Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-04-16 / 16. szám
IY. évfolyam. 16. szám. Yácz, április 16. 1882. VACZIKOZLON HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAP Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Évnegyedre ............... 1 frt 60 kr. házhoz hordás vagy póstai szétküldéssel. Egyes szára ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadó- hivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yácz; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. ISérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magán vitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. A „rongyos“ egylet. Adjatok „rongyot!“ és letöröljük az árvák könnyeit s felépítjük az erkölcs és tudomány templomát. Megint egy uj egylet! Nincs már elég városunkban? Az is mind csak tengődik. E szavakra fog fakadni olvasóink egy része, a gyöngédebb rész pedig bizonyára a „rongy“ szó olvasásakor félre vonja bájos ajkait s egy „fidonc“ kifejezéssel félbe hagyja az olvasást. Pedig rosszul cselekszenek mindkét nemű olvasóink, ha olvasat- lanul hagyják e sorokat, mert az olvasás után mindenesetre más véleménynyel lesznek a „rongyos“ egyletről. Tegyék tehát próbára türelmoket s szíveskedjenek nehány perczet szén* telni e czikk olvasására. A mai kor humanismusának egyik főtörekvése oda irányul, hogy a társadalom szegény, munkaképtelen tagjait, az élet küzdelmeiben az Ínség-, s nyomortól némileg megóvja hogy ez által azok a társadalom hasznos tagjaivá legyenek. Számtalan a módozat mely- lyel a jótékonyság a segélyzés ügyét elősegíti. A nöegyletek, vörös kereszt Tár ez a. Álmomban. (Kis Herczignek) Álmodtam feléled Szende kis leányka Szivem szerelmének Gyönyörű virága. * * * Virágos kis kertben Árnyékos lugasban . . . — Egyedül a szellő Susogott titkosan — Hallgattad csendesen A mint beszéltem el, Mily gyötrő kínokat Szenvedt már e kebel S mind erre válaszul Mit nyertem tőled én? Ezt súgták ajkaid: „Szeretni foglak én!“ S átfüzted gyöngéden Nyakam körül kezed, Lehajtád keblemre Szép bodros kis fejed. Keblemen pihentél Karjaid öleltek, Halavány arezomon Forró csokid égtek egylet, betegsegélyzö egyletek s más száz és száz féle egyletek hatás-körét többnyire a föntemlitett czél képezi. Mióta az emberiség a humanismus eszméjét irta a haladás zászlójára, számosán foglalkoztak ama kérdés megoldásával, miként lehetne a város szegényeit és árváit a szükségesekkel ellátni, szegény gyermekek iskoláztatását eszközölni a nélkül, hogy ez bárkinek is nagy anyagi áldozatokba kerülne. E kérdés megoldása majdnem lehetetlennek látszik első pillanatra, miután az eddigi hasonezélú jótékony egyletek tagdijaival a közönség önmagát adóztatta meg a segélyzendők javára, azonban még sem lehetetlen, mint azt Dr. Jenei Viktor Kolozsvári egyetemi tanár kimutatta, s gyakorlati megoldását is eszközölte. Szóról szóra közöljük dr. Jenei úr levelét, melyet a „N. T.“ szerkesztőségéhez intézett, hogy abból mindenki megismerhesse a „rongyos egyletet“ s annak czéljait. A levél igy hangzik: Kedves barátom ! Tudva van, bogy a népoktatásról szóló törvények átalános tankötelezettséget elren* S mind elfeledtem én A múltnak kínjait, S borult egemre fényt Gyújtónak csókjaid. * * * Szived dobogását Még mostan is érzem, Azt a forró csókot Sok’ sem felejthetem. Ah ! hogy csak álom volt, Csalfa, tűnő álom!-----Felébredve — eltűnt, S vele boldogságom. Csak a vágy maradt meg, Egyedül szivemben: Folytatni az álmot Boldog ébren létben S kis ajkad csókjától Üdvözölni itt lenn 1 Plútó. K. Erzsikéhez. Boldog valék megint, Hisz újra láttalak, S remegve álltam meg Előtted báj alak. Nincs másutt boldogság E széles ég alatt, Csak ott, hol szép szemid Reám mosolyganak. delő szabványai országszerte csak félig- meddig vannak végrehajtva. Azt is tudjuk, hogy e bajnak egyik legfőbb, hogy ne mondjuk egyedüli oka: a szegénység. A szegény napszámos, a nyomorult özvegy asszony örül, ha rongyokba burkolt éhező gyermekének egy falat kenyeret adhat, és ha télen egy kis hulladék forgácsot gyűjthet, hogy viskóját kimelegit- hesse. De már arra nem jut, hogy gyermekeit még iskolába is jártathassa. Mert, mielőtt iskolába küldené, tetőtől talpig föl kellene öltöztetni azt a rongyos gyermeket. De nagy sor ám ez! Kivált télen . . . Any- nyira nagy, hogy még a rendes foglalkozásban levő gyári munkás, vagy szolgálatban levő cselédféle se bírja meg. Pedig ezek, a legszegényebb néposztálynak már az arisztokráczia. Ámde hány ezeren vannak városainkban és községeinkben szétszórva azok a bizonytalan existencziáju nyomorultak, akik nem tudják ma, hogy lesz-e holnap egy darab száraz kenyerük; mert nem tudhatják, hogy találnak-e holnap munkát . . . vagy résztvevő szivet . . . vagy bűntársat? Ezeknek is vannak gyermekeik. Néha nagyobb számmal mint a gazdagoknak. A törvényben ezekre is ki van mondva a tankötelezettség. Ki van mondva, de nincs végrehajtva. Nem is lehet. Erélyes közoktatási kormány, tevékeny tanfelügyelő, jó iskola és jó tanító mind hiába fáradoznak azon, hogy minden tanköteles gyermek oktatásban részesüljön; mert a melyik gyermeknek nincs ruhája: nem mehet az iskolába. És nincs olyan kényszereszköz, melylyel e bajon segíteni lehetne. Mert a „nincs“ nagyobb ur, mint a tanfelügyelő, vagy közigazgatási bizottság. És e baj sokkal súlyosabb, mint a miNálad van életem, S hogy mit fogsz mérni rám: Megölsz, vagy éltet adsz ? Tőled függ oh leány! (Bpest 1882. ápril. 