Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-03-19 / 12. szám
denki egy szívvel-lélekkel osztozik a szabadság örömében. Ifjú tüztől dobogó lelkesültséggel ragadta meg a váczi ifjúság az alkalmat, bogy a dalkör pártsziuezet nélküli zászlaja alá sorakozva annál őszintébb kebellel ünnepelhesse meg az isteni eszmének, a szabadságnak, születés-napját! Sok jeles hosszas faradozása, igen sok ifjú vér lelkes feláldozása, s még több felsőbb helyről, is táplált remény meghiúsulása, kéllőfrtv ahhoz : — mig e nemzetnek veleszületett jogát, Árpáddal, a honalapítóval, kötött szerződésben biztosított, s ezredéves európai életünk tartama alatt annyi néptől megtámadott, — sokszor eltiport — szabadságát 'a hatalommal szemben alkotmányos békés utón visszavivnia sikerült. Áz-1848. évi marczis 15-ikét is közvetlen megelőzőleg nagy megpróbáltatásnak volt nemzetünk kitéve. Csekély személyiségem helyén számos j adattal igazolhatná ebbeli állításomat egy j avatott szónok; — én azonban csak egyre, : de a legcompetensebb okmányra, az 1847. évi országgyűlési ellenzék programmjára — a boldogult emlékű Deák Ferencz, a haza bölcse, a párt első tekintélye által, mesteri tollának kitűnő kezelésével szerkesztett, az 1847. évi junius 5-én tartott pártgyülekezeten, általános helyesléssel fogadott —„Ellenzék nyilatkozatára hivatkozom. Szivet rázó hangon fordul e nyilatkozat a bécsi kormány veséihez: — „Súlyos sérelmeink, — úgymond — melyeket any- nyiszor felterjeszténk, évek hosszú során át kérve, sürgetve, várva az orvoslást, orvoso- latlanok még most is; sőt keserűbbek és súlyosabbak az által, hogy jogszerű kérelmünk annyiszor elhangzott, s e miatt bi- zodalom és remény már enyészni kezdenek !“ Határozott hangon jelenti ki főczélul e programm, hogy a közterhék általános viselését, a népképviseletet, a törvény előtti egyenlőséget, a kormányzati önállóságot, az úrbériség és ősiség eltörlését, a haza területi épségének visszaállítását fogja a tör- | vényhozásban szorgalmazni. A megyék, különösen Pest és Borsod megyék utasításai, nagyban mindezen sérelmek orvoslását tekintették az 1847. évi országgyűlés legsürgősebb teendőinek. A királyi kegyes előadásokra felterjesztendő válaszfelirat heves vitákra adott alkalmat; — pedig a szabadság eszméje már Europa levegőjében kisértett — nagy lett azonban a lelkesültség, midőn Somsich Pál indítványa és Széchenyi István közvetítő indítványa ellenében Kossuth Lajos indítványának alakjában fogadta el az alsó tábla a válaszfeliratot. A lelkesültséget csak I hamar elkeseredettség váltotta fel; mert a ' válaszfelirat a felső tábláé megbukott; — mire j az alsó ház a válaszfelirat félretételét ha- , tározta el. Keserűvé lett már ezután minden vita, válságosakká lettek a pillanatok, s a kibé- ; külés reménye napról-napra fogyott. Sok volna a közben történteket csak egy-egy jelző hanggal is megérintve felsorolni. Pozsonyban zajosan folynak a viták, ; midőn Bécsben az egyetemi ifjúság és tanári kar a vallás-, szólás és sajtószabadság érdekében magához a császárhoz nyújt be petitió t. Márczius 13-án már Albrecht főher- czeg katonáival a polgárok soraiba lövet, az első lövésre 17 ártatlan halottat és számos sebesültet vonszolva hátrálni kezd Becs polgársága. jVLjd egy bátorító hang tüzeli fel őket, „Fegyverre polgárok“! „A fegyvertárba“ ! Polgárkatonaság nyomul elő, a nép torlaszokat készít. Fenyegetve van a trón, fenyegetve a birodalom ! A császár megrémül, Bécs polgárainak követelése megadatik. Metternich lemond és Bécs egy perezre lecsendesül, hogy 14-én és 15-én újabb erővel és követeléssel lépjen fel