Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)

1881-10-02 / 40. szám

tényleg is ránk köszöntött az ősz. — A

szüreteknek maholnap vége, s azután megjönnek a borongós napok, a hosszú esték, a feneketlen locs-pocsok, s az embereket egymáshoz űző unalom. Á gazdaember ez idétt szokta elvetni a magot, melyből a jövő esztendőnek fogja szedni a termését nekünk is most kellene hozzá látnunk ama kérdés megoldásához, mely esztendők óta megfejtetlenül marad egyik évről a másikra.

Az-ősz kezdetén kell szerveznünk a téli időszak társadalmi és közéleti tevékenységét. Társadalmi tekintetben ott van a sok közül a dalkör, a muzeum — s mindenekelőtt színházunk ügye, melynek átalakítását addig halogatták a farsangról a nyárra, hogy nyakunkba szakad az ősz s ha a téli időszak alatt megint valami színházigazgató talál közénk települni, hát közönségünk ismét abban a régi színházban fog gubbaszkodni, mely hogy jelenlegi tűzveszélyes állapotában, caudiumi járomra valló kijáróival még eddig is fennállhatott csakis a tüzrendőrség ügyének hibás szervezetét bizonyítja.

A közélet terén is számtalan a teendő. Városunk pénzügyei egy tapottnyira sem bontakoztak ki a deficit hinárából. A sokféle bizottság egy árva ülést sem tartott. A kamatláb emelkedése már megkezdődött a pénzpiaczon s a múlt év példátlan olcsó kamatlábát még csak meg sem kisérlettük adósságunk consolidadójára fordítani. A regale ügy maradt a mint volt, a quota ügye végre szerencsésen ismét megoldatlanul maradt az uj budget tárgyalásra és ez igy megy tovább vég nélkül. A tespedés a közönyös semmittevés szerb tövise úgy látszik kiírtkatlanul bele van gyökeredzve közéletünk talajában, és elöléssel fenyeget minden nemesebb eszmét, melyet közéletünknek jobb akaratú munkása itt-ott talán elszór.

Mintha a követválasztás izgalmaiba belefáradt volna minden — csak a lomha közöny ólálkodik azóta minden oldalon reánk. Nem aggasztja azt a pusztulás képe, mely felénk int közéletünk minden teréről. A sült galamb várás boldog tétlensége lön úrrá mi felettünk — és a régi bajok ismét egész háboritlan végzik sorvasztó munkájukat.

De mi azért felemeljük intő szózatunkat, most az embereket egymáshoz kötő unalmas őszi időszak elején. A társadalmi léha kedvtelések helyett áldozzunk már valamit a közügyek érdekében, s a kártya asztalok szellemölő tereferéi mellett vessünk egy kis ügyet végre városunk és társadalmunk bajaira is. Ne nézzük tétlenül közös hanyatlásunkat, hanem lássunk már valahára a munkához.

Mi azt hisszük, hogy lesznek a kik meghallgatnak. Azért emeljük már most figyelmeztető szavunkat és legközelebb sorra vesszük újra a megoldandó kérdések egymásutánját azon tudatban, hogy ha borsót hányunk is ismét a falra, mindazáltal eleget teszünk általa hirlapirói kötelességünknek.

Szemei el homályosodtak, ajkai a végső erő küzdelemben csak azt mormolák; „Itt ez emlék, de csakakkornyisd fel, midőn boldog lész.“ Ezzel egy mellén rejtegetett arany érmet adott Idának; ereje leikével együtt elhagyá testét szemei lecsukódtak, ajkai örökre elnémultak s az egykor oly forrón szerető kebel megszűnt dobogni.

Sok év tűnt le a leirt jelenet után.

Hírneves lovartásulat mutatá be művészetét egy vidéki városban. A nap hőse, a tásulat legbájosabb alakja merészen szökel- lettkedvencz paripáján ; az elébe állított karikákat hármával, négyivei oly könnyedén szóké keresztül mint havasi zerge egyik szirt tetőt a másik után.

Taps vihar jutalmazá a művészetet . . vagy inkább a művésznőt.

Csak egy alak nem tapsol, a nagyszámú közönség között, egészen gondolataival látszik elfoglalva lenni. Vájjon mi bánthatja az alig 23 éves ifjú lelkét, kit a természet oly pazarul ajándékozott meg mindennel, mit emberi kebel legmerészebb álmaiban csak óhajthat ? Deli termete, megnyerő külseje, fekete hajfürtéi nem egy szép kebelben hangosabb dobogásra készteték a szivet, az érzelmek ezen zsarnok uralkodóját. . . .

Vége lön az előadásnak, vége a dicsőségnek, a diadalnak 1 — De mégsem! mert alig hagyja cl Jda a művészetnek ponyváLevél a szerkesztőhöz.

