Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-08-24 / 35. szám

nyerni. Ezen kívül részt vehetnek, még az idei szőlő- ojtási tanfolyamokban: 2. Szőlőbirtokosok, vagy ezek és más magánegyének által saját érdekükben kikül­dött vinczellérek, vagy szőlőmunkások is, kiket alkal­mazóik az ojtási miveletekre meg akarnak taníttatni. Ez utóbbiak ellátási költségei saját maguk, illetőleg küldőik által viselendők. A minisztérium fönntartja magának, hogy az idei tanfolyamokra fölvett egyének közül azokat, kik akár magaviselet, akár szorgalom tekinteteben meg nem felelnek, a tanfolyamokról idő­közben is elbocsáthassa. A tanfolyam bevégeztével a a résztvevőknek szerzett képesítettségükről a tanúsí­tott előmenetel fokát feltüntető bizonyítványok fog­nak kiadatni. Azok, kik az említett feltételek mellett a tanfolyamok valamelyikében résztvenni kivannak: ez iránti kérvényeiket szeptember hó 10-ig a fölrai- velés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztéri­umhoz nyújtsák be. A kérvényben megjelölendő 1. a folyamodó egyén neve és minősége (vinczellér, szőlő- tulajdonos, szőlőmives stb.) 2. állandó lakhelye, 3. a tanfolyam, melyre felvétetni óhajt, 4. nyilatkozat az iránt, hogy a minisztérium kivánatára a jövő évben márczius 1-től május 10-ig eszközleudő ojtási munká­latokban 110 frt átalányért mint szőlőojtó munkás résztvenni vállalkozik. Az esetben, ha a tanfolyamra való felvétel iránt folyamodót valamely birtokos vagy oly egyén, kinek szolgálatában áll, kívánja a tanfo­lyamra küldeni, a kérvényben az első három pontra adandó válasz, valamint bejelentendő a kiküldő bir­tokos neve és állása, és a köztök fennálló szolgálati viszony minősége is. =■ His-Némediii Tegzes Papp Antal, föld- birtokos házában Ilona napján díszes névestély tarta­tott. A vendégszerető házi gazda kedves neje névün­nepét ülte meg az egész környék intelligencziájával. — Vacsora alatt, mint mindenütt, itt is nélkülözhet- lenek voltak a felköszöntök. Szlatényi Ede, vácz- hartyáni jegyző üdvözölte a ház asszonyát, mint ün­nepeltet, majd Kovács Ferencz, váczi segéd-szolga- biró az egész vendégszerető házra emelte poharát, F ö 1 d v á r y László, hartyáni ref. lelkész azon óha­jának adott kifejezést, hogy e napot még számtalan­szor együtt tölthes8<s a jelen vendégkoszoru. Voltak még más toasztok is. Vacsora után tánczra kerekedett a vendégkoszoru s folyt a táncz reggelig. Ott voltak : Rathknechtné, Ilonka leányával (Budapestről), Szlató- nyiék (V.-Hartyánból), Szeleczkyék (Penczről), Futóék (Hajósról), Kaucsárné, Dernerné, Irma leányával (Vácz- ról), Kántorné (Szilágyról), Schwarcz Giziké, Emmi és Etel, Szenessynó (Váczról) stb. = Hymen. V 1 a d á r Vilma k. a. Vladár Sán­dor kor.urad. tiszttartó leányát, sz.-István napján jegyezte el Gödöllőn Bohus Pál kát. biztos és birtokos. = Szeuí-Istvíiu napját Fótlion ez évben igen fényesen ülték meg. A közel fővárosból, városunk­ból, Uj-Pestről, Mogyoródról és egyéb községekből egybesereglett idegenek és a sátorok hosszú sora el­árasztotta a nagy vendéglő és a templom előtti tért és nem győztek betelni az angol kertnek és a hires templomnak szépségeivel. A zsúfolásig megtelt tem­plomban a szent beszédet Szedoglavics József, mogyoródi plébános tartotta, az erre következő nagy­misén és körmeneten Somhegyi József, pápai prae- latus, báthmonostori apát pontifikáit püspöksüveg alatt teljes segédlettel. Délben a vendégszerető főpap fényes táblát adott, melyre a katholikus és