Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-12-18 / 51. szám
> HIRDETÉSEK. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „BUDAPESTI HÍRLAP czimü politikai napilap 1882-ik évi folyamára. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ a legolcsóbb fővárosi politikai gazdasági és szépirodalmi napilap, megjelenik minden nap, tehát hétfőn és ünnep utáni napokon is 12 — 16 oldalnyi tartalommal. Ára: Egy évre 14 frt. — Félévre 7 írt. — Negyedévre 3 frt 50 kr. — Egy hónapra 1 írt 20 kr. Beosztása figyelemmel van arra, hogy a politika, a társadalom, a művészet, az irodalom és a közönség mindennemű érdeklődésének köre, arányosan képviselve legyen benne. A közintézetek, a nyilvános társaságok, a hatósági élet és a magánszórakozás szolgálatában egyaránt kivan a ..Budapesti Hírlap" buzgól- kodni, Tekintettel van azonképen arra, hogy a esalád minden tagja, a komolyabb férfiak és a gyöngédebb Ízlésű hölgyek egyaránt találjanak benne magoknak rovatot: oktató, mulattató s ismeretterjesztő közleményeket. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ politikai magatartásának irányzója a magyar nemzeti érdekek ápolása mindenek felett. A „Budapesti Hírlap“ pártkötelékbe semmi körülmények között nem lép, de sőt fentartotta magának minden oldallal szemben a nemzeti érdekek, a magyar politika igazainak, a maga szabad és független meggyőződése szerinti hangoztatását. A magyar kultúra védelmének liarczosai e lap dolgozó társai, méltányosak a törekvéssel, intők a mulasztással, kíméletlenek a roszakarattal szemben. E mellett elsőrendű gondja a szerkesztőségnek, hogy a „Budapesti Hírlapban“ e lap olvasói oly közlönyt kapjanak kezükbe, mely a versenyt minden tekintetben bármely belföldi vagy külföldi lappal fölvehesse, az összehasonlítást kiállja, kiállja úgy közleményeinek gyorsasága, hitelessége és kimerítő volta, mint íróinak kvalifikácziója tekintetében. Irányunk helybenhagyása, fáradozásainak megjutalmazása gyanánt áll mellettünk az a példátlan felkarolás, mely a magyar hirlapalapitás történeteiben hasztalan keresi párját, mely alig félévi fennállás után a „Budapesti Hirlap“-ot a legolvasottabb magyar napilapok sorába emelte, s melyért a lap szerkesztősége örök hálára kötelezettnek érzi magát díszes közönségével szemben. Azért fordulunk bizalommal a tisztelt olvasó közönséghez és kérjük a becses támogatását vállalatunknak, mely hivatva van arra, hogy hazánkban a hasonló német vállalatok kártékony elszaporodásának hathatósan útját vágja. A Budapesti Hírlap irányczikkeit rendesen sas h«i Iáié ég Rákosi foil írják. Egyébb gazdag közleményei mellett közöl e lap rendesen egy egy érdekfeszitő regényt a legjobb szerzőktől, eredetit és külföldit felváltva. így most fejeztük be Rákosi Jenőnek „A LEGNAGYOBB BOLOND“ czimű két kötetes regényét: ezt követi Henry Greville „ELTŰNT“ czimü érdekfeszitő regénye, ezután gróf Teleki Sándortól „A óarna paraszt felesége czimü eredeti regényt fogjuk közölni. Az előfizetési pénzek a „Budapesti Hírlap“ kiadóhivatalához (Kalaputcza 16. sz.) küldendők. Csukássi József, Rákossi Jenő Csukássi József 2—3 A „BUDAPESTI HÍRLAP“ kiadó tulajdonosai. