Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-10-08 / 41. szám
IY. évfolyam. 41. szám. Yácz, október 8.1882. —' VÁCZI KÖZLÖN 7 Ijjj IIS VIDÉKI ERDEKü TÁRSADALMI, KOZGAZDASAGIS IRODALMI HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Évnegyedre .............. 1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: A szerkesztőség és kiadóa legolcsóbban eszközöltetuek s többhivatal czimzete: szőri hirdetésnél kedvezményben réhova a lap szellemi és anyagi részét szesülnek. illető közlemények, — (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszók, hirdetmények) Nyilttér sora .................... 20 kr küldendők: Bélyeg-illeték minden beigtatásuál 30 „ Yácz; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. liérmen tetten leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. M ag án vitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Közgazdasági levelek. VII. Rudnyánszky Kálmánlioz. Tisztelt barátom! Sajátságos természete van az igazságnak. A tévedés sehogy sem bir rajta erőt venni. Mikor már már diadalma tetőpontján győzelmi zászlait fennen lobogtatja az értelmi tévedés, mint halvány kísértés, az ünnepet megrontó árnykép felvonul az igazság és megrontja a hevenyészett ünnepélyességek Összhangját. Kiüti magát a zsákból és a sírjára pecsételt óriási követ szappanbuborékként fújja szét. Néha maguk a tévedések zsoldosai sem egyebek olcsó napszámosoknál az igazság bányáiban, tályogos agyagföldet vájnak fel, de a természet nagy törvényei által letemetett szemerkél az aranynak felcsillámolnak a sárréteg közepette így vagyunk, tisztelt barátom, azon nagy igazsággal is, hogy a phyl- loxerabaj rohamos terjedésének fóelö- mozditója a röpülés. Ezen tétel mellett bizonyitékot szolgáltatnak nem akarva, önkénytelenül, quasi aliud agendó azon nagy phylloxera bölcsek is, kik kiválóan hivatottaknak találták magukat, hogy egy ily nagy fontosságú ügyben a közvéleményt vezéreljék, a védekezés munkálatainak vezetését magukra válallják. Azon jeles férfiakra ezélzok, kik munkáikban nyiltan affectálják a szak- tekintélyek szerepét, kik a felelősség teljes érzetével vállalkoztak, hogy a nagyméltóságú közgazdasági miniszter ur megbízása folytán, a phylloxera-ügy helyszínén tanulmányozása szempontjából államköltségen külföldre utazzanak, hogy, mint maguk is bevallják az útban szerzett tapasztalataik és megfigyeléseik országos intézkedések alapját képezzékEzen nagyszerű aegisek alatt pro- gnostizált kitűnőségek müvei a magyar királyi állam-nyomdában bocsáttattak világgá és mint a közgazdasági minisztérium 1881. évi költségvetésének indokolási mellékletei úgy a képviselők között kiosztattak, mint az ország vidéki gazdasági egyesületeinek alapos infor- matiókép megküldettek. Az első mellékletnek 11-dik velin lapján gyönyörű ciceró betűkkel, szó- ról-szóra ez áll nyomva: „A valmadrerai beteg terület múlt ősszel 14 hektárra rúgott. Igen nevezetes körülmény, hogy a Gavazzi-féle birtokon egy i85o-ben ültetett franczia szölörészlet van, mely mai napig is phylloxeramentes maradt s igy a franczia szólók általi behurczolás esete teljesen ki van zárva.“ íme tehát, tisztelt barátom, egy argumentum az ellenség szájából, az az oly férfi vallomása, ki elismert hivatalos szaktekintély, ki egyebekben az átalános forgalom védője, kinek bölcs tanácsai irányadókul szolgáltak és szolgálnak az országos intézkedésekben, ki mégis önkéntelen [felkiáltással saját álláspontjának tarthatlansága mellett tanúskodik. Igaz ugyan, tisztelt barátom, hogy e vallomás tanulságtétel becsét borzasztó módon degradálja azon körülmény, hogy hivatalos szaktekintély ur az i85o-diki vesszőkön akarna phylloxerákat találni, holott a phylloxera csak 1858-ban lett Európába importálva. De ilyen kis ártatlan szarvas tévedést a szaktudománynak mindig meg lehet bocsátani, hiszen azt sem a köz- gazdasági minisztérium szakemberei, sem az országos phylloxera bizottság érdemes tagjai észre nem vették, valóságos szörszálhasogatás volna tehát ily csekélység miatt szót emelni, midőn az országos képviselőtestület és a vidéki gazdasági egyesületek sem találták érdemesnek a szaktudós urat eme csekély tévedésre figyelmeztetni, hisz ma még, legyen hála a sorsunkat forgató párkáknak, jobban benne vagyunk az álomban, hogysem némely apró tévedések levét könnyű szerrel ne tudnók lehörpenteni. És — mint én tudom — nincs-e- igaza azon malitiósus férfiúnak, ki mi napában [egy szellemdus társaságban oda nyilatkozott, hogy, mihelyt a phylloxera az utolsó