Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-08-07 / 32. szám
III. évfolyam. 1881. 32. szám. Yácz, augusztus 7.1881. Előfizetési árak: Évnegyedre.........................1 frt SO kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora...............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadó- hivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli pana- szók, hirdetmények) küldendők : Vácz ; Gasparik-utcza 151. sz. Sié/.iratolíiit nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Rérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KŰZGAZDASAGIS IRODALMI HETILAP, Megjelen minden vasárnap. Magán vitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Telekkönyvi hatóságunk. A jelen hónap első napjain minden nagyobb ünnepélyesség nélkül nyílt meg járásbiróságunk telekkönyvi osztálya és ez által városunknak az uj bírósági szervezés óta ápolt óhaja valósult meg. Városunk közönsége alig látszik észrevenni e városunk emelkedésére olyan elhatározó tény jelentőségét. Legfölebb egy két telekkönyvét kereső ügyes bajos fél vett róla tudomást — a nagyközönség pedig közönyös maradt iránta. Pedig kell-e mondanunk, hogy ez által Ion városunk voltaképen a járás a központjává. A köröttünk fekvő vidék ingatlanainak jogviszonyait mutató hiteles okmányok e naptól fogva városunkban vezettetnek s mindenkinek, a kinek ezekre szüksége van elkeli látogatni városunkba. A vidék, mely nagy részben elpártolni készült mitőltink, és más központ felé kezdte terelni forgalmát s gazdasági életét, ez által újra erős kapcsokkal Ion hozzánk kötözve. De nem csak e szellemi és a vele járó anyagi nyereség a miénk, hanem hatalmas tőkére menő összeg lesz megtakarítva jövendőre számunkra még Tár ez a. Egyszer tud igazán szeretni a szív csak. (1881. Junius 30.) Gyönyörű szép fejed a vállamra hajtod, Rózsabimbós ajkad csókra nyújtod nekem... Oh, mert mámorában nem is sejti lelked, Hogy nem vágyom érted, bogy kihűlt szerelmem. Talán feledéd már, hogy te magad mondtad: Egyszer tud igazán szeretni a szív csak. — Szép tavaszi nap volt . . . gyöngyvirága [nyillott; Mi ott kinn pihentünk kettecskén a réten... Hideg, büszke voltál, reám se hallgattál, Midőn szerelmedet esdekelve kértem ; — Legfeljebb csak annyit rebegett el ajkad : Egyszer tud igazán szeretni a szív csak. Nem indított meg a tavasznak sugára, Nem — a szellő, mely oly bánatosan búgott, Nem — a virág, a mely szerelemre intett, Nem — a lomb, a mely oly biztatóan ingott, Nem — őrült szerelmem ; — mindig csak [azt mondtad: Egyszer tud igazán szeretni a szív csak. — Azután elváltunk; — te magad maradtál, Én sebzett szivemmel a világba mentem; azáltal is, hogy nem kell minden egyes telekkönyv betekintéséért a fővárosba fáradnunk. Épp ez^rt méltó elismerés illeti azt, a ki telekkönyvi hatóságunknak hozzánk telepitésén fáradott. És e tény jelentőségét maga az ügy fejlődésének eszünkbe hozása, még világosabbá teendi. Tudjuk mindannyian mennyire forró óhaja volt valamennyiünknek a telekkönyvi hatóságnak Váczra hozatala, mióta az uj birósági szervezet 1872-ben életbe lépett, és az egyes járásbíróságoknak telekkönyvi hatósággal való felruházhatása az igazságügyminiszter jog körébe soroztatott. Az óta évről évre teljesülés nélkül ujult meg e kívánság de siker nélkül. A pestvidéki királyi törvényszék összes területének telekkönyvei a vármegyeház egy szűk helyiségében maradtak összezsúfolva — s hogy a példátlan ügyforgalom mellett a felek mégis megtudták találni telekkönyvüket, s ügyeik elintézésénél igazaikon sérelem nem történt: méltó dicsérete e törvényszék biráinak és telekkönyvi hivatalnokainak. A felek eleget panaszkodtak e központosítás hátrányai s a helyiség szűk volta ellen, mind hiába, a törvényszéknek azóta jobblétre költözött Nem volt eskü, amely visszatartott volna, — Összedűlt az oltár csalódott keblemben ; — Elsuttogtam minden virágnak, bokornak: Egyszer tud igazán szeretni a szív csak. Küzdöttem, fáradtam, szivem gyógyitgatva, Bele vetem magam a világ zajába; — S hazudtam szerelmet, s az igaz szerelem Szivemből kiveszett és közönynyé vála; Beteljesült rajtam büszke hideg szavad: Egyszer tud igazán szeretni a szív csak. Sok csalódás után újra visszatértem ; — S a tavasz ezalatt késő ősszé vallott, — Nem lehetett sem a szívben, sem a réten Összeszedni többé feselő virágot őszi szél süvölté a tiprott avarnak; Egyszer tud igazán szeretni a szív csak. S szegény balga! mégis szerelmem keresed Ide vetve magad — karjaim körébe, Azt hiszed, hogy szivem most is olyan örült — Mig a tied felgyűlt, ez már rég kiége; — Lángoló tűz helyett setétség van itt csak... Egyszer tud igazán szeretni a szív csak. Percnyi Kálmán. Egy