protestáns pap­ság és a világi értelmiség soraiból számosán voltak hivatalosak. Szilárd János, evangélikus lelkész emelte az első poharat a szives házigazdára, utána B o s s á- nyi László országos képviselő Fóth alapítójának, né­hai Károlyi István grófnak hazafias szellemét '(és ke- gyeletes emlékét éltette. A pattogó pezsgő mellett nem tartottak szünetet a köszöntők és fokozva fokozódott a jó kedv, mely annyira jellemezte az idei fóthi búcsút. = Tűz. Püspök-Hatvan községben e hó 19-én nagy tűzvész dühöngött. Este fél 6 órakor földes úr s híréből annyira jó ismerősöm, hogy ba­rátságot vettem magamnak beleszeretni a lányába. A nyugtalanító érzés szaladgál bennem arra a gondo­latra, ha ezt a gyémántot érő szépséget, kinek göm­bölyű karja pihen az enyémen, valami sehonnai ra­gadná el élőién, nem a jó voltáért: hanem azért a szép sommá összegért, a mi a hozományhoz van kötve. Erre a gondolatra nagyot szúr valami a szive­men s a fájó érzettől megrándulva önkénytelenül szo­rítom markomba bársony puha keze fejét. A hátra hunyorgató Vilma miatt csak magamba fojtogatom azt a kegyetlen gyilkos érzést, mely ezer tomboló ör­dög erejével kereng keresztül kasul ereimen. Ha most egy árva szegény szót szólhatnék ! Emigy hallgatva érjük el a búgó, zakatoló gé­pet; kopácsoló szivemből is az érzelmek háborgása kél ki 8 az elfogódás nyomasztó mámora alatt csak elnézem azt a csattogó lapos szijjat, mely örült se­bességgel vágtat le 8 felfelé, hajtván az óriási moloch apró kerekeit, melynek gyomrába nagyokat bödülve hanyatlik az etető által irányított búza kéve, hogy zúzott taggal hullámozzák halommá s izzadja ki ma­gából a gyöngyszemet, mely maga a megtestesült ál­dás. Mezitlábos, kurta rokolyás lányok gerebenezik cso­móvá a roncsolt derékkal kidagadó „számát“, miköz­ben duhaj legények segítik petrencze rúdra s emelik a garmadához, melyből telik a télire a „búbosának, gyuladt ki egy ház, és a lángok annyira elterjedtek, , hogy tizenkét ház, a mellék épületekkel együtt el- : hamvadt. A kár nagy. A tűz négy órán át tartott és csak este fél 10 órakor olthatták el. = A leány hoszíija. Lénárd uj-pesti iparos, A r i n g e r Mari 23 éves foglalkozás nélküli hajadont, kivel már régibb idő óta szorosabb viszony­ban volt, valamin összezördülvén, elhagyta. A leány boszút forralva, megleste kedvesét s midőn ez egy uj- pesti kocsira fölakart ülni, hogy a fővárosba menjen, egy marék paprikát szeme közé vágott. A szegény ember az iszonyú fájdalomtól jajgatva a földre vetette magát, a merénylő nő pedig futásnak eredt, de csak hamar utolérték és átadták egy rendőrnek aki a ka­pitánysághoz kisérte. = Liépfeue. Pestmegye Törtei községében kiütött a lépfene és eddig 36 drb marha hullott el. Minden intézkedés megtörtént a vész tovább terjedé­sének megakadályozására. Vegyes hírek. = A budapesti állami közép-iparta- nodábau (VIII. kerület, Bodzafa-utcza 28. sz. a.) a beiratások f. évi szeptember hó 1-én kezdődnek s ló­éig tartanak. Az uj iskolai évben az intézetnek hat szakosztálya nyílik meg, úgy mint: az építészeti, gé­pészeti, két vegyészeti, fémvas-ipari és a fa-ipari szak­osztály, a melyekben épitő-mesterek, pallérok, a kü­lönböző gyáriparágak számára, művezetők és oly ipa­rosok képeztettnek, a kik műhelyeket, kisebb gyára­kat alapítani s önállóan vezetni tudnak. Az intézetbe rendes tanulókul felvétetnek azok : a) kik az iparos tanulók szamára szervezett iskola három évi tanfolya­mát bevégezték s legalább is „jó“ osztályzatú