Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-01-06 / 1. szám

\C S A R N O K. Rosková&yi püspökről. Az ötvenes évek elején történt. Albrecht főherczeg kormányozta Magyarországot. A kik emlékeznek reá, tudják, hogy milyen hi­deg szél fuj dogált akkor ős Budáról, a hol cs. kir. osztrák főherczeg uralkodott a magyar király palotá­jában. Akkoriban a hatalmasok körében talán csak egyetlen egy ember nem volt ellensége ennek a sze­gény hazának — a lovagias fiatal császár maga. És mikor a lovagias fiatal császár az ötvenes években meglátogatni készült Magyarországot, bizony a saját szivének sugallatát követte és — úgy suttog­ták — kibékülés reményét fűzte ehhez a látogatáshoz. Mert tény az, hogy a kamarilla határozottan el­lenezte ezen fejedelmi körút eszméjét s Bécsben a szomorúan ismert magyarellenes körökben nagyon rajta voltak, hogy készülő merényletekről koholt fe­nyegetésekkel megakadályozzák az eszme kivitelét. Hanem az uralkodó ismerni kívánta azt a népet, azt az országot, mely azon idő szerint az ő személyé­vel nem rokonszenvezett, ismerni és megnyerni kívánta s nemes szivében lakott elég bátorság is ahhoz hogy tanácsosainak rémlátásaitól ne ijedjen meg. A fejedelmi körút elhatározott tény lön. Kiadattak a rendelkezések. Albrecht főherczeg, ki közcsodálkozásra ez időtől a kormányzói parancsiratok magyar szövegében „Al­bert főherczeg“-nek iratá nevét — közölte minden hatósággal az útitervet, mely szerint az uralkodó a bájos fiatal császárnővel az országot beutazandó volt. Ezen programm szerint ő felségeik Yáczon tar­tottak pihenőt, mielőtt Pest városa által fogadtattak volna. A kormányzó főherczeg hivatalosan megküldte Roskoványi Ágoston akkor tájt váczi megyés püspök­nek is a legmagasabb körút tervét — elég korán arra, hogy a váczi püspök fölajánlhassa rezidencziáját, mi­után Yácz városában nem volt, de most sincs az udvar elszállásolásához eléggé méltó és alkalmas épület a püspöki palotán kívül. Albrecht főherczeg ő fensége ugyancsak várha­tott a legalázatosabb meghívóra. A jó püspöknek ki­sebb gondja is nagyobb volt annál. Sajátkezüleg ráír­ván a kormányzói leirat hátára „ad acta“ — nem is gondolt egyébre, mint a kanon jogra, melyen reggel­től estig szorgalmatosán dolgozott. Két hét múlva hivatalos papiroson kérdés jött Budáról, vájjon megkapta a püspök ur a legmagasabb programmot ? Roskoványi kerestette az irattárban. Persze hogy megtalálták. — Pép amorem, feleljetek meg neki, hogy kö­szönettel (ögadtam s alattvalói mély hódolattal tudo­másul veszem. Aztán neki feküdt a kánonjognak megint s ha elfáradt az íróasztalnál, irt hasra fekve a padlón ive­ket ivek után. Réthy Náczi bátyánk született feje a váczi ma- gistratusnak. Az ötvenes években ő volt a város bírája. Ma is ő a polgármester. Szidja a ki bírja mindenki. De azért csak megválasztják újra holtig. bilincsekből, de hiába, a kormányos, az ész lebukott már a szenvedély sodró árjába. Kigyult vére sebesen keringett ereiben, keble lázas gyorsasággal piliegett; a haldokló erény még egy végső ellentállásra ösztö­nözte, de csak igen gyöngén . . . Sándor heves-.:n szo­rította keblére imádott hölgyét s ajkaik egy hosszú édes csókban egybeolvadtak. Hévvel tartották egymást átölelve, kéjjel szívták