Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-07-27 / 31. szám
VI. évfolyam. 31. szám. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetés! árak : évnegyedre...................................................................1 frt í50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora ........................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete'. hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmen teilen leveleket nem fogadunk el. A holt ivad. Nem csak a fővárosba, hanem a kisebb városokba de még a falvakba is beköszönt a hold ivad a kánikulai tikkasztó meleg napokkal. Pihenőt tart még a társadalom is. A kaszinó kong az ürességtől, kávéházaink, vendéglőink termei némák. Búvik mindenki a meleg elől. Még a közügyek is szünetelnek. Nem szidja senki a rendőrség tétlenségét és még a polgármesternek is nyugta van. Nem zavarják interpellátiók, nem üldözik békétlenkedő képviselők, s még a fenyegető kolera sem bir kizavarni unalmas tétlenségünkből. A kinek tehetsége van, az fürdőre rándul, hogy az unalom elől menekülhessen, s egész évi fáradalmait, kinlódásait némileg elfeledhesse, s magát kellemesen szórakozva kipihenhesse. Ami városunkban az igaz, hogy a farsangot kivéve mindég holt ivad uralkodik; s akár hideg, akár meleg van, vajmi kevesen törődnek azzal, hogy a holt ivad állandósitását megakadályozzák. Ennek oka az, hogy nincs vállalkozási szellem. Pedig ha városunk lakosaiban csak egy cseppel több vállalkozási szellem volna, kevés fáradsággal eleven várost lehetne csinálni Váczból. De persze a hol nincs lelkesedés, s hiányzik az akarat a társadalmi élet felelevenítésére, az a város örökké holt ivadnak fog szomorkodni. Ott van hatalmas folyónk a Duna. Nem a legnagyszerűbb élvezettel kinál-e, szinte hiv, hogy vegyük igénybe csendes szőke habjait s alakítsunk testedző csónakázó egyletet. Csakhogy a mi fiatalságunk nem ragadja meg e kedvező alkalmat s alig ketten-hárman űzik e testedző sportot, pedig példát vehetnének más kisebb városoktól hol sokkal csekélyebb folyó vizek által adott alkalmat örömmel ragad meg a fiatalság, hogy a csónakázás testedző sportjának hódoljon, s vasárnapjait, s más szabad idejét kellemesen szórakozva s a testre nézve hasznosan töltse el. Ritka vidéki város dicsekedhetik oly fekvéssel mint Vácz. Másutt örvendenének ha a várost oly regényes fekvésű helyek környeznék, mint nálunk. Oly számos, a kirándulásokra alkalmas helyünk van, melyek csaknem hivogatólag integetnek felénk, hogy minden napra kijutna egy, csakhogy, Váczon mindezek ellen egy a kifogás: „messze van.“ S inkább heverünk a behüvö- sitett szoba pamlagán, mintsem a szabad természet gyönyöreivel kínálkozó helyek valamelyikét felkeresnénk, a hol az élvezetek fényesen kárpótolnák azt a kis fáradtságot, amibe az út került. Annyira megyünk már lustaságunkban, hogy még a ,,lőház“-at, ez igazán gyönyörű nyári helyiségünket is messzinek tartjuk, s napnap után üres asztalok közt sétál a korcsmáros- né. Pedig hát kell-e ennél kedvesebb hely? Van ott tekepálya, gyönyörű tánczterem, kellemes séta'hely, park, a platánok alatt üde friss éltető levegő s még sem látogatjuk, mert hát nagyon messze van. No persze ha már a lőház messze van, akkor nem is kell tovább beszélnünk a többi szép kiránduló helyeinkről, mert a lőház távolságához hasonlítva, akkor ezek Amerikában vannak a vácziakra nézve. Ott van az idén felcsinosított „Büki“ csárda a gyönyörű szigettel, a „Kompkötő“ sziget, „Cselőte“ a ,,Pokol“-cs árda s más kellemes helyek, melyeket a látogatottság emelne és szépítene. Mit nem adnának ily helyekért s ily fekvésért a fővárosiak, s mi nem tudjuk felhasználni a nekünk adott kincseket, mert hát „messze“ vannak. A fővárosiak minden kis zúgot felhasználnék kirándulási vágyaik kielégítésére, s nálunk a legszebb helyeket is csak akkor keresik fel egy-egy majálissal, a mikor arra minden 3 évben a követválasztási idő okot szolgáltat. Nincs érzékünk a széphez és jóhoz, s a kis városok átka ül rajtunk is, s mig abból ki nem vetkezünk, városunk jövőjét s felvirágzását elő nem segíthetjük; mert a városi tanács és képvi selŐ testület által megindított s városunk elhaladását czélzó intézkedések s