egylet által nagy anyagi áldozatokkal épített Erzsébet kórház befejeztetett s október hó első napjaiban fog emberbaráti rendeltetésének átadatni, mely ünnepélyes megnyitást ő Felségeik a királyi pár is szerencséltetni fogják jelenlétükkel. Ennek folytán a központ úgy intézkedett, hogy ünnepélyen csak belépő jegygyei engedtetik meg a részvétel. A váczi vidéki választmány, és fiók-egylet részére 12 jegy küldetett s igy akik a megnyitási ünnepen a tagok közül részt venni óhajtanak, forduljanak jegyekért az elnökséghez A1- mássy Albertné urnőhez vagy Csávolszky József úrhoz. — Mindenesetre kívánatos, hogy többen rán- duljanak le ez alkalommal városunkból, hogy közvetlen meggyőződést szerezhessenek arról, miszerint a vörös kereszt által gyűjtött fillérek mily emberbaráti czélokba fektettetnek.

= Furcsa levél czlm. A helyi postára Budapestről szept. 17-iki kelettel egy levél érkezett melynek czime Hazafi Veray János irályára valló következő versekbe volt foglalva:

„Adassék ez irat tulajdon kezében Kit Smidt Józsefnek czimzek e levélben Az pedig lakik Váczott A ki barommótert még sohasem látott Levéltróger menjen Seminarium utczában Aztán pedig áljon meg egy zöld kapu ajtóbau S minthogy ott kezében akad a lakat Átadhatja a 101 -ik szám alatt“

= Mellelleu vendég. Múlt Szerdán egy sebesen vágtató honvédhuszár jött Kis-Váczról — be a főpiaczra — itt a ló — nem tudni mi okból — megvadult, s az őt feltartóztatni nem biró gazdájával együtt — egyenesen a föpiaczon levő Sipos-féle só-kereskesem napja lesz! — Még egyszer mulatni szeretnék, — s aztán megkezdem én is a villanykúrát! — —

— Ah! jó hogy talállak Benő, szólt az ekköz- ben belépett báró Tiborczy Tihamér, ugyan mondd, tehát csakugyan igaz ? ... és ezt nekem mástól kell meghallani! ?

—■ Hiszesz te a babonában ? kérdé a gróf.

— Mily naiv vagy te ma kedves Benőm, válaszolt mosolyogva barátja.

— Hát mit tartasz álomnak ?

— Az agy további működését öutudatlan állapotunkban.

— így tehát ebben se hiszesz ?

— Oly kevéssé mint az előbbiben, de hagyjuk ez elmefuttatást üres időnkre, válaszolt, Tihamér, igazán még ha megálmodom se hittem volna el ... és vájjon ki a boldog ?

— Ha ily türelmetlen vagy akkor nem hiszem hogy egyhamar megérts — szakitá félbe barátja beszédjét a gróf, figyelj tehát rövid leszek. A napokban kétszer egymásután megjelentek álmomban őseim s még most is fülemben cseng a siri hang, s tisztán emlékszem a szavakra :

„Az ősi Alpároknak nem szabad kihalni — bár öntestvéred lenne is a nő, — mely nemünk sarjának életet ádl“ . . .

— No szerencséd hogy nincsenek nővéreid! vágott közbe pikáns hangon Tihamér báró, de csakhamar elhallgatott, mohón olvasva a Benő által átnyújtott levelet:

„Méltóságos gróf ur!

A Sellyéi uradalomhoz tartozó Karúd község templomában őrzött anyakönyv 173 lapján 18 . . augusztus 18-án született Karádi Hona neve vau bejegyezve.

Nagyon csalatkoznék gróf ur, ha ezen önkénytelen felkiáltással „vájjon mit érdekelhet ez engem“ félre dobná levelemet!

Egy öreg ember, kinek napjai már meg vannak számlálva, vallja be töredelmesen bűnét, hallgassa meg kérésem, mert nem lehet oka kételkednie egy perjel gyónásának valódiságán.

Midőn boldogult atyja Sellyéi és Zarándi Alpár gróf végperczeiben gyóntatóért küldött, a szomszéd Karúd faluból, hol az időben miut segéd-lelkész tartózkodtam, engemet hívtak át.

— „Itt van 20 ezer forint — szólt elhaló hangon a boldogult gróf, átnyújtva egy utalváuyt, ennek