mindaddig, mig a császári leiratban eszót: | „constitutio“ nem olvassa. Pozsonyban — bár a mindenfelülről naponkint érkező újabbnál újabb csábitó hirek hallatára nagy volt a kedélyek izgatottsága — mindamellett a törvényes rend és béke egy perczig sem zavartatott meg. István főherczeg-nádor és a vele járt főrendek márczius 13-án Bécsből visszaérkeztek, még mit sem tudva az azon nap Bécsben történtekről. Márczius 14 én reggel ! megérkezett Pozsonyba a bécsi események ■ híre: Metternich bukása, Gróf Apponyi kanczellár lemondása. Nagy lett a mozgalom erre, melyet csak az egy Kossuthnak, hazánk nagy fiának, sikerült feltartóztatni. „Nekünk most — igy szól Kossuth meghatott hangon a rendek tábláján — azon nagyszerű feladás jutott, hogy a mozgalmakat bölcsen vezessük, azon kell lennünk, hogy a gyeplő kezeinkben maradjon, mert addig alkotmányos utón maradhatunk, de ha az egyszer kezeinkből kirántatik, — a következéseket csak az Isten tudja előre: kívánatos tehát, hogy a felirat előbb jusson a trónhoz, mint az események hire az országban elterjed !“ A pártszinezet úgy az alsó táblán, mint a főrendi házban azonnal eloszlott, s a válaszfelirat a főrendek már márczius 14-iki gyűlésén István főherczeg-nádor hathatós szavai és nagybecsű ígéretei után egyhangúlag elfogadtatott. Márczius 15-én már egy 72 tagból álló országgyűlési bizottság vitte fel Bécsbe e fontos okmányt a trón elé terjesztendő kisérve az országgyűlési ifjúság és nagy számú közönség által. Rohamosan haladtak az események. Pesten az ifjúság Petőfi Sándorral, Jókai Mórral, Irinyi Józseffel és többekkel élükön egy 12 pontú petitiót készített az országgyűléshez. Pest városa a városi ügyeket egy közcsend-bizottmány kezeibe tette le. Polgári őrsereg alakult. Majd a bécsi események hírére márczius 15-én Klausál Gáborral ésNyáry Pállal élén a 12 pontú petitiót kinyoraattatja. Nyáry Pál vezetése alatt egy bizottság indul Buda várába, mire gr. Zichy Ferencz, a helytartótanács ideiglenes elnöke, a censurát eltörli és a sajtót szabadnak nyilvánítja és Táncsics Mihályt szabadon bocsájtja. Ezen diadal emlékére az ifjúság még az nap este fáklyás menetet rendezett a szabadság emlékére. Ezen esemény a mai nap emléke ! Azért fontos e nap emléke, mert e napon a nép szava diadalmaskodott a középkor elavult intézményein, maga a nép vítta ki magának alkotmányos utón a sajtó szabadságát 1 Azért nagy ünnep a mai nap, mert azt nem hivatalos intézkedés, hanem a nép tette ünneppé! Két nagy birodalom két fővárosában s a magyar országgyűlés helyén a harmadik városban, roppant távolságban egyik a másikától, Bécsben, Pozsonyban és Pesten 36 millió lakos részére, egy napon, márczius 15-én, egy órában ütött a szabadság órája. Ez a mai ünnep emléke ! ! ! Miért vagyunk tehát örömünk közepette e gyász helyen ? Miért zavarjuk tehát megjelenésünkkel e porladó hős tetemek békés nyugalmát, ha örülni van okunk ? Azért, mert e névtelen félistenek alkotmányos jogaink védelmében véreztek el hősien ! Azért teszünk koszorút vérrel áztatott hantjaikra, mert megérdemlik ! Azért tartjuk ez ünnepélyt sírjaik felett, mert tudjuk, hogy dicső tetteik emléke minden magyart felbátorít hazája védelmére ! Azért jelenünk meg közöttük, mert azt hisszük, hogy szellemük most is él sírjaikon ! Azért, mert tőlük tanuljuk meg azt, hogy a hazát, a szabadságot miképen kell a magyarnak igazán szeretni ! ! ! * * * * A beszéd végeztével a dalkör Vörösmarty „Szózatát“ elénekelve, a nagyszámú közönség szétoszolt. Az ünnepély végeztével a lövőház termében 70 teritékü társasvacsora rendeztetett, mely alatt számos