szabályrendeletek lassan-lassan megfogják teremni áldásos gyümölcsüket, de ha azt akarjuk, hogy városunk a fővárosiaknak egy kedves kiránduló helyük A..VÁCZ1 KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Szerelem. Nyugodtak voltunk eddig, rózs&felhő Szállongott éltünk tiszta kék egén, S édes álomba’ rengő sziveinkbe Tanyát ütött a boldogság, remény! . . . S moat, mint ős erdő, melynek rengetegjét A szélvész karja rázza szüntelen : Szivünk úgy dobog, s olyan lázas álma A holdvilágos nyári éjeken. Szeretjük a magányt, s az egyedüllét Még is mindig „ő hozzá“ ösztökél, S ha gondolatunk szerteszét csatangol Pihenni vissza mindig „egyre“ tér . . . Egy szebb jövőt teremt elénk a képzet, S csak boldogságot súg a sejtelem, — Szivünk úgy dobog, s olyan lázas álma A holdvilágos nyári éjeken. ... S mi az, mi szivünk izgalomba hozza, A mely pihenni nem enged időt, S mely kebleinket szépen elringatva Elénk teremt egy bűbájos jövőt ? Mi az ? mondjátok! — érzi szivetek ia, Hogy ő közöttünk egyszer megjelen : S szivünk úgy dobog, s olyan lázas álma A halűvilágos nyári éjeken . . .! Király Kálmán. Végzetes rászedés. írta: "V. Ghy. Langyos, nyári éj terjesztette szét álomhozó szárnyait. — X mezővároska nappali zaja helyett engedett t az éjszaka test s léleküditő nyugalmának. A némaságot csak a hűvös esti fuvalom csendes, altató dúdo- lása zavarta, a mint az iratos mezőkről hozott illattal fűszerezte a tüdőt rontó városi levegőt. Az ég felhőruhájának szakadozott fodraiból mosolyogva villogtak ki, mint megannyi gyémántok a csillagok; néha, néha a hold sárga arcza is kikukucskált, nem nagy örömére Dénesy Jenőnek, ki sovárgó pillantásokat lövelve Yéry ügyvéd első emeleti lakására: épen mos búvik át a sövényen s az illatos kertben, a harmatos füvön megáll egy teljesen sötét ablak alatt. A nyitott ablakon belopódzott a szellő s vele Jenő kéjszomjas képzelme is. Sóhajokba fúlva említi Irén nevét, látni véli a mint e kedves név kedvesebb birtokosnője, dagadó párnák közt édesen lihegve álmodja tünde álmait. A selymes paplan félig lecsúszott kebléről s látni engedi, a mint a fűszeres piczi szács- kán beszivott lóg lassan emeli a két forró, domború tajtékhalmot, melyeket félig eltakar a rájok omló arany fényű dús hajzat. Oh, ha. erre a szűzi ajkra csak egy perczig forrhatna ajka, ha csak egy perczig szívhatná e rózsa szájból kiömlő illatos lehet l De jaj, magas az ablak I No, de nem azért végezte Jenő Budapesten iskoláit, hogy ne legyen képes ilyen akadályon diadalmaskodni. Megkerüli szépen a házat, belopódzik a cselédudvarba, óvatosan, minden neszre ijedezve, veszi útját a tyúkól felé, hol, mint emlékszik, többször látott létrát heverni. Oh, de incselkedő fátum L épp az este lett Miklós kocsis az ól strázsálására kirendelve, mivel a gyakori csirkelopás igen felingerelte a háznép kedélyét. Az ól mellett szundikál ő kelme subáján, midőn halk lépéseket hall maga felé közelgeni. Miklós csendesen búvik az ól háta mögé s görcsös botját markába szorítva gyönyörrel várja a tolvaj órkeztét. Jenő odaér, az őr bámulattal csóválja meg fejét: Ejnye, segíts uram Jézus! hát a nagyságos úrfi a csirketolvaj. Jenő lehajlott a sötétben, botorkázott a létra után. Miklós, ki tisztán nem láthatta, mit csinál az úrfi, azt vélte, hogy az ól ajtó felzárásával bajlódik. Egy perczig tusát vívott szivében az ura iránt tartozó hűséggel az úrfi tetemes borravalói által támasztott rokonszenv; de mégis az előbbi győzött. Lábujhegyen a vélt tolvaj háta mögé került s olyat sózott vastag pálczájával nyaka közé, hogy áldozata fájdalmában s rémültében felorditott. Derék csapás volt ez! ha két részletben osztja is ki, becsületére válik Miklós eres öklének. Az úrfi hirtelen megfordult s gyors lélekjelenléttel torkon ragadta a kocsist. — Gazember mit csinálsz itt? — Hát a nagyságos úrfi miért akart csirkét lopni — nyögé a fojtogatott. Jenő csak hült-fült bámultában, s nagyot kaczagva igyekezett megértetni a megfélemült Miklóssal, hogy esze ágában sem volt csirke után nyúlni, csak a létrára van szüksége. Nehány ropogós forintos meglágyította az őr kemény szivét s fejébe is bámulatra méltó felfogási tehetséget öntött, sőt a létrát is az úrfi után akarta
