Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-04-02 / 14. szám
IY. évfolyam. 14. szám. Yácz, április 2. 1882. YAGZI KÖZLÖN HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI. KÖZGAZDASAGIS IRODALMI H r L IJj Megjelen minden vasarnap. Előfizetési árak: A képes melléklap nélkül egy évnegyedre .......................1 frt 50 kr. A „Délibáb“ képes melléklappal együtt .......................2. írt — „ házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára a „D é 1 i b áb“-bal együtt 15 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yácz; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. llérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magán vitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed kezdetével bátorkodunk lapunk t. előfizetőit felkérni, miszerint az előfizetéseket megujitani szíveskedjenek. Egyúttal bátorkodunk t. előfizetőink tudomására juttatni, miszerint több vidéki lappal egyetértve elhatároztuk, hogy f. évi április í-töl kezdve egy t a r t a 1 m a s, d í s z e s kiállitású s fökép szerfelett olcsó képes hetilapot adunk lapunk mellékletéül. A lapnak czime „Délibáb“ melynek első számát mutatványul mai számunkkal veszik olvasóink. A képes melléklap 8 oldalon tartalmazni fog elbeszéléseket, raj zokat, regényeket, Költeményeket, nevezetesb művészeti és irodalmi eseményeket, az „Egyveleg“ rovat átalános érdekű apróbb czikke- ket, a „N e v e s s ü n k“ rovat pedig humoros mulattató adomákat s élezeket. — Ezenkívül minden számot egy-két művészi kivitelű kép fog díszíteni. Előfizetési árak: A„VÁCZI KÖZLÖNY“-re egyedül egy évnegyedre ....................1 frt 50 kr. A „DÉLIBÁB“ képes melléklappal egy- gyült ..............................2 frt — „ Az előfizetési pénzek Vácz, Gas- parik utcza 151. sz. alá a „VACZI KÖZLÖNY“ kiadó hivatalába küldendők. A vidékiek legczélszerübben a laphoz mellékelt postautalványon, a helybeliek pedig a lap kihordójánál a nyugta átvétele mellett eszközölhetik az előfizetéseket. Ez is társadalmi kérdés. Régi igaz példabeszéd, hogy „maga kárán tanul a magyar.“ E máskép szomorú példabeszéd logikája pedig nem más értelmű, minthogy a magyar embernek előbb kárt kell szenvednie, hogy tanulhasson a maga hasznára is valamit, azaz, hogy a magyar ember sohasem hajlandó mástól tanulni, akár más kárán, akár más hasznán, egy szóval: a magyar nem tud, vagy inkább nem akar haladni más cultur államokkal egy lépést és igy nem csoda, ha mindenben, vagy legalább nagyon sokban azoktól jóval hátramarad. Hogy e körülménynek aztán mi az elmaradhallan következése, arról most nem akarunk itt részletesebben beszélni mert azt úgyis körülbelül minden müveit és gondolkozó fő .sejti és tudja. Egy tapasztalati tényre óhajtunk — a sok közt — ezúttal rámutatni, melyből ki-ki szintén beláthatja, hogy sok oly nemzetgazdasági rugó létezik más államokban, melyek a társadalom jóléte megalkotását illetőleg nem csekély szerepet játszanak, de melyeket eltanulni és követni mindeddig nem jutott eszünkbe, vagy keleties egykedvűségünknél fogva nem vettünk komoly figyelembe. Egy ily fontos nemzetgazdasági rugó többek közt a biztosítás és különösen az életbiztosítás ügye, melyet a nálunk is szép számmal létező biztosító-társulatok volnának hivatva eszközölni úgy a saját, mint a közönség, a társadalom hasznára s anyagi fölvirágzására. Nem egy hazai és szilárd pénzalapra fektetett ily intézet létezik az országban, melyek