Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-10-02 / 40. szám
■■■PRR , III. évfolyam. 1881. 40. szám. Yácz, október 2.1881. VACZI KÖZLÖNY HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S Megjelen minden vasárnap. I HETILAP. Ä. * Előfizetési árak: Évnegyedre .........................1 frt 60 kr. házhoz hordással vagy póstai szétküldéssel. Egyes szám ára 13 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora...............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadó- hivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yácz; Gasjparik-utcsa 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. llérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magán vitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. A. .z aradi 13 véitanu lelki nyugalmáért a váczi felvárosi plébánia templomban f. é. okt. 6-án reggeli 8 órakor tartandó gyászistenitiszletre a t. ez. hatóságokat, testületeket, egyleteket s a kegyeletet őrző hazafias közönséget tisztelettel meghívják. Vácz, 1881. okt. 2-án. az 184%-iki honvédek. Az unalmas esték. Október hava mely az ősz Ietarló kezét bocsátja a hulló természetre, s érett gyümölcse szüretelésére serkenti a gazdát, bennünket a nem sokára beköszöntő unalmas hosszú téli estékre tesz figyelmessé, melyeknek kellemes s élvezetes eltöltése érdekében társadalmunkban semmi törekvés, semmi mozgalom nem tapasztalható. Általában elmondhatjuk, hogy városunkban évek során át vajmi kevés gond fordittatott arra, hogy a végtelen hosszú téli estéket a közművelődés elöbbrevitelére használjuk fel. Egy két műkedvelői előadás volt az egész, melyre figyelmünket kiterjesztettük, ez pedig egy-két kellemesen eltöltött est csupán, melynek közművelődési hatása igen csekély. Mással kell tehát értékesíteni szellemileg a hosszú téli estéket, t. i. a közművelődés leghatalmasabb eszközével a felolv ásásokkal. Városunk eddig meglehetős közönnyel viseltetett a felolvasások iránt pedig azoknak nagy hasznáról minden müveit ember meg lehet győződve, -— s bizony városunkra nagyon is ráférne a szellemi művelődés ezen eszköze. A felolvasó estélyek, melyek más városokban a társadalom legélénkitöbb és tanulságosabb tényezői gyanánt szerepelnek, nálunk egészen ismeretlenek s csak jámbor óhaj tárgyát képezik. Kötelességünk tehát hogy ez óhaj teljesüléséről gondolkozzunk. Kevés fáradsággal és áldozattal elérhetjük azt, hogy a küszöbön levő hosszú téli estéken közönségünk élvezetes szelle- lemi tápot nyerjen a felolvasásokból. Legelső sorban kezdeményezőnek, az egyesült kasinokörnek kell lenni, melynek alapszabályaiban az egylet czéljai közt ott van azon pont is, hogy felolvasásokkal mozditja elő a közművelődést.“ — Ez egylet vezetőinek fenállása óta nem jutott eszébe hogy az alapszabályok e pontját érvényesítse s szellemes és művelő hatású felolvasások által tagjainak s a közönségnek kellemes és élvezetes estéket szerezzen. Azonban ami késik nem múlik! Még semmi sem késő, itt az alkalom, a küszöbön levő tél, a mit elmulasztottunk, most megtehetjük. Vannak alkalmas helyiségeink, alkalmas erők, szives közreműködők s hálás résztvevők. Nem szólunk ez alkalommal a kevésbé müveit osztályról, melyeknek művelődéséről ugyan elsősorban lenne kötelességünk gondoskodni, — de erről majd jövőre bővebben — hanem igen is a közönség műveltebb osztályáról, mely nem tanulási, hanem gyönyörködtetve művelődési hajlamból igényli a szellemes felolvasásokat. Csak egyes buzgó kezdeményezők lépjenek fel egy két felolvasással s a hálás közönség bizonyáré pártfogolni fogja müködésöket. Legilletékesebb, mint említettük a kezdeményezés terén a kasino-kör, mint erkölcsi testület, melynek felszólítására, bizonyára szivesen közre fognak működni a felolvasásokban, a főgymnasiumi tanári kar tagjai s egyátalán városunk minden tudományosan képzett polgára. Csak a kezdeményes legyen meg, mi hisszük, hogy az elvetett mag, megtermi gyümölcsét. Vonja bele a kasinó kör a mozgalomba, mindazon erőket, kikre számítani lehet, tegye magáévá az eszmét, s Vácz város művelődni szerető közönsége örömmel fogja fogadni a felolvasó estélyeket. Csak egy kis jó akarat s az unalmas hosszú téli esték a gyönyörködtetve művelődés eszközeivé válnak. Őszi elmélkedések. Nem csak amúgy elméletileg a naptárban, hanem az időjárás hűvös voltával — TÁR