Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-12-11 / 50. szám
községi pótadót fizetni nem kötelesek : nagyon természetes, hogy — ha csak a városban vagyonnal nem bírnak és az után községi pótadót nem viselnek, — ezek sem alkalmasak a] képviselő testületbe. Olyan ember aki a megválasztatást tartja egyedüli czéljának, más szóval aki minden áron képviselő akar lenni ép oly kevésbbé való oda, mint aki képviselő lenni határozottan nem akar: amaz saját czélját, emez semmiféle czélt sem mozditana elő s a közügytől mindkettő egyenlő méltatlansággal tartana vissza másokat. Czél lévén a közügy előmozdítása, csak olyan érdemli meg a kitüntetést, — mert hogy képviselővé lenni mindenkor kitüntetés senki sem tagadhatja, — a ki akar és tud is e czélnak magfelelni. Folytonos peroratioval, fényes dictiókkal czikornyás dialecticával a város ügyeit elintézni nem lehetvén, a ki másra nem képes, nem oda való. De mert a város közgyűlési terme, sem nem refectorium, sem nem báli- terem, sem nem casino, s akik csak pipálni, magán ügyekről beszélgetni, vagy szundikálni szoktak e helyen, azok is többet használnak a városnak, ha otthon maradnak. Aki csak akkor botlik be a közgyűlés termébe, ha a polgármestert vagy valamelyik tisztviselőt hivatalos szobájában nem találja, az nem akar komolyan e hivatásban eljárni. Ha valaki a Polgármester hivatalos auctoritásától fél s mindenre úgy szavaz, a mint a polgármester kívánja, az magára a polgármesterre is teher. A ki csak azért képviselő, hogy egyszer-másszor vagy a megye, vagy az adófelügyelő valamiféle bizottságba kiküldi, hogy napidijakat kaphasson, az legyen adóvégrehajtó. A ki dicsőségének tartja, hogy szemrehányóan kérdező „igen ?“ helyett. Már biztos, ez nem tiszta dolog. Alig mondom általa jól ismert határozottságommal, hogy holnap megyek, látom az általános sürgést, mozgást. A cselédet elküldötte. Színleltem, hogy én ezt észre nem veszem. Kis idő múlva kérem az én szivemet: „küldd be Borist, szivart hozatok“ „Nincs itthon a cseléd édes Arthurom.“ „Hová ment?“ „Én küldtem el.“ „Hová?“ „Ugyan ne légy oly kiváncsi, illik a férfiúhoz ? Lelki állapotommal nagyon meg fért a hallgatás. Vettem kalapomat, el mentem a körbe. Útamban mély gondolkozásban estem, de hiszen sem kriszkindli a héten, sem születés — sem névnapom. Öt órakor haza megyek nőm nincs honn. kérdem a cselédet — hova ment, nem tudja- Nincs az a platói szerelmes, ki valaha oly fájdalmat élt. Ha ekkor Othello szerepével híztak volna meg, már az amerikai lapok is írnának szereplésemről. Nyílik az ajtó, kih évül ten jön. „Már haza jöttél édes öregem a körből?“ „Igen, te hol voltál ?“ „De különös vagy te ma, mibajod? A városban volt dolgom.“ „No azért nem kell mindjárt türelmetlenkedni édes Erzsikém, csak kérdeztem.“ Kinos hosszú éj után pirkadt az a várva várt reggel s én 1/2 5 órakor kiindultam a vasúti indóházhoz. Búcsúcsók 1 Oh ég talán az utolsó I Valósággal azonban ki — az én szőllőmbe és délután 3 órakor — haza. Forrongó kebellel, átkos sejtelemmel nyúltam a kilincshez s remegő kézzel lakásom ; minden helyes indítvány, minden okos határozat az ő fejében kelt ki, és mi- J dőn valami bizottságba beválasztatik, j mindjárt az első napon agyon neveti az egész bizottságos eljárást, az jobban tenné, ha soha sem beszélne. Itt az idő tehát, válasszon a pol- ' gárság saját kebeléből olyanokat, a j kik a czélnak és a várakozásnak meg- I felelni leginkább képesek! A ki nem tud, vagy aki nem akar tenni és a ki dologtalan nem oda való. Vidék. i Verőcze, 1881. Nov. 