a nagyobb részvét hiányában is fönnállanak, — mert az arányhoz képest rendezik be mükö- désök terheit, — de a melyekhez képest bármely efféle külföldi társulat otthon hasonlithatlannl nagyobb üzleteket csinál s ez által nem csak aránytalanul több embereknek ad kenyeret hivatalaiban, de egyszersmind sokkal jelentékenyebb áldást terjeszt kifelé, mit a társadalom észrevétlenül élvez, mert az ez üggyel járó előnyök a biztosítókra nézve felszámithatlanok és a helyzetből önkényt, természetesen folyik. Bármily állású embernek vanbizo- nyos vagyona, jövedelme, melyet a sors és a balkörülmények ellen óvnia, biztosítania: önmaga iránti kötelességnek mondható. Az életnek számos oly esélyei vannak, melyek akár a vagyonra, akár a jövedelmi forrásokra nézve káros, sőt megsemmisítő hatást gyakorolhatnak és nagyon sok esetben gyakorolnak is. Ez esélyeknek gátat vetni, azt hiszem, minden emberre nézve csak üdvös dolog lehet, még ha ez nagyobb áldozatokkal járna is mint a mennyivel tulajdonkép jár. Mi nem akarunk propagandát csinálni valamelyik ily társulatnak, mert hisz akkor egyikről, vagy másikról szólnánk csupán. De akarnók igenis, hogy ezen intézmény nálunk is, mint minden müveit államban, oly mértékben legyen használatba véve, hogy annak messze ki ható előnyeit a magyar társadalom is élvezze, és ez úton is — van rá szüksége! — a boldoguláshoz közelebb jusson. Jól tudjuk, hogy a bizonytalan és az úgynevezett problematikus exis- tentiák sehol sincsenek oly ijesztő mérvben elszaporodva, mint nálunk, és az ősi vagyon pusztulása sehol sincs oly kiterjedésben, mint szintén épen nálunk. És e szomorú körülmények okait mi mindig másban keressük, s nerü olyanokban, melyekben azok valóban gyökereznek. Politikai és felekezeti vitákat, gyülölségeket keltünk, a helyett, hogy önmagunk erejében és kormányzásában bizva, függetlenite- nök magunkat mások jóakaratától, kegyelmétől és visszaéléseitől. Régi igazság, hogy a szegény embert az ág is huzza, de nem is csoda, mert zavarában maga kapaszkodik belé, s ennek az ágnak — mondjuk uzsorásnak vagy jó barátnak — éppen nincs érdekében, hogy minket nagy kegyesen oltalmazzon, vagy segítsen a maga hátrányára a minthogy a szegény embertől senki sem várhat messzebbható előnyöket s mert már az örökké úgy lesz, — s az nincs is rosszul. — hogy „minden szentnek maga felé hajlik a keze.“ De visszatérve a biztositás eszméjére, tudnunk kell először is, hogy mig nálunk a társadalomnak alig 7 —8 százaléka van biztosítva, addig más nemzeteknél átlag 5o—60 százaléka a közönségnek nyúl e hasznos intézményhez. Már maga ez egy körülmény is döntő bizonyítékot ad a mi közönbös- ségünk felöl oly dolgokban, mik az anyagi rendezettségnek s társadalmi jólétnek elvitázhatlan előmozdítói. A magyar embernek tulajdonságai közé tartozik mai napig, hogy a holnappal nem sokat törődik, mintha igazán valami természetfölötti gondviselés intézné az emberek sorsát. Pedig hát ez nem úgy van ám s e szokás igen gyermekes, mondhatni gondatlan, könnyelmű életre vall, minek következése nem is lehet soha egyéb, mint a lassú elszegényedés, vagyonvesztés s az öreg korra a bizonyos nyomor! De még ha ezáltal csak a magunk személye volna érintve mindannyiszor ! ám akkor kiki számoljon magának arról amit elkövetett, és megérdemelt. Csakhogy legtöbb esetben velünk eggyütt mások is érzik e csapásokat és nyomort, s ha gyermekeink s nőnk nem is, hát közelállóink