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ felelős szerkesztője. ^ Karácsonyi ajándékok. Bátorkodom a t. ez, közönség figyelmét felhívni, miszerint üzletemben díszes odaírni müvek kaphatók melyek legalkalmasabbak karácsonyi ajándékul: KISS JÓZSEF KÖLTEMÉNYEI díszes kötésben. PÁRTOK ÉS VEZÉREK AZ ORSZÁGHÁZBÓL 1 frt. Képes családi naptár 60 kr. — Budapesti naptár 60 kr. Továbbá gyermekek számára mindennemű képes és hasznosan mulattató köny- ek kaphatók. A n. é. közönség becses pártolását kéri Deutsch Mór. Puffadás gyomor égés, Aranyér, székrekedés, máj- és epebajok, tisztátlan vér, lej- és mell- rértolulások ellen. Külön orvosi vény szerint készítve. Fö alkatrészei: chweiczi orvosi növények kivonata. Könnyen bevehető és olcsóbb mint bármely keserüviz. Gyöngén old. Bármily korú szenvedő használhatja. Tökéletesen ártalmatlan. Utasítások, melyek ezen labdacsok hatása és ártalmatlansága fölött számos zakértő véleményét tartalmazzák, az alább elősorolt gyógytárakban ingyen kaphatók. Vételkor határozottan Brandt Ricliárd gyógyszerész-féle schweiezi abdacsok kérendők, melyek bádog dobozokban vannak, öO szem 1 márka (70 kr.) és iróbára kisebb dobozokban 15 szem 35 fillér (25 kr.) — Minden valódi schweiezi abdacsot tartalmazó doboz felső áru jegyének vörös alapon a schweiezi fehér keresz- ^ és ebben a készítő névaláírását kell mutatnia. Főraktár Magyarország számára : tiidapest, Török József király utcza 7. i vili Magyarország mind.-n jóhirnevü gyógyszertárában kapható. 1 H 4MÜ •• / * t , t t 1 111!. Váczon a Gasparik utczában levő 155 számú SCHMIDT-féle ház szabadkézből eladó. Bővebb felvilágosítást nyerhetni szerkesztőségünkben. Mellbourna 18-1. Első dij. Ezüstérem. Zenélő játszó müvek 4-200 darabot játszva, Expressíóval vagy annélkül Mandolin, dob, harang, castagnett, menyei hang, hárfajátékot, stb. utánzó hanggal ZENÉLŐ BOROZOK 2—16 drbot játszva, továbbá varrópárnák, szivartartók, schweiziház, fényképalbumok, Íróeszközök, levélnehezék, virágváza, szivardoboz, dohánydoboz, dogozó asztalok, üvegek, söröspoharak, pénzerszény, székek stb. mind zenével ellátva mint legujabbat és legkitűnőbbet ajánlja J. H, Heller Bernben (Schweiz). A valódiságért csak egyenesen a fenntebbi czégnél tett megrendelés biztosit, árjegyzék kívánatra bérmentve. ( 08 squdr -0881 IÖT'aoh Sípod so íiqzoji jfpAOA u Jip^p'e [nffip mopunf uaqjiopia UJ OOOOÖ qjp 001 'inzoq qoAntu qqrfngei y) m iíaduleszku György városi gyógytárában. Nyorr°*<vH Serédv r ipáriát, könyvnyomdájában. Kávénemek, 10 vámfont . . . o. e. írt Santos, kimeritőleg erős .... 3.60 Cuba, igen finom, zöld erős . . 4.10 Domingo, világos, kellemes izű . 4.50 Gyöngy Mokka, brillant tüzes . 4,95 Ceylon, erős kékeszöld .... 5.— Arany Java, igen finom kellemes izű 5.20 Pcrtorico delicat, finom izű . . 5.40 Gyöngy kávé, fölötte finom, zöld 5.95 Ceylon szülötte, zamatos . . . 6.20 Menado legfinomabb gyönge erősségű 6.80 Valódi arab Mocca, nemes tüzű . 7.40 Stamblll keverék, kedvelt . . . 4.95 Tábla-rizs finom 10 vámfont . . 1.40 „ „ igen finom „ . . . 2.— Sago gyöngy finom „ . . . 1.60 „ „ igen finom „ . . . 2.— Congo tliea finom 1 vámfont . . 1,15 Souclíonc' tliea, igen finom 1 vfont 1.75 Tonkay tliea zöld finom „ 1.75 Világposta kiviteli üzlet. 2—10 ETTLINGER A. B. Hamburgban ajánlja általánosan elismert, legolcsóbb s legjobb minőségű czikkeit, melyek bérmentve s csomagolási dij nélkül utánvéttel küldetnek meg. Mátyás heringek, igen finom, o. é. írt mintegy 40 db. 2.— Hollandiai teltkeringek 25 „ 1.75 Elsőminős, kövérlieringek 28 „ 1.75 „ „ „ „ 100 „ 1.50 Koronasardiniák Picklesben igen fin. 1.75 Anchovis valódi mintegy 400 db. 2.70 Lazaczhering frissen füstölt 30 db. 2.15 Heringek mustár mártásban uj delicát 10 font. bordóban igen pikáns 3.50 Elsőminőségü tőkehal 10 font. csőm. 2 05 Caviar kellemes gyönge izű 1 fontos bordóban 2.25, 5 font. hordóban 4.50 10 fontos hordóban ....................8.50 Osztriga friss mintegy 50 db. . . 3.— Czitrom kosárban „ 40 „ . . 1.75 Narancs „ „ 30 „ . . 1.90 Füstölthalak u. m. Kiéli Sprottok stb. a legolcsóbban. Árj egy/.ékek kívánatra ingyen s bérmentve küldetnek.