27. A verőczei róm. kath. iskolaszék alulírott tagjai a nyilvánosság utján is kedves ! kötelességüknek ismerik hálatelt szívvel meg- | köszönni a váczi püspök 1‘eíller Aulai I József ő nagyméltóságának, mint kegyel- | mes atyjuk és kegy uruknak, ama nagy ! jótéteményét, hogy a f. évi augusztus hó 1-én tűz által megsemmisült iskola épületeinket 1200 frt körüli tetemes költséggel felépittetni kegyelmes volt. Fogadja ezért legalázatosabb fiúi köszönetünket és ama szívből eredett jó kivánatunkat, hogy a végtelen jóságú Isten áldásainak hűséges élvezete között őt a szeretett főpásztort és kegyurunkat még jsok éven át megtartani kegyeskedjék. Kämmerer Ferencz,gKroml)acli István, plébános, iskolasz. elnök. világi elnök. Fürszt István, gondnok. Schwäger Ferencz, Lipót János, Páli János, Borovits János, Kutyik Mihály, Ruthart Ferencz, Walcz József, iskolaszéki tagok. Bősz Emil, segédlelkész és iskolaszéki jegyző. Aszód, 1881. Decz. 8. Tek. szerkesztő úr! Beköszöntött a zordon tél. Fehér hó lepel takarja a földet. Minden hallgatag, csöndes a szabadban, csak a bálteremben hangzik a mulatság vig danája. Alig hogy egyik mulatság elmúlt, lezajlott, következett utánna a másik. Tegnap este ugyanis az Aszód és Hatvan-vidéki gazdatisztek által a „Gazdatisztek és erdészek segélyegyesülete“ pénztárának javára Ő méltósága Báró Podmauiczky Levni- tciíé úrnő védnöksége alatt az aszódi „M agyar-király“ vendéglő nagy termében a gyöngyösi derék zenekar közreműködése mellett tartott zártkörű táncz- mulatságot. A rendező bizottság mindent elkövetett hogy a tánczvigalom minél sikeresebb és kedélyesebb legyen. A nagy termet igen szépen feldíszítették s a vidéki vendégekről is gondoskodtak, hogy kényelmesen legyenek elszállásolva, mert a tánczvigalomra nemcsak helybeliek, de a közel és távol vidékről is számos vendég jött el. Az első négyesben 48 pár lejtett. A díszes hölgy koszorúban ott voltak: Be- niczky Irma és Mártha, Belce Ilona, Fdy Ilona, Furmann Etelka, Galga Irén, Ivánka Leona és Gizella, Koller Izabella, Lefeber Inna, Majthényi Anna, Budnyánszlcy Ilka, Schäfer Mina, Tolnay Ilonka, Világhy Ilma, Világiig Elza stb. kisasszonyok. — Továbbá: Báró Podmaniczky Lev ént éné, Báró Podma- niczky Gézáné,Bernáth Gyulámé, Fáy Bélámé, Furmann Eleimé, Gosztonyiné, Latinovics Albinné, Lefeberné, Majthényi Istvánné, Prágay Aurélné, Budnyánszkyné, Segesváry Jenöné, Saxinger Istvánné, Világhy Mihály né, Világhy Námdorné, Winter József né és Zárd Alajosné úrhölgyek. A tánczvigalom igen kedélyesen folyt le egész a késő hajnali órákig. A jövedelem mintegy 250 frtra tehető. Aszódi. Csarnok. Az én kis szőke angyalom. — Báli visszaemlékezések. — Czigarettem illatos füstfelhőibe burkolva ülök kandallóm előtt, a nagy öreg karosszékben, s bámulok a tűz kialvó parázsába. Künn hordja a téli szél a havat — szivemben a tavasz virágai nyiladoznak. Ah! olyan édes elmerengni a múlt emlékei felett. Gondolatim tova száguldanak az emlékezet tág mezején. Egy-egy emléknél csak pillanatnyira állapodnak meg, mig másoknál hosszabb ideig vesztegelnek. Amazok a keserű, ezek az édes emlékek ............... Megjelen előttem ifjúkori álmaim ragyogó tündére egy szőke kis angyal. Látom őt, mint fejlődő kis leányt, midőn könyveivel „Matild néni“ intézetébe járt, látom őt, midőn udvarlói díszes csoportja vette körül — s én epedő ábránddal csüggtem lelkén. Titkon szerettem s nem volt erőm bevallani azt még önmagámnak sem. Senki sem tudott arról semmit s ő sem sejté szivem érzelmeit. Másokkal szemben merész