Még egyszer a tornáz ás ügyében.*)

T. szerkesztő úr!

Becses lapja múlt heti számának ve- zérczikke az oka, hogy én is alkalmatlankodom ezen pár sorral.

Hanem hát abban a hiszemben vagyok, hogy a vezérczikk arra való, hogy elolvassuk, jónak, szépnek vagy ellenkezőnek Ítéljük aztán pedig nagy grátiával a napirendre térjünk, azaz semmi hasznot, még kevesebb tanúságot vonjunk ki belőle s ennek magasztos tudatában tovább is a „dolce far niente“ lusta gyékényén heverjünk.

Ezt a hitet én Váczon tanultam. Megtanított pedig rá a többi között az a nem tudom hány vezérczikk a tornatanitás ügyében, melyek b. lapja első hasábjait minden de minden eredmény nélkül töltötték ki.

„For ewer“ gondolám magamban, talán több haszna lesz, ha nem is vezérczik- kel, hanem holmi levéllel rukkolok ki a placzra — igy születtek soraim, melyeket becses lapjában közölni kérek.

Talán nagyon is hangzatosak voltak azok a vezérczikkek, azért volt oly kevés gyakorlati hasznuk.

Hiába, a mai practicus világban kézzel foghatóan kell beszélnünk és mindenek előtt meg kell mondanunk nem azt, hogy mit akarunk, hanem azt, hogy mint akarjuk.

Talán nem is kell valami nagy philo- sophia azon igazság felderítéséhez, hogy mért késik még mindig tornázásunk az „éji homályban“ ; talán nem kell hozzá valami éles ész, hogy megmondhassuk . . . mert nincs pénzünk, vagy másképen, mert nem is tudjuk mennyibe kerül az ilyen felszerelés és mint teremtsük elő a szüséges, összeget.

Itt veszem észre, hogy biz édes magam is terra incognitára jutottam, mert hát én sem értek nagyon ehhez a dologhoz, miután határozott számokat nem is mondhatok.

De a pénzelőteremtés módjához legyen szabad némieket hozzá szólanom.

Városunban elég úriember van, ki az esti órákban egészségi szempontból, testedzési vagy szórakozásból tornázna, ha ahhoz való hely léteznék. Ezek szívesen fizetnének a tornaszerek használatáért csekély összeget, teszem föl 50 krajezárt. A főgymnasi- umban pedig minden tanuló fizessen havonként pl. 10 krajezárt. Végre azt hiszem a főtisztelendő clerus, valamint a város értelmisége is fog e lapok utján az üdvös czél- ra valamit adományozni. így csak begyülne az a i 50—180 forint, melybe azok a várva- várt tornaszerek kerülnének.

*) Szívesen adtunk helyet e soroknak, s örömmel vettük tudomásul, hogy mégis találkozott valaki, a ki a tornázás érdekében irt vezérczikkeinknek belátta üdvös czélirányosságát s kiviteli módozatokat ajánl. Reméljük, hogy ezzel az ügy érdekében az első lépés meg lévén téve, az eszme fel fog ka- roltatni s a tornázás eszméje diadalra jut.

Szerb.

val betetőzött templomát, midőn a mi ifjúnk, nevezzük őt M . . . Bélának, Ida felé közelit s engedélyt kére tőle Őt lakásáig kisérhetni. Ida megadá az engedélyt, mire fényes fogat robogott elé az M . . . család czimerével melyben a kis lovarnő kényelmesen helyet foglalva kedélyes csevegés között robogott lakására.

„Világhírű diadal-e az? egy szép könyelmü lovarnő kegyét megnyerni — mit örökölhetett anyjától mást, mint annak minden könyelmüségét ?“ így tépelődnék egyik vagy másik élettapasztalatokban gazdag, s szerelmi kalandokban járatos Don Juan. Hisz a hölgyek ezen osztálya oly engedékeny, s a fényes Ígéretek a csillogó ékszerek oly csábítóak, hogy nem is csodálkozhatunk azon, ha a magas pártfogók az erény fölött diadalmaskodnak.

Ida azonban nem tartozott az e fajta könyelmü hölgyek közé, ö a megtestesült szerénység volt ki az őt körül rajongó szerelmes Seladonok levegőt csapkodó udvarlásait legfeljebb szánalmas mosolyra méltatta. Ida nem mindennapi lélek, s nem a művésznők azon táborából való volt kik mesterséges kaczérkodás ezer és ezer változatával igyekeznek hódítani. Ida meg tudta őrizni tisztaságát s megvédeni erényét az ostromlók tömegében.