bizo­nyítványuk van. b) a kik a gymnasium, polgári vagy reáliskola négy alsó osztályait jó sikerrel elvégezték, c) iparos segédek és mindazok, a kik kellő készült­ségüket felvételi vizsgálat utján bizonyítják. A felvé­teli vizsgálatok szeptember hó 13-ik és 14-ik nap­ján lesznek. =*» Az orsz. szinészeti tanodában a be­iratkozások f. é. szeptember hó 6-án, szombaton d. u. 3 órakor kezdődnek, s három napon át, minden dél­után 3—5-ig, bezárólag szeptember 8-án fejeztetnek be. A jelentkező növendékek fölvételi vizsgálata szept. 9-én, kedden d. u. 3 órakor tartatik, ugyan­csak a tanoda helyiségében, kerepesi ut, nemz. szín­ház bérháza III. emelet, A felvételi kellékek: színpa­dias, csinos alak, tiszta kiejtésű, csengő hang s ki­fejlett testi alkotás mellett, (melyről a fölv. vizsgála­ton jelenlevő orvos ád véleményt) legalább 18 éves kor a férfiaknál, s betöltött 15 év a leányoknál, mi hiteles okirattal bizonyítandó. Szükséges továbbá any- nyi műveltség és iskolai képzettségről szóló bizonyít­vány, mennyit a megjelölt korban minden müveit if­jútól megvárhatni. Azok, kik nem szülőik vagy gyám­jaik kíséretében jönnek, a szülők vagy gyámok Írás­beli beleegyezését tartoznak magukkal hozni. A jelent­kező növendékek csak törvényes családi nevükön írat­hatják be magukat. Arra pedig előre is figyelmeztet az igazgatóság mindenkit, hogy a beiratási és fölvé­teli dij 6 frt, a beiratásnál azonnal lefizetendő, fölvé­tel esetén pedig az évi 30 frtnyi tandíj első részlete, 10 frt; melynek fizetése alól első éves növendék föl nem mentetik. Végül szükséges megjegyeznünk, hogy az operai szakra csak oly jelentkezőket veszünk föl, kik a m. kir. zeneakademia magán ének tanfolyamá­nak elvégzéséről legalább (I. II. osztály) bizonyítványt, vagy annyi készültséget mutatnak fel, mennyi ezen osztályokban megkivántatik, mely esetben a m. kir. zeneakadémiában magánvizsgálatot tehetnek s az ennek folytán nyert bizonyítvány alapján az orsz. szinészeti tanoda I operai osztályába fölvétethetnek. = A hadi-tengerészeti liajós-stihan- ezok iskoláját a közös hadügyminiszter értesítése szerint újabb időben kevés ifjú látogatja, minek egyik oka abban rejlik, hogy az ifjak az iskola szervezetét meg puha alomnak a czimeres jószág alá. Az öreg bé­resnek pipázhatnája van ott a kazal tetején, hanem „orrod tőle foghagymás“, mert ha lángot kap alattad az a rengeteg szalma, bizony elpipálod az idei bő ter­mést. A kazal árnyában pedig az édes anya gügyög- teti tömzsi csecsemőjét. Lány a lelkecském, orgona sípra eresztette a hangját. Az anya elérti abból az elkeseredett hangból, hogy éhes az ő gyermeke ; azért bocsájtja a duzzadó édes tejforrásra, a miből nagyo­kat húzogatva lakmározik a kis szörnyeteg, miglen a jótékony álom erőt vesz a szemecskéken. A pihegő ; torkost a Böske gondjára bízzák, a ki azután szere­tettel hersegeti le testvérkéjéről az élhetetlen legye­ket. ügy elnézzük ezt a boldog képet. Tulnan a tá­volban széles táblákban zöldéi a tengeri. Az utolsó töltés óta feketére barnult a „genge“ cső selyme. Édes szemű szarka madar jár rá szemezni, honnan a ber­regő kereplővel riasztgatja a Tista gyerek, kanász szerepi minőségében ^legeltetvén a nevelésére bízott úri falkát. Nap alkonyaikor felénk hangzik a hazatérő gulya kolompja, közbül kivág a gulyás éles kurjantása 8 karikásának pattogó csörrenése. A szellős istállókban jóltáplált mének ropogtatják a zamatos szénát ; a te­jelő takarmány pedig készen várja a tőgyelő tehene­ket. Csak