udvarlónak ismertek s hozzá közelíteni sem merészkedtem. A véletlen végre összehczott bennünket. Ki volt boldogabb nálamnál, midőn egy keringő alatt, szive szivemen dobogott, selyem hajfürtéi arczomat érinték, s kezét az enyémben remegni éreztem. Mikor aztán elhallgatott a zene s mi sétálni kezdtünk, szép lelkét alkalmam volt kiismerni a rövid társalgás alatt, s szivem még hevesebb lángra gyulladt. Egy szép tavasz és nyár tűnt le azóta s én ritkán jöhettem össze vele, s reménytelen szerelmem epeszté keblemet. Végre a közelmúlt Katalin-bál, nyújtott alkalmat arra, hogy boldogságom teljesültét remélhetem. A fényesen világított bálteremben a zene csábitó hangjai mellett vígan lejt a tánczosok serege. Mindenki élvez, mindenki boldog, csak a báltudósitó sétál komolyan s jegyzi szorgalmasan a szebbnél szebb tán- czosnők neveit. Ő majd csak akkor tánczol- hat, ha a báli referáda már elkészült. Bizony csöppet sem irigylendő helyzet a báltudósitóé, daczára annak, hogy a hölgyek igen előzékenyek iránta, nehogy nevö- ket kifelejtse a névsorból. Ő nem foglalkozhatik előre, mert nem tudja, melyik perczben jön az ijesztő rém, a szedő gyerek, ki kéríelhetlenül kiszóllit- hatja a bálteremből. Elkapkodják előle a négyeseket, csárdásokat s meg kell elégednie nehány drei- schritt-tourral s hajnali maradék csárdással. így jártam én is a Katalin-bálon. Bál- tudósitói kötelességem volt, hogy az éjféli lapba a teljes névsorral s a bál leírásával már éjfél előtt készen legyek, mert különben szerkesztőm haragjától kelle tartanom. Ott lesett már az előszobában a kisU baglyas cerberus, a szedőgyerek s én a legpompásabb csárdások és keringök alatt kénytelen voltam az előszobában vesztegelni s tánczra szentelt időmet laptudósitás készítésére pazarolni. Toliammal csak nagy nehezen tudtam betűrendbe szedni a tán-| -i czosnők neveit, mert nem akart engedelmeskedni s folyton egy kis szőke angyal nevét iparkodott elsőnek leírni, de végre mégis kényszerűéin őt a rendet megtartani, nehogy tulajdonosának árva fejére vonja a hölgyek haragját. Brr! Még gondolatban is. lélek a hölgyek neheztelésétől. Végre készen lön a báltudósitás, a szedő gyerek tova ro- hant vele s én megkönnyebbült lélekkel in-! -i dúltam a tánczterem felé, midőn Sanyi barátom elém siet e szavakkal: „Barátom, „p ostillio n d’amour“] vagyok, jöjj sietve a terembe, Ö óhajt veled bí beszélni!“ Rohantam, nem! repültem ö hozzá,! mert hisz e miatt a fránya báltudósitás elkészítése miatt még nem is tánczolhattam m vele. Repültem, hogy mielőbb bele nézhes- -8 sek annak a szőke fürtös kis angyalfőnek ragyogó szemeibe, s mielőbb átkarolva karcsú derekát s a terem sikos padozatán re- -s pülhessek vele körül s piczi kis ajkairól hallhassam, hogy miért hivatott. A legközelebbi négyest tartotta fenn zártnak vélt ajtajához. Felnyitom — mi ez ? az egyik szobát meszelik, a másikat a már meszeltnek padlóját súrolják, a vízgőztől homályos konyhában hangos terefere közt folyik a nagymosás. Mikor Lóth feleségével visszanézett Sodorna pusztulására oly merevvé nem változtak, mint én most. — Az én kis Erzsikém — kinek a dologban kipirult arcza rózsáinál csak fején körülkötött kendője volt pirosabb — megdöbbenve e szavakkal siet felém „Mi baj Arthúr?