Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-06-25 / 26. szám
IY. évfolyam. 226. szám. Yácz, junius 25. 1882. VACZIKOZLON HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAPJ Megjeleli minden vasárnap. Előfizetési árak: Évnegyedre............... 1 frt BO kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség* és kiadóhivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : Yácz ; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. ISérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed kezdetével bátorkodunk lapunk t. előfizetőit felkérni, miszerint az előfizetéseket megujitani szíveskedjenek. A „VÁCZI KÖZLÖNY“ előfizetési ára: Julius — Szeptemberi Píff* évnegyedre 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek Yácz, Gas- parik utcza 151. sz. alá a „VÁCZI KÖZLÖNY“ kiadó hivatalába küldendők. A vidékiek legczélszerübben a laphoz mellékelt pósta utalványon, a helybeliek pedig a lap kihordójánál a nyugta átvétele mellett eszközölhetik az előfizetéseket. A szobb-ipolysághi vioinalis vasút. Sok oldalról meghányt-vetett kérdés újabb időben a „szobb-ipolysághi vicinális vasút“ kérdése, és nem elég ok nélkül. Korunk alapeszméje, mely a közgazdászat terén naponkint erősebb kifejezést nyer és minden nép átalános meggyőződésévé válik, avasut rendszer minél szélesebb körben való ki- terjesztése. Ha a vasutak az állam egyes részei és az államok egymás közti együttélésének eszközét és kifejezését képezik ; és ha — miként Stein Lő- rincz — a vasutakatgazdászati szükségességnek, és a közálladalom gazdászati sőt szellemi fejlődésének mellőzhetlen feltételéül tekintjük: egy pillanatig sem habozhatunk azon mozgalom fontosságának méltánylása felett, mely közel szomszédunkban a szobb-ipolysági vicinális vasút kiépítésének megvalósítása körül kifejlődött. Midőn a „Nógrádi Lapok“ czimű politikai hetilap már vezérczikkeket közöl ezen kérdés felett, és midőn ezen újdonság már a „Bars“ és több napilap hasábjain is megfordul: mi, — kiket a dolog igen közelről érdekel, bár a kérdés az értekezgetés és jegyzőkönyvezés stádiumán felül még egy hajszálnyival sem emelkedett, — városunk érdekei elleni bűn elkövetése nélkül szótlanok nem maradhatunk. A tervbe vett vasút értéke, a gazdászati életre való hathatós befolyása, gazdászati feltételei és szellemi jeléntősége iránt ma már mindannyian tisztában lévén, ezek fejtegetésének felvállalása által ép oly felesleges munkát végeznénk, mint a ki mozsárban töreti meg az őrlött mákot: de hozzá kell szólnunk azon oldalról, melyről a többi lap nem szól, melyről érdekeinket veszély fenyegeti. Pangó iparunk és gyenge kereskedelmünk Budapest közvetlen szomszédságában amúgy is örökös tengésre van kárhoztatva, mert — mint mondani szoktuk — nincs Vácznak vidéke, nincs fogyasztó közönsége, mely szükségleteit nálunk volna kénytelen ellátni. Vidékünk fogyasztó közönsége, szükségleteinek nagy részét Budapestről szerzi be és terményeinek nagy részét Budapesten bocsátja áruba. Ha csak vendégfogadóinknak nagy számára, azok nagyságára és teiv jedelmére tekintünk, még az is a ki soha sem látta Váczon azon fuvaros szekerek hosszú sorait, melyek a 60-as évek közepéig városunk szabálytalan kövezetén zötyögve végig vánszorogtak, első pillanatra meggyőződhetik arról, hogy városunk forgalma a múltban jóval élénkebb volt, mint ma, midőn ama hires vendégfogadók már csak fejfáit képezik a régi dicsőség hamvainak. Midőn a losonczi és a vele kapcsolatos vasutak megnyíltak, egyszerre elállt a felvidék ezerféle tekervényes utain hemzsegő forgalom, mint eláll a test vérkeringése, ha a szív átdöfetik. Budapest a közelvidéket, a losonczi és vele kapcsolatos vonatok pedig a felvidéket vonják el városunk forgalmi köréből: miből él meg tehát városunk népe, ha még az eddig reánk utalt ipolyvölgy forgalma is más irányba tereltetik? És ez az, a „szobb-ipolysághi vasút“ tervbe vett iránya és az osztrákállam vaspálya társulat sínéivel való csatlakozásának Szobbon való keresztül vitele az, ami forgalmunk érdekeit szivén találja. Igaz ugyan, hogy még messze van a megvalósulás, de ha az bekövetkezik, nem lesz városunk a forgalmi élet terén fontosabb pont, mint egy vén topolyfa a vasút árkában, melyet minden utas, minden conducteur messziről megismer; mert ha az egész ipolyvölgy, B.