est élményei. T. Szerkesztő ur 1 Mielőtt élményeim elbeszélését megkezdeném elmondom röviden, hogy kivel tiszteletreméltó elnökei mereven ragaszkodtak a központosításhoz és következetesen ellenezték a telekkönyveknek a járásbíróságok kezére bízását. A helyzet képe azonban gyökeresen változott a midőn a törvényszék jelenlegi elnöke Bogisits Lajos úr állíttatott a pestvidéki királyi törvényszék élére. Azt a sok reformot és javítást, a mit bele vitt a törvényszék központi gépezetébe: nyilvánosan elismerte a fővárosi ögyvédi kar és jól tudja a törvényszéknél igazait kereső közönség. Az uj elnöknek volt elve kezdettől fogva a telekkönyvek immár elviselhetlenné vált központosításának megszüntetése és azoknak a nagy kö zönség részére hozzá férhetővé tétele, a járásbíróságoknak telekkönyvi hatóságokká emelése által. Ez üdvös reform most van folyamatban s a hatáskörében gyarapítóit járásbíróságok sorában első a váczi bíróság. így nyert a városi képviseletnek ez ügyben négy év előtt benyújtott kérelme hosszá vajúdás után méltányos elintézést. De az elnök úr mással is méltóan gondoskodott városunkról. A járásbíróság épülete úgy a mint az ma áll s az ügyes bajos felek kényelmére tágas van olvasóimnak dolga, s a szerkesztő ur honnet való munkatársat kapott. Nevem Romzugi Turibius. Jelenlegi lakhelyem a „nagy templom“ oszlopcsarnokának azon pókhálós szöglete, mely — szerintünk — az egri csillagda tornyán keresztül futó délkörtől számítva az éjsza- szélesség 43"3S'öO" és a nyugati hosssuság 2"43'58" vonala között terül el. E helyen a nagyajtóval szemben állva a balkézre eső csonka torony tőszomszédságában van. Utolsó posta a szomszéd csonkatorony északra néző ablakainak felső sarka. Dicsőült őseim származnak a hős „Romzugi“ családból, ős várunk a miklóstéri „Rosztemplom“ kupolájához vezető nyílás körepedései. Őseim foglalkozása, nomád népek módjára, a háború és rovarvadászat. Különös előszeretettel az est homályában űzték kalandjaikat. Fajrokonaim még most is ama barbár életet folytatják; azonban én gyermekkorom óta nagy vonzalommal viseltettem a komolyabb tudományok iránt is. Elemi tanulmányaimat a középvárosi elemi iskola ablakain, a gymnasiumot a piaristák folyosóin végezvén el, azóta különös figyelemmel hallgatom a felolvasásokat, szónoklásokat és toasztokat. A városházán tartatni szokott minden helyiségekkel diszeskedik: egyedül az ő érdeme. Mióta az épület épülőben van számtalanszor fáradt városunkba és lelkiismeretes gondossággal és városunk szeretetére valló buzgósággal ügyelt az épület építésére és berendezésére ; s az uj épület által oly kényelmes birósági helyiséget nyert városunk, mely belső csin és kényelem dolgában párját ritkítja. Főleg az igazat kereső közönség kényelmére volt tekintettel az elnök úr s ez által mindnyájunk elismerését kiérdemelte. E működése által az elnök úr elévülhetetlen érdemeket Szerzett városunk körül. Az ily fáradozásokat más virágzó városok is sietnek nyilvánosan elismerni — olyan hanyatló városnak pedig mint a mienk, kétszeres kötelessége leróni háláját a város emelkedésére vezetett minden fáradozás iránt. Épp ezért most midőn járásbíróságunk telekkönyvi hatás körrel meggyarapodva díszes uj hajlékában folytatja már törvényt és igazságot tevő munkáját — s telekkönyveink körünkbe hozattak: képviselőtestületünknek is kötelességévé vált, hogy tudomást vegyen e tényről és lerója a köteles hála adóját a város érdekében annyit buzgólkodott elnök úr iránt. egyes közgyűlés alatt az átellenben fekvő Sipos-féle ház eresze alatt van rendes ülőhelyem, szemben a közgyűlés rendszeriuti elnökének, a polgármesternek, hátával. Minden szónoklatot, határozatot, csengetést, veszekedést végig hallgatok ; sőt néha különös eloquentiával magam is bele nyikkantok. De ejnye ni. Már annyira beleereszkedem csekélységem bemutatásába, hogy a szerkesztő ur s a közönség meg majd az utczán is rám talál ismerni. No de megbocsásson, ezeket előre kellett bocsájtanom, hogy szerkesztő urat elbeszélésem alaposságáról meggyőződtessem. El is mondom már most, hogy mi történt velem a minap egy sötét éjjelen, hogy hol mit láttak szemeim, mit halottak füleim. Nem volt régen. A mi időszámításunk szerint a 1653890-ik hold újság utáni harmad napon este, mikor a harangok a templomok tornyain végig kongatták mélabus nótájokat, vagyis, mikor a nagytemplom tornyán levő kerekes alkotmány kalapácsa tizenötöt ütött az egyik harang oldalára, — felébredtem nappali álmomból, kinyíltak szemeim, azon szándokkal, hogy ele- sóg után nézzek, kikeltem pihenő helyemből, körültekintettem, csendes nyikorgással búcsút vettem ősi palotám oszlopcsarnokától és átrepültem a szomszéd „Csillag