tökét is megette Magyarországon, akkorra szemeink is teljesen meglesznek nyitva és készen lesz Tárcza. Gyermekkori ideálomhoz. Szelíd borongó, csöndes édes álom Szőjj ragyogó-szép képet fölém: Hadd lássam újra gyermek ideálom’, Kit hő szerelmem ringatott ölén! Hadd legyek újra vig, mosolygó gyermek. Oly sok, lezajlott hosszú év után; Midőn utánad vágyim szárnyra kelnek, Első szerelmem, drága kis leány Hadd lássam arezod rózsáit virulni, Hol koszorúba kötsz virágokat: S mitől borús lelkem megszün borongni, Hadd halljam csengő kaczagásodat! Hadd lássam arezod rózsáit virulva, Ártatlan fényű, ragyogó szemed; Oh hadd bontsam csókjaimmal újra Imára kulcsolt, két picziny kezed! Szelíd mosolygó képed újra lássam, E rózsabimbót, úgy mint egykoron; Téged látlak minden virág nyilasban, Fakadó róz3a-bimbóm angyalom! Oh nem szálltak el nyomtalan az évek A bimbóból szép teljes rózsa lett; Komoly, merengő lett szűz tiszta képed, Más szivet rejt kis halmos kebeled. Emlékezel-e még rám — nem feledted, A kit a távol megrabolt? Oh megmaradt-e még nekem szerelmed, Mely gyermekévim boldogsága volt ? Én nem feledtelek, kedves leányka, Bár elszakadtunk egymástól mi rég: Melynél nem égetőbb az Aetna lángja, Szivem most is régi tűzben ég. A boldog kor, a bűvös tündér álom Gyors évek szárnyán tűntek bár tova: De szép szerelmem, gyermek ideálom, Tekozzád hűtlen nem leszek sóba! Aradi Józef. Malvin dalaiból. Amikor a hajnal A sugarat várva Bíboros köpenyét Felölté magára. Mikor két szép csillag Ragyogott az égen, S csillogott a harmat A virág kelyhében, Amikor langy szellő Tölté be a léget, Akkor az angyalok Földre hoztak téged. S amikor szerteszállt A kelő nap fénye Sugár záport hintve Az egész vidékre, Eltűnt a bajnalpir, A csillag leszállott. Elhagyta a harmat Cseppje a virágot, S mindez a tiéd lett, Minden hozzád tévedt, ügy szeretett minden Már akkor is téged. Piros lett az orczád, Piros mint a hajnal, Szemed fénye fölér A hajnal csillaggal. Lágyabb a zepbirnél Ajkad suttogása, Te vagy a világnak Legszebbik virága. A rózsa harmatja Könycsepp lett szemedben, S felcsókolja onnan A nap — hű szerelmem! Szír may Lajos. Zsidó Zsuzsi. (Rajz.) Erdélyi Gyulától. Épen a templomot söpörték Erdőkárén. Szent Borbála volt a falu védasszonya. Apró cseprő leányok, felnőtt hajadonok tisztogattak, padokban, oltárkörül, chorusban. Némelyek virágfüzéreket helyeztek egyik másik oltárra ! A sekrestyés misemondó ruhákat rendezett az aranyost vörös mezőben tette felülre . . . Kaczagtak, nevettek, most nem zúgott az öreg harang, nem búgott az orgona. A jó kedv, az ártatlanság kaczagásban kifejezett zsolozsmáit nem zavarta senki sem. Egy veréb izetlenkedett, csőrével kutatott az oltáron, melyen ostya hulladékok voltak. Egyszerre egy árnyék esett be a nyitott ajtón keresztül. — Megnőtt a Mária székénél; elfogyott az orgona mellett. Leányalak volt még a pántlika fonatát is lehetett az árnyékon látni. Ide s tova hintáit a bajfonadék s elárulta a deli járást. Mindenki megismerte. Félbehagyták a seprést, kiálltak az ajtóba, és irigyen néztek a zsidó Zsuzsi után . . . — Már ez aztán módi. Ezt sóhajtottak a lányok, és magában egyik a piros csizmát, másik a babos szoknyát, piros szélű fehér kötényt irigyelte. — Könnyű neki felszedhette magát az apja boltjában, a teinsasszonyt csalogató, kisasszonyt hívogató, magyar lánynak (kedves portékákból. Pinczétől padlásig tele van ott bécsi gyolcscsal, török bársonynyal, szinaranynyal kivert oláhszövetekkel. Selyem viganó, bársony pruszlik kitelik a Meddig- kaiolsz Áron boltjából . . . A leányok néztek egy darabig utána azután elkezdték szóval szapulni, szappanozni, mosófázni. Forgatták, verték. Talán nem is igaz, de bizony Erdőké- ren megesett az, hogy a Meddighajolsz Áron leánya a mint a bátyja felcsapott zsi- dóherczegnek, levetette a tunikát s a helyett, hogy nagyságos kisasszonyt játszotta volna, beállt paraszt lánynak. Eddig csak az apját tegezték, abból most nagy uram lett, s a legények szivem Zsuzsi, gyöngyvirágom Zsuzsinak nevezték. Egy hétig játszotta a parasztlányt, s már majd nem elfelejtették róla, hogy zsidó. El is felejtették volna, ha az apjának kamatot nem kell fizetni, de ez eszökbe juttatta. Zsidó Zsuzsi nem sokat törődött vele. Öltözhetett volna selyembe bársonyba, de bizony azt gondolta, hogy kartonba szabadabb a szív . . . — Ugyan mi jutott hozzá? kérdezte a vak. Mi kell neki ? találgatta világtalan. Nem egy hamar találták azt ki. Szapora csillagu éjszakában kinyitotta