“ „Semmi kedves Erzsikém ! Csak egy kérésem van hozzád : M eszeltess be tetőtől talpig, azután súroltasd le rólam és moss meg tisztára a legforróbb vizzel, mert én iszonyúan fekete vagyok ! Tableau. De ő tisztára mosott engem legforróbb szerelmével! megbocsátott. Meggyógyított. Ilyenek vagyunk mi férfiak, szeretjük a pontos tisztaságot, de a meszelő, kőpor, mosóteknő látása borzadállyal tölt el. Ilyen gyengéd figyelműéit irányunkban a nők s igy háláljuk meg mi ezt. Lovagias elégtétellel tartozom. Ennek fegyveréül én a tollat választhatom csak. Ezért irok a nőkről, ez mentse ki e sorokban nyilatkozható minden tudatlanságomat, melyet a toliforgatásban és az irásmodor mesterségében im itt elárulok. Erzsikém kegyessége — hogy megbocsátott — tett engem e czikk írójává. Újat irok-e ? nem tudom, mert akkor ismernem kellene mindazt, mit eddig a nőkről irtak; pedig én e tárgyban oly keveset olvastam, hogy Tóth Kálmán „Nőkről a nőknek“ czirnii munkáját is csak ki- j rakatban láttam. Bocsássák meg nekem ezt t. hölgyeim ! Oka egyszerű. Én mindig jobban szerettem az élő rózsát, mint a csinált virágot. Annak, ki a nőkről a valót akarná megírni: psychologusnak, erős logikusnak, iskolához nem tartozó elfogulatlan bölcselőnek és emberismerönek kellene lenni. De ez sem elég. Az elmélet csak álma a gyakorlatnak. Kellett volna neki tizenegyszer szerelmesnek lenni, mely szerelmet hatszor a nő és ötször ő szakított meg. Azonban ily szellemi készültségű és nagy tapasztalati! férfiút képzelni sem tudok^magamnak, mert a szerelem akadályozza a szellemi készültséget ; de egy emberi szív által működésbe tartott testi erő is gyenge arra,f hogy a tizenegy válság fájdalmait elbírjaLegyen ez igazolása annak, miért az én czikkem is oly hézagos, hogy igen kevesen fogják feltalálni magukat jellemzéseimben, de engem ehhez elfogulttá tesz kedves feleségem is, ki angyali jóság és én életemben csak belé voltam szerelmes ; erre ugyan, ha olykor {csintalanul gyóntat — ő azt szokta mondani: — „Oh te kis bohó és azt gondolod, hogy én azt elhiszem?“ De van itt más baj is, ez az a kérlel- hetlen idő, mely az ábrándos ifjúra komoly férfikort küld, erre gondteljes családi életet s ráadásul olykor még testi fájdalmaktól nem ment vénséget ajándékoz ; ezzel azután növekszik a sokszor felhangzó keserű tapasztalás, mely voltaképen gyakran nem egyéb, mint csak roszul kieszelt cselekedeteink gyászos következménye, melyért minden felelősséget másra szeretünk hárítani. Az időben és korral gondolatmenetünk ír és ítéletünk változásokon megy át, de sem- -ír miben oly nagy változáson mint a nők Jö megítélésében. A nő a 18 éves ifjúnak (fáj- -(4 dalom! ma talán már a 14 évesnek) sze- -sj rnében angyal, a 24 éves előtt lélektani in. rejtély, a 30 éves előtt ismét más és e fel- ío fogás áll legközelebb a valósághoz (azért köttetik a férfi részéről e korban a házas- -8f ság legtöbbször) a 40 éves előtt, csak baj viszályok szülője, az 50 éves szerint szükséges rósz, a 60 évesnek életpárja, ez időn túl már ezukor és jóság a férfi előtt a nő. .oa Ő „az őszi napsugár“ most másodszor enyelg ..a a fiatal hölgygyei, édeskedik a középkorúval, jól érzi magát az egykorúval, mert .... no mert neki a másodszor gyermeknek ápolója, szeretetteljes gondozója az a nő, kiért űré tisztel minden nőt. Miután elmondtam, hogy mi indított az írásra, ezen oknak természetéből már ma sejthetik t. hölgyeim, mily gyöngéd leszek a jellemzésekben és talán (?) egy hét elég idő lesz vérmes reményeink mérsé lésére, hogy csalódásra ne ébredjenek. Kaktusz. (Folyt, köv.) Két tűz között. Pali bátyám egyike azon embereknek, kiknek, ka"5 mindennapi dohánya meg van, nem törődik a házi gondokkal, mert pénzviszonyai elég jó lábon állanak, se a politikával, se a világ folyásával, szóval semmivel. Csak dohány és szivar 1 E kettő kö-
