Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-03-26 / 13. szám
kaphat 20 forintot, —- mely honoráriumért, ha tetszik, naponta az esti órákban dolgozhat kiadóhivatalomban. Karolin pedig a jövő hótól kezdve — mint kardalnoknő szintén 50 forint fizetést huzarid. S ez kezdetnek elég. Meg van-e elégedve velem? A könyvvezető szinte megcsókold a nagylelkű szerkesztő kezét, s hála szókat rebegve, vévé lel, kopott felső kábátját és távozott. A szerkesztő pedig visszalökvén magát a kerevetre, jó szivüen nevetett. — No — szólt magában — pompásan megy. E balek csakugyan megment Karóimtól, —- s Ilonkámnak ez egyedüli kifogása is elesik. Pár hét múlva a házasság bevégzett tény lön. Egész irói és művészeti nászt csináltak, melynek költségeit a nagylelkű szerkesztő viselé. Jelen volt egy pár színházi tag és né hány iró. Az összes fővárosi lapok hozák a hy- men-hirt. A föld legbolclogaba könyvvezetője Storch lön. Boldogságát növelte még az is, hogy egy ,,Karolinhozu czimű költeménye — a szerkesztő szívességéből — épen a nász napján jelent meg a divatlapban. A mézes hetek kellemesen teltek. A kis menyecske mindég ott csüngött karján. Együtt mentek a próbára, együtt mentek az előadásra. — Hátul egy vén bejárónő vitte a ruhás kosarat fején. S mind ez úgy tetszett Edusnak ! Neki már háztartása van. Aztán mily irói, művészi élet ez ! A szerkesztő gyakori vendégük volt. Figyelmes, előzékeny. Ha néha elfoglaltatása miatt könyvvezetőnk a színházba nem mehetett, — a jó szerkesztő szives volt nejét hazakisérni, s otthon szórakoztatni. — Mily büszkévé tévé ez őt. De házas életük boldogságának ötödik havában, majdnem egyszerre két oly szerencsétlenség történt, mely az irói és művészi pálya szép reményeit teljesen ösz- szezúzá. Karolint (óh átkozott színházi intriga) hangja elhagyá, s az igazgató felmondta a szerződést, — és a borkereskedő kinek Storch könyvvezetője volt, megbukott. Maradt tehát azon 20 forint havi fizetéssel, a mit a jó szerkesztőtől kapott. Hogy lehessen ebből megélni, családot tartani, —- még azon esetben is, ha a jó szerkesztő, mint eddig tévé, apróbb kifogyhatatlan szívességgel fog viseltetni irántuk. A jövő borzasztó képe marczangolá agyvelejének minden idegét, a nélkül, hogy egy jó gondolata támadt volna. Es ime e borzasztó perczek egyikén leve- letkap a ,,Cyankáliu szerkesztőjétől, melyben az barátságosan felkéri, hogy lapja számára egy munkatársat legyen szives szerezni,—- kinek kötelessége lenne a hetenkint kétszer megjelenő lap összes rovatait corrigálni,— 8 éves fiacskáját tanítani, — s ezenkívül a mennyire ideje engedi, kis gazdasága körüli teendőket végezni — nyáron ; — télen pedig a szerkesztőné asszonynak Jókai regényeiből felolvasni. Egyúttal felkéri, hogy ha tágkörii ismeretsége folytán 10 éves leánykája számára egy olcsó nevelőnőt tudna szerezni, igen le lenne úgy ő, mint neje kötelezve. Hisz ez ép nekünk való állomás! kiálta fel Storch és feleségét örömmel ölelte át. Karolinnak kezdetben ez eszme nem nagyon tetszett Elhagyni a kedves fővárost, betemetkezni a vidéki élet sarába, borzasztónak tűnt fel előtte ; de végre is a kényszerűség s azon körülmény, hogy házuk mondhatni egyedüli barátja is már csak ritkán látogatá meg őket, mivel komolyan házasodni készült, — rábírták a rémitő határozatra. Néhány nap alatt már a tarczali burgonyát fogyasztották. Nem volt biz az valami kellemes élet. Az első hetek még nyújtanak némi szórakozást. A kis város bizonyos kíváncsisággal tekinté őket. Az ép ott mulató színészek előadásain a szerkesztői ingyen zártszékeket elfoglaló ifjú pár nem egyszer vala központja a színházi látcsövek tüzének. S ez Karolinnak tetszett is; de aztán őket is megszokták, ép úgy mint utczáik térdig érő sarát és társaséletük unalmas egyhangúságát. Szegény Storch! szegény Karolin! 14