fájdalmam nagyobb e gazdag jólétnél, ha elgondolom, hogy te úgy sem lehetsz enyém. és a felvételi módozatokat nem ismerik, miért is a nevezett minisztérium magyar és német nyelven szer­kesztett füzetet bocsátott ki ily czimen: „A cs. kir. hadi tengerészeti hajós-suhanezok iskolája“ s e füze­tekből terjesztés végett a magyar törvényhatóságok­hoz is a belügyminisztérium utján kellő 9zámú pél­dányokat küldött. E füzet szerint a felvétel iránti kérvények P ó 1 á b a a tengerészeti parancsnokság­hoz intézendők s a kérvényhez csatolandó : illetőségi bizonylat, keresztlevél, orvosi bizonyítvány, erkölcsi bizonylat, iskolai bizonyítvány és katonai kötelezett­ség elfogadására vonatkozó kötelező okmány. Minden ifjú a teljes ellátáson és ruházaton kívül havi 4 frt 20 kr. pótlékot kap. Az iskola bevégzése' után a su- hanezok, mint matrózok soroztainak be a tenge­részeihez. — Irodalom és zene. = Vörösmarty Mihály összes müveinek Mehner Vilmos által kiadót füzetes vállalatából a 9 és 10 füzet is meg­jelent. E díszes kiállítású s Gyulai Pál felügyelete alatt s jegy­zeteivel ellátott müvet fölöslegesnek tartjuk olvasóink figyelmébe és pártolásába ajánlani, mert Vörömarty neve maga eléggé ajánlja a munka megszerzését mindenkinek. Egy füzet ára 35 kr. meg­rendelhető Váczon, Deutsch Mórnál. = „Apolló“ czimmel egy uj havi füzetekben megjelenő zenemű-folyóirat indult meg júliusban, mely csupán magyar zene­szerzők válogatott müveit van hivatva hozni. Szerkesztője Vág- völgyi Béla. Kiadja az „Olcsó zenemüvek“ kiadóhivatala Nagy- Szombatban. Előfizetési ára egész évre a mellékletekkel együtt 6 frt, egyes füzet ára 50 kr.-= A „Magyar Ifjúság44 czimü ifjúsági folyóiratból újabb öt füzetet kaptunk (12—16). Révai testvérek mint kiadók és Kürthy Emil mint szerkesztő mindent elkövetnek, hogy e lap Yalóban azzá legyen, a mivé a megindítás alkalmával kitűzött czél eléréséért is lennie kell, azaz hogy hazánk mindkét nembeli, ko­moly törekvésű, szorgalmas, tanulni és tudni vágyó ifjúságának ktdvencz lapjává, meghitt, bizalmas barátjává legyen. A nemes szórakoztatásról a legjelesebb tartalommal teliden teletöltött ha­sábok gondoskodnak, melyek alatt irodalmunk művelői közül a legjelesebbek neveit olvashatjuk. Az egyes füzeteknek kellő csin- nal és ízléssel kiállított külső borítékjuk ifi oly közleményekkel van teletöltve, melyek egytől egyig megérdemlik az elolvasást. Most pályázat is tűzetett az előfizetők számára, a mi nem csak a nemes versenygés szép eszméjénél fogva, de azért is alkalmas és méltó vonzerő lehet, mert a jutalmak nemcsak a munkát, de a törekvést is elismerni hivatvák. A szülők, tanitók, nevelők fi­gyelmébe örömmel ajánljuk a „Magyar Ifj„ság“-ot, mely minden második vasárnap jelenik meg és előfizetési ára egy negyed évre csak 1 frt 50 kr. — Az előfizetéseket legjobb egyenesen a kiadó- hivatalba küldeni, melynek teljes czime : Réyai testvérek, Buda­pesten, váczi utcza 11. = A Kegényvilág ez idei évfolyama befejezése felé közeledik. A kitűnő tartalmú szépirodalmi hetilapnak 41—45. fü­zeteit küldötték most be Révai testvérek, a vállalat kiadói. Tóth Sándor „A ki senkié sem“ czimü regényével valóságos müregényt nyújt. Sárffy Ignácz „A nő“ czimü regényének olvasása is kellemes élvezetet nyújt. A külföldi irodalomnak legújabb termé­két, Jules Charetienek. „A miniszter“ hires szerzőjének uj re­génye a magyar tárgyú „Zilah herczeg“ szintén a „Regényvilág“ hasábjain jelenik meg. Az apróbb tárczaközlemények