-Gyarmat és Ipolyságh vidékével egyetemben, forgalmával nem felénk, hanem Szobb felé gravitál, tekintve, hogy a 2 órányi járáson túl eső keleti vidék, Apcz-szántó felé, a délre és (a Dunán túli, meg a szigeten levő) nyugatra eső vidék pedig testestől-lel- kestől Budapest felé igyekszik, — vájjon nem maradunk-e inkább egyes egyedül magunkra, mintha chinai fallal volnánk körül véve, — vájjon nem úgy lesz-e, hogy termelhetünk magunknak, és amit földünk, iparunk termel, arra magunkon kívül senki sem szorulódé ha nekünk valami olyan is kell, amit földünk vagy iparunk nem termel, azt mégis másunnét kell meghozatnunk. Es ha ez igy lesz, ha földünk, iparunk terméke nem kell senkinek, csak magunknak, és mindannak daczára némely szükségletünket mi mégis másunnét volnánk kénytelenek fedezni, ha igy minden évben minden termékünket mi magunk fogyasztanék el, és mégis minden évben bizonyos összeget a másunnét hozott árukra fordítanánk, — mi lenne a végünk más, mint, hogy előbb-utóbb kipusztulnánk? Szántó földünk arra csekély, hogy 13000 ember határunkban földmive- lésből megélhessen; iparosaink meg nem elégedhetnek meg azzal, amit tőlük, mi magunk vácziak — kik igen sokat magunk is Budapesten rendelünk meg— elfogyasztanánk; és azt hiszem, ily csekély fogyasztó közönség számára majd felényivel kevesebb kereskedés is elég volna, mint amennyi jelenleg van. Feleslegesnek tartom a kérdéses vasút kiépülésének esetére a gazdászati élet minden ágában várható hanyatlás fokozatait körülményesen leírni, csekély megfigyelés után bárki könnyen részletesebben meggyőződhetik arról, hogy egy ily vasút hatásának felismeréséhez nem kell nagyitó üveg. Még jókor ébredjen fel tehát városunk társadalma, mert hogy a forgalom terén beálló ilyen nagy mérvű apadás az ingatlanok értékét is tönkre teszi, az mint a közgazdászat sark-igazsága a dolog természetéből következik. Önmaga és a város jövője iránti kötelessége városunk társadalmának, de különösen a város képviselő testületének és elöljáróságának befolyásuk egész súlyával odahatni, hogy azipoly- völgyre tervezett vasút a czélba vett irányban ki ne építtessék. A veszély komoly, de amily szerencsétlen képviselő testületünk minden fontosabb ügy keresztül vitelében, egy a szerencsénk. Városunk életérdeke összeesik Budapest fővárosnak, sőt magának az államnak is, különösen a helyes vasútügyi politikának érdekeivel. Ha mi meg nem bírjuk óvni saját érdekeinket, legyünk azon, hogy a nálunk hathatósabb factorok a saját érdekeiket megóván, ótalmazzák meg a mi érdekeinket is. Épen kapóra adja a „Nógrádi Lapok“ czikkezője a szobb-ipolysághi vicinális vasút szükségességének csomóba rakott indokait. Mintha csak valami tőről metszett Kraxelhuber vagy valami Morvába szerelmes referálná el ideáit, úgy panaszkodik az idézett lap czikkezője, hogy B.-Gyarmat vidékétől mily messze van ezen vasút nélkül „Bécs“ is, meg Brünn is, hanem, hogy Budapest messze van, az az ő szivét egy parányit sem keseríti. Mintha bizony minden embernek Bécsben, vagy Brünnben volna a „pátriája.“ Czikkezőnek az az ideája, hogy Szobbon keresztül igen hamar érjen Bécsbe és Brünnbe Gyarmat vidékének terméke, a jó hazafinak pedig az az óhajtása, hogy Magyarország minden vidékéről mihamarabb jusson Budapestre minden termesztvénye. Minden állam egyformán dédelgeti fővárosát, s mindenütt egy avasútügyi p o litika, hogy minden fővonal a fővároson menjen keresztül, sőt a mellék vonaltól is meg- kivántatik annyi, hogy az ne egy külföldi város kereskedelmének, hanem amennyire lehet a belföldi főváros forgalmának legyen emelésére. A Dunántúli vasút a főváros elkerülésével Magyarország egy nagy részének forgalmát Bécs kezeibe játszotta és mindenesetre Budapest igen érzékeny rovására. És ami még menthető, hogy az alföld fiumei vasút Erdély és az alföld forgalmát Budapest elkerülésével Fiume kereskedésének, (Trieszt vetélytársának) emelése végett Fiúméba vezette, az meg nem engedhető, hogy a felvidék egy része minden ok nélkül akár Bécs akár Brünn érdekében feladassák. A felvidék forgalmának Budapest felé kell irányulnia. Van a fővárosban közraktár, az csak úgy tartható fenn a főváros kereskedésének és egész Magyarország érdekeinek emelésére, ha