Igen, mert szivét a legtisztább szerelem töltő el s az igaz szerelem kizárja a kaczér- ságnak s könyelmüségek még gondolatát is.

Magam diák ember vagyok; a mi más szóval annyit tesz, hogy nekem is jól meg kell forgatnom a karjezárt mig kiadom, de tekintve a czélt, tekintve azt, hogy mennyi erkölcsi haszonnal jár a tornázás, mennyi satnya testtől, mennyi satnya lélektől menti meg hazámat, azt a hazát, melynek any- nyi erőteljes testre, annyi nagy lélekre van szüksége, az adakozást e lapokban 1 forinttal nyitom meg, kevés, de valami; s hogy is mondja csak a „nemzeti lélek tüzes ébresztője:“

Minden, a mi nagy leszen s fő

Csak kicsinyből származik.

S. Sándor.

Csarnok.

A hitrege eredete.

Irta: Nagy Géza.

(Folytatás.)

A görögök Kronosnak az időt nevezték, de azt sohasem mondták, hogy a világosság az idő szülötte. Ennek nincs semmi értelme, holott a mythikus kifejezéseknek, melyek a népek gyermekkorában keletkeznek, tiszta és egyszerre fölfogható a jelentésük. Ily esetekben tehát, midőn a nevek jelentése s a mythikus kifejezés közt homályos az összefüggés, a kifejezés fejlődésének történetét kell vizsgálat alá venni. Zeus a legrégibb emlékekben, mint a ho- merosi énekekben egyszerűen Zeus Kroni- désnek^mandatik. Ez ugyan szintén annyit jelent, mint Kronos fia, de jelenti azt is, hogy Kronoshoz azaz az időhöz tartozó. Nem kell sokáig gondolkoznunk, hogy észrevegyük, miszerint a Zeus Kronidés-féle kifejezéssel az égi világosság időbeli tulajdonságát akarták megjelölni a görögök hasonlóan ahhoz, midőn mi magyarok napnak mondjuk azon fényes égi testet, honnan a világosság ered, meg aztán a világosság idejét Zeus: a világos ég, Zeus Kronidés : a világosság ideje. Midőn Zeus alatt nem az eget értették, hanem isteni lényt: a Zeus Kronidést arra magyarázták, hogy Zeus Kronos fia volt. így lett Kronos is istenné, s minthogy az idő mindent megemészt, kifejlődött a mythos is róla, hogy saját gyermekeit falja föl.

Azt mondják a szanszkrit énekek, hogy a hajnal Djaus vagyis az ég homlokából ered. A hajnalnak több neve van a szanszkrit nyelvben ; egyike a legszokottabbak- nak „ahana“, vagyis a fénylő, égő, mely rendes hangtani törvények szerint Athénének hangzik a görögben. Athéné azonban már nem a hajnal, hanem a tudományok istennőjének neve. De mindaz a jellemvonás, mely Pallas-Athéné egyéniségét alkotja, teljesen megfelel a hajnal legrégibb képzeletének, ahogy azt a Vedákból ismerjük. A görög mythos is azt mondja róla, hogy Zeus homlokából született, mint a hajnal Djauséból s mivel a hajnali fény úgy tét szik, mintha az ég sötét arczát vagy homlokát felhasitaná, a görögök tovább fejlesztették a mythost s azt mondták, hogy Hephaistos, a tűz istene, bárdjával föl hasította Zeus homlokát s úgy született meg

Napok napok után, hónapok hónapok után gördültek a semmiségbe s M. Bélát boldog jegyese kerti lúgosában találjuk mint minden napos vendéget.

Csendes holdvilágos est volt, minden oly csendes, oly nyugodt, még az esti Zephir is lágyabban ölele kedvesét a virág kelyheket

........................ki is merné istentelen kezeivel megháboritni a békét, a csendet, midőn még a természet is oly félénken végzi kötelességét ? . . . .

De haliga ? . . . a kerti lúgosból hangok ütik meg füleinket. M Béla szive legszentebb érzelmeit rebegi el Idának .........

Ida nem felel, hanem ajkairól, ifjúnak egy csók a felelet mely örökre megpecsételé a „holtomiglan, holtodiglan“ varázs hatású igéket — ... még egy forró csók . . s azután minden elhal, csak a szerelmes pár boldogsággal telt keble mutatja, hogy az éj sürü fátyola egy titokkal ismét többet föd az emberek szemei elöl

.......................

Rá következő napon a csillogó fogatok egymást érték M . .. Béla kastélyában, mindenki sürgött, hogy az ünnepélyt, melyet megülni készültek minél fényesebbé^ minél nagyszerűbbé tegye. Az ősök arczké- pei zöld ágakkal vétetik körül, a kastély kápolnája, melyben isteni tisztelet oly rég idő óta nem tartatott teljes pompájában diszlett a régi groteszk faragványok kijavitattak, minden minden új és pompás.