a rég szomjazott, édes csókokat. Mit sem törődtek azzal, mi történik körülöttük. Pedig de jó lett volna a közeledő léptek zajára figyelni. A nyitott ajtón Döme János, Berki egy ismerőse lépett be. Köszönésére ijedten rezzentek szét a szerel­mesek, mint galambfiak, ha vadász süti fegyverét kö­zéjük . . . * * •* Másnap délután a forró augusztusi nap besütött Berkiék kertjébe ; a lúgos eleven, illatos falaira paza­rul szórta sugarai aranyát, mely ékszer, mint minden ékszer fonyasztó hatása alatt bágyadtan hajták le szines piczi fejüket a virágok. Beragyogott egy szál sugár a füponyva hasadékán s bearanyozta Berkiné bánatos halavány arczát. Pedig ma is van mulattatója, csak hogy nem Sándor a csinos külsejű, kellemesen társalgó ifjú, de Döme János, ki a megyében hires volt — rútságáról; hozzá csúf teste aljas léleknek szolgált lakóhelyül. A suhogó szellő berepült a lugasba s kíváncsian hallgatja az elfojtott hangon vitt beszélgetést. Éppen Döme szól: — Nagysád jó hírneve, sőt boldogsága kezeimben van. Oh kérem! Ne tessék elsápadni, jobb helyen nem is lehetne. Én nagysádat szeretem, imádom. Mit is j — Hát minek választjátok meg, ha olyan nagyon agyarkodtok ellene? — kérdezik a vácziktól. — Azért, mert nincs más. A hatvanas években megpróbáltuk egyszer Koch Gusztit választottuk he­lyette, — hanem ez olyan puha volt, hogy nem járt túl az eszünkön, aztán meg nem is volt mit szidni rajta. Hát aztán megint csak hozzá fanyalodtunk a Náczi bácsihoz. Réthy Náczi bátyánknak már azelőtt harmincz esztendővel is meg volt az a rósz jszokása hogy kora reggeltől késő estig a hivatalában fészkelt pipaszóval Egy szép nyári reggel nagy sebbel lobbal állít be hozzá egy vasúti bakter. Majd fellökte a városház kapuját támasztó istrázsát. — Mi kell te vasutas héj Tiszteli szépen a főnök ur a biró urat tessék szaporán szaladni az állomáshoz, mert mivel hogy eksztraczugot telegrafáltak, a császár jön Pestről. — Hogy jönne Pestről mikor Bécsben van ; job­ban tudom én azt hé ! — De csak tessék szaladni, mert hamar itt lesz az eksztraczug. Szalad ám a kengyelfutó, nem én, majd csak lassacskán is jó lesz az. Náczi bátyánk felhúzta a hivatalos frakkot, aztán j kifelé ballagtában töprengett rajta ; ki a csoda jöhet Váczra eksztraczugon ? Dehogy lépett volna csak egygyel is többet mint a mennyit engedett a városbiró auctoritása. Még akkor se nógatta ügetésre a paripáit, mikor hallotta a kü­lön vonat fényes füyölését. Ballagvást nézte mint robog be a pálya-udvarra a mozdonyhoz csatolt egyetlen sárga kocsi és épen a vásártér közepén jött szembe azzal a két katonatiszt­tel a kik eksztraczugon érkeztek. Húsz lépésről ráismert az elsőre. Albrecht főherczeg volt. Nosza Réty bátyánk stellungba vágta magát s elállta az útját ő fenségének ott a vásártér közepén. — Wer sind sie? — rivallt reá barátságosan a polgári és katonai kormányzó. — Ignatius Réty zu dienen. — Was sind sie ? — Richter. — Was wollen sie ? — Huldigst empfangen. — Kommen sie! És azzal a főherczeg ment előre gyors, nagy és hosszú léptekkel, a minők mindenha divatban voltak az osztrák hadseregnél. Réty bátyánk alig bírta utána czipelni a hasát. Úgy haladtak libamarsban egyenest a püspöki palotához. A főherczeg a lépcsőnek tartott. Majd