rokonaink szégyenük miattunk magukat, s válunk bizonyára terhökre. És ha igaz, hogy a szegény embert az ág is huzza, akkor az is igaz, hogy a szegény ember rendesen másokat húz, mások terhére válik és nem egy esetben mások is tönkre mennek vele, vagy általa — sokszor a legkisebb szándékosság nélkül az ö részéről. Mind eme szomorú jelenségek el- kerülhetésére vannak szervezve a biztositó társulatok, melyek lényegileg hasonlók a takarékpénztárokhoz, azzal a különbséggel, hogy a kitűzött czél elérését, vagyis bizonyos töke biztosítását az illető élettartamától teljesen függetlenné teszik, és gyorsan bekövetkezett halál esetén, óriási mérvű veszteségeknek teszik ki magúkat, a miért általában kevés áldozatot húznak az összes biztosítóktól. A takarékpénztári gyűjtögetés nem adja meg azt a megnyugtató tudatot, hogy valaki bizonyos tökét hagy hátra örököseinek, vagy ha egy bizonyos kort elért, egy meghatározott töke urává lesz, mert ez utóbbi esetben legtöbbször a nehezebb napokban a takarékpénztárból vissza is szedhet, mig a biztosításnál ezt nem teheti, ha csak a fennálló szabályok értelmében le nem mond a tökéről, a mit csak az tehet józan fővel, ki az évi dijakat tovább fizetni teljesen képtelennek érzi magát. Ilyen és sok más, itt el nem sorolható jótékony eredményekkel jár minden biztositás, de különösen az életbiztosítás ügye, melyeknek számosnál számosb formái és módozatai vannak. Itt tehát legfölebb csak jóakarattal felhívjuk a magyar társadalmat, hogy tegye közelebbi tanulmánya tárgyává ez áldásos intézményt és ne nézze sanda szemmel, ha hozzá egy-egy szilárd alapra fektetett ily intézet felhatalmazott ügynöke állít be, ajánlatot téve ez irányban. Nézzen a magyar ember kissé valahára maga köré is, nézze a nagy nemzetek gazdálkodását az egyéni jólét megteremtésében, mert csak az lehet igazán szabad ember, ki anyagilag biztosítva érzi magát. Sok erkölcsi s eszmei erő rejtőzik egy-egy ily változásban s igazán ép, önálló, nagy társadalmat egyéb föltételeken kívül csupán a független anyagi helyzet teremthet, mint a hogy ezt minden időben a történelem is igazolja. Ama szép, világ- boldogitó eszmék, melyeket a költők, a jogtudósok s minden más nemesen érző és gondolkodó lelkek álmodnak, egyedül az egyének függetlenitése alapján valósulhatnak meg; míg független csak oly ember lehet igazán, ki mások támogatására, mások kizsákmányolására nincs utalva és érzelmeit, meggyőződéseit szabadon érvényesítheti. A biztositás ügye tehát úgy az egyesek jólétének, mint a jövő társadalmak alakulásának annyiban mindenesetre egyik eszköze, a mennyiben ez úton gondoskodhatunk leginkább úgy a magunk, mint a hozzánk tartozók és maradékaink biztos anyagi jövőjéről. A jóra néha egy tekintet, egy szó egy kis figyelmeztetésf elég lehet, hogy a felé özönével törekedjenek az ahhoz értők. Azért mi nem azt mondjuk itt hogy: tessék magát mindenkinek biztosítani, csupán azt ajánljuk lélekkel, hogy tanulmányozzuk a biztositás intézményét és igyekezzünk ne mindig a magunk kárán tanulni, de néha-néha mások hasznán is. S erre nézve ott az egész müveit Európa s az ifjú, erőteljes uj világ Amerika, mely e tekintetben versenyez Európával — kivéve bennünket magyarokat, kik e dologban is botunkra könyökölve, — nézzük az Isten szép világát. És nagyokat — pipálunk, mig végre valamely szemfüles nagy náczió egy szép napon mindnyájunkat lepipál. Ez is társadalmi kérdés. Benedek Aladár, n?i
