Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-03-26 / 13. szám
IY. évfolyam. 13« szám. Yáez, márczius 26. 1882. YACZIKOZLON HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAP Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Évnegyedre .......................1 frt BO kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára 13 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadóhivatal cziinzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : Yácz; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. llérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. urbér és ezzel rokon szolgáltatások terhe alól és elvileg kimondotta ugyan az 1848. évi IX. tezikk: „Hogy az urbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgáltatások (robot), dézsma és pénzbeli fizetések, e törvény kihirdetésétől fogva örökösen megszüntet- tetnek.11 — Mindazonáltal a kir. kisebb haszonvételek (regálék) mint az úri birtok középkori tartozékainak maradványai tényleg mai napig is fennállanak. Nem feladatunk országos kérdésekkel foglalkozni; de mert épen ezen kérdésben, a regalejogok megszüntetése czél- jából városunk szőlőbirtokosai a múlt hét folyamán az országgyűléshez em-r lékiratot Írtak alá, melyet kerületünk országgyűlési képviselője br. P r ó n a y Gábor f. hó 23-án már be is nyújtotta a képviselő-házhoz — az ügy városunkat közvetlenül is érdekli. A kérdés annál is inkább alkalomszerű, mert a legutóbbi napokban a váczi regalebérlök a püspök uradalomnál kerestek orvoslást a számtalan tilos bormérök visszaélései ellen. — Ez is egygyel szaporítja azon okok számát, melyek az italmérési jog megszüntetését javallák. A nélkül, hogy a kérdést ezúttal vita tárgyává tennök, egész terjedelemben adjuk a fentebb jelzett emlékiratot: Tisztelt Képviselőhöz! A szabadság szellemétől áthatott 1848-ik évi törvényhozás a középkor hűbéri természetű viszonyainak örök időkre való eltörlését elvileg kimondván, minden ezekhez hasonló történelmi jognak s kötelezettségnek megszüntetését fontos feladatának tekintette. — Ezen törvényhozás hosszas idők összes alkotásait, egy egesz nagy rendszert, melyhez pedig, mint ősi hagyományhoz a jogosultak századokon keresztül szívósan ragaszkodtak, semmisített meg. — A haladó kor hangos követelményeinek nem is tehetett volna eleget, a törvény előtti egyenlőség elvének kimondásával, — ha a birtokok természete közt a középkor teremtette különbséget továbbra is meghagyja. — A nemesi birtok történelmi privilégiumának fen tartása mellett, sajnos keveset ért volna a törvény előtti egyenlőség, ha a régi tényleges állapot fenmarad: „mert az indokolhatlan örökös terhet továbbra is ugyanazok viselnék, kik 1848. év előtt viselték.“ A regalejogok korszaka rég lejárt, a modern jogfejlődés nem ismer többé regale- jogot. Minden regalejog, a tulajdonjog szabad gyakorlatának e korlátja, a modern vagyonjogok rendszeréből teljesen ki van zárva. A középkornak ilyen mai jogrendszerünkből kirívó egyik maradványa az ítalmérésijog. — Az italmérési jog nyűge a szőlőbirtokosnak, terhe a bor-, sör-, szesz- és szeszes italok forgalmának. Minden akadály, mely e nembeli terményeink forgalmának útjában áll, gátja vagyonosodásunknak ; minden nap, mely az italmérési jogra felkel, kára a nemzetnek, kára a hazának. M á r 34 é v ó t a várja a nemzet ezen kérdésnek, — az 1848. évi törvényhozás által legközelebbi időre kilátásba helyezett megoldását: szótlanul tovább nem várhatunk. Yácz városa helyi viszonyainál fogva egész környékével a bortermelésre lévén utalva, ha a hazában valaki érzi és felismerni képes az óriási terhet, forgalmi akadályt, mely az italmérési jog fentartásából a szőlőbirtokost és a bor-, sör-, szeszkereskedést sújtja, — mi tácziak érezzük és ismerjük igazán. Igazi Országos a baj, — s ép azért 8zomoritó — de e baj leginkább az egyes kizárólag bortermelő vidékek lakosainak kezébe adja folyton terjedő mértékben a koldus botot. Italt, nagyon természetes, csak a regalejog gyakorlatában levők mérhetvén, a fogyasztó közönség ezek monopolisált czikkeire kénytelen szorulni, minek közvetlen következménye az, hogy olyan italt kénytelen fogyás z tani, a milyet a regale jogosult tart. Hogy a regale jogosult rendesen milyen italokat tart, az köztudomású dolog. F ő- czélja az anyagi haszon; hogy ezt elérje, mivel sem törődik. Ezen czél elérése által a regalejog károsító hatalma, napról napra szélesebb körben terjed. — A regalejogosult leginkább az olcsóbb, a roszabb minőségű, gyakran a borkuruzslás minden szerével már meggyógykezelt borokat vásárolja össze, melyekből ő maga egy újabb, sokszor már alig felismerhető keveréket állít elő, hogy a kívánt czélt, az anyagi nyereséget elérhesse. Mig egy részt az ily eljárás már magában véve is lelkiismeretlenségnek, — a regalejog további fentartására nézve pedig ezen lelkiismeretlenség kedvező talajnak, s az erkölcstelenség támogatásának tekintendő : addig másrészt pusztító hatását közvetlenül hármas irányban terjeszti ki: először t. i. a fogyasztó közönség Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed kezdetével bátorkodunk lapunk t. előfizetőit felkérni, miszerint az előfizetéseket megújítani szíveskedjenek. A „VÁCZI KÖZLÖNY" előfizetési ára: Április—Júniusi évnegyedre . 