hanyatt­esett a vén portás, mikor Réty bátyánk a fülébe su­sogta, hogy az a generális, a ki fölszaladt a lépcsőn egy eleven főherczeg. Csöngetett is menten négyszer, bolondfővel azt sem tudván, hogy tisztelje a magas vendéget. Bezzeg volt Jótás futás az emeleten. Eddigelé azt a harangot meg nem húzták a püspökön kívül senki­nek. Ki a'macskának csöngetnek négyszer? Maga a méltóságos ur is kibújt az egyetlen szo­bájából és épen jókor a tágas ebédlő kellő közepén botlott bele a magas vendég. Hanem akár kétszer is bele botolhatott volna, mert a magas vendég ugyan észre nem vette a püs­pök urat. Még csak a katona sipkáját sem vette le Legfenségesebb kezeivel végig nyitott az első kívánok, titoktartásomért. Mit? Szerelmet. S ezt jogo­san követelhetem, mert megillet szerelmemért. — Itt rekedt édes hangját érdes suttogássá akarta lágyítani, mi csak kellemetlenebbül hatott a fülre. Igyfolytatá: — Ám én plátói szerelem barátja nem vagyok. Tegyük hát édes szövetségünk kötelezvényére a csók pecsétjét. — De uram, — felelt Jolán felindulástól remegő hangon — hogy mer ön velem igy beszólni, hogy mer ön férjes nőnek ily ajánlatot tenni ? — Ugyan kérem — szólt Döme gúnyosan — tegnap egész máskép gondolkodott Sándor urfi karjai között. A gazember ki akarta zsákmányolni a tegnapi véletlent, mely Berkiné titkát előtte kitárta, aljas vá­gyai kielégítésére. — Akaratom ellenére fogott át — védó magát a szegény asszony — hisz ön előtt tiltottam ki há­zamból. — Ugyan Jolán minek e komédia,“ hisz ma délelőtt is tette tiszteletét. Jolán a ficzkó szemtelenségére, mert egyszerűen csak nevén szólította, egész testében megremegett. — Távozzék rögtön, — kiáltá ingerülten. — Csak jjne oly tűzzel galambom, ez még job­ban szitja a vágyat bennem, magácskát bírni s kár is ellenkeznie. Mit szólna kedves férje, ha a tegnapi jelenetet előtte lefesteném. Ezzel átfogta a nő karcsú derekát s biborszáját szeplős ajkaival érinteni akarta. Jolán undorral lökte el magától s haragpirral arczán felszökött ülőhelyéről. — Távozzék ! különben segítségért kiáltok, ön alávaló gazember. emelet valamennyi termén. Mikor aztán visszatért az | ebédlőbe, oda fordult Réty bátyánkhoz s megmutatta neki hogy a jobb szárnyon ő felsége a császár, a bal ' szárnyon ő felsége a császárné fog lakni. — Verstanden? — Ja wohl! ü fensége megfordult a sarkán azt sem mondta hogy befellegzett, hanem ment vissza a hadsegédével a vasútra úgy a hogy^ jött. Jó Roskoványi Ágoston váczi püspök pedig ott álmélkodott mind ezeken vagy öt perczig a saját ebéd­lőjében s még azon a szent napon elindult bérmálni a bérmálandókat. A következő esztendőben már a nyitrai tótokat bérmálta Roskoványi és hogy annak idején nem ő lett a legnépszerűbb főpap Magyarországon csak is azon halígatagságon inuk, melylyel a szem és fül tanuk ezen fenséges látogatás titkát őrizték. Ki sem is tudódott volna, ha vagy busz év múlva egy kedvencz papja előtt el nem szólja magát a ke­gyes életű nyirai püspök. — Lásd fiam, azt tartják rólam, hogy én vagyok a leggorombább ember, pedig nálam bizony gorombább a prímás, a prímásnál pedig — Ugy mondják — go­rombább Samassa. Sokan meg az Argenti doktort tart­ják a leggorombább embernek, mert ez még Samassán is kifog. De hidd