pohárköszönt^ mondatott. Nevezetesen: Dr. Freys i n g e r Lajos a dalkör elnöke, megemlékezvén a már- cziusi napok ifjúságáról, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméiért emelt poharat, utánna Lapunk szerkesztője Kossuth Lajost, a külföldön élő nagy hazánkfiát élt été. Ezután Kren edits Ferencz siketnéma intézeti tanár egy szép beszédben ifjúságunkat lelkesité, 48-adiki elődeik működését ecsetelvén s például állítván őket az élő nemzedéknek, mely után elaggott 48-as írónk Táncsics Mihály részére gyűjtést indított meg. A gyűjtés igen szép eredménynyel végződött a mennyiben 25 frt jött össze veterán írónk javára. Az összeget Lapunk szerkesztője az „Egyetértés“ szerkesztőségébe küldte be, honnan az rendeltetése helyére juttattatott. (Az összeg beküldése az „Egyetértés“ tegnapi számában volt nyugtatva.) Ezután C s á- n y i János élteté ismételten K o s s ú t h Lajost s azt indítványozta, hogy táviratilag fejezzük ki üdvözletünket a külföldön élő nagy hazánkfiának. A távirat a következőkép állíttatott össze s küldetett el Turinba. „Kossuth Lajosnak, Magyarország volt kormányzójának. Turin, via San Lazaro 22. Márczius 15-ikén, a váczi ifjúság a polgárság támogatása mellett ünnepet ült, üdvözli nagy hazánkfiát, ki e város választott képviselője is volt.“ Ez után Dr. Frey singer Lajos élteté a 48-as honvédek közül még köztünk élő férfi ikát, nevezetesen a banketten jelenlevő K r e ne d i c s Ferenczet 48-iki tüzér főhadnagyot s F a b r í c z y Nándort. — Végül B a k k Domonkos élteté a franczia nemzetet, mint olyat, melytől ez időben a szabadságmozgalom megindult s egész Európát bejárta. Ezeken kívül mondatott még több alkalmi felköszöntő is. A vacsora végeztével, az egybegyűltek a nagy nap emlékéhez méltóan csendben haza széledtek. így végződött márczius 15-ikének, a szabadság születésének emlékünnepe, melyet ez évben először ünnepelt meg városunk. Megmutatta ifjúságunk s polgárságunk hogy a márczius 15-iki eszmékért éltöTÁR CZ A. A yáczi ,,hétkápolnánál.u Amott a völgy ölén, hol kis patak cseveg, Hol a százados fák össze-összesúgnak, Hol a bokor alján kis nefelejcs, nevet, S a sűrű lombok közt vadgerliczék búgnak: Elrejtve szerényen áll egy kis kápolna, Sugár tornyában a harangok kongnak, Lombos fák köritik reája hajolva, S a harangszó régi regét mond a lombnak. Benn a kápolnában ének száll az égre, Telve szép reménynyel, hittel, áhítattal, Énekel kicsinyje, nagyja, — ifja, véne, Szívből jövő hangon, remegő ajakkal. — Kicsiny pádon ülök, árnyas fáktól rejtve, Fáradt szellő röpköd levélen, fűszálon .... Susog a lomb halkan, búsan búg a gerle.. Lelkemet átfonja csendes, édes álom. * * * Mily zaj ? — Mily zaj amott ? — Füstfelhő takarja A százados fákat, a kékellő bérczet, Dörögnek az ágyúk, mint Isten haragja, Mikor kezdődik az utolsó ítélet! . . . . Dzsidás csapat tör le, a hegyről a völgybe, Fénylő szuronyerdő: — gyalogok — utánna, Alattok a föld is mintha meg-meg nyögne Pereg a dob, szól a harezok harsonája. Ott lenn a völgy ölén a huszárság vágtat Tüzes paripákon rohanókkal szembe, Pír borítja be a lelkesült orczákat, És rezeg a kolesag, és lebeg a mente! . . . Magas, szálas vezér, ott a csapat élén, Száguld paripáján, csapatja utánna . . . Rohannak, mint orkán előre, merészen, Daemoni a két had összeroppanása! . . . A kivont kard villog, sisak, mellvért csillog És szólnak az ágyúk,mintha mennydörögne, Csattognak a kardok, vérfedi az arezot, S a haldokló nyögve hull a véres rögre!. . . * * , * Amott ?