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek Vácz, Gas- parik utcza 151. sz. alá a „VÁCZI KÖZLÖNY“ kiadó hivatalába küldendők. A vidékiek legczélszerübben a laphoz mellékelt postautalványon, a helybeliek pedig a lap kihordójánál a nyugta átvétele mellett eszközölhetik az előfizetéseket. A regalejog* megszüntetése. A középkor elavult intézményeinek a mai jogrendszerekből kirívó maradványaként még mindig fennállanak a kir. kisebb haszonvételek, melyeknek legfontosbika az Ítalmérésijog. Egyike ez azon jogosítványoknak, melyek az úri birtok tartozékait képezték, s melyeknek terhei év századokon keresztül a nemzet legszegényebb néposztályának vállait nyomták. Azon néposztály viselte 1848 előtt mindezen terheket, a mely mind ezekért személyiségének elismerésén kívül semmi joggal sem birt. A reformok terére lépett szabadabb törvényhozás 1848. évben a jobbágy telkeket felszabadította ugyan az Tár ez a. Itt a tavasz.*) Itt a tavasz 1 visszaszállt a fecske, Régi fészkét újra felkereste ; Visszaszállott a gólya, a haris, Messze földről visszaszállott az is. Virul minden, — zöldelő fa lombján Oly édes dalt fütyöl a csalogány, Hogy bús szivem uj életre ébred, De feledni még sem tudlak téged. Virágos már, virágos a berek, Kis patakja olyan vígan cseveg; Itt a tavasz, virul ezer élet, Elfeledni mégsem tudlak téged! Örül minden a szép kikeletnek, A virágok felém integetnek ; Madár dalol a zöldelő ágon, Csak én vagyok árva e világon 1 É8 te kis lány jutok-e eszedbe ? Ah! én régen el vagyok feledve I *) Mutatványul szerzőnek „Mezei v i r á-‘ ;oka czirnü legújabban megjelent költeményeiból. íapható Kaposvárott Jeiteles H.-nál. Ára 1 frt. Nem kérdem ezt, nem kérdem én tőled, . . . . Elfeledted régi szeretődet 1 Feledj el hát! örökre feledj el! Örülj te is a szép kikelettel: De én azért lángolón szeretlek, Lenn a sírban még ott sem feledlek ! Noszlopy Tivadar. Keresd az asszonyt! (Elbeszélés.) Irta: 2v£oln.á.r László. (Folytatás.) I. Menynyivel nagyobb előlegezett rokon- szenv kisér egy novella hőst, ha ezzel a stereotyp bekezdéssel ajánlják: „Tihamér vagy Elemér (vagy legyen bár Pista) ős régi nemes család ivadéka ............Bíborban született, bársonyban nevelkedett stb. stb.“ De nekem igy kell kezdenem elbeszélésemet : Orgoványi Pista földhöz ragadt szegény iparos szülök gyermeke volt ............Egy sovány, aszott kéz ringatá bölcsőjét . . . . Ez volt édes anyjának a keze .... Egy sápadt, beesett arcz hajolt bölcsője felé... Ez volt anyjának az arcza .... Bölcsője körül nem igen volt más, ah igen! a szenvedés és nyomor szellemei állandóan ott lebegtek .... Anyai örömtől és nyomortól egyaránt reszkető karokkal emelte ki néha az édesanya gyönge, csenevész gyermekét a bölcső rongyai közül. Behunyt szemeit és holt-halavány arczát aggódva nézegeté és ha a beteg gyermek anyja csókjaitól felriadva sírni, vagyis inkább a gyönge, kis mellből előtörő köhögés miatt csak nyögdi- csélni kezdett, — megeredt a nő szeméből a köny és elkeseredve monda serényen dolgozgató férjének : — Bárcsak az Isten magához venné ezt a szegény gyermeket. Menynyit szenved az ártatlan! Az apa kötényébe rejté ilyenkor arczát mig az anya — mintha megbánta volna előbbi szavait, — elkezdett hizelegni gyermekének és elfeledett minden bajt — szenvedést, ha a kis Pistát mosolygásra bírta erőltetni. Pedig bizony rosszul állt a mosoly szegénykének sáppadt arczocskájához. . . . Nyolcz óv telt el igy . . A bosszúálló végzet úgy akarta, hogy a Pista gyerekre maradjon az élet terhe, mig a szülők egymásután szabadultak meg úgy az élet mint Pista felneveltetésének terhétől. És ha valakire e kerek ég alatt súlyos lehetett szüleinek korai elvesztése, úgy Pistára százszoros súlyával nehezkedett a csapás, mely szülei halálával őt érte. Mert ha apja-anyja életében maradnak, Pista most egy jóravaló mester- ember, kevés igénynyel, de annál több élet-kedvvel. De Pistát a sors kíméletlensége, a falubeli lelkész könyörületességének alakjában kiragadta a csendes műhely rozoga szerszámai közül s az egyszerre apát és mestert vesztett inas-gyerek iskolás diákká kvalifikáló- dott. Ez után apja a jó tisztelendő ur és mestere a rektor lőnek ............ Mikor a *i collegiumból a szünidőkre haza ment kis falujába, s el-el beszélgetett szépen — okosan a falu véneivel, bizony váltig marasztalták, maradjon köztük a rektor öreg már, kidüllő — félben van, ő lesz az utódja ! Pista ekkor már sokat tanult volt és a becsvágy már ott rágódott fenszárnyaló