3-án.) —r. K—. Leány hozzám jösz-e? (Rajz.) Tajnai Pál levelében arra kérte nagyságos Eméry János urat, hogy küldjön érte vasárnap este kocsit a kurtaszegi állomáshoz. Pál valamely ágon rokonságban állott a nagyságos úrral; sőt egy időben, úgy beszélik, a nagyságos ur unoka öccsének nevezte Pált, és Pál ekkor igen gyakran megfordult az eméri vén kastély fái közt; de mióta a két ifjabb Eméri kisasszony — Lívia, báró Iringa Leóhoz, Henriette pedig Harácsi Dánielhez — férjhez ment, szegény Pálnak többé hírét sem lehetett hallani. Ez, bár úgy hangzik, épen nem azt jelenti, mintha Pál azért szakadt volna el Eméry- éktől, mert a két angyalnak szárnya nőtt, hanem egyszerűen csak annyi a való, hogy Pál kimaradása, és a két szép lány házassága véletlenül épen összeesett. Egyébbiránt Pál eltűnését nem magyarázta senki sem oly roszakaratulag, minthogy egyáltalában senkinek sem jutott eszébe a fölött gondolkozni, miért távozott Pál el annélkül, hogy megmondta volna: hová megy ? s a nélkül hogy bucsuzáskor, igy szólt volna, mint máskor rendesen szólt: a viszontlátásra! lyennek első tekintetre látszik. Mert következménye nemcsak a tudatlanság hanem a bűn is. A bűntények statisztikájából régen kidomborodott már az az igazság, hogy a nyomor, tudatlanság és bűn hű szövetségesei egymásnak, a társadalmi rend békéje ellen naponként megújuló és folyvást tartó háborúban. A törvényhozástól várni a baj orvoslását, annyi, mint János-pap országa után esengeni. Áz államoknak mai napság euro- paszerte elutasithatlan rendes terhei mellett, honnan vehetne a törvényhozás annyi pénzt, hogy miden gyermeket felruházzon, a ki ruhahiány miatt nem járhat iskolába?! Képtelen gondolat! Ha pedig az ország nem adhat a szegény tanköteles gyermek ruházatára pénzt, a miniszter sem adhat. Szabályrendeletekkel pedig nem lehet téli ruhába öltöztetni a mezítelent. Végre is be kell látnunk, hogy a baj a társadalom baja; a miből következik, hogy a társadalomnak kell orvosolnia. A társadalmat fenyegeti a baj: mert minél többen maradnak végkép iskolázás nélkül, annál több lesz a tolvaj, rabló, gyilkos stb., a kik ellen folyvást hadilábon, folytonos védelmi állapotban kell tartania magát a becsületes emberek társadalmának. Kezdjük a védelmet ott, ahol könnyebb. Fogjuk a bűn kandidátusait, a nyomor gyermekeit, mielőtt gonosztevőkké lennének, vigyük iskolába s csináljunk belőlük becsületes embereket. Adjunk ruhát a ruha nélkül szűkölködő szegény gyermekeknek oly föltétel alatt, hogy járjon iskolába. És ezzel egy sereg emberi lényt a bűn posványából a becsületes munka mezejére terelünk. Még olyanok is iskolába fogják küldeni gyermekeiket, a Pál oly csöndes és jelentéktelen tagja volt Emérben a nagy társaságnak, hogy elmaradása után az első nyáron mindössze csak a kertész lánya tartotta érdemesnek, öblös pipából pöfékelő apjához fordulva megjegyezni: vájjon miért nem jött el az idén azon szomorú fiatal ur, a ki úgy szerette a mi kertünket? talán meghalt. A következő nyáron már a kertészlánynak sem jutott eszében a fölött godolkozni. Pál azonban élt; levele bizonyítja. Péntek volt; szerencsétlen nap ! Délután a nyári hőség elől menekülve, a kertben a százados gesztenyék alatt hüselt a társaság. Eméry Jánosné ö nagysága, — a kiről a leggonoszabb rágalmazó se merné állítani, hogy már 60 éves — négy hetes menyecskéhez illő kaczérsággal hallgatta a piczinyke Pisz- key bókjait. Gyöngyike, a ház gyöngye, hímzése fölé hajolt. Lesütött nagy szempillái alól csak néha villant ki egy-egy szánakozó tekintet, mely a lábainál egy fa törzsen guggoló Torza Dénesre esett, a ki Kisfaludy Sándort szavalva mezei bokrétát kötött. Emery ur a ház ura egy vasszéken ült és egyáltalában semmit sem tett és semmit sem gondolt. Ekkor hozta az inas a délutáni postát. Hírlapok, könyvek, bécsi ruhaminták érkeztek, legalább öt doboz, és nemkevesebb mint tiz számla jött a nagyságosasszony divatárusaitól, a bóbiskoló háziúr pedig Tajnai Páltól kapott levelet. Ebből állt a posta. A nagyságos ur álmos szemekkel futott,