------— Égő arczom hűvös szellő érve Felébredek .... Amott? Szilárd érczből emlék, Elesett honvédek tar sírja fölébe Kegyelet jeleként utódok emelték, — A jámbor, hivő nép könnyebbült lélekkel Kicsiny kápolnából otthonába tér meg, Lenyugszik a nap, a teli hold felkel, S ezüst színben úsznak fák, meredek bérezek. Kicsiny pádon ülök, betakar az árnyék, Halk esteli szellő játszadoz körültem, Elnémul minden nesz, csendes lesz a tájék, — Haza vágyik innen ábrándozó lelkem, S néma őrként marad egyedül az emlék... Ifj- Szászy István. Egy zongora hangoló naplójának töredéke. Korunk jelszava: a haladás ......... Én azonban kiilöncz vagyok mindenben s bár korunk eme jelszavát kellően méltány- lom : nem tartok a korral. A „haladás“ jelszó önykéntelenül előre késztet tekintenünk ; én azon kevesek közé tartozom, kik vissza felé tekintenek. A haladás a jövőt kívánja elénk térni; én a múltat keresem ! Ne tessék félre érteni. Nem saját múltamat keresem, mert az elveszett, mint tengerben a gyöngy szem, hanem a múlt idők maradványát keresem. Egy szóval régiség búvár vagyok. Minthogy pedig sok régiség van a földön, (melyek közül különösen egy fajtát nem szeretek :) ennél fogva szükségesnek tartom kijelenteni, hogy tudományos búvár- latom tárgyát azon régiségek képezik, melyek — az örök enyészettől megóva — a föld alatt találtatnak. * * * Mindazok, kik őslénytannal nem foglalkoznak, azt hihetik, hogy a régiség búvár úgy indul útnak mint a financz a magyar dohány szaga után. Már bocsánatot kérek, de nem szándékozom a be nem avatottakat tudományomba mélyebben beavatni azért tehát óvakodom elmondani azt, hogy mikép sejti mega régiség búvár hogy merre vegye útját. Az én tudományom a föld mélyében fekszik. Ott, hová a halandó nem készül, de menesztetik. Szomorú foglalkozás ! Nem háladatos, de hálás mégis 1 Önök, kik e tudománytól távol vannak az élet számtalan élvezetes óráiban feledik a jövőt. A régiség búvár az élet minden per* özében a jövőből ítél és abból tanulja meg a múltat. Egy órányi időköz is már jövő és múlt között van. A régiség búvár a múltak ezredéveit adja a jövőnek ! Ha felfogja valaki e nagy szavakat akkor megértheti, hogy mi az, ha valaki régiség buvárlatra adja életét. És mégis mily kevesen vannak, kik e j pálya értelmét kellően méltányolni képesek! mily sokszor kell fárasztó munka után is a régiség búvárnak oly lelettel térni meg, mely a jövőnek a múltból alig ad egy órányi emléket. Mert a mit mi a főidből kiásunk, az nem mindig a tudomány gyarapítására szolgál — pedig ez czélunk, — de sokszor csak emléket tár élénkben a múltból, s ennek élete máról — holnapra való csak. * * * Hazulról vidáman indulek a napokban tudományos buvárlatomat a közeli vidéken megkezdendő, s egyik községben meg is ál- lapodék, hol legjobb tájékozásom szerint régiség leletre gazdag talajt véltem. * * * Nem csak botlani, de tévedni is emberi dolog. Én nem botlottam, de tévedtem ; nem tértem ugyan vissza lelet nélkül csakhogy ezen leletem nem az ős időkből való, hanem legfeljebb olyan régi, mint hazánkban a bélyeglelet. Rég múlt idők dicső emléke! bocsáss meg ha imádó hived eltérve kitűzött élet czéljától az alig múltnak szentel nehány pillanatot! Le térek e pillanatban a tudomány ösvényéről és oly lelettel gazdagítom a jövőt, mely még ráért volna 1882. év múlva napvilágot látni ! De meg fogod bocsátani nekem oh nagy szelleme az ős lények tanának e botlást! mert hisz úgy is alig hagytam el bölcsőjét a múltnak, midőn már magam múltja voltam a jövőnek és ekként oly lelet vagyok tanodra nézve, mely múltat, jelent és jövőt összefoglal: ilyen pedig rajtam kívül csak egy van : a váczi kövezet. * * * Azon lelet, mely kirándulásom alkal-