közül Ca- tulle Mendés gyönyörű szerelmes históriáit emeljük ki, melyek Zempléni P. Gyula fordításában nemcsak az eredeti zamatot, de az erdeti szépségeket is híven visszatükrözik. A Regényvilág a müveit közönség pártolását minden tekintetben megérdemli már csak azért is, mert hasábjain nemcsak a legjelesebb irók talál­koznak, de irodalmunk legkitűnőbb termékei is itt látnak napvi­lágot. Előfizetési ára egy negyedévre csak 1 frt 95 kr. (Kiadóhi­vatal: Budapesten, Révai Testvérek könyvkereskedése.) = GyöríTy földrajzi irkája. E czim alatt igen korszerű irkákat szerkesztett Győrffy János, fővárosi tanító, me­lyeket szép kiállításuk, czélirányos beosztásuk s olcsóságuk egyaránt alkalmassá tesznek arra, hogy a hazai tanítói kar által felkaroltassanak. A nagy egyszeregygyei s Magyarország egyes me­gyéinek térképével s rövid leírásával ellátott egy-egy irka ára 1 kr. Ajánljuk a tanév közeledtével a tanitók figyelmébe. Kapható az egyedüli kiadónál Franki J.-nél Budapesten, VII. Király u. 12. = „Az összes bélyeg, illetéktörvények és szabályok44 czimü az 1881-évi törvények szerint magyaráza­tokkal és iromány példákkal ellátott műre 80 krjával, továbbá „az adóvégrehajtók kézi könyve“ czimü az 1883-dik évi 44-dik törvényezik és pénzügyminiszteri utasítás alapján újonnan átdolgozott műre 70 krjával hirdet előfizetést K a 8 s a y Adolf. Az előfizetési pénzek Schenk Ferencz könyvkiadó hiva­talába Bpest, újvilág utcza 12 sz. alá küldendők. Ajánljuk az ér­dekeltek figyelmébe. = I>r. Prém József, ki jelenleg városunkban időzik, „Bajámon te“ czimü 5 felvonásos eredeti tragédiájára hirdet előfizetést. E mű a magyar tud, akadémia legutóbbi Karátsonyi- pályázatán Csiky „Dórá“-jával versenyzett, s habár egyik sem nyerte el a jutalmat, e mü mégis dicséretre méltattatott. A „Ba- jamonte“ tragédia idegen tárgyú, de az alapeszmét, illetőleg a mese egy főmotivumát gróf Teleki László tragikus sorsa szolgál­tatta, a mint azt Kossuth „Irataidban oly mélyen meginditón le­leplezte. — A „Bajamonte“ tragédia már sajtó alatt van 8 né­hány hét múlva jelenik meg díszes kiállításban. Előfizetési ára fűzött példányra 1 frt. Gyűjtőknek öt példány után egy tisztelet- példány jár. Az előfizetési pénzek dr. Prém József nevére (Bu­dapest, IV. Zöldfa-utcza 39. sz.) küldendők. Ajánljuk a szinmű- irodalom kedvelőinek figyelmébe. Nyilt-tór, = Fekete és fehér selyem atlasz métere 75 krtól 9 frt 90 krig (18 különböző minőségben) úgy egyes ruhákra valamint egész véggel vámmentesen házhoz szállítva kapható Henneberg G. (kir. ud­vari s a német császárné udvari szállítója) selyem gyári raktárában Zürichben. Minta kívánatra in­gyen. Levelek bermentesitése Schweiczba 10 krba kerül. -------------­Búcsúzó. Váczról való végleges elköltözésem alkalmával, mindazon jó barátaimnak és kedves ismerőseimnek — úgy helyben mint a vidéken, — kiktől az idő rövid­sége miatt búcsút nem vehetők, ez utón mondok egy szives Isten hozzád-ot és magamat becses jóemlékökbe ajánlom! Yáczon, 1884. augusztus 23. Várkonyi Endre fögymn. tanár. Egy megindító köszönő levél. Budapest, junius 24, Tisztelt uram ! A Mindenható Ur Is­ten ezerszeresen fizesse meg mind azt a jót, a mit ön velem tett! Erős szívdobogásom, szédülésem, gyomorgörcsöm mind eltűnt. A jobb időkben Tischer tanár húsz évig volt háziorvosom, de nem segíthetett rajtam, — önt pedig a mindenható Iiten küldte hoz­zám, azért egész lelkemböl buzgólkodni fogok, hogy az ön nagy-

Next

/
Thumbnails
Contents