el nekem, hogy nem Argenti a leg­gorombább ember a világon. Helyi hírek. = Esküvő. Ernyey János helybeli fiatal fa­kereskedőnk e hó 8-án kedden vezeti oltárhoz Pen- czen, Wittwindisch ottani földbirtokos kedves és szel­lemes leányát Anna kisasszonyt. Boldogságot kívánunk e frigyre. = A nőcgyleti bál e hó 12-én az az jövő szombaton okvetlenül meg fog tartatni a „C u r i á- b a n“ s ha a keringő híreknek hitelt adhatunk, s a kétszer nyomatott meghívók nagy kelendőségéből kö­vetkeztethetünk a bál fényes sikerrel fog végződni. Ugy halljuk hogy sok serdülő szép leány is fog e bá­lon "bemutattatni a világnak. A nöegyleti bálok régi jó hírnevén tehát ez úttal sem fog csorba ejtetni, s közönségünk nagy mérvű pártolását méltán meg is érdemli e jótékony egylet, mely a mellett hogy a kis­dedóvót fentartja még számos szegényt is segélyez. = Karácsonfa ünnepély. A nőegylet által a kisdedóvóban rendezett karácsonfa ünnepély uj-év napján tartatott meg — s nem mint múlt lapunkban tévesen szedve volt, deczember 26-ikán,. mert azon nap a leánykák részére az apáczák rend ztek hason \ ünnepélyt. — A kisdedóvóban felállított gazdagon feldíszített karácsonfa körül a szülők f gy száma gyűlt össze s az egyleti elnök Ben kár Dénesné úrnő megjelenésekor a kisdedek bebocsáttattak a szobába s örömtől ragyogó arczczal énekelve járták körül a karácsonyfát s mindenki ^megkapva a külön e czélra készített kis kosárban elhelyezett ajándékot a szülők teljes megelégedéssel távoztak el e szép ünnepélyről. — A jégsport kedvelők részére, — a mint hall­juk, — ma délután 4 órakor kellemes meglepetést fog szerezni a helyben állomásozó kir. fölmérési hivatalnak nehány fiatal tisztviselője, a mennyiben több érdekes verseny és fogadás fog megejtetni a jégpályán Mar- czi zenéje mellett. = Az igazi tél csak csütörtökön köszöntött be, a mikor is egész nap londoni köd burkolta be az E fenyegetésre s szidalomra Döme fölkelt s tá­vozni készült. — Jól van asszonyom — mondá hidegen, kíván­sága szerint történjék ; mi lesz a következménye, ám lássa kegyed. Jolán agyában, mint viharkor a felhők űzték egymást a lázas eszmék; látta hogy itt nincs más szabadulás, mintha ez embert megnyeri, ki semmitől nem riad vissza, hogy bosszúvágyát kielégíthesse. Várjon egy perczig ! — rebegé kétségbeesve a távozó után. — No ez már okosabb beszéd — s Döme elé­gedett mosolylval foglalt helyett Jolán mellett — ó kedvesem, hisz Sándornak nem szükséges tudni sze­relmünkről. Döme újra átfogta a gyönyörű nő liliomderekát, ki többé nem ellenezte, néma resignatióval tűrte az utálatos ölelést s engedte biborajkait a szörny ajkai­tól érinteni, az ördög hatalmába kerítette a bűnös angyalt. E perezben Berky jelent meg a lugas bejáratán. Rémülve nagyra nyílott szemekkel nézte az előtte fo­lyó jelenetet. Szeméhez kapott, káprázatnak hitte az egészet. De hajh keserű való volt. Leirhatlan fájda­lom nyilait szivén keresztül, majd iszonyú düh lázitá fel. Megcsalatva látni magát s egy ilyen hitvány ked­véért . . . Fájdalmában s haragjában felkaczagott. — Jó mulatóst kedveseim! — dörgé a szétrez- zenőkre s forgópisztolyát felemelte ; a lövés eldördült Döme vórezve összerogyott. Jolán gyógyíthatatlan őrületbe esett.

Next

/
Thumbnails
Contents