Már a szertartást végzendő pap is telAthóné. A hajnal kelti föl az embereket i mukból, Athéné legrégibb hivatala is volt s azért kedvencz madara is a kaka meg a gyenge szürkületi vagy hajnali fér madara a bagoly. A hajnal űzi el a hi mályt, az ad világosságot s e tulajdonság: összekötötték a tudás fogalmával. Azért le Athéné a tudás istennője. A szanszkritb is a „budh“ szó annyit jelent: tudni, fi ébredni, virrasztani. S a rómaiaknál is kora reggelt meg az észt kifejező sz „mane“ és „mens“ meg Pallas-Athéné I sonmásának neve: Minerva ugyanazon e, tőrül származnak.

Van az „ahana“ szónak egy már alakja is : „dahana“, melynek a görög nye ben „daphnó“ felel meg. A daphné k egymástól egészen különböző jelentésb használtatott, melyeknek összefüggését csa is az összehasonlító nyelvészet világit i meg: daphnénak azaz égőnek nevezték könnyen gyúló babérfát s Daphné a ne 6 egyik mythikus alakjuknak. A Daphné n véhez fűzött történet a hajnal és nap kö: viszony képzeletében leli magyarázatát, viszonyt különbözőkép lehet képzelni, hajnali fény után kel föl a nap: e mindéi: nap ismétlődő jelenséget egy gyermekde nép úgy foghatja föl,* mintha a nap a ha: nal gyermeke volna. Egy más felfogás nap és hajnal közti kapcsolatot szerelen nek nézi, mikép az előbbi, úgy ez a felf gás is igen sok mythikus elbeszélésne. vált eredetévé. Daphné regéje is ezek kö; tartozik. Phoibos szereti Daphnét, de e; fut előle s midőn látja, hogy Phoibos ölel ú karjai elől nem menekülhet, borostyánr változik.

A rege két alakja közül: Daphné - - dahana: a hajnal, Phoibos: a nap. Phoibi a görög mythologia azon kevés egyéniség közé tartozik, kiknek eredete könnyen fe ismerhető. A név annyit jelent, mint: fi nyess maga Phoibos a napnak istene. A reg e magyarázata ezek után nagyon könnyű, hajnali fény eltűnik a nap fölkeltével; t a régi görögök képzeletében úgy tűnt fe mintha a hajnal menekülne a nap elől, d hasztalanul, mert a nap ragyogó fénye ma gába öleli a hajnal szelíd fényét. A reg' .9 befejezése, hogy Daphné borostyánná változik^ később fejlődött ki; azon időbül va ló, midőn a daphnó szó elvesztvén eredet jelentését, a borostyánfa megjelölésére fog laltatott le.

(Folyt, köv.)

Felhívás előfizetésre.

Az uj évnegyed kezdetével bá torkodunk lapunk t. előfizetőit felkérni miszerint az előfizetéseket megujitan szíveskedjenek.

A „VÁCZI KÖZLÖNY“ elöfize tési ára :

az Október—Deczemberi évne gyedre í frt 5o kr.

Az előfizetési pénzek Vácz, Gas parik utcza i5i sz. alá a „Váczi Köz löny“ kiadóhivatalába küldendők.

jes egyházi díszben vár magas hivatását végzendő, az esketési idő tiz órára tűzetett' ki, már tizenkettő is múlik s a boldog , b menyasszony mindeddig nem jelent meg.

Béla remény között vár, s nem tudví mire vélni menyesszonya késedelmét, a nő- lakosztály felé indul, megtudni a késedeleu okát de a cselédségtől csak kitérő s bizony' tálán választ nyerhet, mert „az úrnő mei nu hagyá hogy maga akar öltözékével elké szülni.“

Béla nem jót sejtve maga akarva megbizonyosodni a dologról benyit menyasszonya szobájába

Ida ott ül egy széken hosszú tüköré előtt menyasszonyi díszben. De a gyöngéd kebel, mely annyi hévvel tudott szeretni, megszűnt már dobogni, tagjai megmerevedve, arczán fájdalmas mosolylyal, kezében az anyjától kapott szétnyitott éremmel, melynek egyik oldalán saját, másik oldalán pedig boldog vőlegénye Béla arczképe van, mely alá anyja saját kezű írásával vala felírva „Ez fivéred képe“-----------------Boldogsága küszöbén, e tudat megre- pesztó szerető szivét I

Zsubriczky Ferencz.

Besnyői búosujárás.

Kellemes reggeli szellő üdité utitár- sam bánatos arczát, ki elmélázva gondolt arra, hogy sikerül-e még egyszer szive vá-