CZ A. A nagy város zsivájából,.. (Szept 15.) A nagy város zsivájából Ide jöttem — messze földre, És elhoztam szivemet is, E játékszert — öszetörve. Elhoztam, hogy meggyógyítsa Csalogány dal, siró szellő, Virágillat, — vagy ha nem, hát A virágos kis temető. A nagy város zsivajából Ide jöttem — messze földre, De hiába I — a feledés Sürü fátyla soh’ sem föd be, Mert a távol messzeségen Átvillámol szeme párja, S mintha látnám : — tárt karokkal Vár reám a barna lányka. A nagy város zsivajából Ide jöttem — messze földre, S keblem mégis visszavágyik Legyen bármint meggyötörve . . . Én istenem, jó istenem, Soha se láttam ilyen szivet . . . . . . Úgy kiját8zák, s még se tud mást Csak örökké fáj — és szereti Perónyi Kálmán. A kétszer nyíló akáczfa. (Napló töredék.) Irta: ifj. "Varázséji G-u-sztá/v. (Folytatás.) £éreztó, 18 , . Jul. 18. Újra kezdek élni! A szívnek szeretni kell, mert ha a kétely átka dúl a kebelben, az élet sivár, kietlen pusztaság — csak ha szeret, érzi magát teljesen boldognak. Az én szivem is szeret, szereti őt, a föld legszebb remekét, Szerénát. Azon percztől melyben megláttam, ellenállhatlan vágy tölti el keblemet: szerelmét elnyerni s kiérdemelni. Szeretem őt, nem az első szerelem ábrándos epedésével hanem a mélyen szerető második szerelem állandó hevével. E csalatott szív talán nem sokára megtört volna, talán sírba vitte volna szörnyű csalódása, ha a végzet keze Szerénához nem vezet. Ide jertek ti mesterkélt műveltségű hölgyei a városoknak. Ide jöjjetek, ti üvegházi növények, a szabadon tenyésző virághoz, s ismerjétek el szellemi fensőbbségét a ti illem korlátái közé szorított ferdesége- itek felett, a szabad növénynek. Tanuljátok meg tőle, mint lehet a tettetés rút álarczát levetkezve, a finom kiszámított mosolyok, mézes beszédek s biztató kézszoritások nélkül a szivet lebilincselni egy szelíd szempár tekintete által. Mennyire különbözik ő a főváros úgy nevezett salonhölgyeitől, kiktől borzadva fordulók el csalódásom után. Mintegy kicseréltnek érzem magamat, ha közelében lehetek, oly varázserővel bir fölöttem e hölgy. Ha az est óráiban, a csendes kis kert valamelyik gyeppadán ülünk, vagy a szegfűvel szegélyzett utakon együtt sétálunk beszédünk tárgyát többnyire a szellemvilág köréből merítjük, vagy kedvencz kölőit felváltva olvassuk. Minden szó, mely édes ajkairól lehang- zik, balzsamként hat szivemre, 8 ha sötét szemeinek lélekhez szóló tekintetét olykor rajtam feledi, az üdvöt látom onnan sugár- zani felém. Okos, finom műveltsége társalgása, el- oszlatá a haszontalan álomképeket, melyeket tévútra vezetett képzelő tehetségem alkotott magának; felkölté bennem a minden szép s jó iránti hajlamot, mely annyi tiszta örömnek forrása s vissza vezetett azon szellemi világba; melytől szivem fásult érzelmei visszatartottak. Azon angyali jóság mely egész lényén elömlött, mely minden szaván ragyogott, életuntsággal telt keblemet szerelemre gyulasztá. Ha zongorájánál ülve, dalát liallgatám mit teheték róla, ha kedvencz dalának hangjai fájó lelkem hangjaival összehangzá- nak s gyönyörbe ringaták lelkomet a nép- dag e szavai: „Naptól virít, naptól hervad a rózsa, Hogy szeretlek, mit tehetek én róla!“ Mit tehetek, róla hogy szeretem őt, mint senkit e nagy világon. Félek r szerelemtől; véteknek tartom e tiszta lény keblének szentélyét szerelmi vallomásommal felzavarni, iparkodom is elnyomni érzelmeimet, ha ugyan a szenvedély szava képes lesz sokáig rejtve titokban maradni — s ha bájainak elömlő napsugarára ki nem törnek a fogvatartott érzelmek, s napfényre nem derítik titkomat. (Folyt, következik.) A szép lovarnő. Szép volt mint tavasz első rózsa bimbója. Fekete szemei annyi tűzzel, s oly fénynyel ragyogtak, mint a diadémben pompázó gyémánt. Hajfürtjei hosszan nyúltak alá gyönge vállaira. Alabastrom homlokán folyton a derültség honolt. Alig érte el élete 16-ik tavaszát s már az imádók egész tábora rajongá őt körül, bájos mosolyától szerelem ittasan, rangot vagyont s életet rakva lábai elé ... . Anyja, — hírneves lovarnő volt, s egy szerencsétlen bravour ugrás áldozatalőn, lova bányát esett maga alá temetve szerencsétlen áldozatát. Halálos ágyán magához inté a kis Idát, szólni akart, de ereiből oly erővel tódult a vér ajkaira, hogy a titok, mi az anya keblét eltölté, titok maradt, Ida előtt is. (Aj 0
